Valódi gazdagság Isten új világában

DÁVID, * egy keresztény férj és apa, biztosra véve, hogy helyesen cselekszik, az Egyesült Államokba költözött. Noha nem szívesen hagyta hátra feleségét és gyermekeit, úgy gondolta, hogy mindannyiuk élete könnyebb lenne, ha több pénzt tudna keresni. Elfogadta hát New Yorkban élő rokonai meghívását, és hamarosan talált is magának munkát.

Ám, ahogy teltek a hónapok, Dávid bizakodó szemléletmódja kezdett megváltozni. Alig maradt ideje a szellemi tevékenységekre. Egy idő után még az Istenbe vetett hitét is majdnem elvesztette. Csak akkor döbbent rá, hogy valójában milyen helyzetbe került, amikor erkölcsi téren engedett egy kísértésnek. Mivel kizárólag az anyagi jólétre összpontosított, fokozatosan eltávolodott mindattól, ami korábban számított neki. Valamit sürgősen tennie kellett.

Dávidhoz hasonlóan minden évben rengetegen vándorolnak ki az elszegényedett országokból abban a reményben, hogy javítani tudnak anyagi helyzetükön. Sajnos túl gyakran fordul elő, hogy emiatt súlyos árat kell fizetniük a szellemiségük tekintetében. Néhányan ezért elgondolkodnak: „Törekedhet-e egy keresztény az anyagi javak megszerzésére úgy, hogy közben  Isten szemében is gazdag marad?” Népszerű írók és prédikátorok azt mondják, hogy igen. Viszont, ahogy többekkel együtt Dávid is megtanulta, az egyiket nehezen lehet elérni úgy, hogy közben a másikról se kelljen lemondani (Lukács 18:24).

A pénz önmagában nem rossz

A pénz természetesen emberi találmány. Sok más találmányhoz hasonlóan, nem rossz vagy haszontalan önmagában. Igazából nem más, mint egy fizetőeszköz. Így hát, amikor helyesen használjuk, jó célt szolgál. A Biblia például elismeri, hogy „a pénz . . . oltalom”, különösen a szegénységgel összefüggő nehézségek ellen (Prédikátor 7:12). Úgy tűnik, legalábbis némelyeknek, hogy „mindenre a pénz a megoldás” (Prédikátor 10:19, New International Version).

A Szentírás elítéli a lustaságot, és kemény munkára ösztönöz. Gondoskodnunk kell közvetlen családtagjainkról, és ha még marad egy kis feleslegünk, az arra jó, hogy ’legyen mit odaadnunk a szükségben levőnek’ (Efézus 4:28; 1Timóteusz 5:8). A Biblia továbbá nem írja elő, hogy mindenről mondjunk le, inkább arra buzdít, hogy élvezzük a javainkat. Azt az útmutatást kapjuk, hogy ’vegyük ki a részünket’, és élvezzük a munkánk gyümölcsét (Prédikátor 5:18–20). A Bibliában számos olyan hűséges férfiról és nőről olvashatunk, akik gazdagok voltak.

Hűséges személyek, akik gazdagok voltak

Isten hűséges szolgája, Ábrahám, nagy nyájakra és csordákra, tömérdek ezüstre és aranyra, valamint több száz háziszolgára tett szert (1Mózes 12:5; 13:2, 6, 7). Az igazságos Jóbnak is jelentős vagyona volt: jószágai, szolgái, aranya és ezüstje (Jób 1:3; 42:11, 12). Ezek a férfiak még a mai viszonyokhoz képest is gazdagnak számítottak, ugyanakkor Isten szemében is gazdagok voltak.

Pál apostol úgy nevezi Ábrahámot, mint aki „atyja . . . mindazoknak, akiknek van hitük”. Ábrahám nem volt zsugori, és nem kötődött túlzottan ahhoz, amije volt (Róma 4:11; 1Mózes 13:9; 18:1–8). Ugyanígy, Isten „feddhetetlen és egyenes” embernek írja le Jóbot (Jób 1:8). Mindig készségesen segített a szegényeken és az elnyomottakon (Jób 29:12–16). Ábrahám is, és Jób is inkább Istenben bízott, mintsem a gazdagságában (1Mózes 14:22–24; Jób 1:21, 22; Róma 4:9–12).

