Mit adnál az örök életért?
Mit adnál az örök életért?
„Mit fog adni az ember cserébe a lelkéért?” (MÁTÉ 16:26)
1. Miért utasította el Jézus Péter dorgálását?
PÉTER APOSTOL nem hitt a fülének! Szeretett Tanítója, Jézus Krisztus „nyíltan” kijelentette magáról, hogy rövidesen szenvedésen fog keresztülmenni és meg fog halni. Erre Péter – kétségkívül a legjobb szándékkal – megdorgálta Jézust: „Kedvezz magadnak, Uram; semmiképpen sem lesz ez a sorsod.” Jézus hátat fordított Péternek, és a többi tanítványára nézett. Valószínűleg ők is olyan helytelenül vélekedtek, mint Péter. Ezután Jézus így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán! Botláskő vagy nekem, mert nem az Isten gondolatai szerint gondolkozol, hanem az emberekéi szerint” (Márk 8:32, 33; Máté 16:21–23).
2. Hogyan határozta meg Jézus, mi várható el egy igaz tanítványtól?
2 Jézus ezt követő szavai bizonyára segítettek Péternek megérteni, hogy miért reagált Jézus olyan erőteljesen a dorgálására. Jézus „magához hívta a sokaságot meg a tanítványait,” és ezt mondta nekik: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a kínoszlopát, és állandóan kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni a lelkét, elveszíti azt, aki azonban elveszíti a lelkét énértem és a jó hírért, megmenti azt” (Márk 8:34, 35). Jézus itt a ’lélek’ szót használja, amin az ’életet’ értette. Valóban, nemcsak neki kellett rövidesen feláldoznia az életét, hanem tudta, hogy a követőinek is készen kell állniuk arra, hogy feláldozzák az életüket Isten szolgálatában. Ha így tesznek, gazdag jutalmat kapnak. (Olvassátok fel: Máté 16:27.)
3. a) Milyen kérdéseket tett fel Jézus a hallgatóinak? b) Jézus második kérdése valószínűleg mire emlékeztette a hallgatóit?
3 Ugyanekkor történt, hogy Jézus feltett két gondolatébresztő kérdést: „mi haszna van abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, a lelkét pedig elveszti?”, és „csakugyan, mit adna az ember cserébe a lelkéért?” (Márk 8:36, 37). Az első kérdésre a válasz emberi szempontból magától értetődő. Semmi haszna sincs abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, miközben az életét, vagyis a lelkét elveszíti. A javak csak addig hasznosak, míg az ember él, és élvezni tudja őket. Jézus második kérdése így szólt: „Csakugyan, mit adna az ember cserébe a lelkéért?” Ez a kérdés Jézus hallgatóit Sátán állítására emlékeztethette, mely Jób napjaiban hangzott el: „Az ember mindenét odaadja a lelkéért” (Jób 2:4). Némelyekre – akik nem imádják Jehovát – Sátán szavai igazak lehetnek. Sokan bármit megtennének, bármilyen erkölcsi törvényt áthágnának, csakhogy életben maradjanak. A keresztények azonban másképp vélekednek.
4. Miért van Jézus kérdéseinek mélyebb jelentősége a keresztények számára?
4 Tudjuk, hogy Jézus nem azért jött a földre, hogy egészséget, gazdagságot és hosszú életet adjon nekünk ebben a világban. Azért jött, hogy megnyissa a lehetőséget az örök életre az új világban, és ennek az életnek a reménye az, amit mi nagyon nagyra értékelünk (Ján 3:16). Egy keresztény így értheti Jézus első kérdését: „Mi haszna van abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, az örök élet reményét pedig elveszti?” A válasz: bizony semmi haszna nincs (1Ján 2:15–17). Hogy meg tudjuk válaszolni Jézus második kérdését, kérdezzük meg magunktól: „Mennyit vagyok hajlandó áldozni most azért, hogy biztossá tegyem a reménységemet az új világban való életre?” Az erre a kérdésre adott válaszunk – amit az életmódunk is bizonyít – feltárja, milyen erősen él ez a remény a szívünkben. (Vesd össze: János 12:25.)
