A bibliai próféciákba vetett hit életet ment

JÉZUS utoljára távozik a jeruzsálemi templomból, amikor az egyik tanítványa felkiált: „Tanító, nézd, micsoda kövek, és micsoda épületek!” A templom a zsidó nemzet büszkesége és dicsősége. Jézus mégis így felel: „Látod ezeket a nagy épületeket? Semmiképpen nem marad itt kő kövön, melyet le ne rombolnának” (Márk 13:1, 2).

Maga a gondolat is hihetetlen! A templomot alkotó kövek némelyike óriási. És amit Jézus a templomról mond, azzal burkoltan Jeruzsálemnek és talán magának a zsidó államnak az elpusztítására is céloz, melynek a templom a szellemi központja. Jézus tanítványai ezért kíváncsian kérdezik: „Mondd meg nekünk, hogy mikor lesznek ezek, és mi lesz a jel, amikor mindezeknek a befejezésükhöz kell érniük?” (Márk 13:3, 4).

„Ez még nem a vég” – figyelmezteti őket Jézus. A tanítványok előbb hallani fognak háborúkról, földrengésekről, éhínségről és járványokról egyik hely után a másikon. Azután drámai események következnek, melyek példátlan méretű katasztrófába, igen, egy ’nagy nyomorúságba’ sodorják a zsidó nemzetet. Isten azonban közbelép és megmenti ’a választottakat’, azaz a hűséges keresztényeket. Vajon hogyan? (Márk 13:7; Máté 24:7, 21, 22; Lukács 21:10, 11).

Lázadás Róma ellen

Huszonnyolc év telik el, és a jeruzsálemi keresztények még mindig várják a véget. A Római Birodalmat háborúk, földrengések, éhínség és járványok sújtják. (Lásd a  kiemelt részt a 9. oldalon.) Júdeában állandósulnak a polgári és etnikai villongások. Jeruzsálem biztonságot nyújtó falai között azonban viszonylagos béke honol. Az emberek esznek, dolgoznak, nősülnek,  férjhez mennek, gyermekeket szülnek, ahogy mindig is tették. A templom a maga roppant méreteivel a stabilitás és az állandóság látszatát kölcsönzi a városnak.

Az ott élő keresztények i. sz. 61 táján levelet kapnak Pál apostoltól. Pál megdicséri őket a kitartásukért, de aggódik amiatt, hogy a gyülekezetben némelyekből kiveszni látszik a sürgősség érzete. Jó néhányan elsodródnak szellemileg, vagy pedig nem érett keresztények (Héberek 2:1; 5:11, 12). Pál így sürgeti őket: „Ne dobjátok el tehát beszédbeli nyíltságotokat . . . Mert még »egy nagyon rövid idő«, és »aki jön, meg fog érkezni, és nem késik«. »De az én igazságosom a hite miatt fog élni«, és »ha meghátrál, nem telik benne kedve a lelkemnek«” (Héberek 10:35–38). Ez aztán az időszerű tanács! De vajon lesz-e hitük a keresztényeknek, és éberen figyelik-e Jézus próféciájának a beteljesedését? És csakugyan annyira közel lenne Jeruzsálem vége?

A következő öt évben folyamatosan romlanak az állapotok Jeruzsálemben. Végül i. sz. 66-ban Florus, a korrupt római kormányzó „adóhátralékként” elvesz 17 talentumot a szent templomi kincstárból. A zsidók dühükben fellázadnak. A lázadók, akiket zelótáknak hívnak, ellepik Jeruzsálemet, és lekaszabolják az ott állomásozó római katonákat. Utána bátran kikiáltják Júdea függetlenségét. Júdea és Róma között ezzel hadiállapot alakul ki.

Cestius Gallus, Szíria római kormányzója három hónapon belül 30 000 fős seregével délre vonul, hogy leverje a zsidó felkelést. A lombsátorünnep idején érkeznek Jeruzsálembe, és hamar behatolnak a külvárosi részekbe. A zelóták, akik kevesebben vannak náluk, a templomerődben keresnek menedéket. A római katonák gyorsan nekilátnak, hogy aláássák a templom falát. A zsidók elszörnyednek, hiszen ezek a pogány katonák a judaizmus legszentebb helyét mocskolják be. A városban élő keresztények ellenben emlékeznek rá, hogy mit mondott Jézus: ’Mikor meglátjátok az utálatosságot, hogy szent helyen áll, akkor akik Júdeában vannak, kezdjenek a hegyekbe menekülni’ (Máté 24:15, 16). Hisznek-e Jézus prófétai szavaiban, és cselekvésre ösztönzi-e ez őket? Mint később kiderült, az életük függött ettől. De hogyan menekülhetnének el?

