Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

’Maradjatok teljesen meggondoltak!’

’Maradjatok teljesen meggondoltak!’

’Maradjatok teljesen meggondoltak!’

„A tapasztalatlan hisz minden szónak, de az eszes meggondolja lépteit” (PÉLDABESZÉDEK 14:15)

1—2. a) Mit tanulhatunk abból, ami Lóttal Szodomában történt? b) Mit jelent a „maradjatok meggondoltak” kifejezés?

AMIKOR Ábrahám felajánlotta Lótnak, hogy először ő válasszon magának földet, Lót tekintete egy vízben gazdag területre szegeződött, amely olyan volt, „mint Jehova kertje”. Tökéletes helynek tűnt ahhoz, hogy letelepedjen a családjával, hiszen „Lót . . . az egész Jordán-környéket választotta magának”, és Szodoma mellett ütött tábort. A látszat azonban csalt, mivel a közelben éltek „Szodoma férfiai [akik] gonoszak voltak, és súlyos bűnöket követtek el Jehova ellen” (1Mózes 13:7–13). Amint az események kezdtek kibontakozni, Lót és családja szörnyű veszteségeket élt át. A dolgok végkimenetele az lett, hogy a lányaival együtt egy barlangban kellett laknia (1Mózes 19:17, 23–26, 30). Ami kezdetben oly ígéretesnek tűnt, teljesen a visszájára fordult.

2 A Lóttal történt eseményekből Isten ma élő szolgái is tanulhatnak. Amikor döntésekkel kerülünk szembe, fel kell ismernünk a lehetséges veszélyeket, és ügyelnünk kell arra, hogy ne vezessenek félre az első benyomásaink. Mennyire helyénvaló tehát az Isten Szavában található figyelmeztetés: „maradjatok teljesen meggondoltak” (1Péter 1:13). A „maradjatok meggondoltak” kifejezéssel fordított görög szó betű szerint azt jelenti: ’legyetek józanok’. R. C. H. Lenski bibliatudós szerint ez a józanság „nyugodt, stabil elmeállapot, amely helyesen mér fel és értékel ki, ezáltal lehetővé teszi, hogy megfelelő döntéseket hozzunk”. Vizsgáljunk meg most néhány olyan helyzetet, amikor valóban szükségünk van józanságra.

Mielőtt belekezdenénk egy üzleti vállalkozásba

3. Miért szükséges az óvatosság, amikor valaki üzleti ajánlattal keres meg minket?

3 Tegyük fel, hogy egy nagyra becsült személy, mondjuk Jehova egyik imádója, üzleti lehetőséget ajánl neked. Izgatottan meséli, milyen nagyszerű kilátásai vannak a sikerre, és azt tanácsolja, hogy te is gyorsan cselekedj, nehogy elszalaszd a lehetőséget. Szinte már látod magad előtt, mennyivel könnyebb lesz a saját életed és a családodé is. Talán úgy érvelsz, hogy ez a vállalkozás lehetővé tenné, hogy több időt fordíts a szellemi tevékenységekre. A Példabeszédek 14:15 azonban így figyelmeztet: „A tapasztalatlan hisz minden szónak, de az eszes meggondolja lépteit.” Az izgatottság közepette, amely gyakran együtt jár egy új üzlet beindításával, az ember talán alábecsüli a kockázatokat, figyelmen kívül hagyja a veszélyeket, és nem gondolja át, hogy mennyi minden közbejöhet (Jakab 4:13, 14). Pedig ilyen helyzetben létfontosságú teljesen meggondoltnak maradni.

4. Hogyan tudjuk ’meggondolni a lépteinket’, amikor egy üzleti ajánlatot mérlegelünk?

4 Az okos ember gondosan megvizsgálja az üzleti ajánlatot, mielőtt döntést hoz (Példabeszédek 21:5). Az ilyen vizsgálódás gyakran felszínre hozza a rejtett veszélyeket. Képzeld el a következő helyzetet: Valaki pénzt kér tőled az üzleti tervei megvalósításához, és nagy hasznot ígér, ha kölcsönzöl neki. Az ajánlat talán csábítóan hangzik, de milyen kockázatokkal jár? Megígéri-e a kölcsönkérő, hogy mindenképpen visszaadja a pénzedet, akárhogy megy is az üzlet, vagy a visszafizetés az üzlet sikerétől függ? Más szóval, megengedheted-e magadnak, hogy elveszítsd a pénzedet, ha az üzlet netán megbukik? Érdemes feltenned a következő kérdéseket is: „Miért magánszemélyektől kér pénzt az illető? A bankok talán túl kockázatosnak tartják a vállalkozását?” Ha időt szánsz a kockázatok megvizsgálására, az segíteni fog, hogy reálisan mérd fel az ajánlatot (Példabeszédek 13:16; 22:3).