5. Hogyan nyerhetjük el az örök élet ajándékát?
5 Jézus természetesen nem azt mondta, hogy az örök életet ki lehet érdemelni. Az élet nagy ajándék – még ez a viszonylag rövid életünk is, melyet ebben a világrendszerben élünk. Nem vásárolhatjuk meg, és semmit sem tehetünk, hogy kiérdemeljük. Az egyetlen mód arra, hogy elnyerjük az örök élet ajándékát az, ha ’Krisztus Jézusba vetjük hitünket’, valamint Jehovába, aki ’megjutalmazója azoknak, akik komoly igyekezettel keresik őt’ (Gal 2:16; Héb 11:6). Emellett a hitünket cselekedetekkel kell bizonyítanunk, mivel ’a hit halott cselekedetek nélkül’ (Jak 2:26). Ezért, amikor tovább elmélkedünk Jézus kérdésén, jól tesszük, ha komolyan elgondolkodunk a következőkön: Élő hitünk bizonyítékaként vajon mennyit vagyunk hajlandók feladni ebben a világrendszerben, és mit vagyunk hajlandók megtenni Jehova szolgálatában?
’Krisztus nem a maga kedvében járt’
6. Mi volt Jézus életében az első helyen?
6 Jézus ahelyett, hogy a figyelmét arra irányította volna, amit a napjaiban fennálló világ kínált, a fontos dolgokra összpontosított. Elutasította a kísértést, hogy az anyagi javak nyújtotta kényelmet élvezze. Élete áldozatokkal teli élet volt, és az Istennek való engedelmesség jellemezte. Ahelyett, hogy a saját kedvében járt volna, ’mindig azt tette, ami [Isten] kedvére van’ (Ján 8:29). Milyen messzire ment el Jézus abban, hogy Isten kedvére tegyen?
7–8. a) Milyen áldozatot hozott Jézus, és milyen jutalmat kapott érte? b) Mit kell megkérdeznünk magunktól?
7 Egyszer Jézus így szólt a tanítványaihoz: ’Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és hogy lelkét váltságul adja cserébe sokakért’ (Máté 20:28). Korábban, amikor Jézus beszélni kezdett a követőinek arról, hogy hamarosan a ’lelkét kell adnia’ váltságul, Péter arra sürgette, hogy kedvezzen magának. De Jézus nem ingott meg. Készségesen adta a lelkét, tökéletes emberi életét az emberiségért. Önzetlen életútjának eredményeként a jövője biztosítva volt. Feltámadt, és „felmagasztaltatott az Isten jobbjára” (Csel 2:32, 33). Így nagyszerű példa lett előttünk.
8 Pál apostol azt tanácsolta a római keresztényeknek, hogy ’ne járjanak a maguk kedvében’, és emlékeztette őket, hogy „a Krisztus sem a maga kedvében járt” (Róma 15:1–3). Nos, mi milyen mértékben fogjuk alkalmazni az apostoli tanácsot, és Krisztust utánozva mennyit fogunk adni önmagunkból?
Jehova a legjobbat kívánja tőlünk
9. Mit tesz valójában egy keresztény, amikor átadja magát Istennek?
9 Az ókori Izraelben a mózesi törvény előírta, hogy a héber rabszolgákat fel kell szabadítani a rabszolgaságuk hetedik évében vagy a jubileumi évben. De a rabszolgának más választása is volt. Ha megszerette az urát, úgy dönthetett, hogy élete végéig rabszolga marad az ura háznépénél. (Olvassátok fel: 5Mózes 15:12, 16, 17.) Mi hasonló döntést hozunk, amikor átadjuk magunkat Istennek. Önként vállaljuk, hogy az ő akaratát tesszük, és nem engedünk a saját hajlamainknak. Ezt cselekedve mély szeretetünket bizonyítjuk Jehova iránt, és azt a vágyunkat fejezzük ki, hogy örökké őt szolgáljuk.
10. Milyen értelemben vagyunk Isten tulajdona, és hogyan kell ennek befolyásolnia a gondolatainkat és a tetteinket?
10 Ha jelenleg tanulmányozod a Bibliát Jehova Tanúival, részt veszel a jó hír prédikálásában, és jelen vagy a keresztény összejöveteleken, dicséretet érdemelsz. Reméljük, hogy hamarosan késztetést érzel arra, hogy átadd magad Jehovának, és feltedd azt a kérdést, melyet az etióp tett fel Fülöpnek: „Mi tart vissza attól, hogy megkeresztelkedjem?” (Csel 8:35, 36). Így az Istennel ápolt kapcsolatod olyan lesz, mint azoké a keresztényeké, akiknek Pál ezt írta: ’nem a magatokéi vagytok, mert áron vettek meg titeket’ (1Kor 6:19, 20). Legyen akár égi, akár földi reménységünk, ha átadtuk magunkat Jehovának, akkor ő a Tulajdonosunk. Mennyire fontos hát, hogy elnyomjuk az önző vágyainkat, és ’ne legyünk többé emberek rabszolgái’! (1Kor 7:23). Micsoda kiváltság Jehova lojális szolgájának lenni, akit úgy használhat fel, ahogyan az a kedvére van!
