Találj megelégedést a bibliai alapelvek alkalmazása által!

BIZTOS te is láttál már összegömbölyödött, doromboló cicát. Leginkább az elégedettség jut eszünkbe róla. Milyen nagyszerű lenne így összegömbölyödni, és ugyanilyen elégedettséget érezni! Ám sokan nehezen találnak megelégedést, és ha mégis, az gyorsan tovatűnik. Miért van ez így?

Először is sok baklövést követünk el a saját tökéletlenségünk miatt, valamint el kell viselnünk mások hiányosságait is. Továbbá olyan időszakban élünk, amelyet a Biblia az ’utolsó napoknak’ nevez, és amelyre az jellemző, hogy ’nehezen elviselhető és válságos’ (2Timóteusz 3:1–5). Még ha gyerekkorunk elégedett pillanatait dédelgetett emlékként őrizzük is, ma már legtöbbünkre teljes súllyal nehezednek a jelenlegi „válságos idők”. Vajon lehetséges megelégedést találni napjainkban?

Figyeljük meg, hogy a Szentírás nem arról beszél, hogy ezeket a válságos időket lehetetlen lesz elviselni, hanem arról, hogy nehéz. Sikeresek lehetünk, ha alkalmazzuk a bibliai alapelveket. Talán nem tudjuk minden esetben megoldani a problémáinkat, de bizonyos fokú elégedettségre szert tehetünk. Vizsgáljunk meg most három ilyen alapelvet.

Lásd magad reálisan!

Ha elégedettek szeretnénk lenni, reálisan kell gondolkodnunk a saját korlátainkról és másokéiról is. A rómaiakhoz írt levelében Pál apostol a következőkre mutat rá: „mindnyájan vétkeztek, és elmaradnak az Isten dicsőségétől” (Róma 3:23). Jehova dicsőségének sok vonását egyáltalán nem is vagyunk képesek felfogni. Az egyik példa erre az 1Mózes 1:31-ben említett egyszerű tény: „Isten . . . megnézett mindent, amit alkotott, és lám, mindaz nagyon jó volt!” Ha Jehova bármikor úgy dönt, hogy újra átgondolja, amit tett, minden esetben azt állapíthatja meg, hogy az „nagyon jó volt”. Ugyanezt az ember nem mondhatja el mindig magáról. Ha felismerjük a korlátainkat, azzal megtesszük az első lépést az elégedettség felé. Ennél azonban többre van szükség. Meg kell értenünk, és el kell fogadnunk Jehova nézőpontját a kérdéssel kapcsolatban.

A „bűnnek” fordított görög szó egy olyan szótőből ered, amelynek jelentése: ’elvéteni a célt’. Szemléltetésül képzelj el egy íjászt, aki bízik abban, hogy a nyilával eltalálja a céltábla közepét, és így elnyeri a díjat. Három nyílvesszője van. Ellövi az elsőt, de majdnem egy méterrel eltéveszti a célt. A második nyílvesszővel jobban céloz, de még így is 30 centimétert téved. Most minden idegszálával összpontosít, és ellövi az utolsó nyílvesszőt. Ekkor már csak két centiméter hibádzik. Majdnem eltalálta a célt, de a tévedés az tévedés, akármilyen kicsi legyen is.

Mi mind olyanok vagyunk, mint ez a csalódott íjász. Időnként nagyon eltévesztjük a célt.  Máskor nem hibázunk akkorát, de a céltábla közepét mégsem találjuk el. Letörtek vagyunk, hiszen annyira akartuk, mégsem volt elég, amit tettünk. De most térjünk vissza az íjászhoz.

Lassan megfordul, és erőt vesz rajta a szomorúság, hiszen nagyon szerette volna a díjat. Ekkor a versenybíró váratlanul magához hívja, átad neki egy érmet, és így szól: „Szeretném átadni ezt önnek, mert kedvelem magát, és láttam, hogy milyen keményen küzdött.” Az íjász nagyon boldog!

Micsoda boldogság! Mindenki így érez majd, aki megkapja Istentől a tökéletes örök élet ’ajándékát’ (Róma 6:23). Ezek után minden tettük jó lesz. Soha többé nem fogják eltéveszteni a célt. Tökéletesen elégedettek lesznek. Addig is, ha észben tartjuk ezt a gondolatot, az segíteni fog, hogy jobb véleményünk legyen magunkról és a körülöttünk levőkről.

Fogadd el, hogy mindenhez idő kell!

Senki nem vonja kétségbe, hogy mindenhez idő kell. De megfigyelted, milyen nehéz elégedettnek lenni, amikor valamire tovább kell várnunk, mint ahogy szerettük volna, vagy egy kellemetlen helyzet jobban elhúzódik annál, mint amire számítottunk? Némelyek még ilyen esetekben is meg tudták őrizni az elégedettségüket. Figyeld meg Jézus példáját!

