Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

’Álljunk ellen az Ördögnek’, mint ahogy Jézus is ellenállt neki!

’Álljunk ellen az Ördögnek’, mint ahogy Jézus is ellenállt neki!

’Álljunk ellen az Ördögnek’, mint ahogy Jézus is ellenállt neki!

„Álljatok ellen az Ördögnek, és elmenekül tőletek” (JAK 4:7)

1. Mit tudott Jézus arról az ellenségeskedésről, mellyel később a földön léte idején kellett szembenéznie?

JÉZUS KRISZTUS tudta, hogy az Ördög ellenségeskedni fog vele. Ez abból derült ki, amit Isten a kígyónak mondott, vagyis annak a gonosz, lázadó szellemteremtménynek, aki a kígyó által beszélt: „ellenségeskedést támasztok közted és az asszony [Jehova szervezetének égi része] között, a te magod és az ő magva között. Az [Jézus Krisztus] összezúzza a fejed, te pedig annak sarkát zúzod szét” (1Móz 3:14, 15; Jel 12:9). Jézus sarkának a szétzúzása azt jelentette, hogy a földön léte idején majd csapást mérnek rá, úgy, hogy megölik, de ez csak átmeneti lesz, hiszen Jehova feltámasztja őt égi dicsőségre. Viszont a kígyó fejének az összezúzása arra utalt, hogy az Ördögöt halálos csapás fogja érni, olyan, amilyenből nem lesz visszatérés. (Olvassátok fel: Cselekedetek 2:31, 32; Héberek 2:14.)

2. Miért volt biztos Jehova abban, hogy Jézus sikeresen ellen fog állni az Ördögnek?

2 Jehova biztos volt benne, hogy Jézus sikeresen teljesíti majd a megbízatását a földön, és ellenáll az Ördögnek. Miért lehetett Jehova ennyire biztos ebben? Mert korszakokkal korábban ő teremtette meg Jézust az égben, megfigyelte őt, és tudta, hogy ez a „mestermunkás”, „az egész teremtés elsőszülötte” engedelmes és hűséges (Péld 8:22–31; Kol 1:15). Így hát amikor Isten a földre küldte Jézust, és megengedte az Ördögnek, hogy egészen a halálig megkísértse őt, bízott abban, hogy egyszülött Fia győztesen fog kikerülni a próbából (Ján 3:16).

Jehova megőrzi a szolgáit

3. Hogyan viszonyul az Ördög Jehova szolgáihoz?

3 Jézus ’e világ uralkodójának’ nevezte az Ördögöt, és figyelmeztette a tanítványait, hogy üldözni fogják őket, éppen úgy, ahogy őt is üldözték (Ján 12:31; 15:20). A világ, mely Sátán, az Ördög hatalmában van, gyűlöli az igaz keresztényeket, mivel ők Jehovát szolgálják, és az igazságosságról prédikálnak (Máté 24:9; 1Ján 5:19). Az Ördög elsősorban a felkentek maradékát veszi célba, akik Krisztussal fognak uralkodni az égi Királyságban. Sátán Jehova sok más Tanúját is támadja, akiknek az a reménységük, hogy örökké élhetnek majd egy paradicsomi földön. Isten Szava így figyelmeztet minket: „Ellenségetek, az Ördög, fel-alá jár, mint egy ordító oroszlán, és azon igyekszik, hogy felfaljon valakit” (1Pét 5:8).

4. Mi bizonyítja, hogy Isten népe sikeresen ellenáll az Ördögnek?

4 Mint szervezet Jehova Isten támogatását élvezzük, és sikeresen ellenállunk az Ördögnek. Gondold át a következőket: Az elmúlt 100 évben a történelem legkegyetlenebb diktatúráinak némelyike megpróbálta eltörölni Jehova Tanúit. De a Tanúk száma folyamatosan növekszik, és ma már közel 7 000 000-an vannak, világszerte több mint 100 000 gyülekezetben. Pont hogy a Jehova népét üldöző könyörtelen diktatúrák lettek eltörölve!

5. Hogyan teljesedik az Ézsaiás 54:17 Jehova szolgáin?

5 Isten az ókori Izrael gyülekezetének mint ’asszonyának’ ezt ígérte: „Egyetlen ellened készült fegyver sem lesz sikeres, és minden nyelvet, amely perbe száll veled, elítélsz. Ez Jehova szolgáinak öröksége, és igazságosságuk tőlem van” (Ézs 54:11, 17). Ez az ígéret ma szerte a földön teljesedik Jehova népén ezekben „az utolsó napokban” (2Tim 3:1–5, 13). Mi továbbra is ellenállunk az Ördögnek, ő pedig semmilyen fegyverrel sem tudja eltörölni Isten népét, hiszen Jehova mellettünk áll (Zsolt 118:6, 7).

