Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mi Isten Királysága?

Mi Isten Királysága?

MICSODA szörnyű katasztrófa sújtotta az emberiséget a történelem kezdetén! Egy angyal fellázadt annak a hatalma ellen, aki megteremtette. Ez a lázadó rávette az első nőt, Évát, hogy egyen a tiltott gyümölcsből. Évára és a férjére, Ádámra utalva az angyal ezt mondta: „Bizony nem haltok meg. Mert Isten tudja, hogy amely napon esztek arról, megnyílik szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz” (1Mózes 2:16, 17; 3:1–5). Ez a lázadó angyal Ördögként és Sátánként vált ismertté (Jelenések 12:9).

Vajon Éva odafigyelt Sátán szavaira? A Biblia ezt írja: „Az asszony . . . látta, hogy a fa termése evésre jó, olyan, ami vonzó a szemnek, igen, a fa ránézésre kívánatos volt. Így hát szakított a gyümölcséből, és evett belőle. Majd adott belőle a férjének is, amikor az vele volt, és ő is evett” (1Mózes 3:6). Igen, az első emberpár, Ádám és Éva csatlakozott Sátánhoz a lázadásban. Ennek következményeként sem ők, sem a leszármazottaik nem élhettek a Paradicsomban. A gyermekek, akik tökéletes utódokként, az örök élet kilátásával születhettek volna meg, bűnt és halált örököltek (Róma 5:12).

Mit tett ezek után Jehova Isten, a világegyetem szuverén Uralkodója? Elhatározta, hogy lehetővé teszi a bűnök megbocsátását (Róma 5:8). Létrehozott egy kormányzati elrendezést is, hogy megoldja a válságos helyzetet. Ezt az elrendezést ’Isten királyságának’ nevezzük (Lukács 21:31). Ez a Királyság Isten egyetemes uralmának van alárendelve, és különleges célt szolgál.

Mi Isten Királyságának a célja? Mik a jellemzői, és mit mondhatunk róla, ha összehasonlítjuk az emberi uralommal? Mikor kezdődött el ennek a Királyságnak az uralma? Ezekre a kérdésekre a következő cikk ad választ.