Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Örökké élhetsz!

Örökké élhetsz!

Örökké élhetsz!

A VILÁG vallásos embereinek a nagy többsége dédelgeti azt a reménységet, hogy valamilyen formában örökké fog élni. Persze ahány vallás, annyiféleképpen képzelik el, de alapvetően a reménység ugyanaz: boldogan élni eszményi körülmények között úgy, hogy nem fenyeget a halál. Te is szeretnél így élni? Mivel magyarázható, hogy ennyire sokan vágynak erre? És vajon tényleg valósággá válik egyszer az örök élet?

A Szentírás feltárja, hogy a Teremtő már a kezdet kezdetén, az első emberpár megteremtésekor mélyen az emberi tudatba véste az örök élet utáni vágyat. Isten „az időtlen időket is az emberek szívébe adta” — írja a Biblia (Prédikátor 3:11).

Ám ahhoz, hogy beteljesülhessen az örök élet iránti vágyuk, az első emberpárnak el kellett fogadnia, hogy Istennek hatalmában áll meghatározni, hogy mi helyes és mi helytelen. Ha ezt tették volna, Jehova méltónak ítélte volna őket arra, hogy „időtlen időkig” éljenek otthonukban, az Éden-kertben, melyet nekik készített (1Mózes 2:8; 3:22).

Az örök élet elveszett

A bibliai feljegyzésből megtudjuk, hogy Isten elültette az Éden-kertben „a jó és rossz tudásának a fáját”, és megtiltotta Ádámnak és Évának, hogy egyenek a gyümölcséből, különben meghalnak (1Mózes 2:9, 17). Ha Ádám és Éva nem eszik abból a gyümölcsből, az azt mutatja Istennek, hogy elismerik a hatalmát. Ha viszont esznek a fáról, az azt jelzi, hogy nem. Ádám és Éva nem engedelmeskedett Jehova utasításainak, és Sátán oldalára állt, egy olyan szellemteremtmény oldalára, aki fellázadt Isten hatalma ellen. Így Isten jogosan döntött úgy, hogy Ádám és Éva nem méltó az örök életre (1Mózes 3:1–6).

Isten felajánlotta az életet és a halált, a létet és a nemlétet. Az engedetlenségüknek az lett a következménye, hogy meghaltak, vagyis megszűntek létezni. Ádám és Éva vagy bármelyik leszármazottjuk nem tudott tovább élni valamiféle varázsital vagy egy halhatatlan lélek által. *

Ádám lázadása miatt minden leszármazottja szenvedett. A következményeket Pál apostol fejtette ki. Ezt írta: „egy ember által jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál, s így a halál minden emberre átterjedt, mivel mindnyájan vétkeztek . . .” (Róma 5:12).

Az örök élet újra lehetséges

Pál apostol Ádám leszármazottainak a helyzetét egy első századi rabszolga helyzetéhez hasonlította. Az öröklött bűn miatt Ádám és Éva gyermekei menthetetlenül ’a bűn rabszolgáiként’ születtek meg, halálra ítélve (Róma 5:12; 6:16, 17). Menthetetlenül, ha Jehova nem gondoskodott volna jogorvoslatról, hogy megvásárolja ezeknek a rabszolgáknak a szabadságát. Pál kifejtette: „amint egy vétség [Ádám vétségének] következménye mindenfajta ember számára elítélés volt, ugyanúgy egy megigazulást hozó cselekedet eredménye is mindenfajta ember számára az ő igazságossá nyilvánításuk az életre.” Ez a „megigazulást hozó cselekedet” abban nyilvánult meg, hogy Jézus feláldozta a saját tökéletes emberi életét, és „megfelelő váltságul adta magát mindenkiért”. Jehova elismerte, hogy a váltság jogalapot teremt arra, hogy az emberiség felszabaduljon az „elítélés” alól (Róma 5:16, 18, 19; 1Timóteusz 2:5, 6).

