Boldogan várunk Jehovára

ETTÉL már éretlen gyümölcsöt? Biztosan csalódtál, amikor beleharaptál. A gyümölcsnek időre van szüksége ahhoz, hogy megérjen, de mindenképpen érdemes kivárni. Vannak más helyzetek is, amikor hasznunkra van, ha várunk. „Jó csendben várni Jehovától a megmentést” – írja a Biblia (Siralmak 3:26; Titusz 2:13). Hogyan kell a keresztényeknek várniuk Jehovára? Hogyan meríthetünk hasznot abból, ha várunk rá?

Mit foglal magában az, hogy várunk Istenre?

Keresztényekként ’várjuk és élénken elménkben tartjuk Jehova napjának jelenlétét’. Örömmel várjuk a szabadulást, amikor ’el fogja pusztítani az istentelen embereket’ (2Péter 3:7, 12). Már maga Jehova is nagyon várja, hogy véget vessen minden gonoszságnak, de hosszútűrést gyakorol, hogy olyan módon menthesse meg a keresztényeket, amely dicsőséget szerez nevének. A Biblia ezt írja: „Isten – bár az az akarata, hogy megmutassa haragját és megismertesse hatalmát – nagy hosszútűréssel megtűrte a harag pusztulásra méltónak készített edényeit, hogy megismertethesse dicsőségének gazdagságát az irgalmasság edényein” (Róma 9:22, 23). Mint Noé napjaiban, Jehova ma is tudja, hogy mikor van itt az ideje népe megmentésének (1Péter 3:20). Tehát az, hogy Istenre várunk, magában foglalja, hogy arra az időre várunk, amikor cselekedni fog.

Miközben várunk Jehova napjára, időnként talán felzaklat minket, hogy a körülöttünk lévő világban egyre hanyatlanak az erkölcsi irányadó mértékek. Ilyenkor jó felidézni Isten prófétájának, Mikeásnak a szavait, aki ezt írta: „Kiveszett a földről a lojális, nincs az emberek közt becsületes.” Majd hozzátette: „Én viszont Jehovára figyelek szüntelen. Megmentésem Istenére várakozom” (Mikeás 7:2, 7). Milyen értelemben kell nekünk ’várakoznunk’? Noha a várakozás gyakran rossz érzést kelt az emberben, hogyan találhatunk mégis örömet, miközben várunk Istenre?

Boldogan várunk

Jehovától megtanulhatjuk, hogyan helyes várakozni. Ő minden időben ’a boldog Istennek’ bizonyul (1Timóteusz 1:11). Boldog, miközben vár, mert folyamatosan munkálkodik azon, hogy megvalósuljon a szándéka, vagyis hogy tökéletességre emelje az őt szeretőket, ugyanis a tökéletességet szánta az embereknek a teremtéskor (Róma 5:12; 6:23). Látja a munkája gyümölcsét is, azt a több millió embert, akik vonzódnak az igaz imádathoz. Jézus a következőket mondta: „Az én Atyám mindmostanáig folyton munkálkodik, és én is folyton munkálkodom” (János 5:17). A boldogsághoz elengedhetetlen, hogy tegyünk másokért (Cselekedetek 20:35). Ugyanígy az igaz keresztényeknek sem tétlenül telik a várakozás, hiszen folyton munkálkodnak azon, hogy megismertessék másokkal Istennek az emberiségre vonatkozó szándékát.

A hűségesek mindig is megelégedettséget találtak Isten dicsőítésében, miközben vártak arra az időre, amikor cselekedni fog. Vizsgáljuk meg például a zsoltáríró Dávid esetét. A királya üldözte, egy közeli ismerőse elárulta, sőt a saját fia is ellene fordult. Vajon meg  tudta őrizni Dávid a boldogságát ilyen körülmények között, arra várva, hogy a Jehova által jónak látott időben eljöjjön a szabadulás? A 71. zsoltárban, melyet valószínűleg Dávid írt, ezt olvashatjuk: „szüntelenül várok, és szaporítom minden dicséretedet. Igazságosságodat szólja a szám, naphosszat a te szabadításodat” (Zsoltárok 71:14, 15). Dávid nem volt türelmetlen, hanem kifejezte, hogy mennyire örül, amiért elfoglalhatja magát Jehova dicsőítésével, és megerősíthet másokat az igaz imádatban (Zsoltárok 71:23).

