Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Segíts nekik, hogy késlekedés nélkül visszatérjenek

Segíts nekik, hogy késlekedés nélkül visszatérjenek

Segíts nekik, hogy késlekedés nélkül visszatérjenek

„Kihez mennénk? Örök élet beszédei vannak nálad” (JÁN 6:68)

1. Mit mondott Péter, amikor sok tanítvány elhagyta Jézust?

EGY alkalommal sok olyan tanítvány hagyta el Jézus Krisztust, akik elutasították az egyik tanítását. Ezért ezt kérdezte az apostolaitól: „Talán ti is el akartok menni?” Péter így válaszolt: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszédei vannak nálad” (Ján 6:51–69). Nem volt más, ahova mehettek volna. A judaizmusban nem lehetett fellelni ’az örök élet beszédeit’, és persze napjainkban Nagy Babilonban, a hamis vallás világbirodalmában sem lehet megtalálni ezeket a beszédeket. „Ideje már”, hogy azok, akik elkóboroltak Isten nyájától, de szeretnének örömet szerezni Jehovának, ’felserkenjenek’, és visszatérjenek az akolba (Róma 13:11, Károli-fordítás).

2. Mit tartsunk észben a bírói vagy a bizalmas ügyekkel kapcsolatban?

2 Jehova törődött Izrael elveszett juhaival. (Olvassátok fel: Ezékiel 34:15, 16.) Ehhez hasonlóan a keresztény vének vágynak rá, és a feladatuk is, hogy segítsenek a juhszerű egyéneknek, akik elkóboroltak a nyájtól. Ha kijelölnek egy hírnököt arra, hogy tanulmányozzon egy tétlen személlyel, aki szeretne segítséget kapni, mit tegyen a tanulmányozásvezető, ha megtudja, hogy a tétlen személy súlyos bűnt követett el? Ahelyett, hogy tanácsot adna bármilyen bírói vagy bizalmas üggyel kapcsolatban, javasolnia kellene, hogy beszéljen a vénekkel. Ha ezt a tétlen személy nem teszi meg, akkor a hírnöknek kell értesítenie a véneket (3Móz 5:1; Gal 6:1).

3. Egy férfinak volt 100 juha, és egy elveszett közülük. Mit tett, amikor megtalálta?

3 Az előző cikk utalt Jézus egyik szemléltetésére. Ez egy férfiról szól, akiknek volt 100 juha. Amikor egy elveszett az akolból, elindult megkeresni, hátrahagyva a 99-et. És mennyire örvendezett, amikor megtalálta! (Luk 15:4–7). Hasonló az örömünk, amikor Isten egyik elveszett juha visszatér a nyájhoz. Szeretettől indíttatva a vének és a gyülekezet más tagjai valószínűleg meglátogatják a tétlen személyt. Ők is szeretnék, ha ez a személy visszatérne az akolba, és élvezné Isten támogatását, védelmét és áldását (5Móz 33:27; Zsolt 91:14; Péld 10:22). Mit tehetnek, ha van lehetőségük segíteni?

4. Milyen tanulság vonható le a Galácia 6:2, 5-ből?

4 Talán buzdíthatják a személyt, hogy térjen vissza a gyülekezethez, ha kedvesen rávilágítanak arra, hogy Jehova szereti a juhait, és csak azt kívánja meg tőlünk, amit meg tudunk tenni. Ebbe beletartozik a Szentírás tanulmányozása, a keresztény összejövetelek látogatása és a Királyság jó hírének prédikálása. Helyénvaló lehet elolvasni a Galácia 6:2, 5-öt, és megemlíteni, hogy a keresztények segíthetnek egymás terhét hordozni, azonban szellemi téren „ki-ki a saját felelőssége terhét fogja hordozni”. Senki sem lehet hű helyettünk Istenhez!

Az ’élet aggodalmai’ miatt lassultak le?

5–6. a) Miért fontos, hogy figyelmesen hallgassuk meg a tétlen hívőtársainkat? b) Miként segíthetsz a tétlen személyeknek, hogy megértsék, mennyire káros az, hogy nem járnak összejövetelekre?

