Egy nagyon fontos találkozó

EGY nagyon fontos találkozóra várok. Hadd meséljem el, hogy fiatal spanyol anyukaként miért beszéltem meg ezt a találkozót.

Gyermekkoromban a béke és a nyugalom hiányzott az életünkből. A családunkat mélyen megrendítette, hogy a négyéves öcsém egy tragikus balesetben meghalt. Ezenkívül édesapám rossz szokásai miatt édesanyám nem talált túl sok örömet a házasságban. Ezek a nehézségek mégsem akadályozták meg őt abban, hogy erkölcsi értékekre nevelje a bátyámat és engem.

Idővel a bátyám megnősült, és én is férjhez mentem. Röviddel ezután az édesanyámnál rákot állapítottak meg, amely végül a halálához vezetett. Ám mielőtt meghalt, adott nekünk egy valódi kincset.

Az egyik ismerőse beszélt neki a feltámadás szentírási reménységéről, és felajánlott neki egy bibliatanulmányozást, melyet ő elfogadott. Élete utolsó szakaszában a Biblia reményt adó üzenete értelmet adott az életének, és segített neki, hogy megtalálja a boldogságot.

Mivel láttuk, hogy a Biblia üzenete milyen jó hatással van rá, a bátyám és én is tanulmányozni kezdtük Isten Szavát. Egy hónappal azelőtt, hogy megszültem második gyermekemet, egy gyönyörű kislányt, Lucíát, Jehova Tanújaként megkeresztelkedtem.

A keresztelkedésem napja nagyon fontos volt számomra. Egyrészt azért, mert így már Jehovához tartoztam, hiszen átadtam magam neki, hogy örökké szolgáljam őt. Másrészt azért, mert így megoszthattam a hitemet a kisfiammal és a kislányommal.

De sajnos emiatt nem sokáig lehettem boldog. Amikor Lucía négyéves volt, kínzó hasfájás kezdte gyötörni. Néhány vizsgálat után a radiológus elmagyarázta, hogy a máján egy narancs nagyságú daganat van. Az orvos elmondta, hogy Lucíának neuroblasztómája van, amely egy agresszív rákos daganat. Ezzel elkezdődött Lucía hét évig tartó küzdelme a rákkal, ami miatt többször hosszú ideig volt kórházban.

Példát mutatott az önfeláldozásban

Ezek alatt a nehéz évek alatt Lucía gyakran öntött lelket belém a melegséget árasztó öleléseivel és puszijaival. Az, ahogyan a betegségével küzdött, nagy hatással volt a kórház dolgozóira is. Mindig készségesen segített a nővéreknek kiosztani a joghurtokat, gyümölcsleveket és más dolgokat a többi beteg gyereknek. A nővérek még egy fehér köpenyt is adtak neki, és egy kitűzőt, melyen a „segédnővér” felirat állt.

„Lucía nagyon a szívemhez nőtt – emlékszik vissza a kórház egyik dolgozója. – Nagyon élénk, kreatív kislány volt, nagyon szeretett festeni. Talpraesett és érett volt, nagyon érett.”

Lucía az erejét és kiegyensúlyozottságát Isten Szavának köszönhette (Héb 4:12). Meg volt győződve arról, hogy az új világban „nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” – ahogy azt Isten Szava ígéri (Jel 21:4). Érdeklődést mutatott mások iránt, és minden lehetőséget megragadott, hogy megossza velük a Biblia üzenetét. Lucía feltámadásba vetett szilárd hite még az elkeserítő kilátások ellenére is segített neki megőrizni a kiegyensúlyozottságát és vidám természetét (Ézs 25:8). Egészen a halála napjáig ilyen volt a szemlélete.

Azon a napon beszéltem meg azt a nagyon fontos találkozót. Lucía csak nehezen tudta  kinyitni a szemét. Az édesapja fogta az egyik kezét, én a másikat. „Ne aggódj, nem hagylak el – suttogtam. – Csak lélegezz lassan. Mire felébredsz, már jól leszel. Semmid nem fog fájni, és én ott leszek veled.”

Tartanom kell magam az ígéretemhez. Tudom, hogy a várakozás nem lesz könnyű. De azt is tudom, hogy ha türelmes vagyok, bízom Jehovában, és megőrzöm iránta a feddhetetlenségemet, ott leszek, amikor feltámad.

Lucía öröksége

Lucía bátorságban mutatott példája és a gyülekezet nagyszerű támogatása mély benyomást tett a férjemre, aki nem osztotta a hitemet. Aznap, amikor Lucía meghalt, elmondta, hogy sok mindent át kell gondolnia. Néhány héttel később megkért egy vént a gyülekezetben, hogy tanulmányozza vele a Bibliát. Hamarosan pedig látogatni kezdte az összejöveteleket. Jehova segítségével abbahagyta a dohányzást, ami korábban nem sikerült neki.

Bár a Lucía elvesztése miatti fájdalmam nem múlt el, mégis hálás vagyok Jehovának azért, amit Lucía örökségül hagyott. A férjemmel kölcsönösen vigasztaljuk egymást a feltámadás csodálatos reménységével, sőt magunk elé képzeljük azt az időt, amikor újra láthatjuk Lucíát, a ragyogó, tágra nyílt szemeit és azokat a kedves kis gödröcskéket, amelyek mindig megjelentek az arcán, amikor mosolygott.

A kislányom tragikus halála az egyik környékünkön lakó hölgyet is nagyon megrázta. Egy esős szombat délelőtt fölkeresett. A fia ugyanabba az iskolába járt, mint Lucía. A másik fia 11 évesen halt meg ugyanebben a betegségben. Mikor megtudta, mi történt Lucíával, kiderítette, hol lakunk, és meglátogatott minket. Tudni szerette volna, hogy hogyan tudtuk elviselni Lucía halálát, és felvetette, hogy alapítsunk egy csoportot, amely vigaszt nyújt olyan anyáknak, akik hozzánk hasonló helyzetben vannak.

Elmondtam neki, hogy én személy szerint valódi vigaszra leltem a Biblia egyik ígéretében, olyan vigaszra, mely messze felülmúl mindent, amit az emberek fel tudnak ajánlani. Felragyogott a szeme, amikor felolvastam neki Jézusnak a János 5:28, 29-ben feljegyzett szavait. Elfogadta a bibliatanulmányozást, és hamarosan kezdte érezni ’Isten békéjét, amely felette áll minden gondolkodásnak’ (Fil 4:7). Gyakran, amikor együtt tanulmányozzuk a Bibliát, megállunk egy kicsit, és magunk elé képzeljük, amint találkozunk a szeretteinkkel az új világban a feltámadáskor.

Igen, Lucía rövidke életével hosszú távra szóló örökséget hagyott ránk. A hite hozzájárult, hogy a családunk egységes legyen Isten szolgálatában, engem pedig még inkább megerősített abban az elhatározásomban, hogy szilárdan kitartok a hitben. Kétségtelen, hogy mindannyiunknak, akik elvesztettünk egy szeretett személyt, valószínűleg van egy nagyon fontos találkozónk a feltámadáskor.

[Kép a 20. oldalon]

Lucía rajza a paradicsomról