Amikor hatalmat gyakorlunk, utánozzuk Krisztust!

NÉHÁNY évvel ezelőtt végeztek egy kísérletet az emberi viselkedéssel kapcsolatban, amely meglepő eredménnyel járt. A résztvevőket két csoportra osztották. Az egyik csoport tagjait kinevezték őröknek, és az volt a feladatuk, hogy szemmel tartsák a másik csoport tagjait, akik a rabok szerepét kapták. Mi történt?

A jelentés ezt mondja: „Néhány napon belül [az őrök] legtöbbje durva és erőszakos magatartást vett fel, gyakran mért büntetést a rabokra, akik viszont félni kezdtek, és szolgai módon viselkedtek.” A kutatók a következő eredményre jutottak: Szinte mindenki beleeshet abba a csapdába, hogy visszaél a hatalmával.

A hatalom helyes és helytelen gyakorlása

Természetesen a hatalom helyes gyakorlása jót eredményezhet. Megfelelő vezetést tud nyújtani, valamint fizikai, érzelmi és szellemi áldásokkal járhat (Példabeszédek 1:5; Ézsaiás 48:17, 18). De ahogy a fent említett kísérlet is mutatja, állandóan fennáll az a veszély, hogy valaki a hatalom gyakorlása közben túlmegy azon, ami ésszerű. A Biblia rámutat erre a veszélyre, amikor ezt mondja: „ha gonosz uralkodik, sóhajtozik a nép” (Példabeszédek 29:2; Prédikátor 8:9).

A hatalommal való visszaélés káros, még akkor is, ha helyes indítékból történik. Írországban például egy vallási rend nemrég nyilvánosan bocsánatot kért, mert a tanárai közül néhányan visszaéltek a gondjaikra bízott gyermekek feletti hatalmukkal. Kétségtelen, hogy ezeknek a tanároknak nemes cél lebegett a szemük előtt, de a módszereik rendkívül ártalmasak voltak. Az egyik újság arról számolt be, hogy „sok gyermek szenvedett károsodást valamilyen módon a tanító barátok túlzott erőszakossága és durva fellépése miatt” (The Irish Times). Hogyan gyakorolhatjuk hát a hatalmunkat úgy, hogy a legjobbat hozzuk ki másokból, és ne idegenítsük el magunktól, vagy ne sértsük meg őket sem a szavaink, sem a tetteink által? (Példabeszédek 12:18).

„Minden hatalom” Jézus Krisztusnak adatott

Figyeljük meg Jézus Krisztus példáját. Röviddel a mennybemenetele előtt ezt mondta a tanítványainak: „Nekem adatott minden hatalom az égben és a földön” (Máté 28:18). Vajon ez a kijelentés félelmet keltett a tanítványokban? Vajon azt érezték, hogy innentől kezdve Jézus ugyanolyan szellemet fog árasztani, mint  a római császárok, akik híresek voltak arról, hogy eltaposták a lázadókat vagy azokat, akik velük ellentétes nézeteket vallottak?

A bibliai beszámolóból egyértelműen kiderül, hogy nem így éreztek. Jézus Krisztus úgy gyakorolja a hatalmát, mint az Atyja. Noha Jehova jogosan a mindenható Egyetemes Szuverén, ő szívből jövő szolgálatot vár el az alattvalóitól, nem pedig gondolkodás nélküli, félelemből jövő vagy szolgai engedelmességet (Máté 22:37). Jehova soha nem él vissza a hatalmával. Ezt jól mutatja az Ezékiel prófétának adott drámai látomás.

Ebben a látomásban Ezékiel négy angyali teremtményt látott, akik támogatták Isten szuverenitását. Mindegyiknek négy arca volt. Ezékiel ezt írta róluk: „Ami az arcaik hasonlatosságát illeti, mind a négynek volt egy-egy emberarca oroszlánarccal jobb felől, és mind a négynek volt egy-egy bikaarca bal felől; sasarca is volt mind a négynek” (Ezékiel 1:10). Ez a négy arc jelképezi Isten négy fő tulajdonságát vagy jellemvonását, amelyek tökéletes egyensúlyban vannak. Isten Szava úgy azonosítja őket, mint: szeretet, amelyet az emberarc, igazságosság, amelyet az oroszlánarc, és bölcsesség, amelyet a sasarc jelképez. Ez a három jellemvonás együttműködik a negyedikkel, amely a bikaarc által jelképezett hatalom. Mit jelent mindez? A látomásból megfigyelhető, hogy Jehova soha nem gyakorolja korlátlan erejét és hatalmát úgy, hogy az ne lenne összhangban a többi fő tulajdonságával.

