Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

’Az első feltámadás’ — Már folyamatban van!

’Az első feltámadás’ — Már folyamatban van!

’Az első feltámadás’ — Már folyamatban van!

„Először feltámadnak, akik Krisztussal egységben halottak” (1TESSZALONIKA 4:16)

1—2. a) Milyen remény van azok számára, akik meghaltak? b) Téged mi győz meg arról, hogy van feltámadás? (Lásd a lábjegyzetet!)

„AZ ÉLŐK tudják, hogy meghalnak.” Ez azóta így van, hogy Ádám bűnt követett el. Mindenki, aki megszületik, tisztában van vele, hogy egyszer majd meg fog halni, ezért sokan ezen töprengenek: „Mi van a halál után, milyen állapot?” A Biblia válaszol rá: „a halottak semmit sem tudnak” (Prédikátor 9:5).

2 Van akkor remény azok számára, akik meghaltak? Igen. Sőt, kell is hogy legyen, másképp nem valósulna meg Isten eredeti szándéka az emberiségre vonatkozóan. Az évszázadok folyamán Isten lojális szolgái hittek Jehova azon ígéretében, hogy eljön egy Mag, aki elpusztítja Sátánt, és jóváteszi az általa okozott károkat (1Mózes 3:15). A legtöbbjük már meghalt. Ahhoz, hogy lássák ennek és Jehova többi ígéretének a beteljesedését, fel kell hogy támadjanak a halottak közül (Héberek 11:13). De létezik olyan, hogy egy halott feltámadjon? Igen. Pál apostol ezt mondta: „lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (Cselekedetek 24:15). Egyszer Pál feltámasztott egy fiút, Eutikuszt, akit ’holtan emeltek fel’, miután kiesett a második emeleti ablakból. Ez volt az utolsó feltámadás a közül a kilenc közül, melyet feljegyeztek a Bibliában (Cselekedetek 20:7–12). *

3. Neked személy szerint miben nyújtottak vigaszt Jézus szavai, melyek a János 5:28, 29-ben találhatók, és miért?

3 Ez a kilenc feltámadás okot ad arra, hogy higgyünk Pál kijelentésében. Megerősítik a Jézus ígéretébe vetett bizalmunkat, aki erről biztosított bennünket: „eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják [Jézus] hangját, és kijönnek” (János 5:28, 29). Milyen szívmelengető szavak! És milyen vigasztalóak annak a több millió embernek, akinek meghalt valakije, akit szeretett!

4—5. Milyen feltámadásokról beszél a Biblia, és melyikkel fogunk foglalkozni ebben a cikkben?

4 A halottak nagy többsége a földön fog felébredni a halálból, ahol Isten Királyságának köszönhetően addigra béke fog honolni (Zsoltárok 37:10, 11, 29; Ézsaiás 11:6–9; 35:5, 6; 65:21–23). De mielőtt ez a feltámadás megkezdődne, másfajta feltámadásoknak is végbe kellett, illetve kell menniük. Először Jézus Krisztusnak kellett feltámadnia, hogy bemutassa Istennek áldozata értékét az érdekünkben. Jézus i. sz. 33-ban halt meg és támadt fel.

5 Ezután ’Isten Izraele’ felkent tagjainak csatlakozniuk kell az Úr Jézus Krisztushoz égi dicsőségben, így ’mindenkor az Úrral lesznek’ (Galácia 6:16; 1Tesszalonika 4:17). Ezt az eseményt úgy hívják, hogy ’a koraibb feltámadás’ vagy ’az első feltámadás’ (Filippi 3:10, 11; Jelenések 20:6). Amikor ez a feltámadás befejeződik, azok a milliók következnek, akik a földön lesznek feltámasztva, és lehetőséget kapnak arra, hogy örökké éljenek a Paradicsomban. Ezért akár égi, akár földi reménységünk van, nagyon érdekel bennünket ’az első feltámadás’. Milyen feltámadás ez? Mikor megy végbe?

„Miféle testtel”?

6—7. a) Minek kell megtörténnie ahhoz, hogy a felkent keresztények az égbe mehessenek? b) Milyen testtel lesznek feltámasztva?

6 Pál a korintusziaknak írt első levelében feltesz egy kérdést az első feltámadásról: „Hogyan támadnak fel a halottak? Igen, miféle testtel jönnek elő?” Majd válaszol is rá: „Amit elvetsz, nem elevenedik meg, csak ha előbb elhal . . . az Isten pedig testet ad annak, úgy, ahogy kedvére van . . . másmilyen az égi testek dicsősége, és másmilyen a földi testeké” (1Korintusz 15:35–40).

