Istennek tetsző áldozatok bemutatása

„AZ ÉLET a halálból táplálkozik – így hitték az aztékok, akik mindenki másnál több embert áldoztak fel Mezoamerikában . . . Amint a birodalom egyre nagyobb lett, a belé vetett bizalom gyengülését már csak vérrel és egyre több vérrel lehetett megakadályozni” – írja a The Mighty Aztecs című könyv. Egy másik forrásmű szerint az aztékoknál az emberáldozatok száma a 20 000-et is elérte évente.

A történelem során az emberek különféle áldozatokat mutattak be az isteneiknek. Erre a félelem és a bizonytalanság, vagy a szégyen és a bűntudat érzése indította őket. Másrészt viszont a Biblia rámutat, hogy bizonyos áldozatokat maga a mindenható Isten, Jehova rendelt el. Ezért ésszerű feltenni a kérdést, hogy milyen áldozatok tetszenek Istennek. Vajon a felajánlások és az áldozatok bemutatása ma is az imádatunk része kell hogy legyen?

Felajánlások és áldozatok az igaz imádatban

Amikor Izrael nemzete létrejött, Jehova egyértelműen meghatározta, hogy milyenfajta imádatot vár el tőlük. Az utasításai magukban foglalták a felajánlások és az áldozatok bemutatását (4Mózes 28., 29. fejezet). A felajánlások egy része a föld termései közül származott, de állatokat is feláldoztak, például bikákat, juhokat, kecskéket, galambokat és gerléket (3Mózes 1:3, 5, 10, 14; 23:10–18; 4Mózes 15:1–7; 28:7). Az egészen elégő felajánlásokra az volt jellemző, hogy teljesen meg kellett emésztenie őket a tűznek (2Mózes 29:38–42). Voltak közösségi áldozatok is, melyek bemutatásakor a felajánló személy is fogyasztott az Istennek szánt áldozatból (3Mózes 19:5–8).

A Mózesi Törvény idején bemutatott felajánlásokkal és áldozatokkal az izraeliták kifejezésre juttatták, hogy Istent imádják, és elismerik őt mint a világegyetem Szuverénjét. Ezek az áldozatok lehetővé tették számukra, hogy kimutassák a Jehova iránti hálájukat az áldásaiért és a védelméért, valamint azt eredményezték, hogy elnyerjék bűneik bocsánatát. Mindaddig, amíg hűségesen eleget tettek Jehova imádatra vonatkozó követelményeinek, gazdag áldásoknak örvendhettek (Példabeszédek 3:9, 10).

 Jehovának az volt a legfontosabb, hogy milyen az áldozatot bemutató személy beállítottsága. Prófétája, Hóseás által ezt mondta: „a szerető-kedvességben gyönyörködöm, és nem az áldozatban; inkább az Isten ismeretében, mintsem az egészen elégő felajánlásokban” (Hóseás 6:6). Tehát amikor a nép elfordult az igaz imádattól, gátlástalanul viselkedett, és ártatlan vért ontott, a Jehova oltárán bemutatott áldozatai értéktelenek voltak. Ezért Ézsaiáson keresztül Jehova így szólt Izrael nemzetéhez: „Mit érek én áldozataitok sokaságával? . . . Megelégeltem már a kosokat mint egészen elégő felajánlásokat és a hízott állatok kövérjét. A fiatal bikák, a kosbárányok és a kecskebakok vére nem szerez nekem örömet” (Ézsaiás 1:11).

„Amit nem parancsoltam”

Az izraelitákkal éles ellentétben Kánaán lakói feláldozták a gyermekeiket az isteneiknek, például az ammoniták istenének, Moloknak, más néven Milkomnak (1Királyok 11:5, 7, 33; Cselekedetek 7:43). Egy bibliai kézikönyv ezt írja: „A kánaániták oly módon imádták isteneiket, hogy vallásos szertartásként erkölcstelen élvezeteknek hódoltak jelenlétükben; továbbá ugyanezeknek az isteneknek bemutatott áldozatul meggyilkolták elsőszülött gyermekeiket” (Halley’s Bible Handbook).