Mielőtt Jézus a földre jött, az engedelmesség mintaképe volt az égben. Mégis itt a földön ’tanult engedelmességet’. Hogyan? „Azokból, amiket elszenvedett”. Korábban már látta, milyen a szenvedés, de személyesen soha nem tapasztalta. Amikor a földön volt, különösen a Jordánban való megkeresztelkedésétől a Golgotán való haláláig, sok megpróbáltatáson ment keresztül. Nem ismerjük minden részletében, hogyan ’tétetett tökéletessé’ Jézus ebben a tekintetben, azt viszont tudjuk, hogy ez a folyamat időt vett igénybe (Héberek 5:8, 9).

Jézus sikerrel járt, mivel elmélkedett ’az eléje helyezett örömön’, vagyis a hűsége jutalmán (Héberek 12:2). Mindemellett időnként „könyörgésekkel és kérésekkel, erős kiáltásokkal és könnyekkel járult” Atyjához (Héberek 5:7). Előfordulhat, hogy mi is hasonlóképpen imádkozunk. Hogyan tekinti ezt Jehova? Ugyanez a vers rámutat, hogy Jézus „kedvező” fogadtatásra talált Jehovánál. Isten ugyanígy fog reagálni a mi esetünkben is. Miért?

Mert Jehova ismeri a korlátainkat, és a segítségünkre siet. Mindenkinél van egy határ, amit még el tud viselni. Egy afrikai országban, Beninben, az emberek erre ezt mondják: „Túl sok vízbe még a békák is belefulladnak.” Jehova még saját magunknál is jobban tudja, mikor érünk a tűrőképességünk határához. Szeretetteljesen gondoskodik róla, hogy „irgalmasságot nyerjünk, és ki nem érdemelt kedvességet találjunk megfelelő időben jövő segítségül” (Héberek 4:16). Ezt tette Jézus esetében, és ugyanezt teszi számos más esetben is. Figyeld meg, hogyan tapasztalta ezt Monika.

Monikának gondtalan gyermekkora volt, és életteli, vidám lány lett belőle. 1968-ban, amikor még csak a húszas évei elején járt, nagy megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy szklerózis multiplexben szenved, amely olyan betegség, aminek a vége általában részleges bénulás.  Ez teljesen megváltoztatta az életét, és jelentős kiigazításokat tett szükségessé a teljes idejű szolgálatában. Monika felismerte, hogy a betegsége hosszan tartó lesz. Tizenhat évvel később ezt mondta: „A betegségem még mindig gyógyíthatatlan, és minden valószínűség szerint az is marad, amíg Isten új rendszere mindent újjá nem tesz.” Bevallotta, hogy nem volt könnyű a helyzete: „Noha a barátaim azt mondják, hogy megőriztem derűs szemléletmódomat, és most is olyan víg kedélyű vagyok, mint azelőtt . . . , legközelebbi barátaim tudják, hogy időnként könnyek mossák az arcomat.”

Mindazonáltal így beszél erről: „Megtanultam türelmesnek lenni, és örülni a javulás legkisebb jelének. Mivel látom, mennyire tehetetlen az ember a betegségekkel szemben, megerősödött a Jehovával ápolt személyes kapcsolatom. Csak Jehova képes mindenre kiterjedő gyógyulást hozni.” Jehova segítségével Monika meg tudta őrizni elégedettségét, és most már több mint 40 év teljes idejű szolgálatra tekinthet vissza.

El kell ismernünk, hogy a Monikáéhoz hasonló helyzetek elviselése nem könnyű. Az viszont kétségtelen, hogy megelégedettebbek leszünk, ha felismerjük, hogy némely dologra tovább kell várnunk, mint ahogy azt gondoltuk. Miként Monika, te is biztos lehetsz abban, hogy Jehova gondoskodni fog a ’megfelelő időben jövő segítségről’.

Ne hasonlítgasd magad másokhoz, tűzz ki ésszerű célokat!

Belőled csak egy van. Nincs még egy ember, aki ugyanolyan lenne, mint te. Van egy mondás az afrikai gun nyelvben, amely ezt az igazságot egyszerűen így fogalmazza meg: „Nem minden ujjunk egyforma hosszú.” Butaság lenne egymáshoz hasonlítani az ujjainkat. Nyilván te sem szeretnéd, ha Jehova összehasonlítana téged valakivel, és ő soha nem is tesz ilyet. Az emberek között azonban széles körben elterjedt szokás az összehasonlítás, és ez elrabolhatja a megelégedettségüket. Figyeld meg, milyen hathatósan szemléltette ezt Jézus, amint az a Máté 20:1–16-ban olvasható.

Jézus beszélt egy ’úrról’, aki munkásokat keresett a szőlőjébe. Talált néhány dologtalan embert, és felfogadta őket „kora reggel”, talán úgy 6 óra körül. A munkások elfogadták az ajánlatot, hogy az akkori időben megszokott egynapi átlagbért, vagyis 1 dénárt kapjanak 12 óra munkáért. A férfiak minden bizonnyal örültek, hogy találtak munkát, és ráadásul olyat, amely után megkapják az átlagos fizetést. Később a gazda más munkanélkülieket is felbérelt, és munkába állította őket reggel 9-kor, déli 12-kor, délután 3-kor, és még olyan késői időpontban is, mint a délután 5 óra. Ezeknek a csoportoknak a tagjai nem dolgozták végig a teljes munkanapot. A fizetéssel kapcsolatban az úr azt ígérte, hogy megadja nekik, „ami igazságos”, és ebbe a munkások bele is egyeztek.

