Nem lehet feltartóztatni a jó hírt

A TEHERAUTÓNK egy ellenőrzési pont felé tart, melyet körülbelül hatvan felfegyverzett férfi, nő és tizenéves felügyel. Néhányan egyenruhában, mások civil öltözékben vannak. Sokuk az automata fegyverét villogtatja. Úgy tűnik, ránk várnak. A területen polgári zavargások vannak.

Négy napja vagyunk úton, és tíz tonna bibliai irodalmat viszünk. Kíváncsiak vagyunk, továbbengednek-e bennünket. Pénzt is akarnak majd tőlünk? Vajon meddig fog tartani, míg meggyőzzük őket, hogy a küldetésünk békés természetű?

Az egyik férfi, aki szeret lövöldözni, a levegőbe lő, jelezve, hogy itt ő parancsol. Egyből észreveszi a mobiltelefonjainkat, és követeli, hogy adjuk át neki azokat. Amikor habozunk, vészjóslóan végighúzza az ujját a torkán, amiből világosan megértjük, mi fog történni, ha nem teszünk eleget a követelésének. Átadjuk a telefonokat.

Hirtelen egy egyenruhás nő megragadja a fegyverét, és felénk jön. Ő itt a „titkárnő”, és azt akarja, hogy neki is adjunk valamit. Az élet bizony nehéz, és jól jön egy kis „ajándék”. Majd egy másik katona kinyitja az üzemanyagtartályunkat, és megtölti a kannáját. Ügyet sem vetve a tiltakozásunkra, azt állítja, hogy csupán parancsot teljesít. Semmit sem tehetünk. Csak remélni tudjuk, hogy mások nem állnak elő ilyen ötlettel.

Aztán végre felnyílik a sorompó, és ismét úton vagyunk. A társammal megkönnyebbülten felsóhajtunk. Ez aztán meleg helyzet volt, de már hozzászoktunk ezekhez az idegőrlő ellenőrzési pontokhoz. 2002 áprilisa és 2004 januárja között tizennyolcszor tettük meg az utat a kameruni Douala kikötőjéből Banguiba, a Közép-afrikai Köztársaság fővárosába. Az 1600 kilométeres út mindig kockázatos, és tele van meglepetésekkel. *

 „Ezek az utazások nagyon tanulságosak számunkra – mondja Joseph és Emmenuel, olyan sofőrök, akik rendszeresen részt vesznek ebben a küldetésben. – Bölcsen tesszük, ha sok imát mondunk magunkban, és nyugodtak maradunk. Próbálunk úgy gondolkodni, mint a zsoltáríró: »Istenben bízom, nem félek. Földi ember mit árthat nekem?« Biztosak vagyunk benne, Jehova nagyon jól tudja, hogy azért tesszük meg ezeket az utakat, hogy elszállítsuk az égetően szükséges, reménységüzenetet tartalmazó kiadványokat” (Zsoltárok 56:11).

Nemzetközi összefogás a szellemi táplálék eljuttatásáért

Afrikának ezen a részén sokan szívesen hallanak Isten Királyságának a jó híréről. Az általunk szállított irodalom arra hivatott, hogy kielégítse a szellemi szükségletüket (Máté 5:3; 24:14). Jehova Tanúi doualai (Kamerun) fiókhivatala rendszeresen ellátja irodalommal a Kamerunban és a négy környező országban élő több mint 30 000 Királyság-hírnököt és érdeklődőt.

Az irodalom már eddig is nagy utat tett meg. Többségét Angliában, Finnországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban nyomtatták. Majd Franciaországban hajóra rakták. Szokás szerint kéthetente érkezik egy konténer bibliai irodalom Douala kikötőjébe.