Atyját utánozva Jézus Krisztus is mindig úgy élt a hatalmával, hogy az tökéletes összhangban volt a szeretettel, bölcsességgel és igazságossággal.  Tanítványai rendkívüli felfrissülésre leltek, miközben a hatalma alatt szolgáltak (Máté 11:28–30). Ha meg kellene nevezni egy kiemelkedő tulajdonságot, amely Jehova Istent és Jézus Krisztust jellemzi, az a szeretet lenne, és nem az erő vagy a hatalom! (1Korintusz 13:13; 1János 4:8).

Hogyan gyakorlod a hatalmad?

Te hogy állsz ebben a tekintetben? A családban például hatalmi szóval intézed a dolgokat, és teszed ezt még olyankor is, amikor a szeszélyeidről vagy a hóbortjaidról van szó? Vajon a családtagjaid félelemből vagy szeretetből hajtják végre a döntéseidet? Az erősebb akarata érvényesül? Ezek olyan kérdések, amelyeket jó, ha a családfők megvizsgálnak, hogy támogatni tudják a teokratikus rendet a családi elrendezésen belül (1Korintusz 11:3).

Mi a helyzet, ha van némi hatalmad a keresztény gyülekezetben? Hogy meglásd, vajon helyesen gyakorlod-e, vizsgáld meg magad a következő alapelvek fényében, amelyek Jehova Istentől származnak, és Jézus Krisztusban testesülnek meg.

„Az Úr rabszolgája . . . legyen mindenkihez gyöngéd . . . , olyan, aki visszafogja magát rossz körülmények között, és szelídséggel oktatja a kedvezőtlen beállítottságúakat” (2Timóteusz 2:24, 25).

A korai keresztény gyülekezetben voltak olyanok, akik nagy hatalommal bírtak. Timóteusz például ’megparancsolhatta némelyeknek, hogy ne tanítsanak más tant’ (1Timóteusz 1:3). De biztosak lehetünk benne, hogy Timóteusz minden tettében Isten tulajdonságait tükrözte vissza. Kétségtelen, hogy összhangban cselekedett Pál azon tanácsával, hogy „szelídséggel” oktasson, és „legyen mindenkihez gyöngéd”, miközben keresztény felvigyázóként ellátja a feladatát. Mivel ő maga viszonylag fiatal volt, az idősebbekkel úgy kellett viselkednie, mint egy tisztelettudó fiúnak, a fiatalabbakkal pedig úgy, mint egy törődő fivérnek (1Timóteusz 5:1, 2). Ha a keresztény gyülekezet ilyen szerető gondoskodásban részesül, akkor olyan lesz a hangulat, mint egy kedves és szeretetteljes családban, és nem olyan, mint egy hideg és szívtelen munkahelyi környezetben (1Korintusz 4:14; 1Tesszalonika 2:7, 8).

„A nemzeteken hatalmaskodnak az uralkodóik, és a nagyok hatalmuk alatt tartják őket. Nem így van ez tiköztetek; hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok” (Máté 20:25, 26).

A világi kényurak „hatalmaskodnak” másokon, rájuk kényszerítik az akaratukat, ragaszkodnak hozzá, hogy mindent egy bizonyos módon csináljanak, és megtorlással fenyegetőznek,  ha valaki nem engedelmeskedik. Jézus Krisztus viszont azt hangsúlyozta, hogy szolgáljunk, és a célunkat ne kényszerrel érjük el (Máté 20:27, 28). Ő mindig szerető törődéssel bánt a tanítványaival. Amikor követed Jézus példáját, sokkal könnyebb másoknak együttműködniük veled (Héberek 13:7, 17). Az is sokkal könnyebb lesz nekik, hogy ha tudnak, többet teljesítsenek annál, mint amit kértek tőlük, és mindezt önként, nem valamifajta kényszer hatására tegyék (Máté 5:41).