6. Mit tár fel Dániel próféciája az Ördög uralmának jövőjéről?

6 Ennek a gonosz világrendszernek a rohamosan közeledő végén Sátán uralma teljes egészében meg fog semmisülni. Isteni ihletés alatt Dániel próféta megjövendölte: „azoknak a [napjainkban létező] királyoknak a napjaiban az egek Istene felállít egy királyságot [az égben], amely soha nem fog elpusztulni. Ez a királyság nem száll át más népre. Szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a [ma létező] királyságokat, maga pedig megáll időtlen időkig” (Dán 2:44). Ekkor Sátán uralma is, és a tökéletlen emberek uralma is megszűnik. Az Ördög világrendszerének minden nyoma örökre a múlté lesz, és Isten Királysága fog uralkodni az egész föld felett, anélkül hogy ellenállásba ütközne. (Olvassátok fel: 2Péter 3:7, 13.)

7. Honnan tudjuk, hogy Jehova szolgái egyénenként is sikeresen ellen tudnak állni az Ördögnek?

7 Semmi kétség sem fér hozzá, hogy Jehova szervezete fennmarad, és szellemi értelemben virulni fog. (Olvassátok fel: Zsoltárok 125:1, 2.) De velünk személy szerint mi lesz? A Biblia elmondja, hogy mi is ellen tudunk állni az Ördögnek, éppen úgy, ahogy Jézus is ellenállt neki. A prófécia, melyet Krisztus János apostol által közölt, megmutatja, hogy egy földi reménységű „nagy sokaság” Sátán ellenségeskedése dacára túl fogja élni ennek a rendszernek a végét. A Szentírás szerint így kiáltanak: „A megmentést a mi Istenünknek köszönhetjük, aki a trónon ül, és a Báránynak [Jézus Krisztusnak]!” (Jel 7:9–14). A felkentekről azt olvashatjuk, hogy legyőzik Sátánt, és társaik, a ’más juhok’ szintén sikeresen ellenállnak neki (Ján 10:16; Jel 12:10, 11). Ám ehhez arra van szükség, hogy szüntelenül erőfeszítéseket tegyünk, és buzgón imádkozzunk azért, hogy ’megszabaduljunk a gonosztól’ (Máté 6:13).

Tökéletes példa arra, hogy ellen lehet állni az Ördögnek

8. A feljegyzések szerint először mivel kísértette meg az Ördög Jézust a pusztában, és ő hogyan reagált erre?

8 Az Ördög megpróbálta megtörni Jézus feddhetetlenségét. A pusztában többször is megkísértette, hogy rávegye a Jehova iránti engedetlenségre. Jézus azonban tökéletes példát mutatott abban, hogy ellen lehet állni az Ördögnek. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, biztosan nagyon megéhezett. „Ha Isten fia vagy – szólt Sátán –, mondd ezeknek a köveknek, hogy váljanak kenyérré.” De Jézus nem volt hajlandó személyes célokra használni az Istentől kapott erejét. Ehelyett így válaszolt: „Meg van írva: »Ne csak kenyérrel éljen az ember, hanem minden kijelentéssel, amely Jehova szájából származik«” (Máté 4:1–4; 5Móz 8:3).

9. Miért nem szabad hagynunk, hogy az Ördög kihasználja a természetes vágyainkat?

9 Az Ördög napjainkban Jehova szolgái esetében igyekszik kihasználni a természetes vágyakat. Ezért hát szilárdan ellen kell állnunk a szexuális kísértéseknek, melyek olyannyira megszokottak ebben az erkölcstelen világban. Isten Szava határozottan kijelenti: „Micsoda?! Nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem fogják örökölni Isten királyságát? Ne vezessenek félre titeket. Sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem természetellenes célokra tartott férfiak, sem férfiakkal háló férfiak . . . nem fogják örökölni Isten királyságát” (1Kor 6:9, 10). Egyértelmű tehát, hogy azok az emberek, akik erkölcstelenül élnek, és nem hajlandók megváltozni, nem élhetnek majd Isten új világában.

