A névhez való jog

MINDEN személynek joga van hozzá, hogy legyen neve. Tahitin még egy elhagyott újszülöttnek is adnak nevet, noha nem ismerik sem az édesanyját, sem az édesapját. Az anyakönyvi hivatal bejegyez egy család- és egy keresztnevet a kicsinek.

Mégis van valaki, akit bizonyos értelemben megfosztottak ettől az alapvető jogtól, egy jogtól, amely minden embert megillet. Bármily meglepő, ez a személy az ’Atya, akinek minden család a nevét köszönheti az égben és a földön’ (Efézus 3:14, 15). Sok ember megtagadja, hogy azon a néven szólítsa a Teremtőt, ami a Bibliában található. Ehelyett olyan címekkel helyettesítik azt, mint például „Isten”, „az Úr” vagy „az Örökkévaló”. Akkor hát mi a neve? A zsoltáríró választ ad erre a kérdésre: „te, akinek neve Jehova, egymagad vagy a Legfelségesebb az egész föld felett” (Zsoltárok 83:18).

A XIX. század első felében, amikor is a Londoni Missziós Társaság misszionáriusai megérkeztek Tahitira, a polinéziai emberek számos istent imádtak. Minden egyes istennek saját neve volt, a két főistent például Oronak és Taaroának hívták. Ezek a misszionáriusok, hogy megkülönböztessék a Biblia Istenét a többitől, nem riadtak vissza attól, hogy széles körben használják Isten nevét, mely tahiti nyelven Iehova.

Ez a név közismertté vált, és rendszeresen használták a mindennapi beszélgetésekben és a levelekben. Tahiti királya, II. Pomare, aki a XIX. század kezdetén uralkodott, a személyes leveleiben gyakran használta Isten nevét. Ezt bizonyítja az itt látható egyik angolul írt levele is, mely a Tahiti és Szigeteinek Múzeumában van kiállítva. Ez igazolja, hogy akkoriban minden előítélettől mentesen használták Isten nevét. Sőt mi több, az első tahiti nyelven kiadott Bibliában, mely 1835-ben készült el, több ezerszer szerepel Isten személyes neve.

[Kép a 32. oldalon]

II. Pomare király

[Kép forrásának jelzése a 32. oldalon]

Király és levél: Collection du Musée de Tahiti et de ses Îles, Punaauia, Tahiti