Bolívia elszigetelt településeire is eljut a jó hír

VAGY húszan gyűltünk össze a parton, és alig várjuk, hogy elinduljunk a falvakba fel a folyón. Az Andok lábánál vagyunk, ahol a Beni folyó az Amazonas-medence nagy kiterjedésű sík területeire ér. Gyönyörű hely!

Mi azonban nem kirándulni indulunk. A csoportból néhányan eredetileg is itt laknak, mások távoli városokból költöztek Rurrenabaquéba, ebbe a kedves kis városba, ahol a virágzó fák és szalmatetős házak szegélyezte utcák csendjét csak a motoros taxik verik fel időnként. Hogy milyen célból utazunk?

Ezen a vidéken is, mint Bolívia sok más részén, Jehova Tanúi a nagyobb városokból és más országokból elviszik Isten Királyságának a jó hírét a kisebb településekre (Máté 24:14).

Bolívia Dél-Amerika szívében van. Az országnak kétszer akkora a területe, mint Franciaországé, ám a lakossága alig több mint a tizedrésze Franciaországénak. Bolíviában az emberek nagy része vagy a szédítő magasságokban épült nagyvárosokban és bányavárosokban, vagy a völgyek mezőgazdasági központjaiban él. Vannak azonban olyanok is, akik a trópusi éghajlatú alföldeken élnek, ahol a településeket széles erdősávok választják el egymástól.

Az 1950-es és 60-as években sok elszigetelt településen bátor misszionáriusok jártak élen a munkában, köztük  Betty Jackson, Elsie Meynberg, Pamela Moseley és Charlotte Tomaschafsky. Megismertették az őszinte szívű emberekkel a Biblia igazságát, és hozzájárultak kis gyülekezetek megalakulásához. Az 1980-as és 90-es években Jehova Tanúinak a száma a hatszorosára nőtt, főként a városokban. Manapság már a városok minden részén vannak gyülekezetek; a gazdag negyedekben, ahol az emberek sokemeletes irodaépületekben dolgoznak, előkelő bérházakban laknak, és szupermarketekben vásárolnak, de a külvárosi részeken is, ahol az emberek vályogkunyhókban laknak, szabadtéri piacokon vásárolnak, és színes, népies ruhákban járnak. De hogyan lehet segíteni még több, elszigetelt helyeken élő embernek, hogy megismerhesse Jehovát?

Feláldozzák a kényelmes városi életet

Az utóbbi két évtizedben az emberek tömegesen költöztek Bolívia bányavárosaiból és vidéki területeiről a nagyvárosokba. Ritkaságszámba megy, hogy valaki a városból költözzön vidékre. Sok faluban egyetlen telefonkészülék van, és naponta csupán néhány órán át van áramszolgáltatás. Azok a Tanúk, akik ezekben a kis közösségekben élnek, talán csak az évenkénti kongresszuson találkoznak hívőtársaikkal, és lehet, hogy az odajutás is drága, veszélyes és kimerítő. A falusi iskolákban csak alapismereteket tanítanak. Akkor hát mi indítja arra Jehova Tanúit, hogy a városból falura költözzenek?

„La Pazban karrier várt rám — mesélte Luis nemrég. — De a szüleim mindig azt mondták, hogy a lehető legjobb életút a tanítványképző munka végzése. Így hát elvégeztem egy rövid tanfolyamot, melyen építési módszereket oktattak. Egyszer Rurrenabaquéban vakációztam, és feltűnt, hogy az emberek mennyire szívesen hallgatják a jó hírt. Látva, hogy milyen kevés testvér él ott, úgy éreztem, muszáj oda mennem, hogy segítsek. Most tizenkét házi bibliatanulmányozást vezetek. Tanulmányozok például egy négygyermekes fiatal házaspárral. A férj ivott és szerencsejátékot űzött, de aztán mindkettővel felhagyott, és most már beszél a barátainak arról, amit Jehováról tanul. Mindig felkészül a tanulmányozásra. Ha három-négy napig távol van a munkája miatt — fakitermeléssel foglalkozik —, már rosszul érzi magát, mert semmiről sem akar lemaradni. Amikor látom ezt a családot az összejöveteleken, úgy érzem, megérte áldozatot hozni, és ide jönni.”

