Szellemi építkezés a „kőházak” földjén

Ennek az afrikai országnak a neve ’kőházakat’ jelent. Az ország a Viktória-vízesésről és változatos vadvilágáról híres. Azt már kevesebben tudják, hogy a Szaharától délre itt találhatók a legnagyobb ódon, ember alkotta építmények. Az ország közepén egy gránitfennsík vonul végig, és a mérsékelt klímának köszönhetően dúsan termő vidék tárul a látogató szeme elé. Zimbabwéban vagyunk, ahol mintegy 12 millió ember él.

HONNAN ered a kőházak elnevezés? Egy vadász és felfedező, Adam Renders 1867-ben hatalmas kőépítményekre bukkant, melyek szétszórtan helyezkedtek el egy 720 hektáros területen. Afrika déli részén a bozótos területeket járta, ahol általában sarat, karókat és szalmát használtak a házépítéshez. Aztán egyszer csak ráakadt egy hatalmas város kőromjaira, melyet ma Nagy-Zimbabwénak neveznek.

A romok Masvingótól nem messze, délre találhatók. A falak némelyike több mint 9 méter magas. A gránitköveket habarcs nélkül rakták egymásra. A romok között van egy furcsa, kúpos torony is, mely körülbelül 11 méter magasra emelkedik, és az alapjánál 6 méteres az átmérője. Rejtély, hogy pontosan mi volt a rendeltetése. Az építmények az i. sz. nyolcadik századból valók, de a terület a bizonyítékok szerint már évszázadokkal korábban is lakott volt.

A korábbi Rhodesia 1980-ban függetlenné vált Nagy-Britanniától, és új nevet kapott:  Zimbabwe lett. Az ott élők főleg két nagy népcsoporthoz tartoznak: az egyik a sona — ők alkotják a lakosság nagyobb részét —, a másik pedig a ndebele. Az emberek vendégszeretők, és ezt Jehova Tanúi gyakran tapasztalják, miközben házról házra végzik az evangelizálómunkájukat. A házigazda talán még nem is tudja, ki kopog, máris beinvitálja és hellyel kínálja. A zimbabwei emberek többsége mélységesen tiszteli a Bibliát, és sokszor elvárja a gyermekeitől, hogy amikor a Szentírásról folyik a beszélgetés, üljenek le és figyeljenek.

Vigasztaló üzenetet visznek

Zimbabwéval kapcsolatban gyakran hallani a hírekben az „AIDS” és a „szárazság” szót. Fekete-Afrikában az AIDS-járvány jócskán megtizedelte a lakosságot, és súlyos gazdasági károkat okozott. A kórházakban túlnyomóan AIDS-betegeket ápolnak. Sok-sok család életét tette tönkre ez a kór.

Jehova Tanúi úgy próbálnak segíteni a zimbabwei embereknek, hogy buzgón hirdetik, hogy Isten irányadó mértékeinek a követése eredményezi a lehető legjobb életet. Isten Szava például azt tanítja, hogy a nemi kapcsolat Istentől kapott ajándékával csak a házasságon belül szabad élni, hogy a homoszexualitás elfogadhatatlan Isten előtt, és hogy Jehova törvénye tiltja a vértranszfúziót meg a kábítószerezést (Cselekedetek 15:28, 29; Róma 1:24–27; 1Korintusz 7:2–5; 2Korintusz 7:1). A Tanúk arról a szilárd alapokon álló reménységről is beszélnek, hogy Isten Királysága hamarosan megszüntet minden betegséget (Ézsaiás 33:24).

Segélyakciók

Az elmúlt tíz év alatt nagy csapást jelentett a szárazság. Vadon élő állatok roskadtak össze az éhezéstől és a kiszáradástól. Százezrével hullottak el a szarvasmarhák. Sokhektárnyi erdő a tűz martalékává lett. Rengeteg gyermek és idős halt bele a rosszultápláltságba. Még a hatalmas Zambézi folyó vize is annyira leapadt, hogy kis híján működésképtelenné váltak a vízi erőművek.