5 Ahhoz, hogy felismerjék, hogy miként segítsenek egy tétlen hívőtársnak, fontos, hogy a vének és más érett hírnökök figyelmesen hallgassák meg az ilyen személyt, amikor az érzéseiről beszél. Tegyük fel, hogy vén vagy, és meglátogatsz egy házaspárt, akik azért hiányoznak a gyülekezetből, mert az ’élet aggodalmai’ lelassították őket (Luk 21:34). Lehet, hogy anyagi gondok vagy megnövekedett családi felelősségek miatt hagytak fel fokozatosan a szellemi tevékenységekkel. Úgy érezhetik, hogy egy kis nyugalomra van szükségük. De felhívhatod a figyelmüket arra, hogy az elszigetelődés nem megoldás. (Olvassátok fel: Példabeszédek 18:1.) Tapintatosan megkérdezheted tőlük: „Boldogabbak vagytok, amióta nem jártok összejövetelekre? Jobb a családi életetek? Jehova öröme még mindig az erődítményetek?” (Neh 8:10).

6 Ha a tétlen személyek elgondolkodnak ezeken a kérdéseken, az segíthet, hogy megértsék, azért gyengült a szellemiségük, és azért nem boldogok, mert nem járnak összejövetelekre (Máté 5:3; Héb 10:24, 25). Abban is lehet segíteni nekik, hogy felismerjék, azért nincs örömük, mert nem prédikálják a jó hírt (Máté 28:19, 20). Mi lenne hát a bölcs út számukra?

7. Mire buzdíthatjuk azokat, akik elkóboroltak a nyájtól?

7 Jézus ezt mondta: „Ügyeljetek pedig magatokra, hogy szívetek soha ne nehezedjen el túlzott evéstől, mértéktelen ivástól meg az élet aggodalmaitól . . . Maradjatok hát ébren, minden időben könyörögve, hogy sikerüljön megmenekülnötök mindattól, aminek meg kell történnie” (Luk 21:34–36). Vannak, akik elkóboroltak a nyájtól, de szeretnék újra érezni azt a boldogságot, melyet egykor tapasztaltak. Őket buzdíthatjuk, hogy imádkozzanak szent szellemért és isteni segítségért, és hogy éljenek összhangban az imáikkal (Luk 11:13).

Megbotránkoztak?

8–9. Hogyan érvelhetne egy vén annak, aki megbotránkozott?

8 Mivel tökéletlenek vagyunk, adódnak nézeteltérések, és ez megbotránkoztathat egyeseket. Voltak, akik megbotránkoztak, amikor a gyülekezetnek egy tiszteletben álló tagja Istennek nem tetsző módon viselkedett. Ha egy tétlen személy esetében is ez áll fenn, az őt meglátogató vén rámutathat, hogy Jehova senkit sem botránkoztat meg. Miért szakítaná hát meg bárki is a kapcsolatot Istennel és a népével? Vajon nem kellene inkább továbbra is Istent szolgálnia, bízva abban, hogy „az egész föld Bírája” tudja, mi történt, és megfelelő módon rendezni fogja a helyzetet? (1Móz 18:25; Kol 3:23–25). Amikor valaki szó szerint megbotlik és elesik, akkor – ha rajta múlik – nem marad a földön, hanem megpróbál felállni.

9 A szellemi segítségnyújtás részeként a vén megemlítheti, hogy néhányan azt tapasztalják, hogy az idő múlásával többé már nem tűnik olyan fontosnak az, ami megbotránkoztatta őket. Sőt az is lehet, hogy a megbotránkoztató helyzet már nem áll fenn. Ha valaki azért botránkozott meg, mert fegyelmezésben részesült, az imával kísért elmélkedésnek köszönhetően arra a következtetésre juthat, hogy valamelyest rászolgált a tanácsra, és nem lett volna szabad engednie, hogy a fegyelmezés megbotránkoztassa (Zsolt 119:165; Héb 12:5–13).

Egy tanítás miatt váltak tétlenné?

10–11. Milyen érvek lehetnek hatásosak egy olyan személy esetében, aki másként értelmezte a Biblia valamelyik tanítását?

10 Néhányan talán azért hagyták el Isten nyáját, mert nem értettek egyet valamelyik szentírási tanítással. Az egyiptomi rabszolgaságból megszabadult izraeliták „elfeledték [Isten] tetteit”, melyeket értük vitt véghez, és „nem vártak tanácsára” (Zsolt 106:13). Hasznos lehet arra emlékeztetni a tétlen személyt, hogy „a hű és értelmes rabszolga” kiváló szellemi eledelről gondoskodik (Máté 24:45). Egykor ő is ennek köszönhetően ismerte meg az igazságot. Miért ne határozná hát el, hogy ismét az igazságban fog járni? (2Ján 4).

