Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Miről ismerhető fel az igaz imádat?

Miről ismerhető fel az igaz imádat?

Miről ismerhető fel az igaz imádat?

A LEGTÖBB vallás azt állítja, hogy amit mond, az Istentől származik. Ezért jó, ha megszívleljük Jézus egyik apostolának, Jánosnak a szavait, aki ezt írta: „Szeretteim, ne higgyetek minden ihletett kijelentésnek, hanem tegyetek próbát az ihletett kijelentésekkel, hogy lássátok, vajon az Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba” (1János 4:1). Hogyan állapítható meg valamiről, hogy Istentől származik-e, vagy sem?

Ami Istentől van, az tükrözi a személyiségét, kivált a legfőbb tulajdonságát, a szeretetét. Példának okáért a szaglóérzékünk, amelynek köszönhetően élvezni tudjuk a fűszerek, a virágok vagy a friss kenyér illatát, Isten szeretetének a bizonyítéka. Az a képességünk, hogy láthatjuk a naplementét, a pillangókat vagy egy kisgyermek mosolyát, szintén azt mutatja, hogy Isten szeret bennünket. Ugyanezért hallhatjuk a gyönyörű zenét, a madárdalt, vagy egy szeretett személy hangját. Még emberi mivoltunk is – bár tökéletlen – Isten szeretetét tükrözi. Ezért érezzük gyakran, mennyire igazak Jézus szavai: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35). Azért esik jól, ha szeretetet adhatunk, mert „Isten képmására” lettünk teremtve (1Mózes 1:27). Jehovának sok más tulajdonsága is van, de személyiségének legkiemelkedőbb vonása a szeretet.

Az Istentől származó írásoknak tükrözniük kell Isten szeretetét. A világ vallásainak sok ősi írásuk van. Mit mondhatunk róluk? Tükrözik Isten szeretetét?

Az igazság az, hogy a legtöbb ősi vallásos szöveg nemigen szól arról, hogy mennyire szeret bennünket Isten, sem arról, hogy hogyan szerethetjük mi őt. Így aztán milliók maradnak válasz nélkül, amikor ezt kérdezik: „Miért van az, hogy Isten szeretetének a bizonyítéka látható a teremtésműben, mégsem szűnik a szenvedés és a gonoszság?” A Biblia az egyetlen ősi vallásos írás, amely mindent elmond Isten szeretetéről. Azt is megtanítja nekünk, hogy hogyan mutathatjuk ki a szeretetet.

Szeretetről szóló könyv

Isten Szava, a Biblia úgy beszél Jehováról, mint a ’szeretet Istenéről’ (2Korintusz 13:11). Feltárja, hogyan indította Jehovát a szeretete arra, hogy betegségektől és haláltól mentes életet adjon az első embereknek. Az Isten hatalma elleni lázadás azonban szenvedést hozott az emberiségre (5Mózes 32:4, 5; Róma 5:12). Jehova lépéseket tett, hogy visszahozza, ami elveszett. Isten Szava kijelenti: „Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (János 3:16). A Szentírás még többet feltár Isten szeretetéről, amikor leírja, hogyan gondoskodott Isten egy tökéletes kormányzatról, amely Jézus kezében összpontosul, hogy helyreállítsa a békét az engedelmes embereknek (Dániel 7:13, 14; 2Péter 3:13).

Az ember kötelességét a Biblia így foglalja össze: „»Szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész elméddel.« Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második ehhez hasonló: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezen a két parancsolaton alapul az egész Törvény” (Máté 22:37–40). A Biblia maga írja, hogy Istentől ihletett könyv. Mivel egyértelműen tükröződik benne az Ő személyisége, biztosak lehetünk benne, hogy ’a szeretet Istenétől’ származik (2Timóteusz 3:16).

Már ennek az ismérvnek az alapján is meg tudjuk állapítani, hogy mely ősi írások származnak valóban Istentől. A szeretet egyúttal az igaz imádókat is azonosítja, mert utánozzák Istent a szeretet kimutatásában.

Miről ismerhetők fel azok, akik szeretik Istent?

Akik igazán szeretik Istent, azokat nem nehéz észrevenni, főleg most, amikor abban az időben élünk, amelyet a Biblia ’az utolsó napoknak’ nevez. Az emberek egyre inkább „önmagukat szeretők . . . , pénzszeretők . . . , inkább gyönyörszeretők, semmint Istent szeretők” (2Timóteusz 3:1–4).

