Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan állhatunk ellen a démonoknak?

Hogyan állhatunk ellen a démonoknak?

Hogyan állhatunk ellen a démonoknak?

„[Isten] az angyalokat . . . , akik nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyét, örök bilincsekben, sűrű sötétségben tartja fenn a nagy nap ítéletére” (JÚDÁS 6)

1–2. Milyen kérdések vetődnek fel Sátánnal, az Ördöggel, és a démonokkal kapcsolatban?

„MARADJATOK meggondoltak, legyetek éberek – figyelmeztet Péter apostol. – Ellenségetek, az Ördög, fel-alá jár, mint egy ordító oroszlán, és azon igyekszik, hogy felfaljon valakit” (1Péter 5:8). Ami a démonokat illeti, Pál apostol ezt mondja: „nem akarom, hogy részestársaivá legyetek a démonoknak. Nem ihatjátok Jehova poharát is, és a démonok poharát is; nem lehettek részesei »Jehova asztalának« is, és a démonok asztalának is” (1Korintusz 10:20, 21).

2 De ki Sátán, az Ördög, és kik a démonok? Hogyan és mikor jöttek létre? Isten teremtette őket? Mennyire erős a befolyásuk az emberekre? Lehet egyáltalán védekezni ellenük, és ha igen, hogyan?

Hogyan jött létre Sátán és a démonok?

3. Hogyan lett Isten egyik angyala Sátánná, az Ördöggé?

3 Az emberiség történelmének hajnalán, amikor az emberi élet elkezdődött az Éden-kertben, Isten egyik angyala lázadóvá vált. Miért? Mert nem volt megelégedve a szerepével Jehova égi szervezetében. Ádám és Éva megteremtésekor lehetőséget látott arra, hogy elfordítsa őket az igaz Istentől, hogy ne Jehovának engedelmeskedjenek és mutassanak be imádatot, hanem neki. Mivel ez az angyal fellázadt Isten ellen, és a bűn útjára vitte az első emberpárt, Sátánná, az Ördöggé tette magát. Idővel más angyalok is csatlakoztak a lázadásához. Hogyan? (1Mózes 3:1–6; Róma 5:12; Jelenések 12:9).

4. Mit tettek egyes lázadó angyalok Noé napjainak Özönvize előtt?

4 Az ihletett Írásokból megtudjuk, hogy valamikor Noé napjainak hatalmas Özönvize előtt egyes angyalok szokatlan érdeklődéssel kezdték figyelni a földön élő nőket. Helytelen indítékból „az igaz Isten [égi] fiai felfigyeltek rá, hogy az emberek lányai szépek; és feleségeket vettek maguknak, mégpedig mindazokat, akiket kiválasztottak” – írja a Biblia. A létrejött kapcsolatok természetellenesek voltak, és hibrid utódok születtek belőlük – az úgynevezett nefilek (1Mózes 6:2–4). Azok a szellemteremtmények, akik ily módon engedetlenné váltak, csatlakoztak Sátán Jehova elleni lázadásához.

5. Mi lett a lázadókkal, amikor Jehova pusztulást hozott a világra a hatalmas Özönvíz által?

5 Amikor Jehova elhozta az emberiségre az Özönvizet, a nefilek emberi anyjukkal együtt elpusztultak. A lázadó angyalok kénytelenek voltak levetni fizikai testüket, és visszatérni a szellembirodalomba. Ott azonban már nem kaphatták vissza „eredeti állásukat” Isten mellett, hanem a tartarosznak nevezett sűrű szellemi sötétségbe kerültek (Júdás 6; 2Péter 2:4).

6. Hogyan csapják be a démonok az embereket?

6 Amióta a gonosz angyalok elvesztették „eredeti állásukat”, Sátán társaiként ténykednek, és az ő gonosz érdekeit szolgálják mint démonok. Azóta már nincs hatalmuk arra, hogy emberi testet öltsenek. Azt viszont meg tudják tenni, hogy különféle elferdült szexuális dolgokra csábítsanak férfiakat és nőket. Ezenkívül a démonok tevékeny részt vállalnak abban, hogy becsapják az embereket a spiritizmussal – például varázsigék, a vudu vallás vagy a szellemidézők által (5Mózes 18:10–13; 2Krónikák 33:6). A gonosz angyalokra ugyanaz a sors vár, mint az Ördögre: az örök megsemmisülés (Máté 25:41; Jelenések 20:10). De addig is szilárdan ki kell tartanunk, és ellen kell állnunk nekik. Bölcsen tesszük, ha megvizsgáljuk, hogy milyen erős Sátán, és hogy hogyan tudunk sikeresen ellenállni neki és a démonainak.

