Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mit jelent neked Krisztus jelenléte?

Mit jelent neked Krisztus jelenléte?

Mit jelent neked Krisztus jelenléte?

„Mi lesz a jele a jelenlétednek és a világrendszer befejezésének?” (MÁTÉ 24:3)

1. Milyen érdekes kérdést tettek fel Jézusnak az apostolai?

KÖZEL kétezer évvel ezelőtt Jézus négy apostola ezt kérdezte az Urától egy magánbeszélgetés során az Olajfák hegyén: „mikor lesznek ezek, és mi lesz a jele a jelenlétednek és a világrendszer befejezésének?” (Máté 24:3). Ebben a kérdésben az apostolok két nagyon érdekes kifejezést használtak: az egyik a ’jelenléted’, a másik pedig ’a világrendszer befejezése’. Mire utalnak ezek a kifejezések?

2. Mi az alapjelentése a ’befejezés’ szónak?

2 Vizsgáljuk meg először a másodikat, ebből is a ’befejezés’ szót, amely a görög szün·teʹlei·a szónak a fordítása. Az Új világ fordítás ezt a kifejezést következetesen ’befejezésnek’ adja vissza, míg ennek egyik görög rokonszavát, a te’losz szót ’végnek’ fordítja. E két szó jelentése közötti különbséget egy Királyság-teremben megtartott előadással lehetne szemléltetni. Az előadás befejezése az előadás utolsó része, amikor az előadó röviden emlékezteti a hallgatóságot az addig elhangzottakra, majd rámutat, hogy miként vonatkoznak rájuk az elmondottak. Az előadás vége az, amikor az előadó lemegy az emelvényről. Ehhez hasonlóan bibliai értelemben véve ’a világrendszer befejezése’ arra az időtartamra utal, amely a véget is, és az azt megelőző időszakot is felöleli.

3. Többek között milyen események történnek Jézus jelenlétekor?

3 De mire utal a ’jelenlét’ szó, amelyről az apostolok kérdeztek? Ez a görög pa·ru·sziʹa * szó fordítása. Krisztus pa·ru·sziʹája, vagyis jelenléte akkor kezdődött, amikor 1914-ben Király lett az égben, és egészen a ’nagy nyomorúságig’ tart, amikor is eljön, hogy elpusztítsa a gonoszokat (Máté 24:21). Jézus jelenlétekor sok minden történik, például ekkor vannak ennek a gonosz világrendszernek ’az utolsó napjai’, egybegyűjtik a választottakat, és feltámasztják őket égi életre (2Tim 3:1; 1Kor 15:23; 1Tessz 4:15–17; 2Tessz 2:1). Elmondható tehát, hogy „a világrendszer befejezésének” (szün·teʹlei·a) időszaka megegyezik azzal az időszakkal, amelyet Krisztus jelenlétének (pa·ru·sziʹa) neveznek.

Hosszabb időszak

4. Milyen párhuzam vonható Jézus jelenléte és a Noé napjainak eseményei között?

4 Az, hogy a pa·ru·sziʹa szó egy hosszabb időszakra utal, összhangban van azzal, amit Jézus a jelenlétével kapcsolatban mondott. (Olvassátok fel: Máté 24:37–39.) Figyeld meg, hogy Jézus a jelenléte idejét nem ahhoz a viszonylag rövid időszakhoz hasonlította, amikor Noé napjaiban az Özönvíz bekövetkezett, hanem inkább ahhoz a sokkal hosszabb időszakhoz, amelynek a végén az Özönvíz eljött. Ez alatt az időszak alatt Noé építette a bárkát, és prédikált, egészen addig, amíg az Özönvíz végül elérkezett. Ezek az események évtizedeken át tartottak. Ehhez hasonlóan Krisztus jelenléte magában foglalja a nagy nyomorúságot is, és azokat az eseményeket is, amelyek az előtt mennek végbe (2Tessz 1:6–9).

