Az első portugál Biblia, avagy egy kitartó ember élete

„AKI kitart, az célt ér.” Ez a jelmondat olvasható egy XVII. századi vallásos könyvecskének, João Ferreira de Almeida művének a címlapján. Lehetne-e jobban jellemezni azt az embert, aki egész életét annak szentelte, hogy lefordítsa és kiadassa portugálul a Bibliát?

Almeida 1628-ban látta meg a napvilágot Észak-Portugáliában, egy Torre de Tavares nevű faluban. Miután elárvult, egyik nagybátyja nevelte, aki egy szerzetesrend tagja volt, és a fővárosban, Lisszabonban lakott. A hagyomány szerint Almeida a papi hivatásra készülve kiváló oktatást kapott. Ennek köszönhetően tudott már fiatalkorában kibontakozni kivételes nyelvérzéke.

Portugáliában maradva azonban nem valószínű, hogy a Biblia fordításában kamatoztatta volna tehetségét. Bár a reformációnak köszönhetően Észak- és Közép-Európát elárasztották a köznyelvre fordított Bibliák, Portugáliában továbbra is erős befolyással bírt a katolikus inkvizíció. Elég volt, ha valaki ilyen Bibliát birtokolt, máris az inkvizíció elé állíthatták. *

Almeida feltehetően elkívánkozott e nyomasztó légkörből, ezért még serdülő ifjúként Hollandiába költözött. Nem sokkal ezután, mindössze 14 évesen elindult Ázsiába. Útja az indonéziai Batavián (a mai Jakartán) vitt keresztül. Ott működött akkoriban a Holland Kelet-indiai Társaság délkelet-ázsiai igazgatási központja.

Tizenéves fordító

Ázsiai útjának utolsó szakaszában Almeida élete döntő fordulatot vett.  Batavia és a nyugat-malajziai Malakka (ma Melaka) között hajózva kezébe akadt egy spanyol nyelvű protestáns könyvecske Diferencias de la Cristiandad (A kereszténység ellentmondásai) címmel. A vallási tévtanok bírálatán kívül tartalmazott egy kijelentést, amely különösen megragadta az ifjú Almeida figyelmét: „Egy ismeretlen nyelv használata a templomban – még ha Istent akarják is vele dicsőíteni – semmiben sem építi azt, aki nem érti, mit beszélnek” (1Korintusz 14:9).

Almeida világosan látta, hogy mi következik ebből: a vallásos tévedések leleplezéséhez nélkülözhetetlen, hogy a Biblia mindenki számára érthető legyen. Miután megérkezett Malakkába, a Holland Református Egyház tagja lett, és azonnal munkához látott. Lefordította az evangéliumok egyes részeit spanyolról portugálra, és fordítását megosztotta azokkal, „akik őszintén áhították az igazság ismeretét”. *

Két évvel később Almeida készen állt egy még nagyobb munkára: teljes egészében le akarta fordítani a Keresztény Görög Iratokat a latin Vulgata alapján. Kevesebb mint egy év alatt el is készült vele, ami nem kis teljesítmény egy 16 éves fiatalembertől! Aztán tett egy bátor lépést, és elküldött egy példányt a holland főkormányzónak Bataviába, hogy kinyomtassák. Almeida kéziratát a bataviai református egyház nyilvánvalóan Amszterdamba küldte, de az idős lelkész, akire rábízták, meghalt, és a fordítás elveszett.

Amikor 1651-ben arra kérték Almeidát, hogy készítsen egy másolatot a fordításról a Ceylonon (mai nevén Srí Lankán) működő református gyülekezet számára, hiába kereste az eredetit, eltűnt az egyházi archívumból. Nem adta fel. Valahogy sikerült előkerítenie egy példányt – talán egy korai vázlatot –, és a következő évben elkészült az evangéliumok és a Cselekedetek könyvének átdolgozott változatával. A bataviai egyháztanács * 30 guldennel jutalmazta. „Hitvány honorárium hatalmas munkájáért!” – írta egyik munkatársa.

Almeida lendületét azonban az elismerés hiánya sem törte meg; 1654-ben benyújtotta a teljes Újtestamentum átdolgozott változatát. Ismét lehetőség nyílt a nyomtatásra, de semmi érdemleges nem történt azon kívül, hogy készült egy-két kézzel írott példány néhány templom számára.