Juana egyedül neveli a fiát. „La Pazban bejárónő voltam — mondja. — A fiam még kicsi volt, amikor elkezdtem a teljes idejű szolgálatot  a városban. Egy utazás során jutottam el Rurrenabaquéba, és láttam, mennyivel több eredményt érhetnék el, ha ide költöznék. El is jöttünk a városból, és el tudtam helyezkedni bejárónőként. Eleinte alig bírtam elviselni a hőséget és a rovarokat. De most már hét éve itt vagyunk. Hétről hétre sok bibliatanulmányozást vezetek, és több tanulmányozó az értékelését kimutatva eljár az összejövetelekre.” Juana és a fia is itt van a csónakban, amint felfelé indulunk a folyón. Tarts velünk!

Az utazás

A motor hangosan berreg, amint a hegyek közötti hágó felé igyekszünk. Egy papagájcsapat rikácsolva adja tudtunkra, hogy nem örül nekünk. A hegyekből aláfolyó, zavaros víz vadul örvénylik körülöttünk, miközben a csónakot irányító férfi ügyesen kormányoz az áramlaton át. Tíz óra körül partra szállunk egy kis falunál. A rurrenabaquéi gyülekezet egyik felvigyázója már vár minket. Megmutatja, hol prédikáljunk.

A helyiek vendégszeretően fogadnak bennünket. Vagy egy fa árnyékában, vagy egy pálmalevelekkel fedett bambuszházban beszélgetünk. Kisvártatva megismerkedünk egy fiatal házaspárral, mely egy házilag készített faprésen éppen cukornádat sajtol. A lé egy rézedénybe csurog. Később felfőzik, míg sötét melasz nem lesz belőle, amelyet el lehet adni a városban. Behívnak a házukba, és rengeteget kérdeznek a Bibliáról.

Folytatjuk utunkat felfelé a folyón, és faluról falura prédikálunk. Sokan örömmel hallják a Biblia üzenetét a betegség és a halál megszűnéséről (Ézsaiás 25:8; 33:24). Mivel itt alig van orvosi ellátás, a legtöbb család már tapasztalta az egyik gyermeke elvesztésével járó szomorúságot. Önellátó gazdálkodásból és halászatból élni megerőltető és bizonytalan. Ezért sokan érdekesnek találják Istennek a 72. zsoltárban feljegyzett ígéretét egy olyan kormányzatról, amely felszámolja a szegénységet. De gondolnátok-e, hogy az ilyen elszigetelt helyeken élő érdeklődők erőfeszítést tesznek azért, hogy eljussanak az összejövetelekre? Erre Eric és Vicky is kíváncsi volt, akik teljes idejű szolgák Santa Rosában, az Amazonas-medence egy távolabbi pontján, mely kocsival három-négy órányira van innen.

 Vajon eljönnek az érdeklődők?

Eric és Vicky Kaliforniából költöztek Bolíviába 12 évvel ezelőtt. Egy utazófelvigyázó azt javasolta nekik, hogy Santa Rosában telepedjenek le. „A városban összesen két telefonkészülék van, internet-hozzáférés pedig egyáltalán nincs — tudjuk meg Vickytől. — A vadvilág viszont gazdag. Gyakran látunk aligátorokat, struccokat és nagy kígyókat, amikor félreeső területekre utazunk motorral. De az állatoknál érdekesebbek az emberek. Tanulmányozzuk a Bibliát egy fiatal házaspárral, Vacáékkal, akiknek négy kisgyermekük van. A várostól 26 kilométerre laknak. Az apuka iszákos volt, de már megváltozott. Minden héten elviszi az egész családot a Királyság-terembe. A húga is velük szokott jönni. A feleségét és a legkisebb gyermeket a biciklijén viszi. A kilencéves fiúcska egy másik biciklin viszi a kishúgát, a nyolcéves pedig önállóan teker. Három óra alatt érnek oda.” Ez a család igazán szereti Jehovát, és mindent megtesz, hogy együtt legyen a gyülekezettel.