5. Hogyan mutatja a Jelenések könyvének 6. fejezete, hogy Jézus jelenléte egy hosszabb időszak?

5 Más bibliai próféciák nyilvánvalóvá teszik, hogy Krisztus jelenléte egy hosszabb időszakra utal, nem pedig csupán arra az időre, amikor eljön, hogy elpusztítsa a gonoszokat. A Jelenések könyve úgy mutatja be Jézust, mint aki fehér lovon lovagol, és akinek koronát adnak. (Olvassátok fel: Jelenések 6:1–8.) Miután pedig 1914-ben Királlyá koronázták, úgy van ábrázolva, mint aki kivonul „győztesen, és hogy teljessé tegye győzelmét”. A beszámoló szerint Jézust ezután különböző színű lovakon ülő lovasok követik. Ezek a lovasok prófétailag háborút, élelmiszerhiányokat és járványos betegségeket jelképeznek – mindez az alatt a hosszabb időszak alatt következik be, amelyet ’az utolsó napoknak’ nevezünk. Ezt a próféciát a mi időnkben látjuk teljesedni.

6. Mit érthetünk meg Krisztus jelenlétével kapcsolatban a Jelenések könyvének a 12. fejezetéből?

6 A Jelenések könyvének a 12. fejezete további részleteket közöl Isten égi Királyságának a felállításáról. Ebben a fejezetben egy harcról olvashatunk, mely a láthatatlan birodalomban folyik. Mihály – Jézus Krisztus az égi állásában – és az angyalai harcolnak az Ördög és a démonai ellen. A harc kimeneteleként Sátánt, az Ördögöt és hordáit levetik a földre. Ekkor a beszámoló elmondja, hogy az Ördögnek nagy a haragja, „mivel tudja, hogy rövid ideje van”. (Olvassátok fel: Jelenések 12:7–12.) Érthető hát, hogy Krisztus égi Királyságának felállítása után egy olyan időszak következik a földre és a lakóira, melyet erőteljes „jaj” jellemez.

7. Miről ír a második zsoltár, és milyen lehetőségről olvashatunk benne?

7 Ehhez hasonlóan a második zsoltár prófétai leírást közöl arról, hogy Jézust beiktatják mint Királyt az égi Sion hegyén. (Olvassátok fel: Zsoltárok 2:5–9; 110:1, 2.) Azonban ez a zsoltár arra is rámutat, hogy van egy olyan időszak, amikor a földi uralkodók az alattvalóikkal együtt lehetőséget kapnak, hogy alávessék magukat Krisztus uralmának. Felszólítást kapnak, hogy ’legyen éleslátásuk’, és hogy ’okuljanak’. Igen, ebben az időszakban „boldogok mindazok, akik nála [Istennél] keresnek menedéket”, azáltal, hogy Jehovát és a kinevezett Királyát szolgálják. Amikor tehát Jézus jelen van királyi hatalomban, az embereknek lehetőségük van megtenni a szükséges változtatásokat (Zsolt 2:10–12).

A jel felismerése

8–9. Kik ismerik majd fel Krisztus jelenléte jelét, és értik meg ennek jelentőségét?

8 Mikor a farizeusok megkérdezték Jézustól, hogy mikor jön el a Királyság, ő azt válaszolta nekik, hogy számukra ez nem lesz „szembetűnő” (Luk 17:20, 21). A nem hívők nem értik majd meg. Hogyan is érthetnék, hiszen még azt sem ismerték el, hogy Jézus a jövőbeni Királyuk! Kik hát azok, akik majd felismerik Krisztus jelenléte jelét, és meg is értik ennek jelentőségét?

9 Jézus a továbbiakban elmondta, hogy a tanítványai éppoly tisztán fogják látni a jelet, mint ahogy ’a villámlást a felvillanásával’ lehet látni, mely ’az ég alatt levő egyik vidéktől a másikig fénylik’. (Olvassátok fel: Lukács 17:24–29.) Érdekes megjegyezni, hogy a Máté 24:23–27 ugyanezt a gondolatot közvetlenül Krisztus jelenlétének a jeléhez kapcsolja.

A nemzedék, amely látja a jelet

10–11. a) Hogyan magyarázta korábban ez a folyóirat a Máté 24:34-ben említett „nemzedék” kifejezést? b) Kétségtelenül hogyan értették Jézus tanítványai azt, hogy kik alkotják azt a ’nemzedéket’?

10 Korábban ez a folyóirat a Máté 24:34-ben említett „ez a nemzedék” kifejezést úgy magyarázta, hogy az az első században „a hitetlen zsidók azonos időben élő nemzedékét” * jelentette. Ez a magyarázat ésszerűnek tűnt, mivel a Szentírás más helyein Jézus a „nemzedék” szót mindig negatív értelemben használta, és legtöbbször egy negatív jelzővel, például a „gonosz” szóval jellemezte a nemzedéket (Máté 12:39; 17:17; Márk 8:38). Éppen ezért a modern kori beteljesedést illetően azt írta ez a folyóirat, hogy Jézus ezzel a kifejezéssel a nem hívők gonosz ’nemzedékére’ utalt, akik látják majd „a világrendszer befejezésének” (szün·teʹlei·a) a jellegzetességeit is, és a rendszer végét (te’losz) is.