A konténert teherautóra emelik, mely elviszi azt a fiókhivatalba. A szállítási osztályon dolgozók különválogatják az irodalmat a lerakóhelyek szerint. Nem könnyű eljuttatni a kiadványokat az érintett országok távoli területeire. De ez része annak, hogy a jó hír elérje ’a föld legtávolabbi részeit’ (Cselekedetek 1:8). A fiókhivatal áldozatkész önkéntesekre támaszkodik, akik hajlandók megtenni a veszélyekkel teli utakat teherautóval. Így rendszeresen eljut a bibliai irodalom az Afrika középső részén élő emberek millióihoz.

Ilyen szokott lenni egy utunk

Az irodalmat Kamerunba, Csádba, az Egyenlítői-Guineába, Gabonba és a Közép-afrikai Köztársaságba teherautóval viszik. Most szálljunk  fel mi is egy teherautóra a sofőrökkel együtt. Képzeld el, hogy ott ülsz velük, és kész vagy megtenni egy viszontagságos utat, mely legkevesebb tíz napig tart.

Hat sofőr vesz részt ebben a küldetésben. Fontos, hogy erősek, rátermettek, türelmesek és jól öltözöttek legyenek. Afrikai öltözetet vagy inget és nyakkendőt viselnek. A múltban a vámőrök megjegyezték: „Nézzétek ezt a tiszta teherautót és a jó megjelenésű sofőröket! Épp olyanok, mint azok, akik a kiadványaikban a fényképeken láthatók.” De a sofőrök megjelenésénél még fontosabb az, hogy bárhova készségesen elmennek, ahova csak kell, hogy másokat szolgáljanak (Zsoltárok 110:3).

Reggel hat körül, közvetlenül pirkadat után indulunk Doualából, hogy elkerüljük a sűrű forgalmat ebben a nagy kiterjedésű városban. Miután magunk mögött hagyunk egy hidat a fiókhivatal közelében, és áthaladunk a nyüzsgő városon, keletre tartunk, az első lerakóhely felé Yaoundéba, Kamerun fővárosába.

Mind a hat sofőr egyetért azzal, hogy milyen nehéz vezetni egy teherautót tíztonnás könyvrakománnyal. Az első három nap, kövezett utakon, nem jár olyan sok nehézséggel, de itt is nagyon kell figyelnünk és koncentrálnunk. Majd egyik pillanatról a másikra szakadni kezd az eső. Innentől kezdve már földúton haladunk. A látási viszonyok csökkennek, az út csúszós, és lassan kell haladnunk a hepehupás úton. Bealkonyodik. Itt az idő, hogy megálljunk, együnk valamit, és lábunkat feltéve a műszerfalra, aludni próbáljunk. Hát ilyen az élet ezeken az utazásokon.

Másnap kora reggel folytatjuk az utunkat. Az egyik sofőr úgy segít a vezetésben, hogy feszülten figyeli az út állapotát. Azonnal jelzi, ha túl közel kerülünk az út menti árokhoz. A sofőrök nagyon jól tudják, hogy ha belecsúsznak egy árokba, napokba telhet, míg kikecmeregnek belőle. A Közép-afrikai Köztársaságban sem fogadnak minket jobb utak. A következő 650 kilométert üde zöld, dombos vidékeken tesszük meg. Gyerekek, idősek és gyermekeiket a hátukon cipelő anyukák mindnyájan integetnek nekünk, amint átdöcögünk a falvaikon. A polgári zavargások miatt ezekben a napokban csak néhány autó van az utakon, ezért az emberek kíváncsian fürkésznek bennünket.

Jóleső érzést keltő élmények

Janvier, az egyik sofőrünk elmondja nekünk, hogy a szoros időtervek ellenére gyakran megállnak kisebb falvakban, hogy megpihenjenek egy kicsit, és bibliai irodalmat terjesszenek. Így mesél erről: „Babouában mindig megpróbáltunk beszélni egy kórházi alkalmazottal, aki nagy érdeklődést mutatott a Királyság-üzenet iránt, és rövid bibliatanulmányozást folytattunk vele. Egy nap még a Noéról szóló videofilmet is megmutattuk neki és a családjának.  Barátok és szomszédok jöttek át hozzá, és a háza egykettőre megtelt izgatott bámészkodókkal. Mindannyian hallottak már Noéról, de most megfilmesítve láthatták a történetét. Megható volt látni az értékelésüket. Ezt követően egy különleges étkezést rendeztek a hálájuk jeléül, és unszoltak, hogy éjszakázzunk náluk. De azonnal indulnunk kellett, hogy folytassuk a hosszú utazást. Ám boldogok voltunk, hogy megoszthattuk a jó hírt ezekkel az alázatos emberekkel.”