A nap végén a gazda utasította a megbízottját, hogy fizesse ki a béreket. Kérte, hogy hívják egybe a munkásokat, és először azokat fizessék ki, akiket utolsóként fogadtak fel. Ezek mindössze egy órát dolgoztak, meglepő módon mégis teljes napra járó fizetést kaptak. Elképzelhetjük, milyen indulatos vélemények hangoztak el. Akik végigdolgozták a 12 órát, azt gondolták, hogy ők majd nagyobb összeget kapnak. Ám nekik is ugyanannyit fizettek, mint a többieknek.

Hogyan reagáltak erre? „Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a házigazda ellen, és ezt mondták: »Ezek az utolsók egyórai munkát végeztek, mégis egyenlővé tetted őket velünk, akik a nap terhét és a tikkasztó hőséget viseltük!«”

Az úr azonban másképp látta a dolgokat. Közölte velük, hogy megkapták, amiben korábban megegyeztek, semmivel sem kevesebbet. A többiekkel kapcsolatban úgy döntött, hogy teljes napra járó fizetséget ad nekik, nyilvánvalóan többet, mint amire számítottak. Valójában senki sem kapott kevesebbet annál, mint amiben megegyezett, csupán az történt, hogy néhányan többet kaptak, mint amit reméltek. Végül az úr feltett egy kérdést: „Vajon nem szabad a magam dolgaival azt tennem, amit akarok?”

 Most képzeljük el, mi történt volna, ha a megbízott először az első csoport munkást fizeti ki, és ezek nyomban elmennek. Mindennel meg lettek volna elégedve. Az elégedetlenség csak akkor kerítette őket hatalmába, amikor látták, hogy a többiek kevesebb munkáért ugyanakkora fizetséget kapnak, mint ők. Ezen felbőszültek, ami odavezetett, hogy elkezdtek zúgolódni a gazda ellen, akinek először nagyon hálásak voltak, amiért felfogadta őket.

Ez jól példázza azt, hogy mi történik, ha elkezdünk hasonlítgatni. Ha elgondolkodsz a Jehovával ápolt személyes kapcsolatodon és értékeled az áldásait, elégedett leszel. Ne hasonlítsd a helyzetedet másokéhoz! Ha úgy tűnik, hogy Jehova másoknak valami kis ráadást kíván adni, örülj együtt velük.

Jehova azonban elvár tőled valamit. De mit? A Galácia 6:4 ezt mondja: „Ki-ki . . . az ő saját munkáját próbálja meg, és akkor egyedül önmagára nézve lesz oka az ujjongásra”. Más szavakkal, tűzz ki ésszerű célokat magad elé. Tervezd meg, hogy reálisan nézve mire vagy képes, és ezt valósítsd is meg. Ha a célod ésszerű, és el is éred, akkor ’okod lesz az ujjongásra’. Elégedettséget fogsz érezni.

Jutalom vár ránk

A három megvizsgált alapelv nyilvánvalóvá teszi, hogy a bibliai alapelvek alkalmazása csakugyan megelégedettséghez vezet, még akkor is, ha az utolsó napokban élünk, és tökéletlenek vagyunk. A napi bibliaolvasásod közben próbálj felfedezni ilyen alapelveket, amelyek vagy nyíltan vannak kifejezve, vagy elbeszélésekbe és szemléltetésekbe vannak rejtve.

Ha úgy érzed, hogy kezdesz elégedetlenné válni, igyekezz azonosítani a valódi okot. Ezután keress alapelveket, amelyeket alkalmazhatnál a helyzet orvoslására. Fellapozhatod például „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos” * című könyv 110—1. oldalát. Itt a Példabeszédek könyvének vizsgálata található, és széles választékban állnak rendelkezésre alapelvek és tanácsok 12 alcímbe rendezve. Az Őrtorony-kiadványok indexe * és az Őrtorony-könyvtár CD-ROM * szintén nagyszerű forrásai az információnak. Gyakori használatuk segít jártassá válnod a megfelelő alapelvek megtalálásában.

Közeledik az idő, amikor Jehova az arra méltóknak örök életet ad tökéletességben egy paradicsomi földön. A megelégedettség teljesen be fogja tölteni az életüket.

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 12. oldalon]

„Mindnyájan vétkeztek, és elmaradnak az Isten dicsőségétől” (Róma 3:23)

[Oldalidézet a 13. oldalon]

Jézus „engedelmességet tanult azokból, amiket elszenvedett” (Héberek 5:8, 9)

[Oldalidézet a 15. oldalon]

„Egyedül önmagára nézve lesz oka az ujjongásra, és nem a másikhoz viszonyítva” (Galácia 6:4)