Barzillai – Egy ember, aki tisztában volt a korlátaival

’MIÉRT legyek terhedre?’ Ezt a 80 éves Barzillai mondta Izrael királyának, Dávidnak. Barzillai a Biblia szerint „igen nagy ember” volt – kétségtelenül a vagyona miatt (2Sámuel 19:32, 35). Gileád földjén, a Jordántól keletre eső hegyvidékes területen élt (2Sámuel 17:27; 19:31).

Milyen körülmények között mondta ezt Dávidnak? És miért beszélt így ez az idős ember?

Lázadás a király ellen

Dávid élete veszélyben forgott. Absolon, a fia „ellopta Izrael embereinek a szívét”, és jogtalanul elfoglalta a trónt. Biztosra lehetett venni, hogy senkivel sem lesz kíméletes, aki az apjához lojális. Dávid ezért a szolgáival együtt elmenekült Jeruzsálemből (2Sámuel 15:6, 13, 14). Amikor a Jordántól keletre fekvő Mahanaim területére ért, Barzillai a segítségére sietett.

Barzillai, valamint Sóbi és Mákir nagylelkű volt: sok mindennel ellátta Dávidot. E három lojális alattvaló kimutatta, hogy megérti, milyen borzasztó helyzetbe került a király. Ezt mondták róla és az embereiről: „Éhes, fáradt és szomjas a nép a pusztában.” Igen, Barzillai és ez a két férfi mindent megtett azért, hogy megadja Dávidnak és a vele levőknek, amire szükségük van. Vittek nekik fekvőhelyeket,  búzát, árpát, lisztet, pörkölt gabonát, lóbabot, lencsét, mézet, vajat, juhokat és egyebeket (2Sámuel 17:27–29).

Dávid megsegítése azonban kockázattal járt. Aligha lehetett arra számítani, hogy Absolon büntetlenül hagy bárkit is, aki támogatja a jogos uralkodót. Azzal tehát, hogy Barzillai lojális maradt Dávidhoz, bátorságról tett tanúbizonyságot.

Fordul a kocka

Nem sokkal később Absolon lázadó erői összecsaptak Dávid embereivel. Az ütközetre Efraim erdejében került sor, valószínűleg Mahanaim környékén. Absolon serege vereséget szenvedett, „és nagy volt ott az öldöklés azon a napon”. A trónbitorló fiú megpróbált ugyan elmenekülni, de hamar utolérte a halál (2Sámuel 18:7–15).

Ismét Dávid volt Izrael vetélytárs nélküli királya. Követőinek nem kellett többé bujdosniuk, sőt a lojalitásukkal elnyerték Dávid tiszteletét és háláját.

Amikor Dávid visszaindult Jeruzsálembe, „a gileádi Barzillai . . . lejött Rógelimból, hogy elmenjen a királlyal a Jordánhoz, hogy elkísérje őt a Jordánig”. Ekkor a király – magával akarván vinni az idős Barzillait – ezt mondta neki: „Te is kelj át velem, én pedig ellátlak élelemmel magamnál Jeruzsálemben” (2Sámuel 19:15, 31, 33).

Dávid nyilván igen nagyra értékelte Barzillai segítségét, és nem úgy tűnik, hogy csak ellenszolgáltatásképpen akarta őt anyagi javakkal jutalmazni. A jómódú Barzillai nem szorult ilyen támogatásra. A király feltehetőleg inkább a csodálatra méltó tulajdonságai miatt akarta udvarába vinni ezt az idős embert. Dávid udvarához tartozni megtiszteltetésnek számított volna, hisz a király barátja lévén Barzillai kiváltságoknak örvendhetett volna.

Szerénység és reális gondolkodás

Barzillai így válaszolt Dávid királynak: „Mennyi van még az én életem éveinek napjaiból, hogy fölmenjek a királlyal Jeruzsálembe? Nyolcvanéves vagyok ma már. Tudok-e különbséget tenni jó és rossz között, vagy érzi-e az ízét a te szolgád annak, amit eszem és iszom? Vagy tudom-e még hallgatni az énekes férfiak és nők hangját?” (2Sámuel 19:34, 35). Így hát tisztelettudóan bár, de nemet mondott a meghívásra, és lemondott egy nagyszerű kiváltságról. Miért?

Ennek egyik oka a hajlott kora lehetett, illetve az azzal járó korlátok. Talán úgy érezte, hogy nem él már sokáig (Zsoltárok 90:10). Amit megtehetett, azt megtette Dávidért, de azzal is tisztában volt, hogy milyen korlátokkal kell élnie a kora miatt. Nem hagyta, hogy a tekintély és a kiválóság gondolata miatt elveszítse józan ítélőképességét, és ne tudja reálisan felmérni a képességeit. A becsvágyó Absolonnal ellentétben Barzillai szerényen járt, ez pedig bölcsességre vall (Példabeszédek 11:2).

Döntésének egy másik oka az lehetett, hogy nem akarta a korlátaival akadályozni Isten kinevezett királyát a teendőiben. Ezt kérdezte: „Miért legyen hát szolgád uramnak, a királynak még terhére?” (2Sámuel 19:35). Bár még mindig támogatta Dávidot, úgy vélhette, hogy egy fiatalabb férfi jobban  el tudná látni a rá váró feladatokat. Feltehetően a saját fiára utalva ezt mondta: „Itt van azonban szolgád: Kimhám. Ő keljen át urammal, a királlyal. Tedd vele azt, ami jó a szemedben.” Dávid nem sértődött meg ezen, hanem elfogadta a javaslatot. Sőt, mielőtt átkelt a Jordánon, „megcsókolta Barzillait, majd megáldotta őt” (2Sámuel 19:37–39).

Kiegyensúlyozottságra van szükség

A Barzillairól szóló beszámoló kidomborítja, mennyire fontos a kiegyensúlyozottság. Egyrészt nem volna helyes, ha az ember azért nem vállalna el egy szolgálati kiváltságot, vagy azért nem törekedne rá, mert jobban szeretne csendes életet élni, vagy mert úgy érzi, hogy ő nem tud felelősségeket hordozni. Isten ki tudja pótolni a hiányosságainkat, ha az ő erejére és bölcsességére hagyatkozunk (Filippi 4:13; Jakab 4:17; 1Péter 4:11).

Másrészt viszont fel kell ismernünk a korlátainkat. Előfordulhat például, hogy egy keresztény rengeteget tesz a szellemiek terén. Tisztán látja, hogy ha még több kiváltságot vállalna el, akkor félő, hogy elhanyagolna más feladatokat, melyeket a Biblia szerint szintén felelőssége ellátni, mint például a családjáról való gondoskodást. Ez esetben vajon nem vallana szerénységre és ésszerű gondolkodásra, ha egyelőre nem fogadna el további kiváltságokat? (Filippi 4:5; 1Timóteusz 5:8).

Barzillai nagyszerű példa. Okosan tesszük, ha elgondolkodunk az életén. Lojális, bátor, nagylelkű és szerény ember volt. Mindenekelőtt pedig szilárdan ragaszkodott ahhoz, hogy Isten érdekei előrébb valók, mint a sajátjai (Máté 6:33).

[Térkép a 15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A nyolcvanéves Barzillai fárasztó utat tett meg, csak hogy segítsen Dávidnak

GILEÁD

Rógelim

Szukkót

Mahanaim

Jordán

Gilgál

Jerikó

Jeruzsálem

EFRAIM

[Kép a 13. oldalon]

Miért mondott Barzillai nemet Dávid ajánlatára?