Élettörténet

Megváltozott az életem, amikor megtudtam, miért van szenvedés

HARRY PELOYAN ELMONDÁSA ALAPJÁN

Miért engedi meg Isten a szenvedést? Ez a kérdés már kisfiú koromban is foglalkoztatott. A szüleim dolgos, becsületes, családszerető emberek voltak. De mivel az édesapám nem volt vallásos, és az édesanyám is csak egy kicsit, nem tudtak nekem felelni erre a kérdésre.

MÉG többet rágódtam a dolgon az alatt a több mint három év alatt, amíg az Egyesült Államok haditengerészeténél szolgáltam a II. világháború alatt és után. A háborút követően egy olyan hajóra osztottak be, amely segélyszállítmányt vitt Kínába. Majdnem egy évet töltöttem ott, és rengeteg szenvedést láttam.

A kínaiak szorgalmas, intelligens emberek. De sokan súlyos gondokkal küszködtek a szegénység és a háború szította erőszak miatt. Különösen a szeretnivaló kisgyerekeken érzékenyültem el, akik csapatostul kéregettek tőlünk, amikor partot értünk. Soványak voltak, és rongyokban jártak.

Miért?

Jómagam 1925-ben születtem, és Kaliforniában nőttem fel. Még soha nem láttam ilyen állapotokat. Újra meg újra megfogalmazódott bennem a kérdés: „Ha van egy mindenható Teremtő, miért engedi, hogy ilyen sorsa legyen sok embernek, főleg az ártatlan gyerekeknek?”

 Azon is eltűnődtem, hogy ha tényleg van Isten, miért engedi meg azt a förtelmes pusztulást, tömeggyilkosságot, halált és szenvedést, amely az évszázadok során sújtotta az emberiséget, különösen a II. világháború alatt, amelyben több mint 50 millióan haltak meg. Ráadásul a háborúban ugyanahhoz a valláshoz tartozók ölték egymást a papjaik buzdítására, csak mert különbözött a nemzetiségük. Miért?

A távcső

Amikor 1939-ben elkezdődött a II. világháború, és az emberek tömegesen vesztek oda, úgy éreztem, nincs Isten. Aztán egy középiskolai természettudományos tanfolyamon nekünk, diákoknak el kellett készítenünk valamilyen tudományos eszközt. Érdekelt a csillagászat, ezért egy nagy tükrös távcső összeállításába kezdtem, melynek a tükre 20 centiméter átmérőjű volt.

Vettem egy közel 3 centiméter vastag és 20 centiméter széles üveget, és üvegvágóval kör alakúra vágattam. Aztán belefogtam a kézi csiszolás munkaigényes feladatába: homorú tükörré kellett varázsolnom az üveget. Egy egész tanulmányi féléven át minden szabadidőm ráment. Mikor elkészült a tükör, befogtam egy hosszú fémcsőbe, és különböző erősségű szemlencsékkel is felszereltem a távcsövet.

Először egy tiszta éjszakán vittem ki a kész távcsövemet, amikor nem volt látható a hold. A csillagokra és naprendszerünk bolygóira irányítottam. Csak bámultam, mennyi égitest van, és milyen szervezett minden! Akkor meg a lélegzetem is elállt, amikor később megtudtam, hogy némelyik „csillag” igazából nem is csillag, hanem galaxis, mint a mi tejutunk, és több milliárd csillag tartozik bele.

„Biztos, hogy mindez nem jöhetett létre csak úgy magától — gondoltam. — Semmi sem történik véletlenül, ami szervezett. A világegyetem olyannyira szervezett, hogy szerintem csak egy lángelme alkothatta. Akkor mégiscsak van Isten?” Ez az élményem arra késztetett, hogy kicsit engedjek korábbi, szigorúan ateista felfogásomból.

Aztán így töprengtem: „Ha tényleg van Isten, aki olyan hatalmas és bölcs, hogy meg tudta teremteni ezt a lenyűgöző világegyetemet, akkor nem tudna változtatni a földön tapasztalható siralmas állapotokon? Egyáltalán miért engedte meg ezt a töméntelen szenvedést?” Megkérdeztem néhány vallásos embert erről, de nem tudtak megnyugtató választ adni rájuk.

 A középiskola befejezése és néhány főiskolán töltött év után megkezdtem szolgálatomat a haditengerészetnél. Ám a katonaságnál sem tudtak a lelkészek igazi választ adni a kérdéseimre. Gyakran csak ezt hallottam a vallásos emberektől: „Isten útjai kifürkészhetetlenek.”