Cestius Gallus hirtelen, minden nyilvánvaló ok nélkül kivonja csapatait, és visszavonul a part felé, nyomában a zelótákkal. A város nyomorúsága bámulatos módon meg lett rövidítve! Jézus prófétai figyelmeztetésébe vetett hitüket bizonyítva a keresztények Jeruzsálemből  Pellába menekülnek, mely semleges város a hegyekben, a Jordán túlsó oldalán. Jókor mentek el, mivel a zelóták hamarosan visszatérnek Jeruzsálembe, és az ott maradó lakosokat arra kényszerítik, hogy csatlakozzanak a lázadáshoz. * Eközben a keresztények Pella biztonságában várják a további fejleményeket.

Anarchia alakul ki

Néhány hónap múlva újabb római sereg tart Jeruzsálem felé. I. sz. 67 folyamán Vespasianus hadvezér és a fia, Titus 60 000 fős, hatalmas sereget mozgósít. Ez a katonai gépezet két év alatt egyre közelebb kerül Jeruzsálemhez, és az útja során minden ellenállást felőröl. Közben a városon belül a versengő zsidó csoportok egymás torkának esnek, megsemmisítik a gabonatartalékokat, és lerombolják a templom környékén levő épületeket. Több mint 20 000 zsidót gyilkolnak le. Vespasianus lelassítja a város felé közeledő csapatait, és azt mondja, hogy nála is jobb hadvezér az Isten, és hogy az ellenség önmagát irtja.

Amikor meghal Néró, a római császár, Vespasianus Rómába indul, hogy megszerezze a trónt, és Titusra hagyja a júdeai hadjárat befejezését. Titus közvetlenül i. sz. 70 pászkája előtt ér Jeruzsálembe, és csapdába ejti a város lakóit és az ott tartózkodó zarándokokat. Serege a környéken kivágott fákból hegyes cölöpöket készít, és 7 kilométer hosszú falat emel belőlük az ostromlott főváros köré. Pontosan az történik, amit Jézus jövendölt: „ellenségeid sáncot építenek körülötted hegyes cölöpökből, bekerítenek, és mindenfelől gyötörni fognak” (Lukács 19:43).

A városban csakhamar elhatalmasodik az éhínség. Felfegyverzett csőcselék fosztogatja a halottak és a haldoklók házait. Legalább egy kétségbeesett anyáról tudunk, aki megöli és megeszi csecsemőkorú gyermekét, betöltve ezzel a jövendölést: „megeszed méhed gyümölcsét, fiaid és lányaid húsát . . . a nyomorúság és elnyomás miatt, mellyel szorongat ellenséged” (5Mózes 28:53–57).

 Az öt hónapig tartó ostrom után Jeruzsálem végül elesik. A várost és pompázatos templomát kifosztják és felgyújtják, majd kövenként elhordják (Dániel 9:26). Megközelítőleg 1,1 millióan halnak meg, 97 000 embert pedig eladnak rabszolgának (5Mózes 28:68). * Júdeában gyakorlatilag nem maradnak zsidók. Nem vitás, hogy példátlan nemzeti katasztrófa ez, vízválasztó a zsidó politikai, vallási és kulturális életben. *

Mindeközben a keresztények, akik Pellában voltak, szívből megköszönték Istennek a szabadulásukat. A bibliai próféciákba vetett hitük megmentette az életüket.

Ezekre az eseményekre visszatekintve mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést: „Olyan hitem van, amely megmenti majd az életemet a közelgő nagy nyomorúság idején? Olyan vagyok, ’akinek van hite a lélek életben tartására’?” (Héberek 10:39; Jelenések 7:14).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 9. oldalon]

 A jelnek azok a részletei, amelyek beteljesedtek az első században

HÁBORÚK:

Gallia (i. sz. 39–40)

Észak-Afrika (i. sz. 41)

Britannia (i. sz. 43, 60)

Arménia (i. sz. 58–62)

Polgári és etnikai villongások Júdeában (i. sz. 50–66)

FÖLDRENGÉSEK:

Róma (i. sz. 54)

Pompeji (i. sz. 62)

Kis-Ázsia (i. sz. 53, 62)

Kréta (i. sz. 62)

ÉHÍNSÉG:

Róma, Görögország, Egyiptom (i. sz. 42 táján)

Júdea (i. sz. 46 táján)

JÁRVÁNYOK:

Babilónia (i. sz. 40)

Róma (i. sz. 60, 65)

HAMIS PRÓFÉTÁK:

Júdea (i. sz. 56 táján)

[Térkép/kép a 10. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Római hadjárat Palesztinában (i. sz. 67–70)

Ptolemaisz

Galileai-tenger

Pella

PEREA

SZAMÁRIA

Jeruzsálem

Sós-tenger

JÚDEA

Cezárea

[Forrásjelzés]

Csak a térkép: Based on maps copyrighted by Pictorial Archive (Near Eastern History) Est. and Survey of Israel

[Kép a 11. oldalon]

„Az ellenség önmagát irtja” (Vespasianus)

[Képek a 11. oldalon]

A római seregek i. sz. 70-ben lerombolták Jeruzsálemet

[Képek forrásának jelzése a 11. oldalon]

Dombormű: Soprintendenza Archeologica di Roma; Vespasianus: Bildarchiv Preussischer Kulturbesitz/Art Resource, NY