A pusztulás láttán Jehova Tanúi nyolc segélybizottságot hoztak létre az ország különböző pontjain. Az utazófelvigyázók meglátogatták a gyülekezeteket, hogy felmérjék a szükségleteket, majd továbbították az adatokat a megfelelő segélybizottságnak. Az egyikük ezt írta a jelentésében: „Az elmúlt öt év alatt több mint ezer tonna kukoricát, tíz tonna szárított halat és ugyanennyi holdbabot osztottunk szét. Testvéreink elkészítettek két tonna mufusvát [szárított zöldséget]. Ezenkívül nagy mennyiségű adományruhát is szétosztottunk, valamint pénzt a szükség szerint.” Egy másik utazófelvigyázó megjegyezte: „Nagyon nehéz volt beszerezni a készletek behozatalához szükséges engedélyeket, melyeket megkövetelnek Zimbabwéban és a Dél-afrikai Köztársaságban. Ráadásul állandóan hiánycikk az üzemanyag, mely nélkül lehetetlen elszállítani az oly nagyon várt segélyeket. Mindebből csak arra tudok következtetni, hogy a sikerünk is Jézus azon szavait igazolja, hogy égi Atyánk tudja, hogy szükségünk van mindezekre” (Máté 6:32).

Hogyan boldogulnak az utazófelvigyázók, amikor szárazság sújtotta területen  szolgálnak? Némelyikük visz magának élelmet, és a családnak is, amely elszállásolja. Egy utazófelvigyázó beszámolója szerint néhány testvérnő arról beszélgetett, hogy abbahagyják-e a prédikálást, hogy sorba állhassanak egy előre jelzett kormányzati segélyért. Úgy döntöttek, hogy bíznak Jehovában, a prédikálásra összpontosítanak, és meglátják, hogy alakulnak a dolgok. Aznap nem is érkezett kormányzati segély.

Másnap összejöveteli nap volt, és a testvérnőknek megint dönteniük kellett. Elmenjenek az összejövetelre, vagy várják a segélyt? Helyesen állapították meg, hogy melyik a fontosabb, és részt vettek a Királyság-teremben megtartott összejövetelen (Máté 6:33). Miközben a befejező éneket énekelték, egy teherautót hallottak közeledni. A szállítmány pont odajött a segélybizottságban szolgáló testvéreik szervezésében! Az összejövetelen részt vevő hűséges Tanúk repestek az örömtől és a hálától.

A szeretet épít

A kívülállók iránt mutatott kedvesség sokszor lehetőséget teremt a tanúskodásra. Egy utazófelvigyázó, aki Masvingo környékén szolgál, néhány helyi Tanúval éppen az evangelizálómunkában vett részt, amikor meglátott az út szélén egy lányt feküdni. A Tanúk rájöttek, hogy nagyon beteg, hiszen nem tudott rendesen beszélni, ráadásul még a hangja is reszketett. Hamunyarinak hívták, ami sona nyelven ezt jelenti: ’Nem szégyelled magad?’ A testvérek megtudták, hogy a lányt otthagyták az egyháza tagjai, akik egy vallásos eseményre tartottak a hegyekbe. A Tanúk szeretettel gondjaikba vették a lányt, és elvitték egy közeli faluba.

Ott néhányan ismerték Hamunyarit, így üzentek a rokonainak, hogy jöjjenek érte. A falubeliek megjegyezték a Tanúkról: „Ez az igaz vallás. Ilyen szeretetet kell tanúsítaniuk a keresztényeknek” (János 13:35). A testvérek indulás előtt még adtak Hamunyarinak egy Szeretné jobban megismerni a Bibliát? * című traktátust.

A következő héten az utazófelvigyázó éppen azon a vidéken szolgálta ki a gyülekezetet, ahol Hamunyari lakott. A testvér kíváncsi volt rá, hogy rendben hazaért-e a lány. Az egész család örömmel látta őt és a helyi testvéreket. A szülők megjegyezték: „Maguk gyakorolják az igaz vallást. Megmentették a lányunk életét, akit mások otthagytak az út szélén, hogy meghaljon.” (A lány nevének jelentésére utalva már kérdőre vonták az egyháza tagjait: „Hát nem szégyellik magukat, hogy hagyták volna meghalni?”) A Tanúk elbeszélgettek Hamunyari családjával különböző bibliai kérdésekről, és ilyen témájú kiadványokat hagytak ott náluk. A család tagjai megkérték a testvéreket, hogy máskor is jöjjenek el, és tanulmányozzák velük a Bibliát. Néhányuknak, akik korábban nem szívelték a Tanúkat, megváltozott a véleményük. Hamunyari sógora, aki egy helyi egyházban volt vezető, szintén elfogadta a bibliatanulmányozást.

