’Öltsétek magatokra az alázatosságot!’

A FÉRFI híres városból származott. Abban a kiváltságban volt része, hogy születésétől fogva római állampolgár lehetett, és minden bizonnyal előkelő családban nőtt fel. Ez a férfi, Saul, az első században elérhető legjobb oktatásban részesült. Legalább két nyelven beszélt, és egy közismert zsidó vallási csoporthoz, a farizeusokhoz tartozott.

Saul kétségtelenül azt tanulta, hogy le kell nézni az egyszerű embereket, és hogy legyen büszke arra, hogy milyen igazságos (Lukács 18:11, 12; Cselekedetek 26:5). Farizeustársai felsőbbrendűen viselkedtek, és örültek a rangnak és a hangzatos megszólításoknak (Máté 23:6, 7; Lukács 11:43). Mivel ilyen emberekkel volt együtt, valószínűleg arrogánssá vált. Tudjuk, hogy ádázul üldözte a keresztényeket. Évekkel később, Pál apostolként úgy utalt korábbi önmagára, mint ’káromló, üldöző és arcátlan emberre’ (1Timóteusz 1:13).

Igen, Saulból keresztény lett, Pál apostol. Az egyénisége teljesen megváltozott. Keresztény apostolként alázatosan kijelentette, hogy ő ’minden szent közül a legeslegkisebb’ (Efézus 3:8). Sikeres evangéliumhirdető volt, de ezért nem magának tulajdonította az érdemet. Minden dicsőséget Istennek adott (1Korintusz 3:5–9; 2Korintusz 11:7). A keresztények Páltól kapták a következő tanácsot: „öltsétek magatokra a könyörület gyöngéd vonzalmát, a kedvességet, az alázatosságot, a szelídséget és a hosszútűrést” (Kolosszé 3:12).

Vajon most, a XXI. században is gyakorlatias ez a tanács? Érdemes alázatosnak lenni? Tényleg lehet az erő jele az alázatosság?

 A mindenható Teremtő alázatos?

Anélkül nem lehet az alázatról beszélni, hogy ne vennénk figyelembe Isten nézőpontját. Miért? Mert ő a mi Szuverénünk és Teremtőnk. Vele ellentétben nekünk vannak korlátaink, amit fel kell ismernünk. Mi tőle függünk. „A Mindenhatót ki nem kutatjuk; magasztos ő erejében” – mondta egy ókori bölcs férfi, Elihu (Jób 37:23). Már az is alázatot ébreszt bennünk, ha elgondolkodunk a hatalmas világegyetemünkön. „Emeljétek föl szemeteket a magasba, és lássátok – szólít fel Ézsaiás próféta. – Ki teremtette azokat? Ő, aki szám szerint előhozza seregüket, sőt nevén szólítja mindegyiket. Tevékeny energiájának bősége és hatalmas ereje miatt egy sem hiányzik közülük” (Ézsaiás 40:26).

Jehova azzal együtt, hogy mindenható, alázatos is. Dávid király így imádkozott hozzá: „Megmentő pajzsodat adod nekem, és alázatosságod tesz naggyá engem” (2Sámuel 22:36). Isten abban az értelemben alázatos, hogy odafigyel az egyszerű emberekre, akik szeretnék elnyerni a tetszését, így tanúsítva irgalmat irántuk. Úgymond lehajol az egekből, hogy kedvesen bánjon az őt félőkkel (Zsoltárok 113:5–7).

Jehova ezenkívül azt is értékeli, ha a szolgái alázatosak. Péter apostol ezt írta: „Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak viszont ki nem érdemelt kedvességet ad” (1Péter 5:5). Azzal kapcsolatban, hogy hogyan gondolkodik Isten a büszkeségről, egy másik bibliaíró kijelentette: „Mindazok, akik büszkék a szívükben, utálatosak Jehovának” (Példabeszédek 16:5). De milyen értelemben lehet az alázat az erő jele?

Mit nem jelent az alázat?

Az alázat nem egyenlő a megalázottsággal. Bizonyos ókori kultúrákban a rabszolgákat tartották alázatosnak, a megalázkodó, szerencsétlen, szánalomra méltó embereket. Ezzel ellentétben a Biblia azt hangsúlyozza, hogy az alázat tiszteletet ébreszt másokban. Például egy bölcs férfi ezt írta: „Az alázatnak és Jehova félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet” (Példabeszédek 22:4). A Zsoltárok 138:6-ban pedig ezt olvashatjuk: „Jehova magasságos, mégis meglátja az alázatost, a kevélyt pedig csak távolról ismeri.”

 Az, hogy valaki alázatos, nem azt jelenti, hogy nincsenek jó képességei, vagy hogy nem tud semmilyen eredményt felmutatni. Jézus Krisztus például soha nem tagadta, hogy ő Jehova egyszülött fia, és soha nem tett úgy, mintha a földi szolgálata jelentéktelen lenne (Márk 14:61, 62; János 6:51). De alázatos volt, mert elismerte, hogy a tetteiért az Atyját illeti a dicséret, és a hatalmát arra használta, hogy szolgáljon másokat és segítsen nekik, nem pedig arra, hogy uralkodjon felettük, vagy elnyomja őket.