7 Pál szavaiból kiderül, hogy a szent szellemmel felkent keresztényeknek meg kell halniuk ahhoz, hogy megkaphassák égi jutalmukat. A halálukkor földi testük visszatér a porba (1Mózes 3:19). Az Isten által meghatározott időben feltámadnak, és olyan testet kapnak, amely alkalmas az égi életre (1János 3:2). Isten halhatatlanságot is ad nekik. Nem a születésüktől fogva halhatatlanok, mintha úgynevezett halhatatlan lelket leheltek volna beléjük. „Ennek, ami halandó, halhatatlanságot kell felöltenie” — mondja Pál. A halhatatlanság Isten ajándéka, amit az első feltámadás részesei ’felöltenek’ (1Korintusz 15:50, 53; 1Mózes 2:7; 2Korintusz 5:1, 2, 8).

8. Honnan tudjuk, hogy Isten nem más-más vallásból választja ki a 144 000-et?

8 Az első feltámadásban csak 144 000-en részesülnek. Jehova i. sz. 33 pünkösdjén kezdte el kiválasztani őket, röviddel azután, hogy feltámasztotta Jézust. Mindnyájuknak a homlokára „van írva [Jézus] neve és az ő Atyja neve” (Jelenések 14:1, 3). Tehát nem más-más vallásból vannak kiválasztva. Mindegyikük keresztény, és mind büszkén viseli az Atyának, Jehovának a nevét. Amikor feltámadnak az égbe, megbízzák őket valamilyen feladattal. Az, hogy ilyen közvetlen módon szolgálhatják majd Istent, nagyon izgalmas érzés nekik.

Már folyamatban van?

9. Hogyan segít a Jelenések 12:7 és 17:14 hozzávetőlegesen meghatároznunk az első feltámadás kezdetét?

9 Mikorra tehető az első feltámadás? A bizonyítékok határozottan arra mutatnak, hogy már folyamatban van. Vessünk össze például két fejezetet a Jelenések könyvéből. Nézzük meg először a 12. fejezetet. Ott arról olvasunk, hogy az éppen trónra emelt Jézus Krisztus szent angyalaival az oldalán háborút vív Sátán és a démonai ellen (Jelenések 12:7–9). Ahogyan ez a folyóirat már többször is írta, ez a háború 1914-ben kezdődött. * De ha megfigyeljük, Krisztus felkent követői közül egy sincs Jézus oldalán ebben az égi háborúban. Most lapozzunk a Jelenések 17. fejezetéhez. Ott az áll, hogy „Nagy Babilon” elpusztítása után a Bárány legyőzi a nemzeteket. A vers így folytatódik: „és vele együtt azok is, akik elhívottak, választottak és hűségesek” (Jelenések 17:5, 14). Ha az „elhívottak, választottak és hűségesek” Jézussal vannak Sátán világának végső megsemmisítésekor, az azt jelenti, hogy addigra fel kellett hogy támadjanak. Logikus hát, hogy azok a felkentek, akik még Armageddon előtt meghalnak, valamikor 1914 és Armageddon között támadnak fel.

10—11. a) Ki a 24 vén, és mit tár fel az egyikük Jánosnak? b) Mire következtethetünk ebből?

10 Pontosabban is meg tudjuk határozni az első feltámadás kezdetét? Érdekes dolgot fedezhetünk fel a Jelenések 7:9–15-ben, ahol János apostol arról a látomásáról ír, melyben ’egy nagy sokaságot’ látott, „melyet senki nem volt képes megszámolni”. A nagy sokaság kilétét a 24 vén egyike fedi fel Jánosnak, ezek a vének pedig Krisztus 144 000 társörökösét jelképezik égi dicsőségükben (Lukács 22:28–30; Jelenések 4:4). * Jánosnak is égi reménysége volt, de mivel még emberként élt a földön, amikor a vén beszélt vele, a látomásban János a földön élő felkenteket kell hogy képviselje, akik még nem kapták meg égi jutalmukat.

11 Mire következtethetünk hát abból a tényből, hogy a 24 vén egyike azonosítja a nagy sokaságot Jánosnak? Úgy tűnik, hogy a 24 vén alkotta csoport feltámasztott tagjainak szerepük lehet napjainkban az Istentől jövő igazságok közvetítésében. Miért fontos ez? Mert Isten földön élő felkent szolgái 1935-ben értették meg pontosan a nagy sokaság kilétét. Ha ezt a fontos igazságot a 24 vén valamelyike tárta fel nekik, akkor legkésőbb 1935-re fel kellett hogy támadjon az égbe. Ebből pedig az következik, hogy az első feltámadásnak valamikor 1914 és 1935 között kellett megkezdődnie. De lehetünk-e még pontosabbak?