5. a) Milyen bölcs módszert alkalmazott Jeremiás, amikor szántóföldet vett? b) Miért hasznos szabályszerű, írásos megállapodást készíteni minden üzleti ügyről?

5 Amikor Jeremiás próféta szántóföldet vett az unokatestvérétől, aki szintén Jehova imádója volt, tanúk jelenlétében írásos feljegyzést készített az üzletkötésről (Jeremiás 32:9–12). A bölcs ember ma is minden üzleti ügyéről szabályszerű, írásos megállapodást készít, még az olyan ügyekről is, amelyekben a rokonai vagy a hittársai vannak érintve. * Egy világos, jól átgondolt írásos megállapodás segít elkerülni a félreértéseket, és hozzájárul az egység megőrzéséhez. Gyakran azért alakulnak ki üzleti nézeteltérések Jehova szolgái között, mert nem készítenek írásos megállapodást. Az ilyen nehézségek szívfájdalomhoz, keserűséghez, sőt még a jó szellemi állapot elvesztéséhez is vezethetnek.

6. Miért kell őrizkednünk a mohóságtól?

6 A mohóságtól is őrizkednünk kell (Lukács 12:15). Az óriási nyereség ígérete miatt nem biztos, hogy tisztán látjuk azokat a kockázatokat, amelyek egy bizonytalan üzleti vállalkozással együtt járnak. Ez a csapda még olyanokat is behálózott, akik értékes kiváltságokat élveztek Jehova szolgálatában. Isten Szava így figyelmeztet minket: „Életmódotok mentes legyen a pénz szeretetétől, és elégedjetek meg azzal, amitek van” (Héberek 13:5). Amikor egy keresztény valamilyen üzleti ajánlatot fontolgat, mindig jó, ha megkérdezi magától: „Valóban szükségem van rá?” Ha egyszerű életet élünk, amely Jehova imádata köré összpontosul, az megvéd minket ’mindenfajta ártalmas dologtól’ (1Timóteusz 6:6–10).

Az egyedülálló keresztények küzdelmei

7. a) Milyen nehézségekkel küzd sok egyedülálló keresztény? b) Hogyan függ össze a házastársunk kiválasztása az Isten iránti lojalitásunkkal?

7 Jehova szolgái közül sokan szeretnének házasságot kötni, de még nem találtak megfelelő társat. Vannak olyan országok, ahol a társadalom részéről erős nyomás nehezedik a fiatalokra, hogy házasságot kössenek. Viszont lehet, hogy kevés lehetőségük van arra, hogy hittársaik között találják meg a szóba jöhető házastársat (Példabeszédek 13:12). Ennek ellenére a keresztények felismerik, hogy a Jehova iránti lojalitásuk függ attól, hogy megfogadják-e a Bibliának azt a parancsát, hogy „csak az Úrban” házasodjanak (1Korintusz 7:39). Az egyedülálló keresztényeknek teljesen meggondoltnak kell maradniuk ahhoz, hogy szilárdan ellen tudjanak állni az őket érő nyomásnak és kísértéseknek.