Elítéli az inkvizíció

A következő tíz évben Almeida a lelkészi és a misszionáriusi munkában buzgólkodott a református egyház tagjaként. 1656-ban szentelték fel. Először Ceylonon szolgált, ahol kis híján megtaposta egy elefánt, később pedig Indiában. Azok közé a protestáns misszionáriusok közé tartozott, akik elsőként léptek Indiába.

Almeida protestáns hitre tért ember volt egy idegen hatalom szolgálatában. Ezért a portugál közösségekben, ahova ellátogatott, sokan hitehagyottnak és árulónak tekintették. Nem egyszer a katolikus misszionáriusokkal is összetűzései voltak, ugyanis nyíltan elítélte a papok között tapasztalható erkölcsi romlottságot, és leleplezte az egyház tanításait.  A konfliktusok 1661-ben éleződtek ki a végletekig, amikor is az indiai Goában az inkvizíció halálra ítélte őt eretnekség vádjával. Távollétében jelképesen megégették. A holland főkormányzót talán aggasztotta Almeida harciassága, ezért hamarosan visszahívatta Bataviába.

Almeida hitbuzgó misszionárius volt, de sosem felejtette el, mily nagy szükség van egy portugál bibliafordításra. A bibliai ismeretek hiányának következményei, melyek élesen kiütköztek mind a papságon, mind a laikusokon, csak megerősítették elhatározásában. Egy 1668-ban megjelent vallási traktátus előszavában a következőket írta olvasóinak: „Remélem . . . , hamarosan meg tudom Önöket ajándékozni a teljes Bibliával az anyanyelvükön. Ez a legnagyobb ajándék és legdrágább kincs, melyet bárkitől is kaphatnak.”

Ellentétek Almeida és a revideáló bizottság között

Almeida 1676-ban a bataviai egyháztanács elé terjesztette Újtestamentumának végső változatát revideálás végett. Közötte és a revideálók között azonban kezdettől fogva feszült légkör uralkodott. J. L. Swellengrebel életrajzíró szerint Almeida holland ajkú kollégáinak nehéz lehetett megérteni bizonyos jelentésbeli és stílusbeli árnyalatokat. A nyelvezet megválasztása is vitára adott okot. Vajon a bibliafordításnak a helyi portugál köznyelvet, vagy inkább egy sokak számára nehezen érthető, választékosabb portugált kellene követnie? Végül pedig az is folyton súrlódást okozott, hogy Almeida szenvedélyesen sürgette őket, hogy érjenek már a végére.

A munka alig haladt, és ennek feltehetőleg a revideálók civakodása, illetve érdektelensége volt az oka. Még négy év elteltével is Lukács evangéliumának első néhány fejezetén vitáztak. Belefáradva a sok huzavonába, Almeida a revideálók tudta nélkül elküldött egy kéziratot Hollandiába, hogy kiadják.

Az egyháztanács hiába igyekezett meggátolni a fordítás kiadását; Almeida Újtestamentuma 1681-ben nyomdába került Amszterdamban, és rá egy évre az első példányok már Bataviában voltak. De képzeljük csak el, milyen csalódott lehetett Almeida, amikor észrevette, hogy a hollandiai revideálók több helyen is belenyúltak a fordításába! Ezek a portugálul gyengén tudó emberek „esetlen és ellentmondásos dolgokat iktattak be a szövegbe, és ezzel csak elhomályosították a Szent Szellem mondanivalóját”.

A holland kormány ugyancsak elégedetlen volt, és elrendelte a kiadás teljes megsemmisítését. Almeida ennek ellenére meggyőzte a hatóságokat, hogy azért jó lenne néhány példányt meghagyniuk, persze csak ha a legsúlyosabb hibákat kézzel kijavítják. Ezeket a példányokat lehet használni addig, míg el nem készül a javított változat.

A bataviai revideálók újra összejöttek, hogy folytassák munkájukat a Keresztény Görög Iratokkal, sőt amint Almeida végzett a Héber Iratok egy-egy könyvével, azoknak az előkészítéséhez is hozzáfogtak. Az egyháztanács, tartva attól, hogy Almeidát elragadja a türelmetlenség, úgy határozott, hogy a végleges, aláírt oldalakat az egyház széfjében fogják őrizni. Mondanunk sem kell, hogy Almeida ellenezte a döntést.

Ekkorra már a több évtizedes kemény munka és a trópusi élet viszontagságai éreztették a hatásukat. 1689-ben Almeida a romló egészségi állapota miatt visszavonult az egyházi teendőktől, és a Héber Iratok fordításának szentelte magát. Sajnálatos módon 1691-ben, amikor Ezékiel utolsó fejezetén dolgozott, meghalt.