12. Magyarázd el, miért elképzelhető, hogy az első feltámadás 1918 tavaszán vette kezdetét!

12 Ezen a ponton a segítségünkre lehet, ha megnézünk valamit, ami akár egy bibliai párhuzamnak is tekinthető. Jézus Krisztust i. sz. 29 őszén kenték fel Isten Királyságának leendő Királyául. Három és fél évvel később, i. sz. 33 tavaszán hatalmas szellemszemélyként feltámadt. Mivel 1914 őszén lett trónra emelve, elképzelhető, hogy hűséges felkent követőinek a feltámadása három és fél évvel később, 1918 tavaszán kezdődött? Izgalmas eshetőség. Bár közvetlen bizonyíték nincs rá a Bibliában, az érvelés összhangban van más írásszövegekkel, melyek arra utalnak, hogy az első feltámadás röviddel azután vette kezdetét, hogy Krisztus jelenléte elkezdődött.

13. Hogyan enged az 1Tesszalonika 4:15–17 arra következtetni, hogy az első feltámadás Krisztus jelenlétének a kezdeti szakaszában kezdődött meg?

13 Pál például ezt írta: „mi, az élők, akik megmaradunk az Úr jelenlétéig [és nem a jelenléte végéig], semmiképpen nem előzzük meg azokat, akik halálalvásba merültek; mivel maga az Úr le fog szállni az égből parancsszóval, arkangyal hangjával és Isten trombitájával, s először feltámadnak, akik Krisztussal egységben halottak. Azután mi, az élők, akik megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkben, hogy találkozzunk az Úrral a levegőben; és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Tesszalonika 4:15–17). Eszerint azok a felkent keresztények, akik Krisztus jelenléte előtt haltak meg, hamarabb támadtak fel égi életre, mint a Krisztus jelenléte idején élők. Ez azt jelenti, hogy az első feltámadásnak Krisztus jelenléte kezdeti szakaszában kellett megkezdődnie, és hogy ez a feltámadás folytatódik „a jelenléte idején” (1Korintusz 15:23). Tehát nem egyszerre támad fel mindenki, hanem folyamatosan.

„Egy fehér köntöst kaptak mindnyájan”

14. a) Mikor teljesednek be a Jelenések 6. fejezetében feljegyzett látomások? b) Mit ábrázol a Jelenések 6:9?

14 Most figyeljük meg a Jelenések 6. fejezetében található bizonyítékot. Ott Jézus győztes Királyként van ábrázolva, aki kivonul ellenségei ellen (Jelenések 6:2). A nemzetek iszonyú nagy hadviselésbe sodródtak (Jelenések 6:4). Éhínség tombol sok helyen (Jelenések 6:5, 6). Halálos betegségek tizedelik az emberiséget (Jelenések 6:8). Ezek az előre megjövendölt események élethűen tükrözik, milyen a világ 1914 óta. De valami más is történik. Tekintetünk egy áldozati oltárra vetődik. Az oltár aljánál „azoknak lelkét [látni], akiket legyilkoltak az Isten szava miatt és a tanúskodómunka miatt, amely megvolt náluk” (Jelenések 6:9). Mivel „a test lelke [vagyis élete] a vérben van”, az oltár talapzatánál valójában Jézus hűséges szolgáinak vére látható jelképes értelemben, akiket bátor és buzgó tanúskodásuk miatt gyilkoltak le (3Mózes 17:11).

15—16. Magyarázd meg, miért vonatkoztathatók a Jelenések 6:10, 11 szavai az első feltámadásra!

15 Akárcsak az igazságos Ábel vére, úgy ezeknek a keresztény mártíroknak a vére is igazságszolgáltatásért kiált (1Mózes 4:10). „Harsány hangon ezt kiáltották: »Legfőbb Úr, te szent és igaz, meddig tartod még vissza magad az ítélkezéstől és attól, hogy bosszút állj a vérünkért azokon, akik a földön laknak?«” Mi történik ezután? „Egy fehér köntöst kaptak mindnyájan, és azt mondták nekik, hogy még egy kis ideig nyugodjanak, míg be nem telik rabszolgatársaik és testvéreik száma is, akiket még meg fognak ölni, miként őket is megölték” (Jelenések 6:10, 11).