8. Milyen nyomás nehezedett egy sulamita lányra, és hogyan kerülhetnek hasonló helyzetbe ma a keresztény nők?

8 Az Énekek énekében Sulamit, egy egyszerű vidéki lány felkelti a király érdeklődését. A király körüludvarolja a lányt gazdagságának, rangjának és személyes vonzerejének lenyűgöző megnyilvánulásaival, noha a lány már egy másik fiúba szerelmes (Énekek éneke 1:9–11; 3:7–10; 6:8–10, 13). Ha keresztény nő vagy, talán abban a helyzetben találod magad, hogy akaratlanul is magadra vonod egy másik személy figyelmét. Esetleg a munkahelyeden van valaki, például egy magas beosztású személy, aki bókol neked, kedvességekkel halmoz el, és keresi az alkalmakat, hogy a társaságodban lehessen. Ne higgy az ilyen hízelgésnek! Noha nem mindig arról van szó, hogy ez a személy beléd szeretett, vagy hogy erkölcstelenek a szándékai, de legtöbbször mégis ez a helyzet. A sulamita szűzhöz hasonlóan legyél te is „fal” (Énekek éneke 8:4, 10). Határozottan utasítsd el a nem kívánt közeledést. Már kezdetben tudasd a munkatársaiddal, hogy Jehova Tanúja vagy, és ragadj meg minden alkalmat, hogy tanúskodhass nekik. Ez védelem lesz.

9. Milyen veszélyekkel jár kapcsolatba kerülni egy idegennel az interneten keresztül? (Lásd még a  kiemelt részt a 25. oldalon.)

9 Egyre népszerűbbek az olyan internetes weboldalak, amelyek segíteni próbálnak az egyedülállóknak, hogy házastársat találjanak. Néhányan úgy gondolják, hogy ez jó módszer arra, hogy olyanokkal ismerkedjenek meg, akikkel egyébként nem találkoznának. Ám vaktában kapcsolatot kezdeni egy idegennel, komoly veszélyekkel jár. Az interneten nehéz lehet megkülönböztetni a valóságot a képzelettől (Zsoltárok 26:4). Nem mindenki Jehova szolgája, aki annak mondja magát. Továbbá az internetes udvarlás során hamar szoros kötődés alakulhat ki, és ez elhomályosíthatja az ember ítélőképességét (Példabeszédek 28:26). Akár az interneten keresztül, akár más formában történik, nem bölcs dolog szoros kapcsolatot ápolni valakivel, akiről szinte semmit sem tudunk (1Korintusz 15:33).

10. Hogyan tudják buzdítani az egyedülálló keresztényeket a hívőtársaik?

10 Jehova „nagyon gyöngéd vonzalmú” a szolgái iránt (Jakab 5:11). Tudja, hogy azok a keresztények, akik nem önként maradtak egyedülállóak, időnként elkeserítő nehézségekkel néznek szembe, és értékeli a lojalitásukat. Hogyan tudják mások buzdítani őket? Rendszeresen dicsérjük meg őket az engedelmességükért és az önfeláldozó szellemükért (Bírák 11:39, 40). Meghívhatjuk őket, hogy vegyenek részt velünk valamilyen építő, társas tevékenységben. Sort kerítettél ilyesmire mostanában? Továbbá imádkozhatunk értük, kérve Jehovát, hogy segítsen nekik megőrizniük a szellemi egyensúlyukat, és örömet találniuk a szolgálatában. Őszinte érdeklődésünk által juttassuk kifejezésre, hogy Jehovához hasonlóan mi is értékeljük ezeket a lojális testvéreinket (Zsoltárok 37:28).

Küzdelem az egészségi gondokkal

11. Milyen nehézségekkel járnak együtt a komoly egészségi gondok?

11 Milyen lesújtó, amikor nekünk vagy valamelyik szerettünknek komoly egészségi gondokkal kell küzdenie (Ézsaiás 38:1–3). Noha törekszünk hatékony kezelési módokat találni, nagyon fontos ragaszkodnunk a szentírási alapelvekhez. Például a keresztények ügyelnek arra, hogy betartsák a Biblia vértől való tartózkodásra vonatkozó parancsát, és kerülnek minden olyan diagnosztikai vagy gyógykezelési eljárást, amely a spiritizmussal van kapcsolatban (Cselekedetek 15:28, 29; Galácia 5:19–21). Azoknak pedig, akik nem járatosak az egészségügyben, talán bonyolult és ijesztő lehet a kezelési módok összehasonlítása. Mi segíthet, hogy teljesen meggondoltak maradjunk?