10. A Máté 4:5, 6 szerint milyen kísértéssel próbálta Sátán megtörni Jézus feddhetetlenségét?

10 Az egyik kísértésről, mellyel Jézusnak a pusztában kellett szembenéznie, a Szentírásban ezt olvashatjuk: „az Ördög magával vitte őt a szent városba, odaállította a templom párkányára, és ezt mondta neki: »Ha Isten fia vagy, vesd le magadat; mert meg van írva: ’Parancsot ad felőled angyalainak, és tenyerükön fognak hordozni, hogy soha ne üsd kőbe a lábad’«” (Máté 4:5, 6). Ha Jézus ezt megtette volna, valószínűleg látványos módon bebizonyítja, hogy ő a Messiás. De a valóságban ez gőgös, helytelen tett lett volna, melyet Isten nem helyesel, és nem támogat. Jézus ismét megőrizte a Jehova iránti feddhetetlenségét, és az Írásokból idézve így válaszolt: „meg van írva: »Ne tedd próbára Jehovát, a te Istenedet«” (Máté 4:7; 5Móz 6:16).

11. Mire csábíthat minket Sátán, és mi lehet ennek a következménye?

11 Sátán arra csábíthat, hogy próbára tegyük Jehovát. Hogyan? Lehet, hogy megpróbál rávenni minket, hogy a világ helyeslését keressük, az öltözködésben és a megjelenésben világi hóbortokat utánozzunk, vagy kétes kikapcsolódási formákat válasszunk. De ha figyelmen kívül hagynánk a Biblia tanácsát, és a világot utánoznánk, vajon számíthatnánk arra, hogy az angyalok megóvnak majd minket a viselkedésünk rossz következményeitől? Noha Dávid király megbánta a Betsabé miatt elkövetett bűneit, a tettei következményeitől senki sem óvta meg (2Sám 12:9–12). Ne tegyük hát próbára Jehovát helytelen módokon, például úgy, hogy barátságot ápolunk a világgal. (Olvassátok fel: Jakab 4:4; 1János 2:15–17.)

12. Milyen kísértésről olvashatunk a Máté 4:8, 9-ben, és hogyan reagált rá Isten Fia?

12 Az Ördög azzal is megkísértette Jézust a pusztában, hogy politikai hatalmat ajánlott fel neki. Sátán megmutatta Jézusnak a világ összes királyságát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: „Mindezeket neked adom, ha leborulsz, és imádatot mutatsz be nekem” (Máté 4:8, 9). Milyen gátlástalanul próbálta megszerezni a Jehovát megillető imádatot, és rávenni Jézust az Isten iránti hűtlenségre! Mivel ez az egykor lojális angyal folyton arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha őt imádnák, a bűnös, kapzsi és felettébb gonosz kísértővé, Sátánná, az Ördöggé vált (Jak 1:14, 15). Jézus azonban, vele szöges ellentétben, eltökélt volt abban, hogy hűséges marad égi Atyjához, ezért kijelentette: „Eredj el, Sátán! Mert meg van írva: »Jehovát, a te Istenedet imádd, és egyedül neki végezz szent szolgálatot.«” Jézus ez alkalommal is egyértelműen és szilárdan ellenállt az Ördögnek. Isten Fia nem kért Sátán világából, és soha nem imádta ezt a gonosz személyt! (Máté 4:10; 5Móz 6:13; 10:20).

„Álljatok ellen az Ördögnek, és elmenekül tőletek”

13–14. a) Mit ajánlott fel az Ördög Jézusnak azzal, hogy megmutatta neki a világ összes királyságát? b) Hogyan próbál Sátán megrontani minket?

13 Amikor az Ördög megmutatta Jézusnak a világ összes királyságát, példátlan emberi hatalmat ajánlott fel neki. Sátán azt remélte, hogy a látottak vonzóak lesznek Jézusnak, és csábító lesz a számára, hogy ő lehet a világ legbefolyásosabb politikai vezetője. Az Ördög ma nem ajánl fel nekünk királyságokat, de megkísérli megrontani a szívünket a szemünk, a fülünk vagy a gondolataink által.