Vajon tetszettek ezek a szokások Jehova Istennek? Egyáltalán nem! Amikor az izraeliták közvetlenül az előtt álltak, hogy bemenjenek Kánaán földjére, Jehova a 3Mózes 20:2, 3-ban feljegyzett utasítást adta nekik: „Mondd el Izrael fiainak: »Ha Izrael fiai közül vagy a jövevények közül valaki, aki jövevényként lakik Izraelben, Moloknak ad utódaiból, halállal lakoljon. A föld népe kövezze halálra. Én pedig az ilyen ember ellen fordítom arcomat, s kiirtom népe közül, mert utódjaiból Moloknak adott, hogy beszennyezze szent helyemet, és megszentségtelenítse szent nevemet . . .«”

Bármilyen hihetetlennek tűnik is, volt olyan izraelita, aki annyira eltávolodott az igaz imádattól, hogy átvette ezt a démoni szokást, és feláldozta gyermekeit a hamis isteneknek. A Zsoltárok 106:35–38 ezt írja erről: „Keveredtek a nemzetekkel, és eltanulták cselekedeteiket. Bálványaiknak szolgáltak, és azok csapdává lettek nekik. Feláldozták fiaikat és leányaikat a démonoknak. Így ontották az ártatlan vért, fiaik és leányaik vérét; feláldozták őket Kánaán bálványainak, és vérontás szennyezte be az országot.”

Jehova iszonyodott ettől a szokástól, és prófétája, Jeremiás által ezt mondta Júda fiairól: „Utálatosságaikat bevitték abba a házba, amely a nevemet viseli, hogy beszennyezzék. Fölépítették a Tófet magaslatait, amely  a Hinnom fiának völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat a tűzben, amit nem parancsoltam, és ami fel sem ötlött szívemben” (Jeremiás 7:30, 31).

Mivel Izrael nemzete ilyen visszataszító szokásokat gyakorolt, végül elvesztette Isten kegyét. Fővárosa, Jeruzsálem elpusztult, a népet pedig fogságba vitték Babilonba (Jeremiás 7:32–34). Nyilvánvaló, hogy az emberáldozatok bemutatása nem az igaz Istentől származik, és nem része a tiszta imádatnak. Az emberáldozatok valamennyi formája démoni, és Isten igaz imádói távol tartják magukat mindentől, ami ezzel a szokással kapcsolatos.

Krisztus Jézus váltságáldozata

Némelyekben felmerülhet a kérdés, hogy Jehova Törvénye, melyet az izraelitáknak adott, miért követelte meg állatok feláldozását. Pál apostol ugyanezt a témát vizsgálta, és a következő eredményre jutott: „Akkor miért a Törvény? A törvényszegések nyilvánvalóvá tétele végett adták ráadásként, míg meg nem érkezik a mag, akinek az ígéretet tették . . . A Törvény következésképpen Krisztushoz vezető nevelőnk lett” (Galácia 3:19–24). A Mózesi Törvény idején bemutatott állatáldozatok egy nagyobb áldozatot szemléltettek, melyről Jehova Isten gondoskodott az emberiség érdekében. Ez az áldozat a Fia, Jézus Krisztus volt. Jézus erre a szerető tettre utalt, amikor a következőket mondta: „Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (János 3:16).