Mindössze 18 hónap alatt hárman váltak alkalmassá a keresztelkedésre, és 25-en szoktak eljönni az új Santa Rosa-i Királyság-terembe. Noha rengetegen szeretnék tanulmányozni a Bibliát, sokaknak óriási akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy szolgálhassák Jehovát.

Nem könnyű törvényesíteni a párkapcsolatokat

Marina és Osni, akik a brazil határ közelében, egy elszigetelt városkában szolgálnak mint misszionáriusok, elmondják, hogy arrafelé az emberek általában nem tekintik tartós köteléknek a házasságot, és váltogatják a partnereiket. „Emiatt nem tudnak előrehaladni szellemileg — magyarázza Osni. — Ha valaki igaz keresztény szeretne lenni, bonyolult és költséges feladat vár rá. Vannak, akiknek rendezniük kell korábbi kapcsolataikat, és törvényesen házasságot kell kötniük. De mivel felismerték, hogy a házasság bejegyzése szentírási követelmény, minden követ megmozgattak, hogy megkeressék az illetékre valót” (Róma 13:1, 2; Héberek 13:4).

Marina elmeséli Norberto történetét. „Már több nővel is élt együtt, mielőtt összeköltözött egy újabbal, aki pék, és majdnem 35 évvel fiatalabb nála. A fiát Norberto örökbe fogadta. Ahogy a fiú nagyobb lett, Norberto jobb példát akart mutatni neki. Ezért amikor egy Tanú a pékségnél ingyenes házi bibliatanulmányozást ajánlott fel, Norberto elfogadta, pedig nem is tudott olvasni, és már elmúlt 70 éves. Amikor az élettársával megismerték Jehova követelményeit, törvényesen házasságot kötöttek, és később megkeresztelkedtek. A fiúból megbízható keresztény fiatal lett, vagyis pontosan az történt, amiben a nevelőapja reménykedett. Norberto megtanult olvasni, és már előadásokat is tart az összejöveteleken. Koránál fogva az ereje fogytán van, mégis buzgón hirdeti a jó hírt.”

Jehova szelleme erőt ad nekik

„Erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek . . . a föld legtávolabbi részéig” — ígérte Jézus az első követőinek (Cselekedetek 1:8). Milyen buzdító látni, hogy Isten szelleme arra indít keresztény férfiakat és nőket, hogy távoli vidékekre költözzenek! 2004-ben például mintegy 30 buzgó keresztény fogadta el az ideiglenes különleges úttörői kinevezést, hogy elszigetelt területeken szolgáljon. Hálásak annak a mintegy 180 külföldi testvérnek a példájáért, akik úttörőkként,  körzetfelvigyázókként, Bétel-munkásokként, illetve misszionáriusokként szolgálnak Bolíviában. Az országban tevékenykedő 17 000 Királyság-hírnök körülbelül 22 000 házi bibliatanulmányozást folytat érdeklődőkkel.

Nagy öröm ezeknek a testvéreknek, hogy érzik Jehova szellemének a vezetését. Például Robert és Kathy misszionáriusi megbízatást kapott Camiribe. Ez az elszigetelt városka egy folyó partján, zöldellő dombok között fekszik. „Úgy tűnik, éppen jókor érkeztünk — véli Robert. — Két év alatt úgy negyvenen lettek a jó hír hírnökei.”