11 A vén, miközben igyekszik segíteni azoknak, akik elkóboroltak Isten nyájától, utalhat azokra a tanítványokra, akik elhagyták Jézust, mert elutasították az egyik tanítását (Ján 6:53, 66). Mivel megszakították a kapcsolatot Krisztussal és hűséges követőivel, elveszítették a szellemiségüket és az örömüket. Vajon azok, akik már nem járnak a keresztény összejövetelekre, találtak egy másik helyet, ahol bőséges a szellemi táplálék? Nem, mert ilyen hely nem létezik!

Helytelen viselkedésről volt szó?

12–13. Hogyan lehet segíteni annak, aki elkóborolt a nyájtól, de beismeri, hogy súlyos bűnt követett el?

12 Egyesek azért nem prédikálnak már, és azért nem járnak összejövetelre, mert súlyos bűnt követtek el. Úgy gondolják, hogy ki fogják közösíteni őket, ha bevallják a véneknek, hogy helytelenségbe keveredtek. De ha felhagynak az Írás-ellenes szokással, és őszinte megbánást mutatnak, nem zárják ki őket a gyülekezetből (2Kor 7:10, 11). Ellenkezőleg, szeretettel fogadják majd őket, és a vének megadják nekik a szükséges szellemi segítséget.

13 Ha érett hírnök vagy, és kijelöltek arra, hogy segíts egy tétlen személynek, mit tegyél, ha elmondja neked, hogy súlyos helytelenséget követett el? Ahogy azt korábban említettük, ahelyett, hogy még inkább belefolynál a helyzetbe, javasold neki, hogy beszéljen a vénekkel. Amennyiben erre nem hajlandó, azáltal mutatod ki, hogy törődsz Jehova nevével és a gyülekezet szellemi jólétével, ha összhangban cselekszel az ilyen esetekre vonatkozó isteni útmutatással. (Olvassátok fel: 3Mózes 5:1.) A vének tudni fogják, hogy miként segítsenek bárkinek, aki szeretne visszatérni és Isten akarata szerint élni. Szükséges lehet a szeretetteljes fegyelmezés (Héb 12:7–11). Ha a tétlen személy elismeri, hogy vétkezett Isten ellen, felhagy a helytelenséggel, és őszinte megbánást tanúsít, a vének támogatni fogják, és elnyerheti Jehova megbocsátását (Ézs 1:18; 55:7; Jak 5:13–16).

Egy fiú visszatérése örömet szerez

14. Mondd el a saját szavaiddal Jézusnak azt a szemléltetését, mely a tékozló fiúról szól.

14 Amikor a segítségnyújtásra kijelölt személy igyekszik támogatni az elkóborolt juhot, utalhat Jézusnak arra a szemléltetésére, mely a Lukács 15:11–24-ben van feljegyezve. Ebben a példázatban egy fiatalember a züllött életvitelével eltékozolja az örökségét. Végül megutálja kicsapongó életét. Üres a hasa, honvágy gyötri, és úgy dönt, hogy hazamegy. Még távol van, amikor meglátja őt az apja, aki odafut hozzá, a nyakába borul, gyengéden megcsókolja, és nagyon örül. Ha egy személy, aki elsodródott, elgondolkodik ezen a szemléltetésen, az arra indíthatja, hogy visszatérjen az akolba. Mivel a jelenlegi világrendszer hamarosan elpusztul, késlekedés nélkül „haza” kell térnie.

15. Miért sodródnak el egyesek a gyülekezettől?

15 A legtöbben, akik elsodródnak a gyülekezettől, nem pont olyanok, mint a tékozló fiú. Vannak, akik fokozatosan távolodnak el, mint az a hajó, amely lassan sodródik el a parttól. Másokat olyannyira leterhelnek az aggodalmak, hogy szem elől tévesztik a szellemi dolgokat. Megint mások engedik, hogy megbotránkoztassa őket valaki, aki kapcsolatban áll a gyülekezettel, vagy azért hagyják el a gyülekezetet, mert nem értenek egyet valamelyik szentírási tanítással. Néhányan Írás-ellenes viselkedésbe keverednek. Azonban a tanácsok, amelyek ezekre a helyzetekre vonatkoznak, segíthetnek, hogy támogatást tudj nyújtani olyan személyeknek, akik az előbbi vagy más okok miatt hagyták el az aklot. Így visszatérhetnek, mielőtt túl késő lenne.