16 Vajon a fehér köntösöket vértócsák kapták egy oltár alján? Semmiképpen! Azok a személyek kapták, akiknek a vére mintegy ki lett ontva az oltáron. Feláldozták az életüket Jézus nevében, és most fel lettek támasztva mint szellemszemélyek. Honnan tudjuk? A Jelenések könyvének egy korábbi része ezt írja: „Aki győz, azt ily módon fehér felsőruhákba öltöztetik, és semmiképpen nem törlöm ki a nevét az élet könyvéből”. Arra is emlékezzünk, hogy a 24 vén „fehér felsőruhákba [volt] öltözve, fejükön pedig aranykorona” volt (Jelenések 3:5; 4:4). Vagyis miután a háborúk, az éhínség és a járványok pusztítani kezdtek a földön, a 144 000 közül azok, akik már meghaltak — akiket az oltár aljánál levő vér jelképez —, feltámadtak égi életre, és szimbolikus fehér köntösökbe öltöztették őket.

17. Milyen értelemben kell ’nyugodniuk’ azoknak, akik fehér köntöst kapnak?

17 Ezeknek az újonnan feltámasztott személyeknek ’nyugodniuk’ kell, türelmesen várniuk Isten bosszúállásának napjára. ’Rabszolgatársaiknak’, azaz a földön lévő felkent keresztényeknek még bizonyítaniuk kell a feddhetetlenségüket próbák alatt. Amikor elérkezik az idő, hogy Isten végrehajtsa az ítéletét, a ’nyugvásnak’ vége lesz (Jelenések 7:3). Ezek a feltámasztottak ekkor az Úr Jézus Krisztussal együtt pusztulást hoznak a gonoszokra, köztük azokra is, akik ártatlan keresztények vérét ontják (2Tesszalonika 1:7–10).

Mit jelent ez számunkra?

18—19. a) Milyen érvek alapján tudsz arra következtetni, hogy már folyamatban van az első feltámadás? b) Milyen érzés megérteni az első feltámadást?

18 Isten Szava nem mondja meg napra pontosan, hogy mikor kezdődik az első feltámadás, de azt igen, hogy egy időszak folyamán, Krisztus jelenlétének az idején megy végbe. Először azok a felkent keresztények támadnak fel, akik még Krisztus jelenlétének a kezdete előtt haltak meg. Amint Krisztus jelenlétének az ideje előrehalad, azok a felkent keresztények, akik hűségesen fejezik be földi életüket, „egy szempillantás alatt” hatalmas szellemteremtményekké változnak (1Korintusz 15:52). Vajon az összes felkent megkapja égi jutalmát még Armageddon háborúja előtt? Ezt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy az Isten által meghatározott időben mind a 144 000 felkent ott fog állni az égi Sion-hegyen.

19 Azt is tudjuk, hogy a 144 000 közül már csak viszonylag kevesen élnek itt, a földön; a nagy többség már Krisztussal van. Milyen erőteljesen jelzi ez, hogy nagyon gyorsan közeledik az isteni ítélet végrehajtásának ideje! Hamarosan Sátán egész világrendszere el lesz pusztítva. Ami Sátánt illeti, ő a mélységbe lesz vetve. Ekkor megkezdődhet az egyetemes feltámadás, és a hűséges emberek Jézus váltságáldozata révén tökéletességre juthatnak, hasonló tökéletességre, mint amilyet Ádám elveszített. Jehovának az 1Mózes 3:15-ben feljegyzett próféciája bámulatos módon teljesedik. Milyen hatalmas kiváltság, hogy ebben az időszakban élhetünk!

[Lábjegyzetek]

^ 9. bek. Arra, hogy Krisztus jelenléte 1914-ben vette kezdetét, a Mit tanít valójában a Biblia? című könyv tartalmaz szentírási bizonyítékokat a 215—8. oldalon; Jehova Tanúi kiadványa.

^ 10. bek. Arra, hogy a 24 vén miért a felkent keresztényeket jelképezi égi állásukban, A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! című könyvben találhatsz bizonyítékokat, a 77. oldalon; Jehova Tanúi kiadványa.

Meg tudod magyarázni?

Hogyan segítenek az alábbi versek megértenünk, hogy mikor megy végbe ’az első feltámadás’?

Jelenések 12:7; 17:14

Jelenések 7:13, 14

1Korintusz 15:23; 1Tesszalonika 4:15–17

Jelenések 6:2, 9–11

[Tanulmányozási kérdések]

[Képek a 26. oldalon]

Milyen feltámadások mennek végbe az egyetemes feltámadást megelőzően?

[Kép a 29. oldalon]

Milyen értelemben kapnak fehér köntöst egyesek, akik halálalvásban voltak?