Salamon király egy másik példa. Mint Isten jeruzsálemi trónjának örököse, Salamon nemcsak isteni bölcsességet kapott áldásként, hanem nagy gazdagságot és dicsőséget is (1Királyok 3:4–14). Élete legnagyobb részében hűséges volt. Utolsó éveiben viszont „nem volt teljes a szíve Jehova . . . iránt” (1Királyok 11:1–8). Szomorú tapasztalata jól mutatja, hogy többek között melyek az anyagi jólét gyakran előforduló csapdái. Vizsgáljunk meg most néhányat.

 A jólét csapdái

A legnagyobb veszély az, amikor valaki a pénz és az azon megvehető javak szerelmesévé válik. A gazdagság olyan vágyat kelt némelyekben, amelyet soha nem lehet kielégíteni. Uralkodásának kezdetén Salamon is felismerte ezt másokban. Ezt írta: „Az ezüstöt szerető ember nem elégszik meg az ezüsttel, sem a vagyont szerető a jövedelemmel. Ez is hiábavalóság” (Prédikátor 5:10). Később mind Jézus, mind Pál figyelmeztette a keresztényeket erre a csalárd szeretetre (Márk 4:18, 19; 2Timóteusz 3:2).

Amikor a pénz a vágyaink középpontjába kerül, ahelyett, hogy csupán olyan eszköznek tekintenénk, amelynek segítségével elintézhetjük az ügyeinket, sebezhetővé válunk mindenféle olyan erkölcsi kísértéssel szemben, mint a hazugság, a lopás vagy a sikkasztás. Krisztus egyik apostola, Iskariót Júdás, csupán 30 ezüstpénzért árulta el az Urát (Márk 14:11; János 12:6). Volt olyan szélsőséges példa is, amikor valaki Isten helyett a pénz iránt tanúsított messzemenő odaadást (1Timóteusz 6:10). A keresztényeknek tehát mindig meg kell próbálniuk őszintének lenni magukkal azt illetően, hogy valójában mi indítja őket több pénz megszerzésére (Héberek 13:5).

A gazdagságra való törekvés még alattomosabb veszélyeket is magában rejt. Először is, ha valaki nagyon gazdag, akkor hajlik arra, hogy önmagában bízzon. Jézus ezt is megemlítette, amikor a ’gazdagság megtévesztő hatalmáról’ beszélt (Máté 13:22). Jakab, a Biblia egyik írója is óvatosságra intette a keresztényeket, hogy még akkor se feledkezzenek meg Istenről, amikor üzleti terveket készítenek (Jakab 4:13–16). Mivel a pénz által szemlátomást hozzájuthatunk bizonyos fokú függetlenséghez, azokra, akiknek van belőle, állandóan az a veszély leselkedik, hogy inkább a pénzükben fognak bízni, mint Istenben (Példabeszédek 30:7–9; Cselekedetek 8:18–24).

Másodszor, ahogy azt az előbbiekben említett Dávid is tapasztalta, az anyagi javak hajszolása gyakran annyira felemészti az ember idejét és energiáját, hogy fokozatosan elhanyagolja a szellemiségét (Lukács 12:13–21). A gazdagoknak azzal a kísértéssel is állandóan szembe kell nézniük, hogy elsősorban kikapcsolódásra és személyes célok megvalósítására fogják felhasználni a vagyonukat.

Lehet, hogy Salamon szellemi halálához bizonyos mértékig az is hozzájárult, hogy a fényűző életmód eltompította az érzékeit? (Lukács 21:34). Tudta, hogy Isten egyértelműen megtiltotta az idegen nemzetekből valókkal kötött házassági szövetséget. Ő ennek ellenére mintegy ezer nőből álló háremet gyűjtött maga köré (5Mózes 7:3). Hogy idegen feleségei kedvére tegyen, olyanfajta elrendezést vezetett be, amely a vallásköziséget támogatta. Ahogy korábban megjegyeztük, Salamon szíve fokozatosan eltávolodott Jehovától.