Miből lehet felismerni azokat, akik szeretik Istent? A Biblia ezt írja: „Isten szeretete azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait” (1János 5:3). Az Isten iránti szeretet arra indítja az embert, hogy tiszteletben tartsa a Biblia erkölcsi irányadó mértékeit. Isten Szava például törvényeket tartalmaz a nemi életre és a házasságra vonatkozólag. A nemi életet csak a házasságon belül engedélyezi, és a házasságnak tartós kapcsolatnak kell lennie (Máté 19:9; Héberek 13:4). Amikor Spanyolországban egy asszony, aki teológiát tanult, elment egy összejövetelre, ahol Jehova Tanúi nagyon figyelmesen tanulmányozták a Biblia erkölcsi törvényeit, ezt mondta: „Egészen felvillanyozva jöttem el. Nemcsak a felvilágosító szentírási előadások miatt, hanem a köztük lévő egység, a példás erkölcsük és a kiváló viselkedésük miatt is.”

Az Isten iránti szereteten kívül az igaz keresztények arról is könnyen felismerhetők, hogy az embertársaikat is szeretik. Legfontosabb munkájuk az, hogy beszéljenek másoknak az emberiség egyedüli reménységéről, Isten Királyságáról (Máté 24:14). Semmi sem jelenthet maradandóbb áldásokat az embertársaiknak, mint hogy segítenek nekik megismerni Istent (János 17:3). Az igaz keresztények másképpen is kimutatják a szeretetüket. Gyakorlati segítséget nyújtanak a szenvedőknek. Amikor például Olaszországban földrengés pusztított, egy helyi újság arról számolt be, hogy Jehova Tanúi „gyakorlatiasak, segédkezet nyújtanak a károsultaknak, és nem foglalkoznak azzal, hogy ki milyen vallású”.

Az igaz keresztények azonkívül, hogy szeretik Istent és a felebarátaikat, egymást is szeretik. Jézus ezt mondta: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek” (János 13:34, 35).

Vajon az igaz keresztények közötti szeretet észrevehetően más? Egy Ema nevű bejárónő erre a véleményre jutott. Ő Bolíviában, La Pazban dolgozik, ahol az etnikai különbségek gyakran emelnek válaszfalat gazdag és szegény közé. „Amikor először mentem el Jehova Tanúi összejövetelére – mondta –, észrevettem egy jól öltözött úriembert, aki ott ült, és egy indián asszonnyal beszélgetett. Azelőtt sohasem láttam ilyet. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez Isten népe.” Egy Miriam nevű, fiatal brazil nő hasonlóképpen nyilatkozott: „Nem tudtam, hogyan lehetek boldog, még a családomban sem. Jehova Tanúi között láttam először, milyen a szeretet a gyakorlatban.” Az Egyesült Államokban egy televízióállomás hírszerkesztésért felelős vezetője pedig ezt írta: „Ha többen élnének az önök hite szerint, nem ilyen állapotban lenne ez a nemzet. Én az a tudósító vagyok, aki tudja, hogy az önök szervezete a szeretetre és a Teremtőbe vetett erős hitre épül.”

Válaszd az igaz imádatot!

A szeretet az igaz imádat ismérve. Jézus az igaz imádat megtalálását ahhoz hasonlította, mint amikor az ember rátalál a helyes útra, és úgy dönt, hogy azon fog járni. Ez az egyetlen út, amely örök élethez vezet. Jézus így intett: „Menjetek be a szűk kapun; mert széles és tágas az az út, amely a pusztulásba visz, és sokan vannak, akik azon mennek be; ellenben szűk az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják” (Máté 7:13, 14). Csak egy olyan csoport van, amely igaz keresztényekből áll, és egységesen jár Istennel az igaz imádat útján. Nagyon is számít tehát, hogy milyen vallást választasz. Ha megtalálod ezt az utat, és úgy döntesz, hogy azon fogsz járni, akkor a legjobb életútra találtál, mert ez a szeretet útja (Efézus 4:1–4).

Képzeld csak el, micsoda örömben lehet részed, amint az igaz imádat útján jársz! Olyan, mintha Istennel járnál. Bölcsességet és szeretetet tanulhatsz tőle, hogy másokkal is jó kapcsolatnak örvendhess. Megtanulhatod tőle, mi az élet célja, megértheted az ígéreteit, és reménnyel tekinthetsz a jövőbe. Soha nem fogod megbánni, hogy az igaz imádatot választottad.

[Kép az 5. oldalon]

Az ősi vallásos írások közül csak a Biblia tárja fel Isten szeretetét

[Képek a 7. oldalon]

Az igaz keresztények arról ismerhetők fel, hogy kimutatják a szeretetet