Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Dicsérje a gyülekezet Jehovát!

Dicsérje a gyülekezet Jehovát!

Dicsérje a gyülekezet Jehovát!

„Hirdetem nevedet a testvéreimnek . . . dicsérlek a gyülekezetben” (HÉBEREK 2:12)

1–2. Miért van oly nagy haszna a gyülekezetnek, és mi a kulcsszerepe?

A TÖRTÉNELEM folyamán az emberek a családban találtak társaságra és biztonságra. A Biblia azonban egy másik egységről is említést tesz, melyben ma az egész földön számtalan ember úgy érzi, hogy rendkívüli társaságnak és biztonságnak örvend. Ez pedig nem más, mint a keresztény gyülekezet. Akár egy szorosan összetartó, segítőkész családban élsz, akár nem, hálás lehetsz – sőt kell is lenned – azért, amiről Isten a gyülekezet által gondoskodik. Ha már kapcsolatban vagy Jehova Tanúi egyik gyülekezetével, alighanem te is úgy érzed, hogy ott szívélyes társaságban és biztonságban vagy.

2 A gyülekezet nem csupán egy társas kör. Nem pusztán egyesület vagy klub, ahol az embereket a hasonló hátterük, egy bizonyos sport vagy hobbi iránti érdeklődésük hozza össze. A gyülekezeti elrendezés elsődleges célja Jehova Isten dicsérete. Hogy ez már nagyon régóta így van, azt a Zsoltárok könyve is megerősíti. A Zsoltárok 35:18-ban ez olvasható: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, nagyszámú nép között dicsérlek téged.” A Zsoltárok 107:31, 32 hasonlóképpen így ösztönöz: „Ó, adjanak hálát az emberek Jehovának szerető-kedvességéért, és csodáiért, melyeket az emberek fiaiért tett! Magasztalják őt a nép gyülekezetében”.

3. Pál szerint milyen szerepe van még a gyülekezetnek?

3 A keresztény Pál apostol a gyülekezet egy másik létfontosságú szerepét emelte ki, amikor ’Isten háznépéről’ írt, „amely az élő Isten gyülekezete, az igazság oszlopa és támasza” (1Timóteusz 3:15). Melyik gyülekezetről beszélt itt Pál? Milyen módokon használja a Biblia a „gyülekezet” kifejezést? Ezenkívül milyen hatással lehet a gyülekezet az életünkre és a jövőnkre? Nos, vizsgáljuk meg először, miként használja Isten Szava a „gyülekezet” szót.

4. Legtöbbször milyen értelemben fordul elő a Héber Iratokban a „gyülekezet” szó?

4 Az a héber szó, amelyet gyakran „gyülekezetnek” fordítanak, az ’összehív’ vagy ’egybegyűjt’ jelentésű alapszóból származik (5Mózes 4:10; 9:10). A zsoltáríró a „gyülekezet” szót az egekben élő angyalokra használta, de ez a szó a gonosztevők csoportját is jelentheti (Zsoltárok 26:5; 89:5–7). A Héber Iratokban azonban a legtöbbször az izraelitákra vonatkozott. Isten megmondta, hogy Jákob „népek gyülekezetévé” lesz, és ez így is történt (1Mózes 28:3; 35:11; 48:4). Az izraelitákat kihívták, más szóval kiválasztották, hogy ’Jehova gyülekezete’, ’az igaz Isten gyülekezete’ legyenek (4Mózes 20:4; Nehémiás 13:1; Józsué 8:35; 1Sámuel 17:47; Mikeás 2:5).

5. Melyik görög szót fordítják általában „gyülekezetnek”, és mikre utalhat ez a szó?

5 A „gyülekezet” szó görög megfelelője az ek·klé·sziʹa, mely két kifejezésből, a ’ki’ és a ’hív’ jelentésű szavakból tevődik össze. Nem vallási összejövetelre is utalhat, mint például arra a ’gyűlésre’, amelyet Demetriusz csődített egybe Pál ellen Efézusban (Cselekedetek 19:32, 39, 41). A Bibliában azonban általában a keresztény gyülekezetre utalnak vele. Némelyik bibliafordítás a „templom” szóval adja vissza, de egy szótár szerint „sosem . . . azt az épületet jelölik vele, amelyben a keresztények nyilvános imádatra összegyűltek” (The Imperial Bible-Dictionary). Érdekes viszont, hogy a Keresztény Görög Iratokban legalább négyféle dologra utal a „gyülekezet” szó.