Amikor késik a busz, talán bosszankodva várjuk. De Jehovára várni nem ilyen. Inkább ahhoz hasonlíthatnánk, mint amikor a szülők örömteli várakozással figyelik, hogyan lesz a gyermekükből olyan felnőtt, akire büszkék lehetnek. Ezek az évek neveléssel, tanítással, fegyelmezéssel telnek, hogy elérhessék a kívánt célt. Ugyanígy mi, akik várunk Jehovára, örömet találunk abban, hogy segítünk másoknak közeledni hozzá. Mi is szeretnénk elnyerni a helyeslését, végső soron pedig megmentésben részesülni.

Ne adjuk fel a reménységünket!

Jehovára várni azt is jelenti, hogy nem szűnünk meg szeretni és szolgálni őt, és nem adjuk fel a reménységünket. Lehet, hogy mindez nem megy könnyen. Manapság Isten szolgáinak többsége olyan közösségekben él, ahol az emberek gúnyt űznek azokból, akik az Isten ígéreteibe vetett hitre alapozzák az életüket. De gondoljunk a hűséges izraelitákra, akik a 70 éves babiloni fogság idején mindvégig megőrizték a reménységüket. Mi segített nekik ebben? A zsoltárok olvasása kétségtelenül megerősítette őket. Az egyik, akkoriban már létező zsoltár ezekkel a szavakkal buzdít: „az ő szavára várakozom. Lelkem Jehovát várja, jobban, mint az őrök a reggelt, akik figyelik a reggelt. Várakozzon Izrael Jehovára!” (Zsoltárok 130:5–7).

Azok a zsidók, akik olvastak és másoknak is beszéltek a reménységükről, meg tudták őrizni azt. Jutalmukat akkor nyerték el, amikor Babilon végül elesett. A hűséges zsidók ezrei késedelem nélkül útra keltek Jeruzsálembe. Erről az időről a következőket olvashatjuk: „Amikor Jehova visszahozta Sion foglyait . . . megtelt a szánk nevetéssel” (Zsoltárok 126:1, 2). Nem adták fel, hanem folyamatosan erősítették a hitüket. És soha nem szűntek meg énekkel dicsérni Jehovát.

Példájukat követve az igaz keresztények, akik Istenre várnak „a világrendszer befejezésének” az idején, folyamatosan küzdenek azért, hogy életben tartsák a hitüket. Tanulmányozzák Isten Szavát, buzdítják egymást, és folyton dicsőítik Jehovát, hiszen a Királyságának jó hírét prédikálják (Máté 24:3, 14).

A várakozás segít hasznot merítenünk a fegyelmezésből

Isten egyik prófétája, Jeremiás ezt írta: „Jó csendben várni Jehovától a megmentést” (Siralmak 3:26). Jeremiás arra gondolt, hogy Isten népe ne panaszkodjon amiatt, hogy Jehova  miként fegyelmezte meg őket, amikor megengedte, hogy Jeruzsálemet elpusztítsák. Inkább tanuljanak a velük történtekből, azaz gondolják át engedetlenségüket, és azt, hogy fontos változtatniuk a szemléletmódjukon (Siralmak 3:40, 42).

Azt, ahogyan a Jehovától jövő fegyelmezés a hasznunkra válik, a gyümölcséréssel szemléltethetnénk. Az Istentől jövő fegyelmezésről a Biblia ezt írja: „békés gyümölcsöt, azaz igazságosságot terem azoknak, akik általa megedződtek” (Héberek 12:11). Éppen úgy, ahogyan a gyümölcsnek időre van szüksége ahhoz, hogy megérjen, ahhoz is idő kell, hogy megváltozzon a szemléletmódunk azt illetően, hogy miként fogadjuk a Jehovától kapott képzést. Például előfordulhat, hogy helytelenül viselkedünk, és emiatt elveszítünk valamilyen kiváltságot a gyülekezetben. Ha készségesen várunk Istenre, nem fogunk emiatt elkeseredni, hanem továbbra is kitartunk. Ilyen helyzetekben Dávid ihletett szavai buzdíthatnak minket: „[Isten] haragja rajtunk csak egy pillanatig tart, de jóakarata élethossziglan. Este betérhet a sírás, de reggel, íme, örömkiáltás” (Zsoltárok 30:5). Ha készek vagyunk várni, és alkalmazzuk az Isten Szavából és a szervezetétől kapott tanácsokat, számunkra is el fog jönni az „örömkiáltás” ideje.

