Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Már fiatalon dönts úgy, hogy Jehovát fogod szolgálni

Már fiatalon dönts úgy, hogy Jehovát fogod szolgálni

Már fiatalon dönts úgy, hogy Jehovát fogod szolgálni

„Maradj meg azokban, amiket tanultál, és amiket meggyőzetve elhittél” (2TIM 3:14)

1. Hogyan tekinti Jehova az őt szolgáló fiatal Tanúk szolgálatát?

JEHOVÁNAK olyan sokat jelent a fiatalok szent szolgálata, hogy még egy próféciát is ihletett róluk. „Néped készséggel ajánlkozik a napon, melyen hadra kelsz – énekelte a zsoltáríró. – Szent ékességben, a hajnal méhéből jőve, olyan a te ifjaidnak serege, mint a harmatcseppek” (Zsolt 110:3). Igen, Jehova nagy becsben tartja az őt készségesen szolgáló fiatalokat.

2. Milyen világi befolyással néznek szembe a fiatalok a jövőjüket illetően?

2 Ti fiatalok, akik a keresztény gyülekezethez tartoztok, átadtátok már az életeteket Jehovának? Sokaknak talán nehéz meghozniuk a döntést, hogy az igaz Istent szolgálják. Az üzleti élet kiemelkedő személyiségei, a pedagógusok, sőt néha még a családtagok és a barátok is anyagi célok elérésére ösztönzik a fiatalokat. A világ gyakran lenézi őket, ha szellemi célokra törekednek. Az igazság azonban az, hogy az igaz Isten szolgálata a legjobb életút, amelyre törekedhetsz (Zsolt 27:4). Ezzel kapcsolatban gondolkodj el három kérdésen: Miért szolgáld Istent? Mások véleménye vagy tettei ellenére hogyan élhetsz az Istennek tett önátadásodnak megfelelően? Milyen nagyszerű lehetőségek nyílhatnak meg előtted a szent szolgálatban?

Dönts okosan, válaszd Jehova szolgálatát!

3. Milyen hatással legyen ránk Jehova teremtésműve?

3 Miért szolgáld az igaz és élő Istent? A Jelenések 4:11 rámutat ennek legfőbb okára: „Méltó vagy, Jehova, igen, Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.” Jehova a csodálatos Teremtője mindannak, ami létezik. Mennyire gyönyörű a földünk! A fák, a virágok, az állatok, az óceánok, a hegyek és a vízesések mind-mind Jehova alkotásai. Isten ’alkotásai betöltik a földet’, írja a Zsoltárok 104:24. Igazán hálásak lehetünk Jehovának, amiért szeretetéből fakadóan olyan testet és elmét adott nekünk, hogy élvezhetjük az életet a földön, és gyönyörködhetünk a rajta lévő jó dolgokban. A csodálatos teremtésműve iránti, szívből jövő értékelésünk vajon nem arra indít minket, hogy szolgáljuk őt?

4–5. Isten mely tettei segítettek Józsuénak közel kerülni Jehovához?

4 Az izraelita vezető, Józsué szavai egy másik okot is feltárnak, hogy miért szolgáljuk Jehovát. Élete vége felé ezt mondta Isten népének: „jól tudjátok teljes szívetekből és teljes lelketekből, hogy egyetlen szó sem maradt beteljesületlenül mindabból a jó szóból, melyet Jehova, a ti Istenetek mondott nektek. Mind beteljesült rajtatok.” Miért mondhatta ezt? (Józs 23:14).

5 Mivel Józsué Egyiptomban nőtt fel, ismerhette Jehova ígéretét, miszerint földet fog adni az izraelitáknak lakóhelyül (1Móz 12:7; 50:24, 25; 2Móz 3:8). Majd láthatta, hogy Jehova kezdi valóra váltani ezt az ígéretét, amikor tíz csapást mér Egyiptomra, és arra kényszeríti a konok fáraót, hogy engedje el Izrael fiait. Józsué azok között volt, akik megmenekültek a Vörös-tengernél, és szemtanúja volt annak, hogy a tenger elnyeli a fáraót és a seregét. ’A nagy és félelmetes [Sínai] pusztában’ való hosszú vándorlás alatt tapasztalta, hogyan gondoskodik Jehova az izraeliták minden szükségletéről. Senki sem halt meg szomjúság vagy éhség miatt (5Móz 8:3–5, 14–16; Józs 24:5–7). Amikor elérkezett az idő, hogy az izraeliták meghódítsák a hatalmas kánaánita nemzeteket, és birtokba vegyék az Ígéret földjét, Józsué érezhette, hogyan támogatja őket az az Isten, akit ő és a többi izraelita imád (Józs 10:14, 42).