Az Újtestamentum második kiadása, amely röviddel Almeida halála előtt készült el, 1693-ban került nyomdába. A jelek szerint azonban a hozzá nem értő revideálók megint belenyúltak a fordításba. G. L. Santos Ferreira az A Biblia em Portugal (A Biblia Portugáliában) című könyvében ezt írja: „A revideálók . . . jelentősen  megmásították Almeida kiváló munkáját. Ami szépség még megmaradt az eredeti szövegben az első kiadás revideálói után, azt is eltorzították és tönkretették.”

Elkészül a portugál Biblia

Almeida halálával a portugál nyelvű Biblia átdolgozása és kiadása iránti lelkesedés megszűnt Bataviában. Almeida Újtestamentumának harmadik kiadása a dél-indiai Tranquebarban szolgáló dán misszionáriusok kérésére jelent meg 1711-ben, a költségeket pedig egy londoni központú, keresztény ismereteket terjesztő társaság (Society for Promoting Christian Knowledge) viselte.

Ez a társaság úgy döntött, hogy nyomdaüzemet létesít Tranquebarban. Csakhogy az India felé tartó hajó, amelybe berakodták a nyomtatáshoz szükséges anyagokat és egy szállítmány portugál Bibliát, francia kalózok kezébe került. A tengeri rablók Brazíliába mentek, és a hajót végül magára hagyták Rio de Janeiro kikötőjében. Santos Ferreira ezt írja: „Megmagyarázhatatlan okokból és körülmények folytán – sokak szerint csodának köszönhetően – a nyomtatáshoz szükséges anyagokat tartalmazó ládák érintetlenek maradtak a rakodótér alján, és ugyanazon a hajón folytatták útjukat Tranquebarba.” A dán misszionáriusok alaposan átnézték, majd kiadták a Biblia többi könyvét Almeida fordításában. A portugál Biblia utolsó kötete 1751-ben jelent meg, csaknem 110 évvel azután, hogy Almeida elkezdte bibliafordítói pályafutását.

Maradandó örökség

Almeida már fiatalon felismerte, milyen nagy szükség van egy portugál nyelvű Bibliára, hogy az átlagemberek megérthessék az igazságot az anyanyelvükön. A katolikus egyház ellenállása, a kortársai közömbössége, a látszólag véget nem érő revideálási nehézségek és romló egészségi állapota dacára is mindvégig hajthatatlanul küzdött azért, hogy elérje a célját. Érdemes volt kitartania.

Sok portugál nyelvű közösség, ahol Almeida egykor prédikált, egyre kisebb lett, és végül eltűnt, de Almeida bibliafordítása fennmaradt. A XIX. században a Brit és Külföldi Bibliatársaság és az Amerikai Bibliatársaság több ezer példányt terjesztett el ebből a fordításból Portugáliában és Brazília part menti városaiban. Ennek eredményeként az Almeida eredeti szövegére épülő bibliafordítások mind a mai napig a legnépszerűbb és legelterjedtebb fordítások közé tartoznak a portugálul beszélő emberek körében.

Kétségtelen, hogy sokan hálával tartoznak a régi bibliafordítóknak, mint például Almeidának. De még nagyobb hálát kell éreznünk Jehova, a közlékeny Isten iránt, akinek „az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson” (1Timóteusz 2:3, 4). Végső soron Ő az, aki megóvta a Szavát, és elérhetővé tette számunkra, hogy hasznot meríthessünk belőle. Bárcsak mindig becsben tartanánk és szorgalmasan tanulmányoznánk ezt az igen drága „kincset”, melyet égi Atyánktól kaptunk!

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/kép a 21. oldalon]

ISTEN NEVE

Almeida fordítói hűségét az is ékesen bizonyítja, hogy a héber tetragram fordításakor használta Isten nevét. (Lásd a képet.)

[Forrásjelzés]

Cortesia da Biblioteca da Igreja de Santa Catarina (Igreja dos Paulistas)

[Térkép a 18. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

ATLANTI-ÓCEÁN

PORTUGÁLIA

Lisszabon

Torre de Tavares

[Kép a 18. oldalon]

Batavia a XVII. században

[Forrásjelzés]

From Oud en Nieuw Oost-Indiën, Franciscus Valentijn, 1724

[Kép a 18–19. oldalon]

Az 1681-ben megjelent első portugál Újtestamentum címlapja

[Forrásjelzés]

Courtesy Biblioteca Nacional, Portugal