12. Hogyan tud egy keresztény kiegyensúlyozott maradni, amikor gyógykezelésekről gondolkodik?

12 „Az eszes meggondolja lépteit”, mégpedig úgy, hogy kutatást végez a Bibliában és a keresztény kiadványokban (Példabeszédek 14:15). A föld olyan részein, ahol nagyon kevés orvos vagy kórház van, a hagyományos orvoslás lehet az egyetlen megoldás, amely a növényi eredetű gyógykészítményekre támaszkodik. Ha ilyen kezeléseken gondolkodunk, meg kell tudakolnunk a következőket: Vajon a természetgyógyászt úgy ismerik, mint aki spiritizmust gyakorol? Vajon a gyógykezelés olyan hiedelmeken alapszik, hogy a betegséget és a halált a megbántott istenek (vagy az ősök szellemei) vagy boszorkánysághoz folyamodó ellenségek okozzák? Az orvosság elkészítése vagy alkalmazása közben sor kerül-e áldozatokra, varázsigék mormolására vagy más spiritiszta szertartásokra? (5Mózes 18:10–12). Az ilyen alapos kutatás segít megfogadnunk az ihletett tanácsot: „Bizonyosodjatok meg mindenről; erősen ragaszkodjatok ahhoz, ami jó” (1Tesszalonika 5:21). * A kutatás abban is segít, hogy kiegyensúlyozottak maradjunk.

13—14. a) Hogyan tanúsíthatunk ésszerűséget a fizikai egészségünk megóvása terén? b) Miért van szükség ésszerűségre, amikor egészségügyi vagy orvosi kérdésekről beszélgetünk másokkal?

13 Az élet minden területén szükség van ésszerűségre, és nincs ez másképp a fizikai egészségünk megóvása terén sem (Filippi 4:5). Ha megfelelő mértékben odafigyelünk az egészségünkre, azzal értékelést mutatunk az élet nagyszerű adománya iránt. Amikor egészségi gondokkal küzdünk, természetesen figyelmet kell fordítanunk a betegségünkre. Tökéletesen egészségesek azonban addig nem leszünk, amíg el nem érkezik az Isten által meghatározott idő „a nemzetek gyógyítására” (Jelenések 22:1, 2). Vigyáznunk kell hát, hogy a fizikai egészségünkkel való törődés ne foglaljon le minket annyira, hogy emiatt kiszoruljanak az életünkből a fontosabb szellemi érdekek (Máté 5:3; Filippi 1:10).

14 Akkor is kiegyensúlyozottságra és ésszerűségre van szükség, amikor egészségügyi vagy orvosi kérdésekről beszélgetünk másokkal. Nem szabad hagynunk, hogy ezek a témák uralják a beszélgetéseinket, amikor keresztény összejöveteleken és kongresszusokon vagyunk, mert ott szellemi közösségnek szeretnénk örvendeni. Továbbá egészségügyi kérdésekben gyakran a bibliai alapelveknek, az egyén lelkiismeretének és a Jehovával ápolt kapcsolatának van meghatározó szerepe. Ezért nem vallana szeretetre, ha rákényszerítenénk hívőtársunkra a saját nézeteinket, vagy rávennénk, hogy hagyja figyelmen kívül azt, amit a lelkiismerete diktál. Noha a gyülekezet érett tagjaitól segítséget lehet kérni, minden keresztény ’a saját felelőssége terhét hordozza’ a döntések meghozatalát illetően, és „mindegyikünk önmagáról fog számot adni az Istennek” (Galácia 6:5; Róma 14:12, 22, 23).

Amikor nyomás alatt vagyunk

15. Hogyan hat az emberre, ha nehéz körülmények közé kerül?

15 Nehéz körülmények között még Jehova lojális szolgáival is előfordul, hogy balgán beszélnek vagy cselekszenek (Prédikátor 7:7). Amikor Jóbnak szörnyű próbát kellett elviselnie, némileg kiegyensúlyozatlanná vált, és helyre kellett igazítani a gondolkodását (Jób 35:2, 3; 40:6–8). Habár „Mózes messze a legszelídebb ember volt minden ember közül, aki a föld színén élt”, egyszer ő is ingerültté vált, és elhamarkodottan beszélt (4Mózes 12:3; 20:7–12; Zsoltárok 106:32, 33). Dávid csodálatra méltó önuralomról tett bizonyságot azáltal, hogy nem ölte meg Saul királyt, amikor viszont Nábál sértegette őt, és rágalmakat szórt az embereire, dühbe gurult, és elvesztette józan ítélőképességét. Csak akkor nyerte vissza nyugalmát, amikor Abigail közbelépett, és ennek köszönhetően — bár nem sokon múlott — elkerült egy végzetes hibát (1Sámuel 24:2–7; 25:9–13, 32, 33).