Isten felkent gyülekezete

6. Mit tett Dávid és Jézus a gyülekezetben?

6 Pál apostol Jézusra alkalmazta Dávidnak a Zsoltárok 22:22-ben feljegyzett szavait, amikor így írt: „»Hirdetem nevedet a testvéreimnek; énekkel dicsérlek a gyülekezetben.« Ennélfogva [Jézusnak] mindenben hasonlóvá kellett lennie a »testvéreihez«, hogy irgalmas és hű főpappá legyen az Istennek végzett szolgálatban” (Héberek 2:12, 17). Dávid az ókori Izrael gyülekezetében dicsérte Istent (Zsoltárok 40:9). De mire gondolhatott Pál, amikor azt írta, hogy Jézus „a gyülekezetben” dicsérte Istent? Melyik gyülekezetre utalhatott?

7. Elsősorban milyen értelemben használja a Keresztény Görög Iratok a „gyülekezet” szót?

7 Figyelemre méltó, ami a Héberek 2:12, 17-ben olvasható. Ezek a versek rávilágítanak, hogy Krisztus egy gyülekezet tagja volt, ahol Isten nevét hirdette a testvéreinek. De kik voltak a testvérei? Azok, akik ’Ábrahám magvához’ tartoznak, vagyis Krisztus szellemmel felkent testvérei, „az égi elhívás részesei” (Héberek 2:16–3:1; Máté 25:40). Igen, a Keresztény Görög Iratokban a „gyülekezet” szó elsősorban Krisztus szellemmel felkent követőinek csoportját jelenti. Ez a 144 000 felkent alkotja ’az egekbe írt elsőszülöttek gyülekezetét’ (Héberek 12:23).

8. Hogyan mutatott előre Jézus a keresztény gyülekezet megalakulására?

8 Jézus utalt rá, hogy ez a keresztény „gyülekezet” meg fog alakulni. Körülbelül egy évvel a halála előtt ezt mondta az egyik apostolnak: „te Péter vagy, én pedig erre a sziklára fogom építeni a gyülekezetemet, és a hádesz kapui nem fognak diadalmaskodni rajta” (Máté 16:18). Péter is, és Pál is helyesen értette meg, hogy maga Jézus a megjövendölt szikla. Péter azt írta, hogy akik mint „élő kövek” épülnek szellemi házzá a sziklán, vagyis Krisztuson, ’különleges tulajdonnak szánt nép, hogy mindenfelé hirdessék annak kitűnő tulajdonságait’, aki elhívta őket (1Péter 2:4–9; Zsoltárok 118:22; Ézsaiás 8:14; 1Korintusz 10:1–4).

9. Mikor alakult meg Isten gyülekezete?

9 Mikor alakult keresztény gyülekezetté ez a „különleges tulajdonnak szánt nép”? I. sz. 33 pünkösdjén, amikor Isten kiárasztotta a szent szellemet a Jeruzsálemben összegyűlt tanítványokra. Péter még aznap egy kiváló előadást tartott a zsidók és prozeliták egy csoportjának. Sokukat szíven találta az, amit Jézus haláláról hallottak, és ezért megbánást tanúsítottak, majd megkeresztelkedtek. A történelmi beszámolóból kiderül, hogy háromezren tették ezt meg, és ezután rögtön Istennek az új, egyre növekvő gyülekezetéhez tartoztak (Cselekedetek 2:1–4, 14, 37–47). Azért mondhatjuk, hogy a gyülekezet egyre növekedett, mert mind több és több zsidó és prozelita fogadta el azt, hogy a test szerinti Izrael többé már nem Isten gyülekezete. Helyette az Isten szellemi Izraelét alkotó felkent keresztények váltak Isten igazi gyülekezetévé (Galácia 6:16; Cselekedetek 20:28).

10. Milyen kapcsolatban van Jézus Isten gyülekezetével?

10 A Biblia gyakran különbséget tesz Jézus és a felkentek között, és ez a „Krisztusra és a gyülekezetre vonatkozóan” kifejezésben is megfigyelhető. Jézus a Feje a szellemmel felkent keresztények e gyülekezetének. Pál azt írta, hogy Isten „minden felett való fővé tette [Jézust] a gyülekezetnek, amely az ő teste” (Efézus 1:22, 23; 5:23, 32; Kolosszé 1:18, 24). Napjainkban e gyülekezet felkent tagjainak már csupán egy kis maradéka él a földön. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy a Fő, Jézus Krisztus szereti őket. Az Efézus 5:25 így ecseteli, mit érez irántuk: „Krisztus is szerette a gyülekezetet, és odaadta magát érte”. Azért szereti őket, mert buzgón ajánlanak fel Istennek „dicséretáldozatot, vagyis az ajkak gyümölcsét, amelyek nyilvános kijelentést tesznek az Ő neve mellett” (Héberek 13:15). A földönlétekor Jézus is pontosan ezt tette.