Milyen erős Sátán?

7. Mekkora hatalma van Sátánnak a világ fölött?

7 Sátán a történelem során mindig is befeketítette Jehovát (Példabeszédek 27:11). Ezenkívül az emberiség nagy részét ő irányítja. „Az egész világ a gonosz hatalmában van” – olvassuk az 1János 5:19-ben. Ezért kísérthette meg az Ördög Jézust, felajánlva neki ’a lakott föld összes királyságának’ hatalmát és dicsőségét (Lukács 4:5–7). Pál apostol ezt írja Sátánról: „Ha pedig leplezett is a jó hír, melyet hirdetünk, azok között leplezett, akik elvesznek, akik között ennek a világrendszernek az istene megvakította a nem hívők elméjét, hogy ne ragyogjon át a Krisztusról, az Isten képmásáról szóló dicsőséges jó hír megvilágosító fénye” (2Korintusz 4:3, 4). Sátán „hazug . . . és a hazugság atyja”, de úgy tünteti fel magát, mint aki a ’világosság angyala’ (János 8:44; 2Korintusz 11:14). Megvan a hatalma és az eszköztára ahhoz, hogy megvakítsa a világ uralkodóinak és alattvalóiknak az elméjét. Propagandával, vallásos mítoszokkal és hazugságokkal csapja be az embereket.

8. Mit mond a Biblia Sátán befolyásáról?

8 Sátán hatalma és befolyása Dániel próféta idejében, az i. e. VI. században is egyértelműen megmutatkozott. Amikor Jehova elküldte egyik angyalát, hogy bátorító üzenetet vigyen Dánielnek, „a perzsa királyi birodalom [szellem]fejedelme” ellenállt neki. Huszonegy napig feltartotta, mígnem „Mihály, az egyik elöljáró fejedelem” a segítségére sietett e hűséges angyalnak. Ugyanez a leírás Görögország démonfejedelméről is beszél (Dániel 10:12, 13, 20). A Jelenések 13:1, 2 pedig úgy ábrázolja Sátánt, mint ’a sárkányt’; tőle kapja a politikai vadállat az ’erejét, a trónját és nagy hatalmát’.

9. Kik ellen harcolnak a keresztények?

9 Nem csoda, hogy Pál apostol ezt írta: „nem vér és test ellen van viaskodásunk, hanem a kormányzatok ellen, a hatalmak ellen, e sötétség világuralkodói ellen, az égi helyeken levő gonosz szellemi erők ellen” (Efézus 6:12). A színfalak mögött ma is a Sátán, az Ördög irányítása alatt levő démoni erők működnek, ezek gyakorolnak hatást az emberi uralkodókra és általában az emberekre, ezek biztatják őket a szavakkal kifejezhetetlen népirtásokra, terrorcselekményekre és gyilkosságokra. Most pedig vizsgáljuk meg, hogyan tudunk sikeresen ellenállni e hatalmas szellemi erőknek!

Mi nyújt védelmet nekünk?

10–11. Hogyan tudunk ellenállni Sátánnak és gonosz angyalainak?

10 A saját erőnk – sem a testi, sem a lelki – nem elég ahhoz, hogy ellen tudjunk állni Sátánnak és gonosz angyalainak. Pál ezt tanácsolja nekünk: „továbbra is tegyetek szert erőre az Úrban és erejének hatalmasságában.” Ha védelemben szeretnénk részesülni, Istenhez kell fordulnunk. Az apostol még hozzáteszi: „Öltsétek fel az Istentől való teljes fegyverzetet, hogy képesek legyetek szilárdan állni az Ördög mesterkedéseivel szemben . . . vegyétek föl az Istentől való teljes fegyverzetet, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és miután mindent alaposan elvégeztetek, szilárdan állhassatok” (Efézus 6:10, 11, 13).

11 Pál kétszer is arra buzdítja keresztény társait, hogy vegyék fel „az Istentől való teljes fegyverzetet”. A „teljes” szó arra utal, hogy a félszívű hozzáállás kevés a démoni támadásokkal szemben. Nos hát, milyen fontos összetevőkből áll a szellemi fegyverzet, amelyre rendkívül nagy szükségük van ma a keresztényeknek, hogy ellen tudjanak állni a démonoknak?