16. Mi segíthet, hogy ne cselekedjünk elhamarkodottan?

16 Mi is kerülhetünk olyan nehéz körülmények közé, amelyek megfosztanak bennünket a józan ítélőképességünktől. Segíthet elkerülnünk, hogy elhamarkodottan cselekedjünk, és bűnbe sodródjunk, ha Dávidhoz hasonlóan gondosan mérlegeljük mások véleményét (Példabeszédek 19:2). Ezenkívül Isten Szava így figyelmeztet minket: „Ha felindultok is, ne vétkezzetek. Beszéljetek csak szívetekben az ágyatokon, és hallgassatok” (Zsoltárok 4:4). Amikor csak lehet, bölcsebb, ha megvárjuk, míg lecsillapodunk, és csak utána cselekszünk vagy döntünk (Példabeszédek 14:17, 29). Buzgón imádkozhatunk Jehovához, ’és az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szívünket és gondolkodóképességünket Krisztus Jézus által’ (Filippi 4:6, 7). Az Istentől jövő nyugalom helyrebillent bennünket, és segít teljesen meggondoltnak maradnunk.

17. Miért kell Jehovában bíznunk ahhoz, hogy teljesen meggondoltak tudjunk maradni?

17 Akármennyire igyekszünk is bölcsen cselekedni és elkerülni a veszélyeket, mindannyian követünk el hibákat (Jakab 3:2). Lehet, hogy már csak egy hajszál választ el minket attól, hogy végzetes baklövést kövessünk el, és mi egyáltalán nem is vagyunk ennek tudatában (Zsoltárok 19:12, 13). Sőt mi több, emberekként sem a képességünk, sem a jogunk nincs meg hozzá, hogy Jehova nélkül irányítsuk a lépteinket (Jeremiás 10:23). Mennyire hálásak vagyunk, amiért Isten megnyugtat minket: „Éleslátást adok neked, és oktatlak az útra, melyen járnod kell. Tanácsot adok, szemeim rajtad nyugodnak” (Zsoltárok 32:8). Igen, Jehova segítségével teljesen meggondoltak tudunk maradni.

[Lábjegyzetek]

^ 5. bek. Az írásos üzleti megállapodásokról szóló további felvilágosításért lásd: Az Őrtorony, 1997. augusztus 1., 30—1. oldal; 1987. november 1., 21—22. oldal; Jehova Tanúi kiadványa.

^ 12. bek. Ez a szemléletmód azoknak is segíthet, akik bizonyos betegségek kezelésének vitatható, alternatív formáit fontolgatják.

Hogyan válaszolnál?

Hogyan tudunk meggondoltak maradni

• amikor üzleti ajánlatot kapunk?

• amikor házastársat keresünk?

• amikor egészségi gondokkal küzdünk?

• amikor nyomás alatt vagyunk?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kiemelt rész a 25. oldalon]

 Bízhatsz bennük?

A következő nyilatkozatok olyan weboldalakon találhatók, amelyek egyedülálló személyeket céloznak meg:

„Legjobb erőfeszítéseink ellenére sem tudjuk garantálni, hogy mindenki valóban az, akinek mondja magát.”

„Nem garantáljuk a szolgáltatással kapcsolatos semmilyen adat pontosságát, teljességét vagy használhatóságát.”

„Az [ezen] a szolgáltatáson keresztül elérhetővé tett vélemények, tanácsok, kijelentések, ajánlatok vagy egyéb más információk és tartalmak mind a saját szerzőiktől származnak . . . és nem feltétlenül megbízhatóak.”

[Kép a 23. oldalon]

„Az eszes meggondolja lépteit”

[Képek a 24–25. oldalon]

Hogyan utánozhatják a keresztény nők a sulamita szüzet?

[Kép a 26. oldalon]

„Bizonyosodjatok meg mindenről; erősen ragaszkodjatok ahhoz, ami jó”