A változó értékek tengerén hánykolódva

EGY népszerű legenda szerint az i. e. IV. században élt athéni filozófus, Diogenész fényes nappal, égő mécsessel a kezében, elszántan bolyongott, hogy találjon egy becsületes embert, de mindhiába.

Hogy a legenda mennyire felel meg az igazságnak, azt nem lehet kideríteni. De ha Diogenész ma élne, nem lenne meglepő, ha még több erőfeszítésébe tellne, hogy erkölcsös embereket találjon. Sokan elvetni látszanak azt a nézetet, hogy az embereknek meghatározott erkölcsi értékrend szerint kellene élniük. A média újra meg újra olyan esetekre hívja fel a figyelmünket, melyekben erkölcsi mulasztás történt – valakinek a magánéletében, a kormányon belül, szakmai berkekben, a sportban, az üzleti világban vagy az élet egyéb területein. A múlt nemzedékeinek fontos értékei közül sokat a mai világ már nem tisztel. A régóta elfogadott normákat átértékelik, és gyakran el is vetik. Más értékeket tisztelnek, de nem annyira, hogy a gyakorlatba is átültessék őket.

„Az általánosan elfogadott erkölcsi normák ideje lejárt” – mondja Alan Wolfe vallásszociológus. Szintén őt idézi a Los Angeles Times, amikor azt írja, hogy „a történelem folyamán még soha nem volt ilyen erőteljes az az érzés, hogy az emberek nem várhatnak erkölcsi vezetést a hagyományoktól és az intézményektől”. Az elmúlt 100 évre visszatekintve az újság Jonathan Glover filozófus megfigyeléséről is szót ejt, aki azt mondta, hogy a vallás és az egyetemes erkölcsi törvények hanyatlásának nagyon sok köze volt ahhoz, hogy a világ megtelt erőszakkal.

De vannak, akiket nem tántorított el az általánosan elfogadott értékek körüli zűrzavar attól, hogy szilárd erkölcsi értékeket keressenek. Federico Mayor, az UNESCO korábbi főigazgatója néhány évvel ezelőtt kijelentette, hogy „az etika nagyon-nagyon előtérbe került az egész világon, jobban, mint valaha”. Ám az, hogy a világ nem tett magáévá jóravaló értékeket, nem jelenti azt, hogy nem léteznek egészséges értékek, melyeket el lehetne, és el is kellene fogadni.

 De egyetértésre tudnak jutni az emberek abban, hogy milyen erkölcsi normákat kellene elfogadniuk? Nyilvánvaló, hogy nem. Ha pedig nincs egyetértés a jót és a rosszat illetően, akkor mi alapján tudja bárki is elbírálni, hogy mi az, ami érték? Népszerű ma ez az erkölcsi relativizmus. De láthatjuk, hogy ez az életfelfogás nem igazán javított az általános erkölcsi helyzeten.

Paul Johnson brit történész szerint többek közt ennek a relativista filozófiának az átka, hogy „alá lett ásva . . . a kifinomult személyi felelősségérzet, illetve az elfogadott és tárgyilagosan igaznak ítélt értékek iránti elkötelezettség”, mely értékek a XX. század kezdete előtt még úgy tűnt, hogy érvényesülnek.

Akkor hát vannak ilyen „tárgyilagosan igaznak ítélt értékek”, és képes az ember „egyetemes erkölcsi törvények” szerint élni? Létezik olyan felsőbb forrás, ahonnan örök és változatlan erkölcsi értékeket kaphatunk, melyek stabilitást és egy jobb jövő reményét viszik az életünkbe? A következő cikk megvizsgálja ezeket a kérdéseket.