Hogyan ’állhatunk szilárdan’?

12. Hogyan övezhetik fel a keresztények a derekukat igazsággal?

12 „Álljatok tehát szilárdan, úgy, hogy derekatok igazsággal van körülövezve, és viselitek az igazságosság mellvértjét” – magyarázza Pál (Efézus 6:14). A fegyverzet itt említett két része az öv és a mellvért. A katonáknak szorosra kellett húzniuk az övüket, hogy védje a derekukat (a csípőt, az alhasat és a lágyékot is), és hogy elbírja a kard súlyát. Ugyanígy a Biblia igazságának is mondhatni szorosan ránk kell simulnia, hogy összhangban tudjunk vele élni. Van-e ütemtervünk a Biblia naponkénti olvasására? Az egész család be van vonva? Szokásunkká tettük-e, hogy a napiszöveget együtt vizsgálja meg a család? Ezenkívül lépést tartunk-e a kiadványainkban megjelenő magyarázatokkal, melyekről „a hű és értelmes rabszolga” gondoskodik? (Máté 24:45). Ha igen, akkor Pál tanácsa szellemében igyekszünk eljárni. Videofilmjeink és DVD-ink is vannak, melyek által bibliai útmutatást kaphatunk. Ha szorosan ragaszkodunk az igazsághoz, az segíthet bölcs döntéseket hoznunk, és megóvhat attól, hogy rossz útra térjünk.

13. Hogyan óvhatjuk meg jelképes szívünket?

13 A mellvértnek védenie kellett a katona mellkasát, szívét és más fontos szerveit. A keresztények úgy óvhatják meg jelképes szívüket – belső énjüket –, ha ápolják az Isten igazságossága iránti szeretetüket, és ha ragaszkodnak Jehova igazságos irányadó mértékeihez. A jelképes mellvért attól is megóv, hogy felhígítsuk Isten Szavát. Amint megtanuljuk ’gyűlölni a rosszat, és szeretni a jót’, távol tartjuk lábunkat „minden rossz ösvénytől” (Ámós 5:15; Zsoltárok 119:101).

14. Mit jelent az, hogy ’lábunk a béke jó hírének felszerelésével van felsaruzva’?

14 A római katonák általában jó sarukat viseltek, melyekben sokáig tudtak menetelni a birodalmat behálózó több száz kilométeres utakon. Mit jelent a keresztényeknek az a gondolat, hogy „lábatok a béke jó hírének felszerelésével van felsaruzva”? (Efézus 6:15). Nem mást, mint hogy tettre készek vagyunk. Készen állunk arra, hogy minden megfelelő alkalommal elmondjuk az Isten Királyságáról szóló jó hírt (Róma 10:13–15). Ha szorgalmasan végezzük keresztény szolgálatunkat, az megvéd bennünket Sátán ’mesterkedéseitől’ (Efézus 6:11).

15. a) Mi mutatja, hogy a hit nagy pajzsa igen fontos? b) Milyen ’égő nyilak’ rombolhatják a hitünket?

15 „Mindenekelőtt vegyétek föl a hit nagy pajzsát – folytatja Pál –, amellyel képesek lesztek kioltani a gonosznak minden égő nyilát” (Efézus 6:16). A hit nagy pajzsának felvételére ösztönző tanácsot a „mindenekelőtt” szó vezeti be, ami arra utal, hogy a fegyverzetnek ez a része igen fontos. Nem lehetnek hiányosságok a hitünkben. A hit, mint egy nagy védőpajzs, megvéd bennünket Sátán ’égő nyilaitól’. Mik lehetnek ezek napjainkban? Például húsba vágó sértések, hazugságok és féligazságok, amelyekkel a hitünket gyengíteni akaró ellenségek és hitehagyottak támadnak bennünket. A ’nyilak’ lehetnek még anyagiasságra csábító kísértések is. Emiatt odajuthatunk, hogy szinte másra sem tudunk gondolni, mint hogy minél több mindent megvegyünk magunknak, sőt rivalizálni kezdhetünk azokkal, akik a hivalkodó életstílus csapdájába estek. Az ilyenek talán nagyobb és jobb házba vagy kocsiba fektetik a pénzüket, vagy éppen drága ékszereikkel és a legújabb divat szerinti öltözködésükkel hívják fel magukra a figyelmet. Függetlenül attól, hogy mások mit tesznek, nekünk olyan hittel kell élnünk, amely elég erős ahhoz, hogy elhárítsuk ezeket az ’égő nyilakat’. Hogyan építhetünk ki erős hitet, és hogyan őrizhetjük meg azt? (1Péter 3:3–5; 1János 2:15–17).