Az erő jele

Kétségtelen, hogy Jézus Krisztus „hatalmas cselekedetek” révén vált ismertté a kortársai körében (Cselekedetek 2:22). Ennek ellenére némelyek szemében ő volt ’az emberek közül a legalacsonyabb rangú’ (Dániel 4:17). Nemcsak hogy ő maga szerény volt, de másokat is újra és újra az alázat értékére tanított (Lukács 9:48; János 13:2–16). Az alázatossága mégsem tette őt gyengévé. Félelem nélkül védelmezte Atyja nevét és végezte a szolgálatát (Filippi 2:6–8). A Biblia Jézust bátor oroszlánként mutatja be (Jelenések 5:5). Jézus példája jól tükrözi, hogy az alázat nem zárja ki az erkölcsi tartást és a szilárd jellemet.

Amint törekszünk arra, hogy nap mint nap valóban alázatosak legyünk, rá fogunk jönni, hogy ez nem kis erőfeszítéssel jár. Az alázat magában foglalja, hogy mindig alávetjük magunkat Isten akaratának, ahelyett hogy a könnyebb utat választanánk, vagy engednénk a testi vágyaknak. Az alázat kifejlesztéséhez erkölcsi tartásra van szükség, mert háttérbe kell szorítanunk a saját érdekeinket, hogy önzetlenül Jehovát és mások érdekeit szolgálhassuk.

Miért érdemes alázatosnak lenni?

Aki alázatos, az nem büszke vagy önhitt. Az alázatos gondolkodásmód abból fakad, hogy reálisan gondolkodunk magunkról, az erősségeinkről és a gyengeségeinkről, a sikereinkről és a kudarcainkról. Pál remek tanácsot adott ezzel kapcsolatban: „azt mondom mindenkinek köztetek, hogy ne gondoljon többet magáról, mint amennyit szükséges gondolni, hanem úgy gondolkodjon, hogy józan elméje legyen” (Róma 12:3). Akik követik ezt a tanácsot, azok alázatosak.

Az alázatosság abban is megmutatkozik, ha mások érdekeit szívből a saját érdekeink elé helyezzük. Pál ihletés alatt így intette a keresztényeket: ’semmit se cselekedjetek perlekedésre való hajlamból vagy önhittségből, hanem alázatossággal úgy vélekedjetek, hogy a többiek felettetek állnak’ (Filippi 2:3). Ez összhangban van azzal a paranccsal, melyet Jézus adott a követőinek: „aki a legnagyobb köztetek, az legyen a szolgátok. Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Máté 23:11, 12).

Igen, aki alázatos, az felmagasztaltatik Isten szemében. Jakab tanítvány is ezt a gondolatot emelte ki: „Alázzátok meg magatokat Jehova előtt, és ő felmagasztal benneteket” (Jakab 4:10). Ki ne szeretné, hogy Isten felmagasztalja?

Az alázat hiánya sok zűrzavart és feszültséget teremt mind egyének, mind csoportok között. Az alázat viszont áldásokkal jár. Az a jó érzés tölthet el minket, hogy Isten helyeslését élvezzük (Mikeás 6:8). Belső békénk lehet, mert egy alázatos személy általában boldogabb és megelégedettebb, mint az, aki gőgös  (Zsoltárok 101:5). Könnyebben ki tudunk jönni a családtagjainkkal, a barátainkkal, a munkatársainkkal, tulajdonképpen mindenkivel, mert kevesebb lesz a feszültség és a probléma. Az alázatos emberek nem mogorvák vagy követelőzők, amely viselkedés könnyen haraghoz, érzelmi eltávolodáshoz, nehezteléshez vagy keserűséghez vezethet (Jakab 3:14–16).

Igen, ha törekszünk az alázatosságra, az nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jó kapcsolatot ápoljunk másokkal. Segíthet helytállnunk ebben az önző, versenyszellemmel átitatott világban. Isten támogatásával Pál apostol képes volt felülkerekedni korábbi arrogáns, büszke énjén. Hozzá hasonlóan nekünk is uralkodnunk kell minden gőgös hajlamon, és nem szabad teret engednünk annak a gondolkodásmódnak, hogy jobbak vagyunk, mint mások. „Az összeomlás előtt büszkeség jár, a botlás előtt gőgös szellem” – figyelmeztet a Biblia (Példabeszédek 16:18). Pál példáját és tanácsát követve látni fogjuk, milyen bölcs dolog ’magunkra ölteni az alázatosságot’ (Kolosszé 3:12).

[Kép a 4. oldalon]

Pál apostol képes volt felülkerekedni arrogáns, büszke énjén

[Kép a 7. oldalon]

Ha törekszünk az alázatosságra, az segít, hogy jó kapcsolatot ápoljunk másokkal

[Kép forrásának jelzése az 5. oldalon]

Anglo-Australian Observatory/​David Malin Images