Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Mondd tovább!”

„Mondd tovább!”

„Mondd tovább!”

AZ OROSZORSZÁGI Nyezlobnaja egyik középiskolájában a tanulók Mihail Bulgakov orosz író műveit elemezték irodalomórán. Az egyik regénye becsmérlően szól Jézus Krisztusról, míg Sátánt hősnek mutatja be. A közös megbeszélés után a tanárnő dolgozatot íratott a regényből. A 16 éves Andrej azonban, aki Jehova Tanúja, udvariasan felmentést kért, mivel a lelkiismerete nem engedte meg neki, hogy belemélyedjen effajta írásművekbe. Felvetette, hogy inkább arról írna fogalmazást, hogy ő hogyan látja Jézus Krisztust. A tanárnő beleegyezett.

Andrej a fogalmazásában kifejtette, hogy tiszteletben tartja mások véleményét, de úgy érzi, abból tanulhatunk a legtöbbet Jézusról, ha elolvassuk valamelyik evangéliumot. Így „szemtanúk beszámolóján alapul az, amit megtudunk Jézus életéről és tanításairól” — írta. Majd hozzátette: „Arról is szót kell ejtenem, ahogyan Sátánt ábrázolják. Némelyek talán szórakoztatónak találnak egy olyan könyvet, amely hősnek tünteti fel Sátánt, én viszont nem.” Elmagyarázta, hogy Sátán valójában hatalmas és gonosz szellemteremtmény, aki elfordult Istentől, s ezáltal megismertette az emberi családot a gonoszsággal, a bajokkal és a szenvedéssel. Andrej így fejezte be a fogalmazását: „Nem hinném, hogy jót tenne nekem, ha elolvasnám ezt a regényt. Természetesen semmi kifogásom sincs Bulgakov ellen. De a magam részéről inkább a Bibliát olvasom, hogy megismerjem a Jézus Krisztussal kapcsolatos történelmi tényeket.”

A tanárnőnek annyira tetszett Andrej fogalmazása, hogy megkérte őt, tartson kiselőadást Jézus Krisztusról. Andrej szívesen vállalta. A következő irodalomórán a vázlataiból beszámolót tartott az osztály előtt. Kifejtette, hogy miért hiszi, hogy Jézus volt a legnagyobb ember, aki valaha élt. Ezután felolvasott egy fejezetet Máté evangéliumából Jézus haláláról. Mivel már majdnem letelt a feleletre szánt idő, Andrej be akarta fejezni, de az osztálytársai így biztatták: „Mondd tovább! Mi történt aztán?” Így hát folytatta a felolvasást Jézus feltámadásának történetével.

Amikor befejezte, az osztálytársai elárasztották a Jézussal és Jehovával kapcsolatos kérdéseikkel. „Előtte bölcsességet kértem Jehovától, és ő meghallgatta az imámat — mondja Andrej. — Minden kérdésükre tudtam felelni!” Az óra után Andrej felajánlotta a tanárnőnek A legnagyobb ember, aki valaha élt * című könyvet, és az boldogan elfogadta. Andrej megjegyzi: „Ötöst adott a feleletemre, és megdicsért, amiért van saját meggyőződésem, amit nem szégyellek. Azt is mondta, hogy bizonyos dolgokban, amiket említettem, ő maga is hisz.”

Andrej örül, hogy úgy döntött, hallgat a Biblia alapján kiiskolázott lelkiismeretére, és nem olvas olyasmit, ami besározza Jehovát és a Fiát, Jézus Krisztust. Ez megóvta őt a Szentírással ellentétes gondolatoktól, és ráadásul ragyogó lehetőséget teremtett arra, hogy fontos bibliai tanításokról beszéljen másoknak.

[Lábjegyzet]

^ 5. bek. Jehova Tanúi kiadványa.