16. Mi segít az erős hit kiépítésében?

16 A rendszeres személyes bibliatanulmányozás és a buzgó imák által közelebb kerülhetünk Istenhez. Könyöröghetünk Jehovához, hogy erősítse meg a hitünket, hogy aztán az imáinkkal összhangban megtegyük a szükséges lépéseket. Például alaposan fel szoktunk-e készülni a hetenkénti Őrtorony-tanulmányozásra, úgy, hogy közre is tudjunk működni? Ha tanulmányozzuk a Bibliát és a bibliai kiadványokat, akkor erős lesz a hitünk (Héberek 10:38, 39; 11:6).

17. Hogyan ’vehetjük fel a megmentés sisakját’?

17 Pál a szellemi fegyverzet leírását a következő tanáccsal zárja: „Vegyétek a megmentés sisakját, és a szellem kardját is, azaz Isten szavát” (Efézus 6:17). A sisak a katona fejét és agyát védte, tehát a döntések központját. Keresztény reménységünk ugyanígy megvédi a gondolkodóképességünket (1Tesszalonika 5:8). Ahelyett, hogy világi célokkal vagy anyagias álmokkal töltenénk meg az elménket, összpontosítsunk inkább az Istentől kapott reménységünkre, ahogy Jézus tette (Héberek 12:2).

18. Miért ne vegyük félvállról a rendszeres bibliaolvasási programunkat?

18 Végül az utolsó dolog, amely megvéd bennünket Sátán és a démonai befolyásától, Isten szava, vagyis üzenete, melyet a Biblia tartalmaz. Ezért sem szabad félvállról vennünk a rendszeres bibliaolvasási programunkat. Isten Szavának beható ismerete védelmet nyújt nekünk a sátáni hazugságokkal, a démoni propagandával és a hitehagyottak keserű ellenségeskedéseivel szemben.

’Kitartóan imádkozzunk minden alkalommal!’

19–20. a) Mi vár Sátánra és a démonaira? b) Mi tud megerősíteni bennünket szellemileg?

19 Sátánnak és démonainak az eltávolítása és e gonosz világ megsemmisítése már közel van. Sátán tudja, hogy „rövid ideje van”. Forr a dühtől, és háborút visel azok ellen, „akik megtartják az Isten parancsolatait, és akik ragaszkodnak a Jézus melletti tanúskodás munkájához” (Jelenések 12:12, 17). Létfontosságú, hogy ellenálljunk Sátánnak és a démonainak!

20 Mennyire hálásak lehetünk, hogy a Biblia arra int bennünket, hogy öltsük fel az Istentől való teljes fegyverzetet! Pál a szellemi fegyverzetről szóló fejtegetését a következő tanáccsal fejezi be: ’az ima és könyörgés minden formájával élve kitartóan imádkozzatok minden alkalommal szellemben. És evégett maradjatok ébren minden állhatatossággal és könyörgéssel az összes szentért’ (Efézus 6:18). Az ima megerősíthet bennünket szellemileg, és segít, hogy éberek maradjunk. Szívleljük meg Pál szavait, és kitartóan imádkozzunk, mert így ellen tudunk állni Sátánnak és a démonainak.

Mit tanultál?

• Hogyan jött létre Sátán és a démonai?

• Milyen erős az Ördög?

• Mi nyújt védelmet nekünk Sátánnal és a démonaival szemben?

• Hogyan ölthetjük fel az Istentől való teljes fegyverzetet?

[Tanulmányozási kérdések]

[Képek a 26. oldalon]

’Az igaz Isten fiai felfigyeltek az emberek lányaira’

[Kép a 28. oldalon]

El tudod mondani, milyen hat összetevőből áll a szellemi fegyverzetünk?

[Képek a 29. oldalon]

Hogyan védenek meg bennünket Sátántól és a démonaitól ezek a tevékenységek?