Tovább kutatok a válaszok után

Miután elkerültem Kínából, még mindig foglalkoztatott az a kérdés, hogy miért engedi meg Isten a szenvedést. Nem tudtam kiverni a fejemből, főleg, amikor katonai temetőket láttam a Csendes-óceán különböző szigetein, ahol hazafelé megálltunk. Szinte mindegyik sírban fiatalemberek feküdtek, akiknek még alig kezdődött el az életük!

Amikor visszatértem az Egyesült Államokba, letelt a katonai szolgálatom, és volt még egy évem a Harvard Egyetemen Cambridge-ben, Massachusetts államban. A következő évben megkaptam a diplomámat, de nem mentem haza Kaliforniába. Úgy döntöttem, hogy egy ideig a keleti parton maradok, és tovább kutatok a válaszok után. Azt találtam ki, hogy New Yorkba megyek, ahol sok vallás tevékenykedik, és részt veszek az istentiszteleteiken, hogy megismerjem a tanításaikat.

A nagynéném, Isabel Kapigian, aki New Yorkban élt, felajánlotta, hogy lakjak nála. Ő és két lánya, Rose és Ruth Jehova Tanúi voltak. Úgy gondoltam, az ő hitük nemigen érdekel, ezért más vallások istentiszteleteire jártam, beszélgettem az emberekkel, és vallásos kiadványokat olvastam. Ha megkérdeztem, hogy miért engedi meg Isten a szenvedést, senki sem tudott rá válaszolni. Arra a következtetésre jutottam, hogy talán még sincs Isten.

Választ kapok a kérdéseimre

Végül kértem a nagynénémtől és a lányaitól néhány kiadványt, hogy megismerhessem Jehova Tanúi nézeteit. Elolvastam a kiadványokat, és azonnal láttam, hogy a Tanúk nagyon másak, mint a többi vallás. A Biblia alapján adtak választ különböző kérdésekre, méghozzá nagyon megnyugtató választ. Nem telt el sok idő, és megtudtam, miért engedi meg Isten a szenvedést.

 Arról is meggyőződtem, hogy Jehova Tanúinak a tettei is összhangban vannak a Bibliából vett tanításaikkal. Például megkérdeztem a nagynénémet, hogy hogyan viselkedtek Jehova Tanúi fiataljai Németországban a II. világháború alatt. Bevonultak-e a hadseregbe, köszöntek-e „heil Hitler!”-t, tisztelegtek-e a horogkeresztes zászló előtt? A nagynéném azt felelte, hogy nem, és hogy a semlegességük miatt koncentrációs táborokba kerültek, ahol sokukat kivégezték. Elmondta, hogy Jehova Tanúi a háború alatt mindenhol semlegesek maradtak. Álláspontjukért még a demokratikus országokban is börtönbe zárták a közöttük levő fiatal férfiakat.

A nagynéném ezután megkért, hogy olvassam el a János 13:35-öt, mely így szól: „Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek.” Az igaz keresztényeket minden országban a szeretetnek kell azonosítania. Soha nem harcolnának ellentétes oldalakon egy háborúban, és nem ölnék meg egymást csak azért, mert különbözik a nemzetiségük. „El tudod képzelni, hogy Jézus és a tanítványai ellentétes oldalon küzdjenek Róma háborúiban, és megöljék egymást?” — kérdezte a nagynéném.

Megmutatta még az 1János 3:10–12-t is. Ott ezt olvashatjuk: „Ebből a tényből ismerhetők fel az Isten gyermekei és az Ördög gyermekei: mindaz, aki nem gyakorol igazságosságot, nem az Istentől származik, és az sem, aki nem szereti a testvérét . . . szeressük egymást; nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól származott, és meggyilkolta a testvérét.”

A Biblia tanítása egyértelmű. Az igaz keresztények szeretik egymást, bármelyik országban élnek is. Soha nem ölnék meg szellemi testvéreiket, de persze mást sem. Ezért mondhatta el Jézus a követőiről: „Ők nem része a világnak, mint ahogy én sem vagyok része a világnak” (János 17:16).

Miért engedi meg Isten a szenvedést?

