Kövessük Krisztust!

PÉTER apostol az első levele 2. fejezetének a 21. versében azt írta, hogy Jézus Krisztus mintát hagyott nekünk, hogy ’szorosan kövessük a nyomdokait’. Ehhez meg kell ismernünk a személyiségét és a tulajdonságait. Mit tanulhatunk a tetteiből és a tulajdonságaiból?

Jézus példát mutatott a tanítványainak azzal, hogy keményen fáradozott, korán kelt és éjszakába nyúlóan folytatta szolgálatát (Márk 1:32–34; Lukács 21:37, 38). Nemegyszer imádkozással töltötte az éjszakát, mint például a hegyi beszéd előtt (Lukács 6:12). Amikor egyedül volt, gyakran megzavarták őt a tömegek, ám ő „kedvesen fogadta őket, és beszélni kezdett nekik az Isten királyságáról” (Lukács 9:10, 11). Tudta, mit jelent fáradtnak, szomjasnak és éhesnek lenni, de olykor még az evésről is lemondott, csak hogy elvégezhesse munkáját (Máté 21:18; János 4:6, 7).

Kiegyensúlyozottan gondolkodott az anyagiakról: Jézus mindazonáltal nem volt aszkéta, nem élt szélsőségesen önmegtagadó életet, figyelmen kívül hagyva az adott körülményeket (Lukács 7:33, 34). Sokszor meghívták mások, hogy egyen náluk, és ő ezt szívesen fogadta, sőt még lakomákon is részt vett, és jómódúakhoz is betért (Lukács 5:29; 19:1–6). Egy menyegzőn jó minőségű borrá változtatta a vizet, ezzel is fokozva az örömteli hangulatot. Értékelte, ha valaki jót tett vele. Jézus azonban mindig a szellemieket tette az első helyre, és sohasem aggódott túlzottan az anyagiak miatt, pontosan úgy, ahogy tanácsolta is másoknak (Máté 8:20).

Bátor Szabadító: Egyértelmű, hogy Jézus a szolgálatában mindvégig nagyon bátor volt, férfiasság és erő jellemezte. Erőteljesen, tökéletes megfontoltsággal és jó taktikával forgatta „a szellem kardját”, Isten Szavát, elvágva az útját az ellenségek ravasz érveinek és alattomos kérdéseinek (Efézus 6:17). Mindamellett soha nem volt vakmerő, nem kereste a bajt, és kerülte a szükségtelen veszélyhelyzeteket (János 11:53, 54). Bátorsága a hitre épült. Bátran harcolva az igazságért, és feltárva az emberek előtt Isten szándékát, Jézus, aki nagyobb volt Mózesnél, betöltötte a Szabadító prófétai szerepét. Szabadulást hirdetett a foglyoknak (Ézsaiás 42:1; 61:1).

Mély érzésű és melegszívű: Jézus ezenkívül nagyon mély érzésű ember volt. Tökéletessége nem tette őt szőrszálhasogatóvá vagy önteltté, és nem hatalmaskodott a tökéletlen, bűnökkel terhelt embereken, akik között élt és végezte a munkáját. Még a gyermekek is fesztelenül érezték magukat a társaságában. Amikor egy gyermeket állított a tanítványai elé példaként, nemcsak odaállította őt, hanem ’át is ölelte’ (Márk 9:36). Jézus olyan embernek bizonyult, aki igazi barátja és szerető társa a követőinek; „mindvégig szerette őket” (János 13:1). Úgy ismerték, mint aki „szelíd és alázatos szívű”, és mint akinek az igája kellemes, a terhe könnyű (Máté 11:28–30).

Mesteri Tanító: Tanítási módja rendkívül hatásos volt (János 7:45, 46). Egyszerűen, röviden és világosan beszélt igen fontos és mély témákról. Olyasmikkel szemléltette a lényeget, amiket jól ismertek a hallgatói (Máté 13:34, 35). Üzenetével elsősorban a szíveket akarta elérni, ezért mélyreható kérdéseivel gondolkodásra késztette az embereket, hogy maguk jussanak el a végkövetkeztetésre, vizsgálják meg az indítékaikat és döntsenek (Máté 17:24–27; Márk 3:1–5). Bár tekintetbe vette a hallgatósága – mi több, a tanítványai – felfogóképességének a korlátait, és tisztánlátóan ítélte meg, hogy mennyi ismeretet adjon át, sohasem „vizezte fel” Isten üzenetét, csak hogy népszerű legyen, vagy hogy behízelegje magát mások kegyeibe.

A szeretet kimagasló példája: Jézus egyéniségének mindezen vonásai között a szeretet érvényesült a legerőteljesebben – mindenekelőtt az Atyja iránti szeretete, de emellett a teremtménytársai iránti szeretete is (Máté 22:37–39). Jézus szeretete nem érzelgősség volt. Noha erős érzelmeket nyilvánított ki, mindig az alapelvek vezérelték, és legfőbb szívügye az Atyja akarata volt. Isten iránti szeretetét azzal bizonyította, hogy megtartotta a parancsolatait, és mindig az Atyját kívánta dicsőíteni. Annak bizonyítékául, hogy szereti Istent és a tökéletlen emberiséget, hagyta, hogy ’elvigyék, mint juhot a levágásra’ (Ézsaiás 53:7). Jézus minden téren bemutatta a tanítványainak, hogyan lehet az életbe átültetni a tökéletes irányadó mértéket (1Péter 2:21).

Ha valóban szorosan követjük Jézus példáját mindabban, amit gondolunk, mondunk és teszünk, akkor szeretetet fogunk gyakorolni. Ahogyan Péter kijelentette: „Végezetül, mindnyájan egyféleképpen gondolkozzatok, legyetek együttérzők, testvéri vonzalommal élők, gyengéden könyörületesek, alázatosak, nem fizetve vissza sérelemmel a sérelemért, vagy szidalmazással a szidalmazásért, hanem ellenkezőleg, áldást mondva, mert erre a pályára hívtak el titeket, hogy áldást örököljetek” (1Péter 3:8, 9).