Ebla — Az ősi város előtűnik a múlt homályából

Paolo Matthiae, a fiatal olasz régész bizonytalanul indult el 1962 nyarán Szíria északnyugati síkságaira terepfelmérést végezni. Régészeti szempontból Szíria belső területei akkoriban jelentéktelennek számítottak. Mégis, a két évvel később kezdődött ásatások, amelyek az Aleppótól mintegy 60 kilométerre délre fekvő Tell-Mardíhnál folytak, olyasmit tártak fel, amit sokan a XX. század „legjelentősebb régészeti felfedezésének” mondanak.

ÓKORI feliratok tanúsága szerint létezett valamikor egy Ebla nevű város, de senki sem tudta, hogy a Közel-Kelet rengeteg tellje vagy dombja közül melyik rejti maga alatt. Egy dokumentum arról ír, hogy az akkád király, Sarrukín (I. Szargon) győzelmet aratott „Mári, Jarmuti és Ebla” felett. Egy másik feliraton Gudea, a sumeri király megemlíti, hogy drága építőfát hoztak neki az „Ibla [Ebla] hegységből”. Ebla neve az egyiptomi Karnakban is megjelenik egy ókori városokról készült listán, amelyeket III. Thotmesz fáraó hódított meg. Láthatjuk tehát, hogy miért keresték annyira a régészek Eblát.

A további ásatások aztán jelentős sikerrel jártak. 1968-ban előkerült egy Ibbitlim nevű eblai uralkodó szobortöredéke, rajta egy akkád esküvel. A szövegből kiderül, hogy a szobrot Istár istennőnek szentelték, aki úgymond „Eblában tündökölt”. Igen, a régészeti leletek nyomán „egy új nyelv, egy új történelem és egy új kultúra” körvonalai kezdtek kirajzolódni.

Hogy a mai Tell-Mardíh ókori megfelelője valóban Ebla volt, az 1974/75-ben vált bizonyossá, amikor is ékírásos táblákra bukkantak, amelyeken sokszor olvasható ez a régi név. Az ásatások azt is feltárták, hogy a városnak legalább két élete volt. Első virágkora után elpusztult, majd később újjáépült, de ismét romba döntötték, így aztán évszázadokra a feledés homályába merült.

Egy város, több élet

A legrégibb ókori városok alluviális (feltöltött) síkságokon épültek, például a Tigris és az Eufrátesz között, ahol a körülmények lehetővé tették a belterjes gazdálkodást. Az első városok, amelyeket a Biblia megemlít, Mezopotámiában helyezkedtek el (1Mózes 10:10). Az Ebla név jelentése valószínűleg ’fehér szikla’, ami a város mészkőtartalmú altalajára utal. Nyilván azért esett erre a helyre a választás, mert a mészkőréteg biztosította a természetes vízellátást, ami igen fontos egy olyan tájékon, amely távol fekszik a főbb folyóktól.

Ebla vidékén a kevés csapadék miatt a külterjes földművelés a gabona, a szőlő és az olajbogyó termesztésére korlátozódott. A terület alkalmas volt az állattenyésztésre is; főleg juhokat tenyésztettek. A város a mezopotámiai síkság és a Földközi-tenger partvidéke között terült el. Kedvező földrajzi fekvése folytán virágzott a fa-, a fém- és a féldrágakő-kereskedelem. Az uralma alá tartozó területen mintegy 200 000 ember élt, akiknek csaknem 10 százaléka a fővárosban lakott.

 Hogy milyen gazdag volt akkoriban az eblai civilizáció, azt ékesen bizonyítják egy nagy palota maradványai. A palotába egy mintegy 12-15 méter magas kapun át lehetett bejutni, sőt az épületet idővel ki is bővítették, hogy meg tudjon felelni az egyre hatalmasabb adminisztrációs apparátus igényeinek. A hivatalnoki kar bonyolult, hierarchikus rendszerben végezte munkáját. A királyt és a királynét „urak” és „vének” segítették.

Több mint 17 000 agyagtábla, illetve töredék került napvilágra. Az eredeti, sértetlen táblák száma több mint 4000 lehetett, amelyeket fapolcokon helyeztek el gondosan. A dokumentumok bizonysága szerint Ebla messzire terjeszkedő kereskedelmi hálózatot épített ki, amelybe Egyiptom is beletartozott, ahogy azt két fáraó uralkodói jelképe is mutatja. A táblákon többnyire sumer ékírás látható, de némelyik eblai nyelven íródott. Ez utóbbi egy archaikus sémi nyelv, amelyet — hála e dokumentumoknak — meg tudtak fejteni. A Kelet-kutatók nem hitték volna, hogy egy ilyen régi sémi nyelvre bukkannak! Te is érdekesnek találhatod, hogy egyes táblák kétnyelvű, sumer— eblai szójegyzékeket tartalmaznak, amelyeket egy Eblával foglalkozó könyv „az eddig ismert legrégibb szótáraknak” nevez (Ebla—Alle origini della civiltà urbana).

Ebla minden bizonnyal katonai hatalom is volt. Olyan faragványok kerültek elő, amelyek eblai harcosokat ábrázolnak, amint kivégzik ellenségeiket, illetve bemutatják a levágott fejeket. Ámde Asszíria és Babilon fölemelkedésével Ebla dicsősége lehanyatlott. Hogy ez pontosan hogyan történt, azt nehéz nyomon követni, de úgy tűnik, hogy először I. Szargon (aki nem azonos az Ézsaiás 20:1-ben említett Szargonnal), majd pedig unokája, Narám-Szín támadta meg Eblát. A régészeti bizonyítékok arra mutatnak, hogy az összecsapások és rajtaütések igen kegyetlenek voltak.