A „gyülekezet” szó más jelentései

11. Mi a második jelentése a Keresztény Görög Iratokban a „gyülekezet” szónak?

11 A Biblia időnként korlátozottabb, szűkebb értelemben használja a „gyülekezet” szót, nem pedig a 144 000 felkent egész csoportjára, mely ’az Isten gyülekezete’. Pál például ezt írta a keresztények egy csoportjának: „Ügyeljetek arra, hogy se zsidóknak, se görögöknek, se az Isten gyülekezetének ne adjatok okot a botránkozásra” (1Korintusz 10:32). Nyilvánvaló, hogy ha egy keresztény az ókori Korintuszban helytelenül cselekedett, akkor azzal megbotránkoztathatott némelyeket. Az viszont elképzelhetetlen, hogy attól az időtől fogva a mai napig az összes görögöt, zsidót és felkentet megbotránkoztatja. Úgy tűnik tehát, hogy ebben a versben ’az Isten gyülekezete’ kifejezésen az egy bizonyos időben élő keresztényeket kell értenünk. Ezek szerint, ha valaki azt mondja, hogy Isten irányítja, támogatja vagy megáldja a gyülekezetet, akkor a földrajzi helytől függetlenül az egy időben élő összes keresztényre kell gondolnunk. Vagy amikor az Isten gyülekezetében tapasztalható boldogságról és békéről beszélünk, akkor azt értjük ezen, hogy az egész keresztény testvériség örvend ennek az állapotnak.

12. Mi a harmadik jelentése a Bibliában a „gyülekezet” szónak?

12 A Bibliában a „gyülekezet” szó harmadik jelentése a következő: mindazok a keresztények, akik egy bizonyos földrajzi területen élnek. Ezt olvassuk: „A gyülekezet . . . egész Júdeában, Galileában és Szamáriában békés időszakba lépett” (Cselekedetek 9:31). Bár ezen a nagy területen nem csupán egyetlen keresztény csoport létezett, a Júdeában, Galileában és Szamáriában működő összes csoportra együttesen mégis „a gyülekezet” kifejezéssel történik utalás. Figyelembe véve, hogy milyen sokan keresztelkedtek meg i. sz. 33 pünkösdjén és nem sokkal utána, valószínű, hogy Jeruzsálemben és a környékén is több csoport gyűlt össze rendszeresen (Cselekedetek 2:41, 46, 47; 4:4; 6:1, 7). I. Heródes Agrippa egészen az i. sz. 44-ben bekövetkezett haláláig uralkodott Júdeában, és az 1Tesszalonika 2:14-ből világosan látható, hogy legkésőbb i. sz. 50-re több gyülekezet is működött Júdeában. Amikor tehát arról olvasunk, hogy Heródes ’a gyülekezetből valók közül némelyekkel rosszul bánt’, az feltételezhetően arra utal, hogy nem csak egy csoport gyűlt össze Jeruzsálemben (Cselekedetek 12:1).

13. Mi a negyedik, közismert jelentése a Bibliában a „gyülekezet” szónak?

13 A „gyülekezet” szó negyedik, még szűkebb és közismertebb jelentése ez: keresztények, akik egy helyi gyülekezetet alkotnak, például egy magánotthonban. Pál említést tett ’Galácia gyülekezeteiről’. Ebben a kiterjedt római tartományban több ilyen gyülekezet is létezett. Pál kétszer is többes számban használta a „gyülekezet” szót, amikor Galáciáról beszélt, nyilván azért, mert az Antiókiában, Derbében, Lisztrában és Ikóniumban működő gyülekezetekre is utalt ekkor. Képesített vének, vagyis felvigyázók lettek kinevezve ezekbe a helyi gyülekezetekbe (1Korintusz 16:1; Galácia 1:2; Cselekedetek 14:19–23). A Szentírás szerint mindezek a csoportok „Isten gyülekezetei” voltak (1Korintusz 11:16; 2Tesszalonika 1:4).

14. Néhány bibliavers fényében milyen következtetést vonhatunk le a „gyülekezet” szó használatáról?

14 Esetenként a keresztény összejöveteleken a csoportoknak kis létszámúaknak kellett lenniük, hogy elférhessenek egy magánotthonban. Ennek ellenére az ilyen kis csoportok némelyikét is gyülekezetnek lehetett nevezni. Például tudjuk, hogy Nimfa, Filemon, valamint Akvila és Priszka házában is voltak ilyen gyülekezetek (Róma 16:3–5; Kolosszé 4:15; Filemon 2). Ez biztosan buzdító azoknak a gyülekezeteknek ma, amelyek meglehetősen kicsik, és amelyek talán magánotthonokban jönnek össze rendszeresen. Az első században Jehova elismerte az ilyen kis gyülekezeteket, ahogy napjainkban is kétségkívül elismeri, és a szent szellemével megáldja őket.

