Olvasók kérdései

Mikor zárul le az égi reménységű keresztények elhívása?

A Biblia nem ad pontos választ erre a kérdésre. Azt tudjuk, hogy Jézus tanítványainak a felkenetése az égi örökség reményében i. sz. 33-ban kezdődött (Cselekedetek 2:1–4). Azt is tudjuk, hogy az apostolok halála után a valódi felkent keresztény „búza” együtt nőtt az álkeresztények ’gyomjával’ (Máté 13:24–30). Az 1800-as évek végétől aztán a felkent keresztények újra tevékenységbe lendültek. 1919-ben elkezdődött ’a föld aratnivalójának’ learatása, beleértve az utolsó felkentek begyűjtését is (Jelenések 14:15, 16).

Az 1800-as évek végétől 1931-ig az volt a prédikálómunka fő célja, hogy begyűjtsék Krisztus testének megmaradt tagjait. A Bibliakutatók 1931-ben a Biblia alapján felvették a Jehova Tanúi nevet, és Az Őrtorony 1934. februári száma azt fejtegette, hogy ez a páratlan név az a ’dénár’, amelyről Jézusnak a Máté 20:1–16-ban feljegyzett példázatában esik szó. Akkoriban úgy gondolták, hogy a példázatbeli tizenkét óra megfelel az 1919-től 1931-ig eltelt tizenkét évnek. Attól kezdve éveken át az volt az álláspont, hogy az égi Királyságba történő elhívás 1931-ben befejeződött, és azok, akiket 1930-ban és 1931-ben hívtak el, hogy társörökösök legyenek Krisztussal, ’az utolsók’ az elhívottak között (Máté 20:6–8). Ámde 1966-ban megjelent egy módosított magyarázat a példázatról, és világossá vált, hogy annak semmi köze sincs a felkentek elhívásának lezárulásához.

1935-ben megállapítást nyert, hogy a Jelenések 7:9–15-ben szereplő ’nagy sokaságot’ ’más juhok’ alkotják, azaz olyan földi reménységű keresztények, akiket „az utolsó napokban” kell begyűjteni, és akik csoportként túlélik majd Armageddont (János 10:16; 2Timóteusz 3:1; Jelenések 21:3, 4). Az után az év után a tanítványképző munka célja a nagy sokaság begyűjtése lett. Ezért azt hitték – különösen 1966 után –, hogy az égi elhívás 1935-ben befejeződött. Ezt megerősíteni látszott az, hogy az 1935 után megkeresztelt  személyek csaknem kivétel nélkül földi reménységűnek vallották magukat. Az akkori felfogás szerint akik később lettek elhívva az égi reménységre, azok a hűtlenné vált felkent keresztények helyét foglalták el.

Az kétségtelen, hogy ha egy felkent elhagyja a hitet, és nem tanúsít megbánást, akkor Jehova valaki mást hív el helyette (Róma 11:17–22). De az igaz felkentek között valószínűleg nincs sok olyan, aki hűtlenné lesz. Az idők folyamán az 1935 után megkeresztelt keresztények némelyike mégis azt a tanúságot kapta, hogy égi reménységű (Róma 8:16, 17). Úgy tűnik hát, hogy nem köthetjük egy konkrét időponthoz az égi reménységű keresztények elhívásának a befejeződését.

Hogyan tekintsünk egy olyan személyre, aki megállapítja magában, hogy mostantól fogva felkent, és elkezd fogyasztani az emlékjegyekből az Emlékünnepen? Nem szabad megítélnünk. Ez egyedül őrá és Jehovára tartozik (Róma 14:12). Mindenesetre az igazi felkent keresztények nem igényelnek különleges figyelmet. Nem hiszik azt, hogy mivel felkentek, olyasmiket is megértenek, amiket a nagy sokaság tapasztalt tagjai közül némelyek talán nem. Nem gondolják, hogy feltétlenül többet kapnak a szent szellemből, mint a más juhokhoz tartozó társaik. Nem várnak el különleges bánásmódot, és nem érzik úgy, hogy az emlékjegyekből való fogyasztás a gyülekezet kinevezett vénei fölé emeli őket. Alázatosan észben tartják, hogy az első században némelyik felkent férfi nem volt rá alkalmas, hogy vénként vagy kisegítőszolgaként szolgáljon (1Timóteusz 3:1–10, 12, 13; Titusz 1:5–9; Jakab 3:1). Sőt, egyes felkent keresztények gyöngék voltak szellemileg (1Tesszalonika 5:14). A testvérnők pedig, bár felkentek voltak, nem tanítottak a gyülekezetben (1Timóteusz 2:11, 12).

Ezért a felkent keresztények társaikkal, a más juhokkal együtt igyekeznek szellemileg erősnek maradni, ápolják a szellem gyümölcsét, és előmozdítják a békét a gyülekezetben. Valamennyi keresztény, akár a felkentekhez, akár a más juhokhoz tartozik, buzgólkodik a jó hír prédikálásában és a tanítványképzésben a Vezető Testület irányítása alatt. A felkent keresztények elégedetten teszik ezt mindaddig, amíg Jehova akarata az, hogy a földön szolgálják őt.