Imádati helyek építése

Egy ihletett költő réges-régen ezt írta: „Ó, Isten . . . Szomjazik utánad a lelkem . . .  a száraz, kiaszott földön, hol víz nincsen” (Zsoltárok 63:1). Milyen igaz ez sok zimbabwei emberre! Fizikailag elviselik valahogyan a szárazságot, de szellemileg szomjaznak Isten és a jósága után. Ezt híven tükrözik Jehova Tanúi keresztény szolgálatának eredményei. Amikor Zimbabwe 1980-ban függetlenné vált, körülbelül 10 000 Tanú szolgált 476 gyülekezetben. Most, úgy 27 évvel később háromszor annyi Tanú tevékenykedik itt, a gyülekezetek száma pedig csaknem megkétszereződött.

Kevés gyülekezetnek volt saját imádati helye. 2001 januárjában a több mint 800 zimbabwei gyülekezetből mindössze 98-nak volt Királyság-terme, ahol összejöhetett. Számos gyülekezet fák alatt vagy szerény, vert falú, zsúpfedelű cölöpkunyhókban tartotta az összejöveteleit.

A nemzetközi keresztény testvériség nagylelkű adományainak és lelkes önkéntes munkájának köszönhetően a zimbabwei Tanúk egy olyan programba foghattak, mely által több gyülekezet juthat egyszerű, de méltó Királyság-teremhez. Sok Tanú, aki ért az építkezéshez, úgy rendezte az ügyeit, hogy a tengeren túlról Zimbabwéba mehessen, és együtt dolgozhasson az ottani önkéntesekkel. Az egyik helyi Tanú ezt írta: „Szívből köszönetet mondunk valamennyi testvérnek és testvérnőnek, akik sok-sok országból jöttek Zimbabwéba, hogy segítsenek szép Királyság-termeket építeni. És a többieknek is hálásak vagyunk, akik a Királyság-terem-alapra szánt hozzájárulásaikkal lehetővé teszik ezt a munkát.”

Az ország keleti részén a testvérek 50 éven át egy terebélyes majomkenyérfa alatt tartották az összejöveteleket. Amikor a keresztény vének megtudták, hogy igazi imádati hely fog épülni, többen könnyekre fakadtak. Egy közeli gyülekezetben szolgáló 91 éves vén ezt mondta: „Már annyira régóta könyörgök ezért Jehovához!”

Sokan megjegyzik, hogy milyen gyorsan elkészülnek ezek a takaros épületek. Egy megfigyelő így szólt: „Maguk építik nappal, de biztos, hogy Isten építi éjszaka!” A munkások egységére és a vidám légkörre is felfigyelnek. Eddig több mint 350 új Királyság-terem készült el országszerte. Így 534 gyülekezet tarthatja az összejöveteleit masszív téglaépületekben.

Az életmentő szellemi építkezés folytatódik Zimbabwéban. Az eredményeken tűnődve biztosan indíttatást érzünk Jehova dicséretére, mivel az ő áldása van a munkán. Igen, „ha Jehova nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” (Zsoltárok 127:1).

[Lábjegyzet]

[Térképek a 9. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

ZIMBABWE

HARARE

Masvingo

Nagy-Zimbabwe

[Kép a 9. oldalon]

Kúpos torony

[Kép a 12. oldalon]

A Concessioni Gyülekezet új Királyság-terme

[Kép a 12. oldalon]

A Lyndalei Gyülekezet tagjai az új Királyság-termük előtt

[Képek forrásának jelzése a 9. oldalon]

Lépcsős romok: ©Chris van der Merwe/AAI Fotostock/age fotostock; torony a kis képen: ©Ingrid van den Berg/AAI Fotostock/age fotostock