A gyülekezetek dicsérik Jehovát

15. Néhány korai gyülekezetben hogyan nyilvánult meg a szent szellem működése?

15 Már korábban említettük, hogy a Zsoltárok 22:22 beteljesedéseképpen Jézus dicsérte Istent a gyülekezetben (Héberek 2:12). Hűséges követőinek szintén ezt kellett tenniük. Az első században, amikor az igaz keresztények felkenettek szent szellemmel, hogy Isten fiaivá, és ezzel együtt Krisztus testvéreivé váljanak, voltak néhányan, akiken más, különleges módon működött ez a szellem. Ezek a személyek a szellem természetfölötti ajándékait kapták. Egyeseknek bölcsesség vagy ismeret beszéde adatott, mások gyógyítani vagy prófétálni tudtak, sőt még olyanok is voltak, akik képesek voltak számukra ismeretlen nyelveken kijelentéseket tenni (1Korintusz 12:4–11).

16. Mi volt az egyik céljuk a szellem természetfölötti ajándékainak?

16 A nyelveken szólásról Pál ezt mondta: „Dicséretet fogok énekelni a szellem ajándékával, de dicséretet énekelek az értelmemmel is” (1Korintusz 14:15). Felismerte, mennyire fontos, hogy mások megértsék a szavait, hogy így oktatásban részesüljenek. Pál célja az volt a gyülekezetben, hogy dicsérje Jehovát. Így buzdított másokat, akik kaptak a szellem ajándékaiból: „igyekezzetek a gyülekezet épülésére bővelkedni azokban.” Ezen azt a helyi gyülekezetet értette, ahol megnyilvánultak ezek az ajándékok (1Korintusz 14:4, 5, 12, 23). Nem vitás, Pált érdekelték a helyi gyülekezetek, és tudta azt, hogy a keresztényeknek minden gyülekezetben van lehetőségük dicsérni Istent.

17. Miben lehetünk biztosak a napjainkban létező gyülekezetekkel kapcsolatban?

17 Jehova továbbra is felhasználja és támogatja a gyülekezetét. Ma is megáldja a földön élő felkent keresztények csoportját. Ez abból a bőséges szellemi eledelből látható, amelynek Isten népe örvend (Lukács 12:42). Megáldja az egész világméretű testvériséget. Ugyanakkor a helyi gyülekezeteket is megáldja, ahol a tetteinkkel és hiterősítő hozzászólásainkkal dicsérjük a Teremtőnket. A gyülekezetben oktatást és képzést kapunk, hogy akkor is dicsérni tudjuk Istent, amikor nem vagyunk a gyülekezetünkben.

18–19. Mit szeretnének tenni az őszinte keresztények a gyülekezetükben?

18 Idézzük csak fel, hogy miként buzdította Pál apostol a makedóniai Filippiben működő gyülekezet keresztény tagjait: „azért imádkozom továbbra is, hogy . . . telve legyetek igazságos gyümölccsel, ami Jézus Krisztus által van, Isten dicsőségére és dicséretére.” Ez többek között azt jelentette, hogy beszélniük kellett másoknak, a kívülállóknak, a Jézusba vetett hitükről és a csodálatos reménységükről (Filippi 1:9–11; 3:8–11). Ezzel összhangban Pál még a következőkre is ösztönözte hittársait: Jézus által „ajánljunk fel mindenkor az Istennek dicséretáldozatot, vagyis az ajkak gyümölcsét, amelyek nyilvános kijelentést tesznek az Ő neve mellett” (Héberek 13:15).

19 Jézushoz hasonlóan örömmel dicséred Istent „a gyülekezetben”, és azok előtt is, akik még nem ismerik és nem dicsérik Jehovát? (Héberek 2:12; Róma 15:9–11). Bizonyos fokig a válaszunk attól függhet, hogy mit érzünk a gyülekezetünk Isten szándékában betöltött szerepe iránt. A következő cikkben vizsgáljuk meg, hogyan vezeti és miként használja fel Jehova a gyülekezetünket, és milyen szerepet kellene kapnia annak az életünkben.

Emlékszel?

• Hogyan jött létre „Isten gyülekezete”, mely a felkent keresztényekből áll?

• Milyen három másik jelentésben használja a Biblia a „gyülekezet” szót?

• Mit akart tenni Dávid, Jézus és az első századi keresztények a gyülekezetben, és milyen hatással legyen ez ránk?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 21. oldalon]

Melyik gyülekezet alapja volt Jézus?

[Kép a 23. oldalon]

A keresztények helyi csoportjai ’Isten gyülekezeteiként’ jöttek össze

[Kép a 24. oldalon]

A benini keresztényekhez hasonlóan az egybegyűlt sokaság között dicsérhetjük Jehovát