14 Ezt a világot az Ördög uralja, így hát a világban lévő médiát is. Nem meglepő tehát, hogy amit a világban megnézhetsz, hallgathatsz vagy olvashatsz, teljesen át van itatva az erkölcstelenséggel és az erőszakkal. A reklámoknak az a célja, hogy olyan dolgok tömkelegére vágyjunk, amikre nincs is szükségünk. Így az Ördög folyton csábító anyagi dolgokkal kísért meg minket, melyek vonzóak lehetnek a szemünknek, a fülünknek, és leköthetik a gondolatainkat. De amikor ellenállunk, és nem nézünk, hallgatunk vagy olvasunk olyasmiket, amik elfogadhatatlanok a Szentírás szerint, tulajdonképpen ezt mondjuk: „Eredj el, Sátán!” Ha ezt tesszük, Jézust utánozva mi is szilárdan és határozottan elutasítjuk Sátán tisztátalan világát. Abból is nyilvánvaló lesz, hogy nem vagyunk része Sátán világának, ha bátran Jehova Tanúiként és Krisztus követőiként azonosítjuk magunkat a munkahelyen, az iskolában, illetve a szomszédaink és a rokonaink előtt. (Olvassátok fel: Márk 8:38.)

15. Miért kell mindig ébernek lennünk, hogy ellen tudjunk állni Sátánnak?

15 Miután az Ördögnek harmadszorra sem sikerült rávennie Jézust arra, hogy feladja az Isten iránti feddhetetlenségét, „elhagyta őt” (Máté 4:11). Sátán azonban nem adta fel, ugyanis ezt olvassuk: „Így hát az Ördög, befejezve minden kísértést [a pusztában], eltávozott tőle egy másik alkalmas időig” (Luk 4:13). Amikor sikerül ellenállnunk az Ördögnek, adjunk érte hálát Jehovának. De folyton kérjük a segítségét, mert az Ördög vissza fog térni, és akkor fog ismét megkísérteni, amikor szerinte alkalmas, és nem feltétlenül akkor, amikor mi számítanánk rá. Ezért maradjunk minden időben éberek, készen állva arra, hogy kitartsunk a Jehovának végzett szent szolgálatban, bármilyen próbával kell is szembenéznünk.

16. Milyen hatalmas erőt ad nekünk Jehova, és miért kell ezt kérnünk tőle?

16 Ahhoz, hogy ellen tudjunk állni az Ördögnek, imádkoznunk kell Isten szent szelleméért, a leghatalmasabb erőért a világegyetemben, és ezt meg is fogjuk kapni. Ez képessé tesz bennünket arra, hogy olyan dolgokat tegyünk meg, amikre a magunk erejéből nem lennénk képesek. Jézus is biztosította a követőit, hogy mindig megkaphatják Isten szellemét: „Ha . . . ti [tökéletlen, és ezért bizonyos szempontból] gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni a gyermekeiteknek, akkor az égi Atya mennyivel inkább ad szent szellemet azoknak, akik kérik őt!” (Luk 11:13). Ezért mindig imádkozzunk Jehova szent szelleméért! Ez a mindennél hatalmasabb erő megerősíti majd azt az elhatározásunkat, hogy ellenálljunk az Ördögnek, és így képesek leszünk győzedelmeskedni felette. A rendszeres és buzgó ima mellett fel kell öltenünk az Istentől való teljes szellemi fegyverzetet, hogy ’szilárdan állhassunk az Ördög mesterkedéseivel szemben’ (Ef 6:11–18).

17. Milyen öröm segített Jézusnak, hogy ellen tudjon állni az Ördögnek?

17 Volt még valami, ami segített Jézusnak, hogy ellen tudjon állni az Ördögnek, és ez nekünk is segíthet. A Biblia ezt mondja Jézusról: „az eléje helyezett örömért kínoszlopot tűrt kitartással, megvetve a szégyent, és leült az Isten trónjának jobbjához” (Héb 12:2). Nekünk is hasonló örömben lehet részünk, ha támogatjuk Jehova szuverenitását, tiszteljük szent nevét, és mindig elménkben tartjuk az örök élet jutalmát. És micsoda öröm lesz az, amikor Sátán és minden munkája örökre el lesz törölve, „a szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek majd a béke bőségében” (Zsolt 37:11). Éppen ezért továbbra is álljunk ellen az Ördögnek, mint ahogy Jézus is ellenállt neki. (Olvassátok fel: Jakab 4:7, 8.)

Hogyan válaszolnál?

• Mi bizonyítja, hogy Jehova megőrzi a népét?

• Hogyan mutatott Jézus példát abban, hogy ellen lehet állni az Ördögnek?

• Hogyan állhatunk ellen az Ördögnek?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 29. oldalon]

A világgal való barátság Isten ellenségeivé tesz bennünket

[Kép a 31. oldalon]

Jézus nemet mondott Sátánnak, amikor az felajánlotta neki a világ összes királyságát