Ez az, amiért a tudósok soha nem fogják megtalálni a vég nélküli élet kulcsát az ember genetikai kódjában. A kulcs valahol máshol keresendő. A Biblia szerint az emberek halálának erkölcsi és jogi, nem pedig biológiai oka van. Az örök életet helyreállító eszköz — Jézus váltságáldozata — szintén jogi követelmény. A váltságáldozatból kitűnik Isten igazságossága és szerető-kedvessége is. De ki fog hasznot meríteni a váltságáldozatból, és örök életet kapni?

A halhatatlanság ajándéka

Jehova Isten „időtlen időktől fogva időtlen időkig” létezik. Ő halhatatlan (Zsoltárok 90:2). Az első személy, akit Isten a halhatatlanság ajándékával ruházott fel, Jézus Krisztus volt. Pál apostol így ír erről: „Krisztus, most, hogy feltámadt a halottak közül, nem hal meg többé; a halál többé nem úr felette” (Róma 6:9). És amikor Pál ellentétbe állítja Jézust a föld uralkodóival, elmondja, hogy Jézus az egyetlen közöttük, aki halhatatlan. Ő „élő marad örökre”. Az ő élete „elpusztíthatatlan” (Héberek 7:15–17, 23–25; 1Timóteusz 6:15, 16).

Nem Jézus az egyetlen, aki ilyen ajándékot kap. A szellemmel felkent keresztények, akiket kiválasztanak, hogy királyokként uralkodjanak égi dicsőségben, ugyanolyan feltámadásban részesülnek, mint Jézus (Róma 6:5). János apostol feltárja, hogy 144 000 egyén részesül ebben a kiváltságban (Jelenések 14:1). Ők is halhatatlanságot kapnak. A feltámadásukról Pál ezt írja: „test és vér nem örökölheti Isten királyságát . . . a trombita szólni fog, és a halottak feltámadnak romolhatatlanul, és mi átváltozunk. Mert ennek, ami romlandó, romlatlanságot kell felöltenie, és ennek, ami halandó, halhatatlanságot kell felöltenie.” A halálnak nincs hatalma azok felett, akik ilyen feltámadásban részesülnek (1Korintusz 15:50–53; Jelenések 20:6).

Ez az isteni kinyilatkoztatás igazán figyelemreméltó. Noha az angyalok szellemteremtmények, még ők sem lettek halhatatlannak teremtve. Ez kiderül abból, hogy azok a szellemszemélyek, akik csatlakoztak Sátán lázadásához, el fognak pusztulni (Máté 25:41). Jézus társuralkodói viszont halhatatlanságot kapnak, ami azt bizonyítja, hogy Jehova megingathatatlanul bízik a hűségükben.

De akkor ezek szerint csak 144 000 személy fog örökké élni, egy viszonylag kis létszámú csoport a valaha a földön élt emberek milliárdjaihoz képest? Nem. Nézzük meg, hogy miért.

Örök élet egy paradicsomi földön

A Jelenések könyve gyönyörű képet tár elénk egy megszámlálhatatlan nagy sokaságról, amely örökké élhet egy földi paradicsomban. Velük vannak azok, akik meghaltak, de fel lettek támasztva, és újra fiatalos egészségnek és életerőnek örvendenek (Jelenések 7:9; 20:12, 13; 21:3, 4). Elvezetik őket ’az élet vizének folyójához, mely tiszta, mint a kristály, és Isten trónjától folyik alá’. A két partján vannak „az élet fái . . . És a fák levelei a nemzetek gyógyítására valók”. Jehova Isten kedves meghívása így szól: „aki szomjazik, jöjjön; aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jelenések 22:1, 2, 17).

A víz és ezek a fák nem életelixírek vagy a fiatalság forrásai, mint amilyenek után évszázadokkal ezelőtt az alkimisták és a felfedezők kutattak. Ezek Isten gondoskodását szemléltetik, hogy Jézus Krisztus által helyreállítja az emberiséget abba a tökéletes állapotba, amely kezdetben létezett.

Isten szándéka, hogy az engedelmes emberiségnek örök életet ad a földön, nem változott meg. Ez a szándék valóra fog válni, hiszen Jehova lojális. A Zsoltárok 37:29 ezt írja: „Az igazságosak öröklik a földet, és örökké rajta lakoznak.” Ez az ígéret arra indít minket — az emberiség azon tagjaival együtt, akik égi halhatatlanságot kapnak —, hogy kijelentsük: „Nagyok és csodálatosak a cselekedeteid, Jehova Isten, aki a Mindenható vagy. Igazságosak és igazak az útjaid, örökkévalóság Királya. Ki ne félne téged, Jehova, és ki ne dicsőítené a nevedet, hiszen egyedül te vagy lojális” (Jelenések 15:3, 4).