Egy másik sofőr, Israel felidézi, mi történt egyszer a Banguiba, a célállomásunk felé vezető úton: „Minél közelebb kerültünk Banguihoz, annál sűrűbben voltak úttorlaszok. Szerencsére sok katona barátságos volt, és emlékezett a teherautóra az előző utakról. Hívtak, hogy üljünk le velük egy kicsit, és örömmel elfogadtak bibliai irodalmat. Nagy becsben tartják a könyveket, ezért beleírják a nevüket, a dátumot és annak a személynek a nevét, akitől kapták. Néhány katonának Tanú-rokonai vannak, és ez további oka volt a barátságos viselkedésüknek.”

Josephnek, a legtapasztaltabb sofőrnek a célállomásra való megérkezés jelenti az utazás csúcspontját. Egy konkrét úttal kapcsolatban megjegyzi: „Mindössze néhány kilométerre Banguitól telefonáltunk testvéreinknek, hogy nemsokára megérkezünk. Átkísértek minket a városon, és segítettek a fennmaradó hivatalos ügyek intézésében. Megérkezésünkkor mindenki kijött a fiókhivatalból, hogy szerető öleléssel üdvözöljön bennünket. A közeli gyülekezetekből érkeztek testvérek segíteni, és órákon belül Bibliákat, könyveket, füzeteket és folyóiratokat tartalmazó kartondobozok százait sikerült lerakodni a teherautóról, és egymásra pakolni a raktárban.”

Joseph hozzáfűzi még: „A rakományunkban időnként voltak adományként ruhák, cipők és gyerekholmik, melyeket a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságban élőknek szántak. Micsoda öröm volt látni a hálás testvérek mosolyát!”

Egy pihenőnap után felkészítjük a teherautónkat, és visszatérünk azon az úton, amelyiken jöttünk. Biztos felmerülnek majd gondok, de a jóleső érzést keltő élmények messzemenően kárpótolnak bármiféle nehézségért.

A nagy távolságok, szakadó esők, katasztrofális utak, durrdefektek és a többszöri lerobbanások bosszantóak lehetnek. A makacs katonák állandóan megnehezítik a sofőrök dolgát. De semmi sem jelent nagyobb megelégedést nekik, mint a Királyság jó hírét tartalmazó kiadványok elszállítása Afrika távoli részeire, és az, hogy látják, milyen hatást gyakorolnak ezek a kiadványok azoknak az embereknek az életére, akikhez eljutnak.

Például ezeknek a szállítmányoknak köszönhetően egy falusi ember a Közép-afrikai Köztársaság távoli területén, a szudáni határnál olvashatja a Biblia egy modern fordítását. A felesége tanulmányozza Az Őrtorony legutóbbi számait, gyermekei pedig hasznot merítenek a Tanulj a nagy Tanítótól! * című könyvből. Ők és sokan mások ezekben a vidéki közösségekben éppúgy hozzájutnak a szellemi táplálékhoz, mint azok a keresztény testvéreik, akik nagy városokban élnek. Ez valóban nagy megelégedettséggel jár!

[Lábjegyzetek]

[Térképek/kép a 9. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

KAMERUN

Douala

KÖZÉP-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG

Bangui

[Kép a 9. oldalon]

Joseph

[Kép a 9. oldalon]

Emmanuel

[Kép a 10. oldalon]

Közép-afrikai köztársasági fiókhivatal (Bangui)

[Kép a 10. oldalon]

Lerakodnak a teherautóról (Bangui)