11 Az igaz, hogy amikor Jézus a „nemzedék” szót negatív értelemben használta, a napjaiban élő gonosz emberekhez vagy emberekről beszélt. De vajon biztos, hogy ugyanez igaz a Máté 24:34-ben feljegyzett kijelentésére is? Ne feledjük, hogy Jézus négy tanítványa „külön” ment oda hozzá (Máté 24:3). Mivel Jézus ekkor semmiféle negatív jelzővel sem illette azt a ’nemzedéket’, az apostolok kétségtelenül úgy értették a szavait, hogy ők is, és más tanítványok is részét képezik annak a ’nemzedéknek’, amely nem múlik el addig, „míg mindezek meg nem történnek”.

12. Hogyan mutatja meg a szövegkörnyezet, hogy kikre utalt Jézus a „nemzedék” kifejezéssel?

12 Hogyan juthatunk el erre a következtetésre? Úgy, ha alaposan megvizsgáljuk a szövegkörnyezetet. A Máté 24:32, 33 szerint ezt mondta Jézus: „Szemléltetésként pedig tanuljátok meg a fügefától a következőt: mihelyt fiatal ága zsendül, és leveleket hajt, tudjátok, hogy közel a nyár. Hasonlóképpen ti is, amikor látjátok mindezeket, tudjátok meg, hogy ő közel van, az ajtóknál.” (Vesd össze: Márk 13:28–30; Lukács 21:30–32.) Majd a Máté 24:34-ben ezt olvassuk: „Bizony mondom nektek, hogy semmiképpen nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek.”

13–14. Miért mondhatjuk, hogy a „nemzedék”, melyre Jézus utalt, a tanítványaira kell hogy vonatkozzon?

13 Jézus azt mondta a tanítványairól, akik hamarosan felkenetnek szent szellemmel, hogy ők lesznek azok, akiknek le kell tudniuk vonni bizonyos következtetéseket, amikor „mindezeket” látják megtörténni. Tehát minden bizonnyal róluk mondta Jézus a következőket: „nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek.”

14 A nem hívőktől eltérően Jézus tanítványai nem csupán látják majd a jelet, hanem meg is értik annak jelentőségét. Ők ’tanulnak’ a jel vonásaiból, és ’tudják’ azok igazi jelentését. Teljes mértékben felfogják, hogy „ő közel van, az ajtóknál”. Az igaz, hogy az első században a nem hívő zsidók is, és a hűséges felkent keresztények is látták Jézus szavainak kis mértékű beteljesedését, de csak a felkent követői tudtak tanulni azokból az eseményekből. Egyedül ők értették a valódi jelentését annak, amit láttak.

15. a) Kik alkotják a modern kori ’nemzedéket’, melyről Jézus beszélt? b) Miért nem tudjuk kiszámítani, hogy pontosan meddig tart „ez a nemzedék”? (Lásd a bekeretezett részt a 25. oldalon.)

15 Akik ma nem értik Isten igazságát, úgy gondolják, hogy Jézus jelenlétének a jele „nem szembetűnő”. Úgy okoskodnak, hogy minden úgy megy, mint a múltban (2Pét 3:4). Krisztus hűséges felkent testvérei, a modern kori János osztály ellenben felismeri ezt a jelet – éppen úgy, mint ahogyan fel lehet ismerni a villámlást –, és megérti annak valódi jelentését. Mint osztály, ezek az egy időben élő felkentek alkotják a modern kori ’nemzedéket’, amely nem múlik el addig, „míg mindezek meg nem történnek”. * Ez azt sejteti, hogy Krisztus felkent testvérei közül néhányan még itt lesznek a földön, amikor kitör a megjövendölt nagy nyomorúság.

„Kitartóan virrasszatok!”