„Terelgessétek az Isten gondjaitokra bízott nyáját, nem . . . úgy, hogy hatalmaskodtok azokon, akik Isten öröksége, hanem úgy, hogy példaképeivé váltok a nyájnak” (1Péter 5:2, 3).

A felvigyázók felismerik, hogy számadással tartoznak a gyülekezet minden egyes tagjának a szellemi jólétéért. Komolyan veszik ezt a felelősségüket. Igyekeznek készségesen, buzgón és szeretetteljesen gondot viselni Isten nyájáról. Pál apostolhoz hasonlóan keményen dolgoznak azon, hogy megerősítsék azok hitét, akiket a gondjaikra bíztak, és ne tegyenek úgy, mintha urak lennének a hitük felett (2Korintusz 1:24).

Amikor arra van szükség, hogy a vének helyénvaló tanácsot adjanak, ezt a szelídség szellemében teszik, hogy helyreigazítsák a vétkezőt, vagy segítsenek egy keresztény hittársnak előrehaladni szellemileg. Észben tartják Pál apostol figyelmeztetését: „Testvérek, még ha valami hibás lépést tesz is egy ember, mielőtt tudatában lenne annak, ti, akik szellemileg képesítettek vagytok, próbáljátok meg helyreigazítani az ilyet szelídség szellemében, miközben ügyelsz magadra, nehogy téged is megkísértsenek” (Galácia 6:1; Héberek 6:1, 9–12).

„Továbbra is viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak készséggel . . . öltsétek magatokra a szeretetet, mert az az egység tökéletes köteléke” (Kolosszé 3:13, 14).

Hogyan bánsz azokkal, akiknek nem sikerül tökéletesen megfelelniük a keresztény irányadó mértékeknek? Figyelembe veszed a tökéletlenségüket, miként Jehova és Jézus Krisztus is? (Ézsaiás 42:2–4). Vagy kivétel nélkül mindig ragaszkodsz a törvény betűjéhez? (Zsoltárok 130:3). Emlékezz rá, hogy az a helyes, ha szelídek vagyunk, amikor lehetséges, és csak olyankor határozottak, amikor szükséges. Ha szeretettel cselekszel, az segít kialakítani a kölcsönös bizalom erős kötelékét közötted és azok között, akik felett hatalmat gyakorolsz.

Ha bármiféle hatalommal vagy felruházva, keményen dolgozz azon, hogy utánozni tudd Jehova Istent és Jézus Krisztust a hatalom gyakorlásában. Jusson eszedbe, milyen gyönyörű leírást adott a zsoltáríró arról, ahogyan Jehova gyakorolja a hatalmát a népe felett. Dávid így énekelt: „Jehova az én Pásztorom, nem szűkölködöm semmiben. Füves legelőkön pihentet engem, bővizű pihenőhelyekre vezet. Lelkemet felüdíti, az igazságosság ösvényein vezet nevéért.” Ehhez hasonlóan Jézusról a következőket olvassuk: „Én vagyok a jó pásztor, és én ismerem a juhaimat, és a juhaim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem, és én is ismerem az Atyát; s a lelkemet adom a juhokért.” Találhatnánk-e jobb példákat arra, hogy miként kell szeretetteljesen gyakorolni a hatalmat? (Zsoltárok 23:1–3; János 10:14, 15).

[Oldalidézet a 18. oldalon]

Az, ahogyan Jehova a hatalmát gyakorolja, mindig tökéletes összhangban van az igazságosságával, a bölcsességével és a szeretetével

[Kép a 18. oldalon]

Időnként a véneknek szeretetteljes tanácsot kell adniuk a vétkezőknek

[Kép a 19. oldalon]

Pál azt tanácsolta Timóteusznak, hogy tisztelettudó fiú és törődő fivér legyen

[Kép a 20. oldalon]

Jézus Krisztus bölcsen, igazságosan és szeretettel gyakorolja a hatalmát