6. Mi segíthet neked, hogy vágyat érezz Isten szolgálatára?

6 Józsué tudta, hogy Jehova megtartotta az ígéreteit. Ezért kijelentette: „én és az én háznépem Jehovát fogjuk szolgálni” (Józs 24:15). És mi a helyzet veled? Mikor az igaz Isten azon ígéreteire gondolsz, melyeket már valóra váltott, és melyeket még a jövőben fog beteljesíteni, vágysz rá, hogy szolgáld őt, ahogyan Józsué is tette?

7. Miért létfontosságú megkeresztelkedni?

7 Ha gondolatban elidőzöl Jehova teremtésművén, és elmélkedsz csodálatos és teljesen megbízható ígéretein, az nemcsak arra kell hogy indítson, hogy átadd az életedet Jehovának, hanem arra is, hogy ezt vízben való bemerítkezéssel jelképezd. Létfontosságú megkeresztelkedniük azoknak, akik szeretnék szolgálni Istent. Ebben Példaképünk, Jézus is mintát adott. Közvetlenül azelőtt, hogy elkezdte volna messiási munkáját, elment Keresztelő Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjen. Miért tette ezt? Később ezt mondta: „nem azért szálltam alá az égből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem” (Ján 6:38). Annak jelképeként, hogy felajánlja magát Atyja akaratának a cselekvésére, megkeresztelkedett (Máté 3:13–17).

8. Miért döntött Timóteusz Isten imádata mellett, és vajon neked mit kell tenned?

8 Vagy gondolj Timóteuszra, egy fiatal keresztényre, akinek Jehova idővel sok munkát és kiváltságot adott. Miért döntött Timóteusz az igaz Isten imádata mellett? A Biblia szerint ’tanult, és meggyőzetve hitt’ (2Tim 3:14). Ha már te is tanulmányoztad Isten Szavát, és ’meggyőzetve elhitted’, hogy a tanításai igazak, hasonló helyzetben vagy, mint Timóteusz. Döntened kell. Miért ne beszélnél a szüleiddel a terveidről? Ők a gyülekezeti vénekkel együtt segíthetnek megértened, hogy a Szentírás alapján mit kell tenned ahhoz, hogy megkeresztelkedhess. (Olvassátok fel: Cselekedetek 8:12.)

9. Mit válthat ki az emberekből, ha megkeresztelkedsz?

9 A keresztelkedés kiváló kezdete az igaz Isten szolgálatának. Ezzel egy hosszútávfutó-versenyen indulsz el. A díj az örök élet, valamint az, hogy már most is örömben lehet részed, mert Isten akaratát cselekszed (Héb 12:2, 3). Örömet szerzel vele a versenyben részt vevő családtagjaidnak is, és a keresztény gyülekezethez tartozó barátaidnak is. De ami a legfontosabb, megörvendezteted Jehova szívét. (Olvassátok fel: Példabeszédek 23:15.) Igaz, mások talán nem értik, miért döntöttél Jehova imádata mellett, és talán nem értenek egyet a döntéseddel. Esetleg még ellened is fordulnak. Ám sikeresen leküzdheted ezeket a nehézségeket.

Ha mások nem értenek egyet a döntéseddel, vagy ellened fordulnak

10–11. a) Miről kérdezgethetnek az emberek, ha Isten szolgálata mellett döntesz? b) Mit tanulhatsz abból, ahogyan Jézus az igaz imádatra vonatkozó kérdésekre válaszolt?

10 Az iskolatársaid, a szomszédaid és a rokonaid talán meghökkennek, ha Jehova szolgálata mellett döntesz. Megkérdezhetik, hogy miért akarsz így élni, és kérdezgethetnek a hitedről. Mit tegyél ilyenkor? Természetesen meg kell vizsgálnod a gondolkodásodat és az érzéseidet, hogy el tudd magyarázni, miért döntöttél így. És amikor a hitnézeteiddel kapcsolatos kérdésekre válaszolsz, Jézusról veheted a legjobb példát.