16. Mit kell tennie Krisztus minden tanítványának?

16 Azonban a jel felismerésén kívül többre van szükség. Jézus még ezt is mondta: „Amit . . . nektek mondok, mindenkinek mondom: kitartóan virrasszatok!” (Márk 13:37). Ezt most mindannyiunknak égetően fontos megtenni, akár felkentek vagyunk, akár a nagy sokasághoz tartozunk. Kilenc évtized telt el azóta, hogy Jézus 1914-ben Király lett az égben. Bár lehet, hogy nehéz, de készen kell lennünk, és kitartóan kell virrasztanunk. Ebben segít nekünk, ha megértjük, hogy Krisztus láthatatlanul jelen van Királyság-hatalomban. Ez arra a tényre is felhívja a figyelmünket, hogy hamarosan eljön, hogy elpusztítsa az ellenségeit ’olyan órában, amelyben nem gondoljuk valószínűnek’ (Luk 12:40).

17. Milyen érzéssel töltsön el minket az, hogy megértjük, mit jelent Krisztus jelenléte, és minek a megtételét határozzuk el?

17 Ha megértjük, mit jelent Krisztus jelenléte, akkor felerősödik bennünk a sürgősség érzete. Tudjuk, hogy Jézus már jelen van, és hogy az égben mint Király láthatatlanul uralkodik 1914 óta. Hamarosan eljön, hogy elpusztítsa a gonoszokat, és hogy gyökeres változásokat hozzon az egész földre. Ezért hát minden eddiginél nagyobb elszántsággal vegyük ki tevékenyen a részünket abból a munkából, amelyről Jézus ezt jövendölte: „a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek, és akkor jön el a vég [te’losz]” (Máté 24:14).

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. A pa·ru·sziʹa szó jelentése jól látható abból, hogy Pál apostol a 2Korintusz 10:10, 11-ben is, és a Filippi 2:12-ben is szembeállította egymással a ’jelenlét’ és a ’távollét’ szavakat. A téma részletes megvizsgálása végett lásd az Insight on the Scriptures II. kötetének 676–9. oldalát.

^ 10. bek. Lásd Az Őrtorony 1995. november 1-jei számának a 11–5., 19., 30. és 31. oldalát.

^ 15. bek. Úgy tűnik, hogy az az időszak, amelyben „ez a nemzedék” él, megegyezik azzal az időszakkal, amikor a Jelenések könyvének első látomása kibontakozik (Jel 1:10–3:22). Az Úr napjának ez a része 1914-től addig terjed, míg a hűséges felkentek közül az utolsó meg nem hal, és fel nem támad. (Lásd A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! című könyv 24. oldalán a 4. bekezdést.)

Hogyan válaszolnál?

• Honnan tudjuk, hogy Jézus jelenléte egy hosszabb időszak?

• Kik ismerik fel Jézus jelenlétének a jelét, és értik meg annak jelentését?

• Kik alkotják a Máté 24:34-ben említett modern kori nemzedéket?

• Miért nem tudjuk kiszámítani pontosan, hogy meddig tart „ez a nemzedék”?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kiemelt rész a 25. oldalon]

Ki tudjuk számítani, meddig tart „ez a nemzedék”?

A „nemzedék” szó általában különböző korú emberekre utal, akik egy adott időszakban vagy esemény idején élnek. Például a 2Mózes 1:6-ban ezt olvassuk: „Majd meghalt József és valamennyi testvére, meg az az egész nemzedék.” József és a testvérei különböző korúak voltak, de egy adott időszakban voltak közös élményeik. ’Az a nemzedék’ magában foglalta József néhány testvérét, akik József előtt születtek. Közülük többen tovább éltek, mint ő (1Móz 50:24). ’Abból a nemzedékből’ mások, mint például Benjámin, József születése után születtek, és talán még a halála után is éltek.

Amikor tehát a „nemzedék” szót olyan emberekre használjuk, akik egy adott időben élnek, nem lehet pontosan kiszámítani ennek az időszaknak a hosszát, inkább csak azt lehet elmondani róla, hogy van vége, és hogy nem egy rendkívül hosszú időszak. Ezért amikor Jézus a Máté 24:34-ben az „ez a nemzedék” kifejezést használta, nem egy képletet adott a tanítványainak, amellyel meg tudnák határozni, hogy mikor érnek véget az ’utolsó napok’. Inkább azt hangsúlyozta, hogy „azt a napot és azt az órát” nem fogják tudni (2Tim 3:1; Máté 24:36).

[Kép a 22–23. oldalon]

Jézus ’győztesként’ van ábrázolva, miután 1914-ben Királlyá koronázták

[Kép a 24. oldalon]

„Semmiképpen nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek”