Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Utánozd a legnagyobb Misszionáriust

Utánozd a legnagyobb Misszionáriust

Utánozd a legnagyobb Misszionáriust

„Legyetek az utánzóimmá, mint ahogy én is utánzója vagyok Krisztusnak” (1KOR 11:1)

1. Miért kell utánoznunk Jézus Krisztust?

PÁL APOSTOL utánozta a legnagyobb Misszionáriust, Jézus Krisztust, és keresztény hittársait is erre buzdította: „Legyetek az utánzóimmá, mint ahogy én is utánzója vagyok Krisztusnak” (1Kor 11:1). Miután Jézus példát adott apostolainak az alázatban azzal, hogy alázatosan megmosta a lábukat, ezt mondta nekik: „elétek adtam a példát, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” (Ján 13:12–15). Ma élő keresztényekként az a felelősségünk, hogy utánozzuk Jézus Krisztust a szavainkkal, tetteinkkel és tulajdonságainkkal (1Pét 2:21).

2. Milyen szemléletmódot sajátíthatsz el, még akkor is, ha nem nevezett ki misszionáriusnak a Vezető Testület?

2 Az előző cikkben tanultunk arról, hogy misszionárius az, akit evangéliumhirdetőként küldenek el, vagyis aki jó hírt visz másoknak. Ezzel kapcsolatban Pál feltett néhány érdekes kérdést. (Olvassátok fel: Róma 10:11–15.) Figyeld meg, mit kérdezett az apostol: „Hogyan fognak . . . hallani, ha nincs, aki prédikáljon?” Ezután Ézsaiás próféciájából idézte a következő szavakat: „Mily szépséges azoknak lába, akik jó dolgok jó hírét hirdetik!” (Ézs 52:7). Még ha nem is vagy misszionáriusnak kinevezve, hogy egy külföldi megbízatásban szolgálj, kifejlesztheted az evangelizáló szellemet, ha utánzod Jézust a jó hír buzgó hirdetőjeként. Tavaly 6 957 852 Királyság-hírnök végezte az ’evangéliumhirdető munkát’ 236 országban (2Tim 4:5).

„Mi mindent elhagytunk, és követtünk téged”

3–4. Mit hagyott hátra Jézus az égben, és nekünk mit kell tennünk, hogy a követői legyünk?

3 Jézus hátrahagyva égi életét és dicsőségét, „megüresítette magát, rabszolgai formát öltött”, hogy betöltse a neki kijelölt szerepet a földön (Fil 2:7). Bármit teszünk is, hogy utánozzuk Krisztust, az nem érhet fel azzal, amit ő tett, amikor a földre jött. De a követőiként állhatatosak maradhatunk, ha nem tekintünk vissza vágyakozással arra, amink Sátán világában volt (1Ján 5:19).

4 Egyszer Péter apostol ezt mondta Jézusnak: „Íme! Mi mindent elhagytunk, és követtünk téged” (Máté 19:27). Amikor meghívást kaptak, hogy legyenek Jézus követői, Péter, András, Jakab és János rögtön otthagyták hálóikat. Felhagytak a halászattal, és a szolgálatot tették hivatásukká. Lukács evangéliumi beszámolója szerint Péter ezt mondta: „Íme! Mi elhagytuk, amink volt, és követtünk téged” (Luk 18:28). Legtöbbünknek nem kellett mindent elhagynunk „amink volt”, hogy kövessük Jézust. Ahhoz azonban, hogy Krisztus követői legyünk, és teljes szívvel szolgáljuk Jehovát, nagyon is ’meg kellett tagadnunk magunkat’ (Máté 16:24). Ez az életút gazdag áldásokkal jár. (Olvassátok fel: Máté 19:29.) Ha Krisztust utánozva buzgón hirdetjük az evangéliumot, az örömmel tölti el a szívünket, különösen, ha segítettünk valakinek közeledni Istenhez és szeretett Fiához, még akkor is, ha ebben csak egy kis részünk volt.

5. Mondj el egy tapasztalatot, mely megmutatja, hogyan dönthet egy bevándorló, miután megismeri a Biblia igazságát!

5 Valmir, egy brazíliai férfi, Suriname középső részén élt, és aranyat bányászott. Alkoholista volt, és erkölcstelen életet élt. Egyszer, amikor az egyik városban járt, Jehova Tanúi elkezdték vele tanulmányozni a Bibliát. Mindennap tanulmányozott, számos változtatást tett az életében, és hamarosan megkeresztelkedett. Amikor felismerte, hogy a munkája megnehezíti, hogy összhangban éljen újonnan megszerzett hitével, eladta a jövedelmező vállalkozását, és visszaköltözött Brazíliába, hogy segítsen a családjának szellemi kincsekre találni. Sok bevándorló, miután megismeri a Biblia igazságát, készségesen feladja egy gazdagabb országban lévő munkáját, és visszamegy a szülőföldjére, azzal a céllal, hogy segítsen szellemileg a rokonainak és másoknak. Ezek a Királyság-hírnökök igazi evangelizáló szellemet mutatnak.

6. Mit tehetünk, ha nem tudunk olyan helyre költözni, ahol nagyobb szükség van Királyság-hirdetőkre?

6 Sok Tanú olyan helyre tudott költözni, ahol nagyobb szükség van Királyság-hirdetőkre. Néhányan még külföldön is szolgálnak. Lehet, hogy személy szerint nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elköltözzünk, de utánozhatjuk Jézust, ha mindig a tőlünk telhető legtöbbet tesszük a szolgálatban.

Jehova gondoskodik a szükséges képzésről

7. Milyen iskolák léteznek azok képzésére, akik Királyság-hirdetőkként szeretnék fejleszteni a képességeiket?

7 Mint ahogy Jézus képzést kapott az Atyjától, ma éppúgy mi is hasznunkra fordíthatjuk az oktatást, melyről Jehova gondoskodik. Maga Jézus is ezt mondta: „Meg van írva a Prófétákban: »És mindannyian Jehovától tanítottak lesznek«” (Ján 6:45; Ézs 54:13). Ma vannak olyan iskolák, melyeket kimondottan azért hoztak létre, hogy felkészítsenek minket mint Királyság-hirdetőket. Kétségtelen, hogy valamilyen formában mindannyian hasznot merítünk a teokratikus szolgálati iskolából a gyülekezetünkben. Az úttörőknek kiváltságukban áll részt venni az úttörőszolgálati iskolán. Számos régóta szolgáló úttörőnek abban az örömben volt része, hogy másodszor is részt vehetett ezen az iskolán. A vének és a kisegítőszolgák a Királyság-szolgálati iskolán vesznek részt, hogy fejlesszék a tanítói képességüket, és hogy a hívőtársaiknak még jobb szolgálatot végezzenek. Sok egyedülálló vén és kisegítőszolga végezte el a szolgálati kiképzőiskolát, mely felkészíti őket arra, hogy segítsenek másoknak a prédikálómunkában. Számos testvér és testvérnő pedig, aki külföldi misszionáriusi megbízatást kapott, az Őrtorony Gileád Bibliaiskolán részesült képzésben.

8. Mennyire értékeli néhány testvér a képzést, melyről Jehova gondoskodik?

8 Jehova sok Tanúja változtatásokat tett az életében, hogy elvégezhesse ezeket az iskolákat. Azért, hogy részt vehessen a szolgálati kiképzőiskolán Kanadában, Yugu otthagyta a munkahelyét, mert hiába kérte a munkaadóját, az nem adott neki szabadságot. „Nem bántam meg – mondta Yugu. – Sőt, ha szívességből elengedtek volna szabadságra, akkor talán azt is elvárták volna tőlem, hogy lojalitásból hosszú távon ott maradjak a cégnél. De most szabad vagyok bármilyen megbízatásra, amit a jövőben kaphatok Jehovától.” Sokan azért, hogy javukra fordítsák a képzést, melyről Isten gondoskodik, készségesen feláldozták azt, amit egykor nagyra becsültek (Luk 5:28).

9. Mondj egy példát, mely rámutat a Biblián alapuló tanítás és a komoly erőfeszítések hatékonyságára!

9 A Biblián alapuló tanítás és a komoly erőfeszítések nagyon hatékonyak (2Tim 3:16, 17). Figyeld meg, mi történt a guatemalai Saulóval, aki enyhe szellemi fogyatékossággal született. Az egyik tanárnője azt mondta az édesanyjának, hogy nem kellene erőltetni, hogy a fia megtanuljon olvasni, mert az csak összezavarná őt. Saulo úgy fejezte be az iskolát, hogy nem tudott olvasni. Egy Tanú azonban megtanította őt olvasni a Tanulj meg írni-olvasni! című füzet segítségével. Saulo végül eljutott addig, hogy előadásokat tartson a teokratikus szolgálati iskolán. Később Saulo édesanyja találkozott a tanárnővel a házról házra végzett szolgálatban. Amikor a tanárnő meghallotta, hogy Saulo megtanult olvasni, megkérte az édesanyát, hogy egy hét múlva őt is hozza magával. A következő héten ezt kérdezte Saulótól: „Mit fogsz tanítani nekem?” Saulo elkezdett felolvasni egy bekezdést a Mit tanít valójában a Biblia? című könyvből. „El sem hiszem, hogy most te tanítasz engem” – mondta a tanárnő. Nem tudta visszatartani a könnyeit, és megölelte Saulót.

Tanítás, mely megérinti az emberek szívét

10. Milyen kiváló eszköz áll rendelkezésünkre a Biblia igazságának tanításához?

10 Jézus arra alapozta a tanítását, amit közvetlenül Jehovától tanult, és arra az útmutatásra, mely Isten írott Szavában található (Luk 4:16–21; Ján 8:28). Azzal utánozzuk Jézust, ha megfogadjuk a tanácsát, és ha ragaszkodunk a Szentíráshoz. Ezért mindannyian egyetértésben beszélünk és gondolkodunk, és ez hozzájárul az egységünkhöz (1Kor 1:10). Mennyire hálásak vagyunk, hogy „a hű és értelmes rabszolga” Biblián alapuló kiadványokkal lát el bennünket, melyek segítenek, hogy megőrizzük az egységünket a tanításban, és elvégezzük az evangéliumhirdető munkánkat (Máté 24:45; 28:19, 20). Az egyik ilyen kiadvány A Biblia tanítása könyv, mely eddig 179 nyelven jelent meg.

11. Hogyan segített A Biblia tanítása könyv egy etiópiai testvérnőnek legyőznie az ellenségeskedést?

11 A Szentírás tanulmányozása A Biblia tanítása könyvvel még az ellenséges személyek szívét is megváltoztathatja. Egyszer Etiópiában egy úttörő testvérnő, Lula épp bibliatanulmányozást vezetett, amikor a tanulmányozó egyik rokona berontott hozzájuk, és azt mondta, hogy nekik nincs szükségük ilyen tanulmányozásra. Lula higgadtan érvelt neki, felhasználva a hamisított pénzről szóló szemléltetést A Biblia tanítása könyv 15. fejezetéből. Az asszony lecsillapodott, és megengedte nekik, hogy folytassák a tanulmányozást. Sőt, ott volt a következő tanulmányozáskor, és kérte, hogy vele is tanulmányozzák a Bibliát, és még azt is felajánlotta, hogy fizet érte. Hamarosan heti három alkalommal tanulmányozott, és nagyszerűen előrehaladt szellemileg.

12. Mondj egy példát arra, hogyan tudják a fiatalok hatékonyan tanítani a bibliai igazságokat!

12 A fiatalok is segíthetnek másoknak A Biblia tanítása könyvvel. Amikor Hawaiin a 11 éves Keanu épp ezt a könyvet olvasta az iskolában, az egyik osztálytársa megkérdezte: „Ti miért nem tartjátok meg az ünnepeket?” A választ Keanu egyenesen a függelékben található „Megtartsuk az ünnepeket?” című részből olvasta fel. Ezután a tartalomjegyzékhez lapozott, és megkérdezte az osztálytársát, hogy melyik téma érdekli őt a legjobban. Elkezdték a bibliatanulmányozást. Jehova Tanúi az elmúlt szolgálati évben 6 561 426 bibliatanulmányozást vezettek, és sok tanulmányozáson nagyon jó hasznát vették A Biblia tanítása könyvnek. Te használod ezt a segédeszközt a bibliatanulmányozásokon?

13. Milyen nagy hatással lehet az emberekre a Biblia tanulmányozása?

13 A Szentírás tanulmányozása A Biblia tanítása könyv segítségével nagy hatással lehet azokra, akik vágynak rá, hogy Isten akaratát tegyék. Norvégiában egy különleges úttörő házaspár bibliatanulmányozást kezdett egy családdal Zambiából. A zambiai házaspárnak már volt három lánya, és nem szerettek volna még egy gyereket. Így amikor az asszony terhes lett, az abortusz mellett döntöttek. Néhány nappal azelőtt, hogy elmentek volna az orvoshoz, a „Sajátítsuk el Isten gondolkodásmódját az életről!” című fejezetet tanulmányozták. A fejezetben van egy kép egy még meg nem született gyermekről. Ez olyan mélyen érintette a házaspárt, hogy úgy döntöttek, nem vetetik el a gyermeket. Továbbra is nagyszerűen haladtak előre szellemileg, újszülött kisfiukat pedig a tanulmányozást vezető testvérről nevezték el.

14. Mondj egy példát, hogyan vezethet jó eredményhez, ha összhangban élünk azzal, amit tanítunk!

14 Jézus tanítási módjának egyik fontos vonása volt, hogy összhangban élt azzal, amit tanított. Sokakra jó benyomást tesz Jehova Tanúi kiváló viselkedése, akik ebben is utánozzák Jézust. Egy új-zélandi üzletembernek feltörték az autóját, és ellopták az aktatáskáját. A férfi jelentette az esetet a rendőrségen, ahol ezt mondták neki: „Egyetlen esélye van annak, hogy visszakapja az értékeit, ha egy Jehova Tanúja találja meg azokat.” A táskát egy újságkihordó testvérnő találta meg. Értesítették a tulajdonost, aki elment a testvérnő otthonába. Nagy kő esett le a szívéről, amikor látta, hogy megvan az az irat, mely számára felbecsülhetetlen értékű. A testvérnő ezt mondta neki: „Az csak természetes, hogy visszaadom a táskát, mivel Jehova Tanúja vagyok.” Az üzletember erre teljesen elámult, ugyanis eszébe jutott, hogy mit mondott neki a rendőr aznap délelőtt. Nyilvánvaló, hogy az igaz keresztények utánozzák Jézust, és összhangban élnek a Biblia tanításaival (Héb 13:18).

Utánozd Jézus emberekkel való bánásmódját

15–16. Hogyan tehetjük vonzóvá az embereknek az üzenetet, melyet prédikálunk?

15 Jézus emberekkel való bánásmódja vonzóvá tette számukra az üzenetét. A szeretete és alázatossága például hozzá vonzotta az alacsony sorúakat. Könyörületes volt azokkal, akik odamentek hozzá, kedves szavakkal megvigasztalta őket, és sokakat meggyógyított. (Olvassátok fel: Márk 2:1–5.) Bár mi nem tudunk csodákat tenni, de ki tudjuk mutatni a szeretetet, az alázatot és a könyörületet, olyan tulajdonságokat, melyek segítenek az igazsághoz vonzani az embereket.

16 Nagy szerepe volt a könyörületnek, amikor Tariua, egy különleges úttörő testvérnő fölkereste Beerét, egy idősebb férfit, aki a dél-csendes-óceáni Kiribati egyik elhagyatott szigetén él. Bár a férfi kifejezésre juttatta, hogy nem akarja meghallgatni Tariuát, ő könyörületet érzett iránta, mikor észrevette, hogy a férfi részben le van bénulva. „Hallotta már, mit ígér Isten a betegeknek és az időseknek?” – kérdezte. Ezután felolvasott egy részt Ézsaiás próféciájából. (Olvassátok fel: Ézsaiás 35:5, 6.) A férfi megdöbbenve így válaszolt: „Évek óta olvasom a Bibliát, és egy misszionárius az egyházamból hosszú évek óta látogat, de ezt még soha nem olvastam a Bibliában.” Beere elkezdte tanulmányozni a Bibliát, és nagyszerűen előrehaladt szellemileg. Igen, Beere súlyosan mozgáskorlátozott volt, de megkeresztelkedett, és élen jár abban, hogy törődik egy elszigetelt csoporttal, és az egész szigetet bejárva prédikálja a jó hírt.

Továbbra is utánozd Krisztust

17–18. a) Hogyan lehetsz sikeres evangéliumhirdető? b) Mit fognak tapasztalni azok, akik komolyan veszik a szolgálatukat?

17 Mint ahogy azt a szolgálatban szerzett örömteli tapasztalatok újra és újra bizonyítják, mi is sikeres evangéliumhirdetők lehetünk, ha kifejlesztjük és kimutatjuk azokat a tulajdonságokat, melyeket Jézus. Mennyire helyénvaló hát, hogy buzgó evangéliumhirdetőkként utánozzuk Krisztust!

18 Amikor az első században néhányan Jézus tanítványai lettek, Péter ezt kérdezte: „mink lesz hát minekünk?” Jézus így válaszolt: „mindaz, aki házakat vagy fivéreket vagy nővéreket vagy apát vagy anyát vagy gyermekeket vagy földeket hagyott el az én nevemért, sokszorta többet kap majd, és örök életet örököl” (Máté 19:27–29). Biztos, hogy mi is ezt fogjuk tapasztalni, ha továbbra is utánozzuk a legnagyobb Misszionáriust, Jézus Krisztust.

Hogyan válaszolnál?

• Hogyan képez minket Jehova, hogy evangéliumhirdetők legyünk?

• Miért hatékony eszköz a szolgálatunkban A Biblia tanítása könyv?

• Hogyan utánozhatjuk Jézust az emberekkel való bánásmódunkban?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 17. oldalon]

Péter, András, Jakab és János késedelem nélkül reagáltak, amikor Jézus elhívta őket, hogy kövessék őt

[Kép a 19. oldalon]

Az olyan kiadványok, mint „A Biblia tanítása” könyv segítenek megőrizni az egységünket a tanításban