Ezek a példák világosan mutatják, mennyire igaz Jézus kijelentése: „Nem szolgálhattok rabszolgaként Istennek is, és a Gazdagságnak is” (Máté 6:24). De akkor hogyan tud egy keresztény sikeresen megbirkózni azokkal a gazdasági nehézségekkel, amelyek a legtöbb embert sújtanak napjainkban? És ami még ennél is fontosabb, milyen reménységünk lehet egy eljövendő jobb életre?

Már nincs messze a valódi gazdagság

Ábrahám és Jób patriarchától, valamint Izrael nemzetétől eltérően, Jézus követőinek az a megbízatásuk, hogy ’tegyenek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket’ (Máté 28:19, 20). Ennek a feladatnak az elvégzése időt és energiát követel, amelyet amúgy talán világi célok elérésére használnánk fel. Ezért a siker kulcsa az, hogy azt tesszük, amit Jézus kért tőlünk: ’Így tehát továbbra is keressétek először Isten királyságát és az Ő igazságosságát, és ezek az egyéb dolgok mind megadatnak nektek ráadásként’ (Máté 6:33).

Miután Dávid majdnem elvesztette a családját és a szellemiségét, végül sikerült az életét visszazökkentenie a rendes kerékvágásba. Amikor újra elsőbbséget biztosított a Biblia tanulmányozásának, az imának és a szolgálatnak,  Jézus ígéretével összhangban minden más kezdett az életében a helyére kerülni. Kapcsolata fokozatosan helyreállt a feleségével és a gyermekeivel. Újra tudott örülni és elégedett lenni. Ugyan még most is keményen kell dolgoznia, hiszen nem lett belőle milliomos, de fájdalmas tapasztalatából levont néhány értékes tanulságot.

Dávid kezdett kételkedni benne, hogy bölcs lépés volt-e az Egyesült Államokba költöznie. Elhatározta, hogy soha többé nem hagyja, hogy a pénz irányítsa a döntéseit. Most már tudja, hogy az élet legértékesebb dolgait — egy szerető családot, jó barátokat és az Istennel ápolt kapcsolatát — nem lehet pénzen megvenni (Példabeszédek 17:17; 24:27; Ézsaiás 55:1, 2). Arról nem is beszélve, hogy az erkölcsi feddhetetlenség sokkal értékesebb bármilyen gazdagságnál (Példabeszédek 19:1; 22:1). Dávidnak a családjával együtt eltökélt szándéka, hogy első helyen tartja a fontosabb dolgokat (Filippi 1:10).

Az emberek erőfeszítései, hogy egy igazán jómódban élő, ugyanakkor erkölcsös társadalmat hozzanak létre, számtalanszor kudarcot vallottak. Ezzel szemben Isten azt ígérte, hogy az ő Királysága fizikai és szellemi bőségről egyaránt gondoskodni fog, hogy mi jól élhessünk (Zsoltárok 72:16; Ézsaiás 65:21–23). Jézus megtanította nekünk, hogy a valódi gazdagság a jó szellemiséggel kezdődik (Máté 5:3). Tehát függetlenül attól, hogy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, a legjobban úgy tudunk felkészülni Isten előttünk álló új világára, ha már most elsőbbséget biztosítunk a szellemi dolgoknak az életünkben (1Timóteusz 6:17–19). Abban a világban egy olyan társadalom fog épülni, amelynek tagjai mind anyagi, mind szellemi téren valódi gazdagságnak fognak örvendeni.

[Lábjegyzet]

[Képek az 5. oldalon]

Jób Istenben bízott, nem a vagyonában

[Képek a 7. oldalon]

Az élet legértékesebb dolgait nem lehet pénzen megvenni