Hamar megtudtam, hogy a Biblia választ ad arra a kérdésre, hogy miért engedi meg Isten a szenvedést. Elmondja, hogy ő tökéletesnek teremtette ősszüleinket, és egy paradicsomi kertet adott nekik otthonul (1Mózes 1:26; 2:15). Felruházta őket szabad akarattal, ami nagyon szép ajándék. De fontos volt, hogy felelősségük tudatában éljenek vele. Ha engedelmeskednek Istennek, és betartják a törvényeit, tökéletesek maradhatnak, és paradicsomban élhetnek tovább. Kiterjeszthetik a paradicsom határait, míg az végül az egész földet beborítja. Az utódaik is tökéletesek lesznek, és idővel az egész föld dicsőséges paradicsom lesz, melyet tökéletes, boldog emberek népesítenek be (1Mózes 1:28).

Ha azonban Ádám és Éva úgy dönt, hogy a maguk útját járják, Istentől függetlenül, akkor ő nem engedi, hogy tökéletes emberekként éljenek tovább (1Mózes 2:16, 17). Mindannyiunk szerencsétlenségére ősszüleink visszaéltek szabad akaratukkal, és az Istentől való függetlenséget választották. Egy lázadó szellemteremtmény befolyása alatt cselekedtek, aki Sátán, az Ördög néven vált ismertté. Ő függetleníteni akarta magát Istentől, és mohón vágyott arra az imádatra, amely egyedül Istennek jár (1Mózes 3:1–19; Jelenések 4:11).

Sátán így „ennek a világrendszernek az istene” lett (2Korintusz 4:4). A Biblia kijelenti,  hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van” (1János 5:19). Jézus ’a világ uralkodójának’ nevezte Sátánt (János 14:30). Sátán és ősszüleink engedetlensége az egész emberiségre tökéletlenséget, erőszakot, halált, bánatot és szenvedést hozott (Róma 5:12).

’Az ember nem irányíthatja lépteit’

A Teremtő meg akarta mutatni, hogy milyen hatással van az emberi családra, ha semmibe veszik a törvényeit, ezért megengedte, hogy évezredeken át érvényesüljenek ennek a következményei. Ez idő alatt minden embernek bőven volt lehetősége megfigyelni, hogy igazak a Biblia következő szavai: „a földi embernek nincs hatalmában az ő útja. Még csak lépteit sem irányíthatja a járókelő ember. Igazíts helyre, ó, Jehova” (Jeremiás 10:23, 24).

Az eltelt évszázadok fényesen bizonyítják, hogy az Istentől független uralom kudarcot vallott. Isten ezért nem fogja hagyni, hogy az emberek tovább folytassák végzetes kísérletüket, hogy milyen a tőle és a törvényeitől független élet.

Ragyogó jövő

A bibliai próféciák alapján kijelenthetjük, hogy Isten nemsokára véget vet ennek a gonosz és kegyetlen rendszernek. „Egy kis idő még, és nincs többé gonosz . . . A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek majd a béke bőségében” (Zsoltárok 37:10, 11).

A Dániel 2:44-ben feljegyzett prófécia így szól: „azoknak a királyoknak [a ma létező mindenféle uralomnak] a napjaiban az egek Istene felállít egy királyságot, amely soha nem fog elpusztulni. Ez a királyság nem száll át más népre. Szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a királyságokat, maga pedig megáll időtlen időkig”. Soha többé nem uralkodhatnak emberek. Az egész föld felett Isten Királysága fog uralkodni. Irányításával a bolygó teljes egészében paradicsommá lesz alakítva, az emberiség tökéletességre jut, és örökké boldogan fog élni. A Biblia azt ígéri, hogy Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jelenések 21:4). Milyen ragyogó jövőt szán nekünk Isten!

Megváltozott az életem

Miután kielégítő választ találtam a kérdésemre, az életem megváltozott. Istent akartam szolgálni, és segíteni szerettem volna másoknak, hogy ők is választ kapjanak erre a kérdésre. Felfogtam, milyen komoly az 1János 2:17 mondanivalója: „a világ [a jelenlegi, Sátán uralta rendszer] elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” Nagyon vágytam rá, hogy örökké élhessek Isten új világában. Úgy határoztam, hogy New Yorkban maradok, és elkezdtem járni Jehova Tanúi egyik gyülekezetébe. Sok szép élményem volt, miközben továbbadtam másoknak, amit tanultam.