Az érettséghez idő kell

Ha nemrég keresztelkedtél meg, vagy fiatal vagy, talán nagyon szeretnél már valamilyen felelősséget kapni a gyülekezetben. Ám időbe telik, hogy szellemileg éretté válj, ez pedig előfeltétele annak, hogy felelősségeket bízzanak rád. Ezért használd ki az időt, amíg szellemileg éretté válsz. Például a fiatalság remek alkalmat nyújt arra, hogy elolvasd a teljes Bibliát, keresztényi tulajdonságokat fejlessz ki, és elsajátítsd a tanítványképzés művészetét (Prédikátor 12:1). Ha alázatosan várakozol, el fog jönni az az idő, amikor Jehova több felelősséget bíz rád.

A tanítványképző munkához szintén türelem kell. A földművesnek folyamatosan öntöznie kell a magot, míg Isten növekedést nem ad. Ugyanez a helyzet a tanítványképzéssel is (1Korintusz 3:7; Jakab 5:7). Ahhoz, hogy az emberek szívében hit és értékelés fejlődjön ki Jehova iránt, hónapokon, sőt talán éveken át türelmesen tanulmányoznunk kell velük a Bibliát. Az, hogy várunk Jehovára, állhatatosságot is magában foglal, különösen akkor, ha egy tanulmányozó eleinte nem alkalmazza a tanultakat. Ha már némi értékelést mutat, az talán annak a jele, hogy engedi, hogy Jehova szelleme hatással legyen rá. Ha türelmes vagy, abban az örömben lehet részed, hogy láthatod, amint Jehova Krisztus tanítványává formálja a tanulmányozódat (Máté 28:20).

Ha várunk, azzal kimutatjuk a szeretetünket

A várakozással kifejezhetjük a szeretetünket és a bizalmunkat. Hogy ez miként lehetséges, nézzük meg egy idős testvérnőnek a példáját, aki az Andokban, egy kietlen vidéken él. Egy másik testvérnővel ők ketten az egyedüli Tanúk a falujukban. El tudod képzelni, mennyire várják, hogy keresztény társaik ellátogassanak hozzájuk? Egyszer egy utazófelvigyázó, aki még soha nem járt náluk, már úton volt hozzájuk, de eltévedt. Egy jó darabon rossz irányba ment, ezért vissza kellett fordulnia, így több órát késett. Már jócskán elmúlt éjfél, amikor a távolban megpillantotta a falut. Mivel azon a vidéken nem volt bevezetve az áram, nagyon meglepődött, amikor fényt látott. Mennyire boldog volt, amikor végre megérkezett a faluba, és látta, hogy a fényt az idős testvérnő magasba tartott petróleumlámpája árasztja! A testvérnő biztos volt benne, hogy el fog jönni, ezért várt rá.

Mi hasonlóan türelmesen, boldogan várunk Jehovára. Semmi kétségünk sincs afelől, hogy beteljesíti az ígéreteit. És az utazófelvigyázóhoz hasonlóan mi is értékeljük azokat, akik szeretetteljesen várnak ránk. Éppen ezért nem meglepő, hogy Isten is értékeléssel tekint azokra, akik várnak rá. A Biblia kijelenti, hogy ’Jehova örömét leli azokban, akik szerető-kedvességére várnak’ (Zsoltárok 147:11).

[Kép a 18. oldalon]

Azok, akik elfoglalják magukat Jehova dicsőítésével, örömet találnak abban, hogy várnak rá