11 Amikor a zsidó vallási vezetők a feltámadásról kérdezték Jézust, ő egy olyan írásszövegre hívta fel a figyelmüket, melyet nem vettek figyelembe (2Móz 3:6; Máté 22:23, 31–33). Vagy amikor egy írástudó megkérdezte tőle, hogy melyik a legnagyobb parancsolat, Jézus odaillő írásszövegeket idézett neki. Ez a férfi hálás volt a válaszért (3Móz 19:18; 5Móz 6:5; Márk 12:28–34). Jézus úgy használta az Írást, és úgy beszélt, hogy „meghasonlás támadt . . . miatta a sokaságban”, és az ellenségei nem tudtak ártani neki (Ján 7:32–46). Amikor válaszolsz a hitedet érintő kérdésekre, használd a Bibliát, és beszélj „szelíden és mélységes megbecsülést tanúsítva” (1Pét 3:15). Ismerd el, ha nem tudsz válaszolni egy kérdésre, és ajánld fel, hogy kutatsz a témában. Majd nézz utána a kérdésnek az Őrtorony-kiadványok indexében vagy a CD-ROM-on megjelenő Őrtorony-könyvtárban. Jó felkészüléssel ’tudni fogod, hogy miként kell választ adnod’ (Kol 4:6).

12. Miért ne engedd, hogy elkedvetlenítsen az üldözés?

12 De ne csak arra számíts, hogy kérdezgetni fognak a döntésedről és a hitnézeteidről. Végül is Isten ellensége, Sátán, az Ördög uralja a világot. (Olvassátok fel: 1János 5:19.) Elrugaszkodnánk a valóságtól, ha mindenkitől dicséretet vagy helyeslést várnánk. Számíthatsz rá, hogy lesznek, akik ellened fordulnak. Néhányan talán ’becsmérlően beszélnek rólad’, és lehet, hogy nem hagynak majd fel ezzel (1Pét 4:4). Ám ne feledd, hogy nem vagy egyedül. Jézus Krisztust is üldözték. Péter apostolt is, aki ezt írta: „Szeretteim, ne legyetek összezavarodva a köztetek égő tűz [szenvedés] miatt, amely próbátokra van, mintha valami különös dolog érne benneteket. Ellenkezőleg, ezután is örvendezzetek, mivelhogy részesek vagytok a Krisztus szenvedéseiben” (1Pét 4:12, 13).

13. Miért örülhetnek a keresztények, ha üldözik őket?

13 Örömre ad okot, ha keresztényként kitartasz az üldözés és ellenállás közepette. Miért? Mert ha a világ helyeslését élveznéd, az arról árulkodna, hogy Sátán irányadó mértékei szerint élsz, nem pedig Istenéi szerint. Jézus így figyelmeztetett: „Jaj, amikor minden ember jót mond rólatok, mert ilyeneket tettek ősatyáik is a hamis prófétákkal” (Luk 6:26). Az üldözés annak a jele, hogy Sátán és a világa dühös rád, mert Jehovát szolgálod. (Olvassátok fel: Máté 5:11, 12.) És ha „a Krisztus nevéért gyaláznak”, az okot ad az örömre (1Pét 4:14).

14. Milyen nagyszerű eredményei lehetnek annak, ha valaki az üldözés közepette hűséges marad Jehovához?

14 Ha az ellenállás közepette hűséges maradsz Jehovához, annak legalább négy nagyszerű eredménye lesz. Tanúskodsz Isten és a Fia mellett. Hűséges kitartásod bátorítja keresztény testvéreidet. Néhányan, akik nem ismerik Jehovát és megfigyelnek téged, indíttatást érezhetnek arra, hogy keressék őt. (Olvassátok fel: Filippi 1:12–14.) És amint tapasztalod, milyen erőt ad Jehova a próbák elviseléséhez, mélyülni fog az iránta érzett szereteted.

’Nagy ajtó’ tárul fel előtted

15. Milyen ’nagy ajtó’ tárult fel Pál apostol előtt?

15 Pál apostol ezt írta az efézusi szolgálatáról: „nagy, tevékenységre nyíló ajtó tárult fel előttem” (1Kor 16:8, 9). Ez az ajtó azt jelentette, hogy kiváló lehetősége nyílt ebben a városban prédikálni a jó hírt, és tanítványokat képezni. Belépve ezen az ajtón, Pál sokaknak segített megismerni és imádni Jehovát.

16. Hogyan ment be a felkent maradék egy ’nyitott ajtón’ 1919-ben?

16 1919-ben a megdicsőített Jézus Krisztus „nyitott ajtót” helyezett a felkent maradék elé (Jel 3:8). Ők bementek ezen az ajtón, és olyan buzgalommal láttak neki a jó hír prédikálásának és a bibliai igazság tanításának, mint még soha azelőtt. Milyen eredménnyel járt a szolgálatuk? A jó hír mára a föld minden szegletébe eljutott, és mintegy hétmillióan reménykednek abban, hogy örök életet nyerhetnek Isten új világában.