Te is szeretnéd megkapni az örök élet értékes ajándékát? Ha igen, akkor a tetteiddel igazolnod kell, hogy lojális vagy az ’örökkévalóság Királyához’, és engedelmeskedsz neki. Meg kell ismerned Jehovát és azt a személyt, aki által lehetővé válik az örök élet, Jézus Krisztust. Mindenki, aki kész elfogadni Isten irányadó mértékeit arról, hogy mi helyes és mi helytelen, megkapja „az örök élet” ajándékát (János 17:3).

[Lábjegyzet]

^ 7. bek. Ha szeretnél részletesebben olvasni a lélek halhatatlanságáról szóló tanításról, lapozd fel a Mi történik velünk, amikor meghalunk? című füzetet; Jehova Tanúi kiadványa.

[Kiemelt rész/kép az 5. oldalon]

Egy régi nagy álom

A Gilgames-eposz, egy mezopotámiai monda, melynek keletkezését az i. e. II. évezredre teszik, egy olyan hősről ír, aki az örök fiatalság titkát keresi. Az ókori egyiptomiak bebalzsamozták a halottakat, mert abban hittek, hogy a lelkek, melyekről úgy vélték, hogy halhatatlanok, újra fel tudják majd használni a testüket. Ennélfogva néhány egyiptomi sír tele volt mindenfélékkel, amikre a halottaknak szükségük lehet az úgynevezett túlvilágon.

Úgy tűnik, hogy a kínai alkimisták már legalább az i. e. VIII. századtól hittek a fizikai halhatatlanságban, és az i. e. IV. századtól varázsitalokkal igyekeztek azt elérni. A középkori európai és arab alkimisták maguk próbálták összeállítani a saját életelixírüket. Egyes keverékeik arzént, higanyt és ként tartalmaztak. Ki tudja hányan mérgezték meg magukat, amikor kipróbálták ezeket a készítményeket!

Volt idő, amikor igen népszerűek voltak azok a legendák, melyek az örök ifjúság forrásáról szóltak, melyből ha valaki iszik, visszanyeri fiatalos életerejét.

[Kiemelt rész/képek a 7. oldalon]

Örök élet — Unalmas lenne?

Egyesek szerint az örök élet túl unalmas lenne, csak abból állna, hogy vég nélkül ismétlődő haszontalan időtöltéssel elherdáljuk az örökkévalóságot. Ők talán úgy képzelik el az örökkévalóságot, hogy a jelenlegi életvitel, amely sokak számára igencsak unalmasnak és értelmetlennek tűnik, változatlan körülmények között, vég nélkül folytatódik majd. Ám Isten azt ígéri, hogy a Paradicsomban, melyet helyre fog állítani, az emberek „gyönyörködnek majd a béke bőségében” (Zsoltárok 37:11). Ez az élet lehetőséget ad majd az emberiségnek arra, hogy megismerje Jehova teremtményeit, és időt szenteljen valamelyik vagy akár az összes lenyűgöző képességének a kibontakoztatására, vagy olyan izgalmas kutatásokra, tevékenységekre, melyekről most még csak álmodhatunk.

Dr. Aubrey de Grey, aki a Cambridge-i Egyetem genetikusa és részt vesz egy olyan kutatásban, melynek célja az élet meghosszabbítása volt, megjegyzi: „Ha valaki jó oktatásban részesül, és ideje is van rá, hogy hasznosítsa a tanultakat, az már ma sem unatkozik egy percig sem, és el sem tudja képzelni, hogy kifogyjon az újabb ötletekből, amelyeket szeretne megvalósítani.” Ezenfelül Isten ihletett Szava azt mondja, hogy az emberek soha ’nem foghatják fel a munkát, melyet az igaz Isten végzett a kezdettől fogva mindvégig’ (Prédikátor 3:11).