Az Isten és az emberiség iránti szeretetéből fakadóan Jézus készségesen odaadta váltságul tökéletes emberi életét Ádám leszármazottaiért (Róma 5:12, 15). Ezt mondta: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és hogy lelkét váltságul adja cserébe sokakért” (Máté 20:28). Rajta kívül egyetlen ember sem tudta volna kiszabadítani az emberiséget a bűn és a halál rabságából, amelybe Ádám eredeti bűne adta el őket (Zsoltárok 49:7, 8). Pál tehát kifejtette, hogy Jézus „nem kecskék és fiatal bikák vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szent helyre, és örök szabadítást szerzett nekünk” (Héberek 9:12). Elfogadva Jézus áldozati vérét, Isten „eltörölte az ellenünk szóló, kézzel írt okiratot”. Ezzel Jehova érvénytelenítette a Törvényszövetséget annak kötelező felajánlásaival és áldozataival együtt, így gondoskodva ’az örök élet ajándékáról’ (Kolosszé 2:14; Róma 6:23).

Szellemi áldozatok és felajánlások

Bár az állatáldozatok és a felajánlások ma már nem részei az igaz imádatnak, kell-e mégis bemutatnunk valamiféle áldozatot? Igen, kell. Jézus Krisztus önfeláldozó életet élt, hogy Istent szolgálhassa, és végül felajánlotta magát az emberiségért. Ennélfogva kijelentette: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a kínoszlopát, és állandóan kövessen engem” (Máté 16:24). Tehát ha valaki Jézus követője akar lenni, akkor bizonyos áldozatokat kell hoznia. Milyen áldozatokat?

Először is, Krisztus igaz követője többé nem önmagának él, hanem annak, hogy Isten  akaratát cselekedje. A saját akarata és kívánságai mindig csak ezután következnek. Figyeljük meg, mit mondott erről Pál apostol: „Kérlellek azért titeket, testvérek, az Isten könyörülete által, hogy mutassátok be testeteket élő, szent, az Isten előtt elfogadható áldozatul; ez értelmi képességetekkel végzett szent szolgálat. És ne szabjátok magatokat többé ehhez a világrendszerhez, hanem változzatok át elmétek újjáalakítása által, hogy próbatétellel megállapíthassátok, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata” (Róma 12:1, 2).

Továbbá a Biblia rámutat, hogy dicsérő szavaink Jehovának felajánlott áldozatnak tekinthetők. Hóseás próféta az ’ajkaink fiatal bikái’ kifejezést használta, mely arra utal, hogy Isten az ajkaink dicséretét az egyik legértékesebb áldozatnak tekinti (Hóseás 14:2). Pál apostol erre ösztönözte a héber keresztényeket: „ajánljunk fel . . . Istennek dicséretáldozatot, vagyis az ajkak gyümölcsét, amelyek nyilvános kijelentést tesznek az Ő neve mellett” (Héberek 13:15). Ma Jehova Tanúi buzgón prédikálják a jó hírt, és minden nemzetből való embereket tanítvánnyá tesznek (Máté 24:14; 28:19, 20). Az egész földkerekségen dicséretáldozatokat ajánlanak fel Istennek éjjel és nappal (Jelenések 7:15).

A prédikáláson kívül az Istennek tetsző áldozatok közé tartozik még az is, hogy másokkal jót teszünk. „Ne feledkezzetek meg a jónak cselekvéséről és a javak másokkal való megosztásáról – figyelmeztetett Pál –, mert az ilyen áldozatok igen kedvére vannak az Istennek” (Héberek 13:16). Ahhoz, hogy a dicséretáldozatunk tetsszen Istennek, a magaviseletünknek is jónak kell lennie. „A Krisztusról szóló jó hírhez méltón viselkedjetek” – intett Pál (Filippi 1:27; Ézsaiás 52:11).

Ahogy a múltban, ma is minden áldozat, melyet az igaz imádat érdekében hozunk, nagy örömet és Jehova áldását eredményezi. Ezért hát tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy olyan áldozatokat ajánljunk fel, melyek valóban tetszenek Istennek!

[Kép a 18. oldalon]

’Fiaikat és leányaikat feláldozták Kánaán bálványainak’

[Képek a 20. oldalon]

Az igaz keresztények a jó hír prédikálásával és a segítőkészségükkel ajánlanak fel Istennek tetsző áldozatokat