Saul találkozása régi barátokkal és egykori ellenségekkel

SAUL *, aki később Pál apostolként lett ismertté, biztosan nem volt a legnyugodtabb, amikor kereszténnyé válása után először tért vissza Jeruzsálembe. Három évvel korábban úgy hagyta el a várost, hogy fenyegetéstől és gyilkosságtól lihegett Jézus tanítványai ellen. Felhatalmazása volt arra, hogy Damaszkuszban bárkit letartóztasson, aki keresztény (Cselekedetek 9:1, 2; Galácia 1:18).

Miután ő maga is keresztény lett, bátran hirdette a feltámasztott Messiásba vetett hitét. A damaszkuszi zsidók ezért meg akarták ölni (Cselekedetek 9:19–25). Vajon akkor mire számíthatott Jeruzsálemben? Szívélyesen fogadják majd korábbi zsidó barátai? Őt azonban nem is annyira ez foglalkoztatta, mint inkább az, hogy kapcsolatba lépjen Krisztus Jeruzsálemben élő követőivel. Nem volt könnyű dolga.

„Jeruzsálembe érkezve megpróbált csatlakozni a tanítványokhoz, de azok mind féltek tőle, mert  nem hitték el, hogy tanítvány” (Cselekedetek 9:26). Ez érthető is. Nemrég még kegyetlen üldöző hírében állt. Mi van, ha csak azért mondja magát kereszténynek, hogy beférkőzzön a gyülekezetbe? A jeruzsálemi keresztények ezért távol akarták tartani magukat tőle.

Egyikük azonban a segítségére sietett. A Biblia szerint Barnabás elvitte a korábbi üldözőt „az apostolokhoz”, nyilván Péterhez (Kéfáshoz) és az Úr testvéréhez, Jakabhoz. Beszélt nekik Saul megtéréséről és damaszkuszi prédikálásáról (Cselekedetek 9:27; Galácia 1:18, 19). Hogy miként nyerte el Saul Barnabás bizalmát, arról nem esik szó. Vajon ismerték már egymást, és ez indította Barnabást arra, hogy megtudja Saultól, ki is ő valójában, és aztán kiálljon az őszintesége mellett? Vagy ismert Barnabás damaszkuszi keresztényeket, és tudott Saul megtéréséről? Bárhogy volt is, Barnabás eloszlatta felőle a kételyeket. Így aztán Saul 15 napig Péter apostolnál maradt.

Tizenöt nap Péternél

Saul közvetlenül Jézustól kapta a megbízatását, ezért nem volt szüksége emberi felhatalmazásra, ahogy ezt ki is fejtette a galáciaiaknak (Galácia 1:11, 12). De azért biztosan felismerte, hogy fontos minél többet megtudnia Jézus szolgálatáról. Erre nagyszerű lehetősége  volt Péternél (Lukács 24:12; 1Korintusz 15:3–8). Saul sok mindent meg akart tudni Pétertől és Jakabtól, és ők is Saultól, a látomásáról és a megbízatásáról.

Hogyan menekül meg korábbi barátaitól?

Istvánt tartják az első keresztény mártírnak. Akikkel annak idején ő folytatott vitát, azok „az úgynevezett Felszabadítottak zsinagógájából, és a ciréneiekéből és az alexandriaiakéból, és a Ciliciából meg Ázsiából valók közül” voltak. Saulnak most a „görögül beszélő zsidókkal”, vagyis a hellenistákkal volt vitája, és bátran tanúskodott nekik. Hogyan reagáltak? Meg akarták ölni (Cselekedetek 6:9; 9:28, 29).

Saul természetesen el akarta magyarázni, hogyan változott meg gyökeresen az élete, és szerette volna felvilágosítani korábbi barátait a Messiásról. Ezek a zsidó hellenisták azonban haraggal fogadták azt az embert, aki az ő szemükben áruló volt.

Tudta Saul, hogy mekkora veszélyben van? A Bibliában azt olvassuk, hogy amikor a templomban imádkozott, révületbe esett, és látta Jézust. „Siess – mondta neki Jézus –, és menj ki gyorsan Jeruzsálemből, mert nem fogadják majd el a rólam szóló tanúságodat.” Saul erre így felelt: „Uram, ők maguk is jól tudják, hogy azelőtt bebörtönöztem és megvertem zsinagógánként azokat, akik hittek benned; és amikor Istvánnak, a te tanúdnak a vérét kiontották, én is ott álltam, helyeseltem” (Cselekedetek 22:17–20).

Némelyek szerint Saul válasza arra mutat, hogy tisztában volt a veszéllyel. Mások úgy gondolják, hogy valójában ezt mondta: „Jól tudják, hogy én is üldöző voltam, akárcsak ők. Biztosan komolyan veszik a megtérésemet. Talán segíthetek nekik.” Jézus azonban látta, hogy ezek a zsidók nem fogják elfogadni egy „hitehagyottnak” a tanúságát. Ezt mondta Saulnak: „Indulj utadra, mert távoli nemzetekhez küldelek ki téged” (Cselekedetek 22:21, 22).

Amikor Saul keresztény társai felismerték a helyzet súlyosságát, sietve levitték őt Cezárea kikötőjébe, és elküldték az 500 kilométerre fekvő szülővárosába, Tárzuszba (Cselekedetek 9:30). Saul csak évek múltán tért vissza Jeruzsálembe.

Saul hirtelen távozása talán védelmet jelentett a keresztény gyülekezetnek, hiszen az egykori üldöző jelenléte bármikor bajba sodorhatta volna a keresztényeket. Miután távozott, a gyülekezet „egész Júdeában, Galileában és Szamáriában békés időszakba lépett, épült, és ahogy Jehova félelmében és a szent szellem vigasztalásában járt, egyre gyarapodott” (Cselekedetek 9:31).

Tanuljunk meg körültekintőnek lenni!

Miként az első században, úgy ma is adódhatnak helyzetek, amikor jó óvatosnak lenni. Persze nem kell minden ok nélkül bizalmatlannak lennünk az idegenekkel. Időnként azonban előfordul, hogy lelkiismeretlen egyének megpróbálják kihasználni Jehova szolgáit vagy személyes érdekekből, vagy mert kárt akarnak okozni a gyülekezetnek. Éppen ezért jó ítélőképességgel kell élnünk, nehogy a szélhámosok becsapjanak bennünket (Példabeszédek 3:27; 2Timóteusz 3:13).

Ami a jeruzsálemi prédikálást illeti, Saul magatartása megmutatja, hogyan lehetnek másképpen is körültekintőek a keresztények. A tanúskodás egyes környékeken vagy bizonyos személyeknek – akár még korábbi barátoknak is – kockázatos lehet fizikailag, szellemileg, sőt erkölcsileg is. Jó, ha elővigyázatosak vagyunk, és átgondoljuk, hogy mikor és hol tanúskodunk (Példabeszédek 22:3; Máté 10:16).

Biztosak lehetünk benne, hogy Isten Királyságának a jó híre prédikálva lesz, mielőtt véget ér ez a gonosz rendszer. Milyen nagyszerű példát mutatott Saul a prédikálásban! ’Bátran beszélt az Úr nevében’, még régi barátainak és egykori ellenségeinek is! (Cselekedetek 9:28).

[Lábjegyzet]

[Kép a 16. oldalon]

Jeruzsálembe érkezve Saul bátran tanúskodott a görögül beszélő zsidóknak