11. Milyen áldozat bemutatására kapnak buzdítást a keresztények, és a mózesi törvényben előírt áldozatok alapján mit jelent ez valójában?
11 Pál erre figyelmeztette hívőtársait: „mutassátok be testeteket élő, szent, az Isten előtt elfogadható áldozatul; ez értelmi képességetekkel végzett szent szolgálat” (Róma 12:1). Ezek a szavak azokra az áldozatokra emlékeztethették a zsidó keresztényeket, melyek az imádatuk részét képezték, mielőtt Jézus követői lettek. Tudniuk kellett, hogy a mózesi törvény szerint a Jehova oltárán bemutatott állatoknak a lehető legjobbaknak kellett lenniük. Egyetlen silány áldozat sem volt elfogadható (Mal 1:8, 13). Ugyanez igaz akkor is, amikor a testünket ajánljuk ’élő áldozatként’ Jehovának. A legjobbat adjuk neki, nem csupán azt a maradékot, amit valamennyi személyes kívánságunk kielégítése után tudnánk felajánlani neki. Amikor átadjuk magunkat Istennek, fenntartás nélkül adjuk neki a ’lelkünket’, vagyis az életünket, beleértve az erőnket, a javainkat és a képességeinket (Kol 3:23). Mit jelent ez a gyakorlatban?
Használjuk fel bölcsen az időnket
12–13. Többek között mivel adhatjuk a legjobbat Jehovának?
12 A legjobbat többek között azzal adjuk Jehovának, ha bölcsen használjuk fel az időnket. (Olvassátok fel: Efézus 5:15, 16.) Ehhez önuralomra van szükség. A világ befolyása és az öröklött tökéletlenségünk arra késztet minket, hogy kizárólag a saját élvezetünkre és személyes előnyünkre használjuk az időnket. Igaz, hogy „mindennek meghatározott ideje van”, például ideje van a kellemes kikapcsolódásnak, valamint a világi munkának, mellyel teljesítjük a keresztény kötelességeinket (Préd 3:1). Egy önátadott kereszténynek azonban kiegyensúlyozottnak kell maradnia, és bölcsen kell felhasználnia az idejét.
13 Amikor Pál Athénba látogatott, megjegyezte, hogy ’az athéniak mind, meg az ott tartózkodó idegenek semmi mással nem töltötték szabad idejüket, mint azzal, hogy valami újat mondjanak, vagy valami újra figyeljenek’ (Csel 17:21). Ma is sokan elfecsérlik az idejüket. A modern figyelemelterelő dolgok közé tartozik a tévénézés, a videojátékok és az internetezés. Egyre több figyelemelterelő dolog versenyez egyre fokozottabban az időnkért. Ha engedünk a csábításuknak, talán elhanyagoljuk a szellemi szükségleteinket. És még a végén azt hihetjük, hogy túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy ’a fontosabb dolgokkal’ törődjünk – azokkal a dolgokkal, melyek Jehova szolgálatát érintik (Fil 1:9, 10).
14. Milyen kérdéseken érdemes komolyan elgondolkodnunk?
14 Ezért, mint Jehova önátadott szolgája, kérdezd meg magadtól: „Vajon a napi időtervemben helye van a bibliaolvasásnak, elmélkedésnek és imának?” (Zsolt 77:12; 119:97; 1Tessz 5:17). „Időt tartalékolok a keresztény összejövetelekre való felkészülésre?” „Buzdítok másokat az összejöveteleken a hozzászólásaimmal?” (Zsolt 122:1; Héb 2:12). Isten Szava kijelenti, hogy Pál és Barnabás ’sok időt töltöttek azzal, hogy bátorsággal beszéltek Jehova felhatalmazása által’ (Csel 14:3). Tudnád úgy alakítani a körülményeidet, hogy több időt, sőt „sok időt” tölts a prédikálómunkában, talán úgy, hogy úttörőként szolgálsz? (Olvassátok fel: Héberek 13:15.)