Ebla azonban — mint már említettük — feltámadt, sőt jelentős befolyásra tett szert a régióban. Az új város gondos tervek alapján épült, és ez még lenyűgözőbbé tette. Az alsóvárosban volt egy terület, amelyet Istár istennőnek szenteltek, akiben a babiloniak a  termékenység istennőjét tisztelték. Talán te is hallottál már a babiloni romok közül előkerült híres Istár-kapuról. Ebla egyik legimpozánsabb épületében a jelek szerint oroszlánokat tartottak, amelyekről úgy hitték, hogy szentek Istárnak. Ezzel el is jutottunk az eblai valláshoz.

Ebla vallása

Eblában — miként máshol is az ókori Keleten — többistenhitű vallást gyakoroltak, például Baálnak, Hadadnak (ez a név egyes szír királyok nevébe is beépült) és Dagannak hódoltak (1Királyok 11:23; 15:18; 2Királyok 17:16). Az eblaiak mindegyiket félték, sőt más népek isteneit is tisztelték. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy — különösen az i. e. második évezredben — az istenített királyi ősöket is imádták.

Az eblaiak nem csak az isteneikben bíztak. Az új Ebla köré egy tiszteletet parancsoló, kettős falgyűrű is épült, amelynek látványa bizonyára letaglózta az ellenséget. A külső fal kerülete csaknem 3 kilométer volt. Még ma is tisztán kivehető, hol húzódott.

Mindennek ellenére az újjáépített Eblát is elérte a vég, és ezt a végső csapást a hettiták mérhették az egykori nagyhatalomra i. e. 1600 körül. Ebla egy hajdani költemény szerint „összetört, mint egy kerámiaváza”. Nem kellett sok idő, és szinte eltűnt a történelemből. Egy dokumentum, amelyet az 1098-ban Jeruzsálembe bevonuló keresztesek írtak, megemlít egy helyet, ahol egykor Ebla állt, és úgy utal rá, mint az ország egyik távoli határtelepülésére, amelynek neve Mardíh. Ebla lényegében feledésbe merült, hogy aztán csak sok évszázad múltán tűnjön elő a múlt homályából.

[Kiemelt rész a 14. oldalon]

EBLA ÉS A BIBLIA

A Biblical Archeologist 1976-ban megjelentetett egy cikket, amely fölkeltette a bibliatudósok kíváncsiságát. Az eblai táblák megfejtője fölvetette annak lehetőségét, hogy a táblák egyebek között olyan személy- és helységnevekre utalnak, amelyeket évszázadokkal később a Biblia is megemlít. Némelyek — talán túlmenve azon, amit a cikk ténylegesen közölt — arról kezdtek írni, hogy Ebla archeológiai bizonyítékkal szolgál a Mózes első könyvének megbízhatóságára. * A jezsuita Mitchell Dahood azt állította, hogy „az [eblai] agyagtáblák megvilágítják a Biblia homályos részeit”. Úgy gondolta például, hogy segíthetnek tisztázni, „milyen régre nyúlik vissza Izrael Istene nevének a használata”.

Ma már tárgyilagosabban vizsgálják ezeket a szövegeket. Mivel mind a héber, mind az eblai a sémi nyelvek közé tartozik, nem zárható ki, hogy egyes város- vagy személynevek hasonlítsanak a Bibliában említettekhez, vagy egyezzenek azokkal. Ez azonban még nem bizonyítja, hogy feltétlenül ugyanazokra a helyekre vagy emberekre utalnak. Hogy mennyire fognak az eblai feltárások kihatni a bibliakutatásra, az a jövő titka. Ami Isten nevét illeti, a Biblical Archeologistban megjelent cikk írója azt mondja, hogy soha nem állított olyat, miszerint az eblai szövegek „Jahvét” említik. Egyes tudósok szerint a ja-nak értelmezett ékírásjel az eblai istenségek panteonjából csak egyet jelöl a sok közül, míg számos szakértő úgy véli, hogy csupán nyelvtani jelről van szó. A lényeg az, hogy egyik esetben sem az egyedüli igaz Istent, Jehovát kell érteni rajta (5Mózes 4:35; Ézsaiás 45:5).

[Lábjegyzet]

[Térkép/kép a 12. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

NAGY-TENGER

KÁNAÁN

SZÍRIA

Aleppó

Ebla (Tell-Mardíh)

Eufrátesz

[Forrásjelzés]

Régész: Missione Archeologica Italiana a Ebla - Università degli Studi di Roma ‘La Sapienza’

[Kép a 12—3. oldalon]

Arany nyaklánc körülbelül i. e. 1750-ből

[Kép a 13. oldalon]

Egy nagy palota maradványai

[Kép a 13. oldalon]

A levéltárban tartott agyagtáblák (rekonstrukciós rajz)

[Kép a 13. oldalon]

Ékírásos tábla

[Kép a 13. oldalon]

Egyiptomi jogar (i. e. 1750—1700)

[Kép a 13. oldalon]

Eblai harcos az ellenségek fejeivel

[Kép a 14. oldalon]

Istár istennőnek szentelt sztélé

[Forrásjelzés]

Missione Archeologica Italiana a Ebla - Università degli Studi di Roma ‘La Sapienza’

[Kép forrásának jelzése a 13. oldalon]

Minden kép (a palota romjainak kivételével): Missione Archeologica Italiana a Ebla - Università degli Studi di Roma ‘La Sapienza’