Egy részeges szerencsejátékos odafigyel

Sokakra nagy hatással van az, hogy mennyire megváltoznak, akik tanulmányozzák a Bibliát. Körülbelül négy éve történt például, hogy egy részeges férfi, akit Arielnek hívnak, másnaposan feküdt otthon. Bár a szerencsejáték-szenvedélye népszerűvé tette, nem hagyták nyugodni halmozódó adósságai, házassági gondjai, és az, hogy elhanyagolja a lányait. Gondolatait Jehova Tanúi egyike szakította félbe, aki éppen házról házra járt. Ariel figyelmesen végighallgatta a testvér bibliai gondolatait. Nemsokára újra végigheveredett az ágyon, de most már azért, hogy a boldog családi életről, a Paradicsomról és az Istennek végzett szolgálatról olvasson. Később elfogadta a bibliatanulmányozást.

Mire a misszionáriusok Camiribe érkeztek, Ariel felesége, Arminda is elkezdett tanulmányozni, bár nem túl nagy lelkesedéssel. „Mindent meg fogok próbálni, hogy leszokjon az ivásról — mondta. — De szerintem nem fog sikerülni. Reménytelen eset.” Ámde a bibliatanulmányozás érdekesebb volt, mint gondolta. Egy éven belül megkeresztelkedett, és tanúskodott a családjának. Hamarosan több rokona is átadta az életét Jehovának.

Arielnek kész kínszenvedés volt lemondania az italról, a dohányzásról és a szerencsejátékról. Akkor volt a fordulópont, amikor minden ismerősét meghívta Jézus halálának az emlékünnepére. Elhatározta, hogy akik nem mennek el, azokkal szakítani fog, akik pedig elmennek, azokkal tanulmányozni fogja a Bibliát. Három bibliatanulmányozás indult be. Még mielőtt Ariel a gyülekezet tagjává vált, már tanulmányozta a Bibliát az egyik rokonával, aki előrehaladt, és Ariellel egy napon keresztelkedett meg. „A régi Ariel mintha megszűnt volna létezni” — fogalmaz Arminda.

Robert a következőkről számol be: „Amikor legutóbb összeszámoltuk, a családból 24-en jártak rendszeresen az összejövetelekre. Tízen már megkeresztelkedtek, nyolcan kereszteletlen hírnökök. Néhányan a viselkedésükben beállt változást látva ugyancsak tanulmányozni kezdték a Bibliát, és eljárnak a gyülekezeti összejövetelekre. A jelenlevők száma 100-ról 190-re növekedett. Kathyval körülbelül 30 bibliatanulmányozást folytatunk, és mindegyik tanulmányozó ott szokott lenni az összejöveteleken. Nagyon jól érezzük magunkat itt.”

Az, ami Bolívia elszigetelt településein történik, csak kicsiny része az egész világra kiterjedő munkának, mely a Jelenések könyvének 7. fejezetében lett megjövendölve. Itt arról van szó, hogy ’az Úr napján’ begyűjtik azokat, akik túlélik majd a nagy nyomorúságot (Jelenések 1:10; 7:9–14). Az emberi történelemben ezelőtt még soha nem volt olyan, hogy minden nemzetből milliók egyesültek volna az egyedüli igaz Isten imádatában. Milyen izgalmas bizonyíték ez arra, hogy Isten ígéretei hamarosan beteljesednek!

[Kép a 9. oldalon]

Betty Jackson

[Kép a 9. oldalon]

Elsie Meynberg

[Kép a 9. oldalon]

Pamela Moseley

[Kép a 9. oldalon]

Charlotte Tomaschafsky (a jobb szélen)

[Kép a 10. oldalon]

A Vaca család minden héten három órát biciklizik a Királyság-teremig

[Kép a 10. oldalon]

Eric és Vicky ott akartak szolgálni, ahol több Királyság-hírnökre van szükség

[Kép a 11. oldalon]

A Beni folyó közelében lakó falusiak figyelmesen hallgatják a jó hírt

[Kép a 12. oldalon]

Robert és Kathy misszionáriusokként szolgálnak Camiriben