15. Hogyan használják fel bölcsen az idejüket a vének?
15 Amikor Pál apostol és Barnabás meglátogatták a keresztény gyülekezetet Antiókiában, „nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal”, hogy buzdítsák őket (Csel 14:28). A szerető vének ma hasonlóképpen idejük nagy részét arra áldozzák, hogy megerősítsenek másokat. Szántóföldi szolgálatuk mellett a vének keményen dolgoznak azon, hogy terelgessék a nyájat, megkeressék az elveszett juhokat, segítsék a betegeket, és ellássanak sok más felelősséget a gyülekezetben. Ha megkeresztelt testvér vagy, lehetővé teszik a körülményeid, hogy ezekre a nagyobb szolgálati kiváltságokra törekedj?
16. Milyen módokon ’tehetünk jót azokkal, akik hozzánk tartoznak a hitben’?
16 Sokan találnak örömet abban, hogy segítségről gondoskodjanak azoknak, akik természeti vagy emberek által előidézett katasztrófákban veszteséget szenvedtek. Például egy 60-as éveiben járó testvérnő, aki a Bételben szolgál, többször is nagy távolságokat tett meg, hogy önkéntes munkásként vegyen részt segélyakciókban. Miért töltötte ezzel a szabadságát? Ezt mondja: „Bár nincs szakmai képzettségem, kiváltságnak éreztem, hogy megtegyek bármit, amire szükség van. Nagyon sok buzdítást nyertem, amikor láttam, hogy milyen erős azoknak a testvéreimnek a hite, akik komoly anyagi veszteségeket szenvedtek.” Ezenkívül ezrek segítenek világszerte Királyság-termek és kongresszusi termek építésénél. Amikor részt veszünk ilyen tevékenységekben, önzetlenül ’jót teszünk azokkal, akik hozzánk tartoznak a hitben’ (Gal 6:10).
„Én veletek vagyok minden napon”
17. Te személy szerint mit adnál cserébe az örök életért?
17 Az Istentől elidegenedett emberi társadalom elmúlóban van. Azt nem tudjuk pontosan, hogy mikor jön el a vége, de azt tudjuk, hogy „a hátralevő idő rövidre van szabva”, és hogy „változik e világ színtere”. (Olvassátok fel: 1Korintusz 7:29–31.) Ez még nagyobb jelentőséget tulajdonít Jézus kérdésének: „Csakugyan, mit adna az ember cserébe a lelkéért?” Biztosan meg fogunk hozni bármilyen áldozatot, melyet Jehova kér tőlünk, hogy elnyerjük „a valódi életet” (1Tim 6:19). Valóban sürgető megfogadnunk Jézus figyelmeztetését, hogy ’állandóan kövessük őt’, és ’keressük először a királyságot’ (Máté 6:31–33; 24:13).
18. Miben lehetünk biztosak és miért?
18 Való igaz, Jézus követése nem mindig könnyű, és Jézus figyelmeztetéséhez híven ebben a világrendszerben néhányaknak ez az életébe kerül. De mi Jézushoz hasonlóan ellenállunk a kísértésnek, hogy ’kedvezzünk magunknak’. Hiszünk az ígéretében, melyről az első századi felkent követőit biztosította: „én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig” (Máté 28:20). Használjuk hát fel az időnket és a képességeinket a lehető legteljesebb mértékben a szent szolgálatban. Ha így teszünk, kimutatjuk az abba vetett bizalmunkat, hogy Jehova vagy megőrzi az életünket a nagy nyomorúság alatt, vagy feltámaszt minket az új világban (Héb 6:10). Ilyen módon bizonyítjuk, hogy milyen nagyra értékeljük az élet ajándékát.
Mi a válaszod?
• Mivel mutatta ki Jézus a rendkívüli készségét arra, hogy Istent és az embereket szolgálja?
• Miért kell megtagadnunk önmagunkat, és mit jelent ez a gyakorlatban?
• Az ókori Izraelben kizárólag milyen áldozat volt elfogadható Jehovának, és mire ösztönöz ez minket napjainkban?
• Milyen módokon használhatjuk fel bölcsen az időnket?
[Tanulmányozási kérdések]
[Képek a 26. oldalon]
Jézus mindig azt tette, ami Isten kedvére volt
[Kép a 28. oldalon]
A hálás izraeliták a legjobbat adták az igaz imádat támogatására
[Képek a 29. oldalon]
Isten kedvére teszünk, ha bölcsen használjuk fel az időnket