1949-ben megismerkedtem Rose Marie Lewisszal. Neki az édesanyja, Sadie, és hat lánytestvére is Jehova Tanúja volt. Rose teljes időben végezte a prédikálómunkát. Sok jó tulajdonságának köszönhetően azonnal vonzónak találtam. 1950 júniusában összeházasodtunk, és az esküvő után is New Yorkban maradtunk. Elégedettek voltunk az életünkkel, és örömmel töltött el minket az a remény, hogy örökké élhetünk majd Isten új világában.

1957-ben meghívtak minket, hogy szolgáljunk teljes időben Jehova Tanúi brooklyni főhivatalában. 2004 júniusában volt 54 éve,  hogy összeházasodtunk. Boldog házaséveinkből 47-et a főhivatalban töltöttünk. Örömteli időszak volt ez Jehova szolgálatában, hittestvéreink ezreinek oldalán.

Életem legszomorúbb eseménye

Sajnos 2004. december elején Rose Marie egyik tüdőlebenyében rákos daganatot találtak. Az orvosok egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy a tumor gyorsan növekszik, ezért el kell távolítani. Még december folyamán elvégezték a műtétet. Körülbelül egy héttel később a sebész belépett a kórterembe — éppen látogatóban voltam Rose-nál —, és ezt mondta: „Rose Marie, hazamehet! Meggyógyult!”

De mindössze néhány nap elteltével Rose Marie-nek komoly hasi fájdalmai támadtak, és más testrészei is fájtak. Mivel a fájdalom nem akart szűnni, Rose Marie visszament a kórházba kivizsgálásra. Megállapították, hogy valamilyen okból számos létfontosságú szervében vérrögök alakulnak ki, ami miatt ezek a szervek nem jutnak oxigénhez. Az orvosok mindent megtettek, ami emberileg lehetséges, de már nem tudtak segíteni Rose Marie-n. Csupán néhány héttel később, 2005. január 30-án életem legnagyobb csapása ért. Meghalt drága Rose Marie-m.

Majdnem nyolcvanéves voltam, és sok szenvedést láttam életemben, de ez más volt. Rose Marie és én, ahogy a Biblia írja, ’e g y test’ voltunk (1Mózes 2:24). Láttam, hogyan szenvednek mások, és magam is szenvedtem, amikor elvesztettem egy barátomat vagy rokonomat. Ám a feleségem halálakor átélt szenvedés ennél sokkal mélyebb volt, és sokkal tovább tartott. Most már igazán átérzem, milyen mérhetetlen bánatot okozott az emberi családnak a szeretett hozzátartozók elvesztése az eltelt sok-sok idő alatt.

Mégis megerősített az, hogy tudom, honnan ered a szenvedés, és hogyan lesz vége. A Zsoltárok 34:18-ban ezt olvassuk: „Jehova közel van a megtört szívűekhez, és megmenti azokat, akik szellemükben összetörtek.” Csak úgy lehet elviselni ezt a szenvedést, ha tudjuk, hogy a Biblia szerint lesz feltámadás, a halottak életre fognak kelni, és örökké élhetnek majd Isten új világában. Ahogy a Cselekedetek 24:15 mondja, „lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak”. Rose Marie nagyon, de nagyon szerette Istent. Semmi kétségem afelől, hogy Isten is ugyanígy szerette őt, és hogy meg fog róla emlékezni, és életre kelti a maga idejében, remélhetőleg hamarosan (Lukács 20:38; János 11:25).

Noha nagy bánat éri az embert, ha elveszít valakit, akit szeret, de még nagyobb lesz az öröme, amikor visszakapja a feltámadáskor (Márk 5:42). Isten Szava ezt ígéri: „Élni fognak halottaid . . . a föld világra hozza a tehetetlen halottakat” (Ézsaiás 26:19). A Cselekedetek 24:15-ben említett ’igazságosak’ közül sokan valószínűleg a feltámadás kezdeti szakaszában térnek vissza az élők sorába. Micsoda idő lesz az! Rose Marie is ott lesz közöttük. Milyen nagy örömmel fogadják majd a szerettei! Micsoda boldogság lesz egy olyan világban élni, ahol nem lesz szenvedés!

[Képek a 9. oldalon]

Sok szenvedést láttam, amíg Kínában állomásoztam

[Képek a 10. oldalon]

1957 óta Jehova Tanúi brooklyni főhivatalában szolgálok

[Kép a 12. oldalon]

1950-ben vettem feleségül Rose Marie-t

[Kép a 13. oldalon]

50. házassági évfordulónkon 2000-ben