17. Hogyan léphetsz be a ’nagy, tevékenységre nyíló ajtón’?

17 Egy „nagy, tevékenységre nyíló ajtó” még most is szélesre van tárva Jehova minden szolgája előtt. Akik bemennek rajta, örömet és megelégedést találnak, amint jobban kiveszik részüket a jó hír prédikálásából. Ti, akik fiatalon szolgáljátok Jehovát, mennyire értékelitek azt az egyedülálló kiváltságot, hogy segíthettek másoknak ’hinni a jó hírben’? (Márk 1:14, 15). Gondolkodtatok már azon, hogy általános- vagy kisegítőúttörő-szolgálatot végezzetek? Sokatok előtt megnyílhat annak lehetősége, hogy Királyság-termek építésén, a Bételben vagy misszionáriusként szolgáljatok. Mivel Sátán gonosz világának a napjai meg vannak számlálva, napról napra egyre sürgetőbb, hogy kivegyétek a részeteket a Királyság-szolgálat ezen ágaiból. Te be fogsz lépni ezen a ’nagy ajtón’, amíg még lehet?

„Ízleljétek meg és lássátok, hogy Jehova jó!”

18–19. a) Mi segített Dávidnak, hogy erősen vágyjon Jehova szolgálatára? b) Mi mutatja, hogy Dávid sosem bánta meg, hogy Istent szolgálta?

18 A zsoltáríró Dávid ihletés alatt erre buzdított másokat: „Ízleljétek meg és lássátok, hogy Jehova jó!” (Zsolt 34:8). Amikor még pásztorfiú volt, Jehova megmentette őt a vadállatoktól. Isten mellette volt, amikor Góliát ellen harcolt, és kiszabadította őt sok más veszedelemből is (1Sám 17:32–51; 18. zsoltár felirata). Isten mérhetetlen szerető-kedvessége ezeknek a szavaknak a leírására indította Dávidot: „Sok mindent vittél véghez értünk, ó, Jehova Istenem, igen, a te csodás tetteidet és gondolataidat; senki sem hasonlítható hozzád” (Zsolt 40:5).

19 Dávid mélységesen megszerette Jehovát, és egész szívével és elméjével dicsérni akarta őt. (Olvassátok fel: Zsoltárok 40:8–10.) Az évek múlásával sosem bánta meg, hogy az igaz Isten imádatának szentelte az életét. Legdrágább kincse az volt, hogy Isten iránti odaadásban élt – ez egyedülálló boldogság forrása volt a számára. Időskorában ezt mondta: „te vagy az én reménységem, ó, legfőbb Úr, Jehova, bizodalmam ifjúságom óta! Öregségemig, őszkoromig se hagyj el, ó, Isten” (Zsolt 71:5, 18). Bár Dávid fizikai ereje hanyatlott, a Jehovába vetett bizalma és a vele ápolt barátsága egyre erősebb lett.

20. Miért Isten szolgálata a legjobb életút számodra?

20 Józsué, Dávid és Timóteusz élete megerősíti, hogy számodra is Jehova szolgálata a legjobb életút. A világi karrier nyújtotta, rövid távú anyagi előnyök nyomába sem érnek azoknak a hosszú távú áldásoknak, melyekben akkor lehet részed, ha ’teljes szíveddel és teljes lelkeddel szolgálod Jehovát’ (Józs 22:5). Ha még nem adtad át az életedet Jehovának imában, kérdezd meg magadtól: „Mi gátol abban, hogy Jehova Tanúja legyek?” Ha már Jehova megkeresztelt imádója vagy, szeretnél nagyobb örömet találni az életben? Akkor tegyél többet a szolgálatban, és elszántan haladj előre szellemileg. A következő cikkben arról olvashatsz, hogy Pál apostol példáját követve, hogyan fejlődhetsz szellemileg.

Hogyan válaszolnál?

• Mondj két okot, amiért szolgálnunk kell Istent!

• Mi segített Timóteusznak, hogy Isten szolgálata mellett döntsön?

• Miért maradj állhatatos, ha üldözéssel nézel szembe?

• Milyen lehetőségek nyílhatnak meg előtted a szolgálatban?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 18. oldalon]

Jehova szolgálata a legjobb életút

[Kép a 19. oldalon]

Tudsz válaszolni, ha a hitedről kérdezgetnek?