„Örülök, hogy hazatértél, fiam!”

16–18. a) Hogyan segített egy vén egy testvérnek, aki évekig tétlen volt? b) Miért vált tétlenné a testvér, milyen segítséget kapott, és milyen fogadtatásban részesült a gyülekezetben?

16 Egy keresztény vén ezt mondja: „A helyi vének testülete sok erőfeszítést tesz azért, hogy meglátogassa a tétlen személyeket. Eszembe jutott egy testvér, akivel annak idején én tanulmányoztam, és akinek én segítettem, hogy megismerje az igazságot. Körülbelül 25 évig tétlen volt, és egy nagyon nehéz időszakon ment át. Elmagyaráztam neki, hogy a bibliai alapelvek alkalmazása miként segíthetne neki. Egy bizonyos idő elteltével elkezdett járni a Királyság-terembe, és elfogadta a bibliatanulmányozást, hogy megerősödjön az az elhatározása, hogy visszatér a nyájhoz.”

17 Miért vált tétlenné a testvér? Ő így számol be erről: „A szellemi dolgok helyett egyre több figyelmet fordítottam a világi dolgokra. Aztán abbahagytam a tanulmányozást, a prédikálást, és nem jártam összejövetelekre. Ezután már csak arra emlékszem, hogy megszakítottam a kapcsolatot a gyülekezettel. De a vén őszinte személyes érdeklődése segített visszatérnem.” Miután ez a testvér elfogadta a bibliatanulmányozást, kezdtek megoldódni a gondjai. „Felismertem, hogy Jehovának és a szervezetének a szeretete és vezetése hiányzott az életemből” – mondja.

18 Milyen fogadtatásban részesült a testvér a gyülekezetben? Így számol be erről: „Úgy érzem magam, mint a tékozló fiú, akiről Jézus Krisztus beszélt. Az egyik idősebb testvérnő, aki már 30 éve is ott volt a gyülekezetben, és máig is hűségesen szolgálja Jehovát, így szólt hozzám: »Örülök, hogy hazatértél, fiam!« Ez nagyon meghatott. Valóban hazatértem. Szeretném kifejezni az őszinte hálámat azért a szeretetért, kedvességért, türelemért és figyelemért, melyet az a vén és az egész gyülekezet mutatott irántam. A Jehova és a felebarátaik iránt érzett szeretetük igazán segített, hogy visszatérjek a nyájhoz.”

Sürgesd őket, hogy cselekedjenek mihamarabb!

19–20. Hogyan buzdíthatod a tétleneket, hogy késlekedés nélkül térjenek vissza a nyájhoz, és hogyan világíthatsz rá, hogy Isten nem vár el tőlünk túl sokat?

19 Az utolsó napokban élünk, és a jelenlegi világrendszer vége már a küszöbön áll. Buzdítsd hát a tétleneket, hogy kezdjék el látogatni a keresztény összejöveteleket. Sürgesd őket, hogy ezt tegyék meg minél előbb. Emlékeztesd őket arra, hogy Sátán igyekszik tönkretenni az Istennel ápolt kapcsolatukat, és megpróbálja elhitetni velük, hogy úgy könnyíthetnek az élet terhein, ha felhagynak az igaz imádattal. Rávilágíthatsz, hogy csakis Jézus hűséges követőiként találhatnak igazi felüdülést. (Olvassátok fel: Máté 11:28–30.)

20 Hívd fel a tétlenek figyelmét arra, hogy Isten elvárja tőlünk azt, amit meg tudunk tenni. Amikor Lázár nővérét, Máriát amiatt bírálták, hogy drága illatos olajat öntött Jézus fejére, nem sokkal annak halála előtt, Jézus ezt mondta: „Hagyjátok békén! . . . Ő megtette, amit tudott” (Márk 14:6–8). Jézus megdicsért egy szűkölködő özvegyet, aki egy igen csekély összeget adományozott a templomnál. Ez az özvegy is megtette azt, amit tudott (Luk 21:1–4). A legtöbben közülünk el tudnak járni a keresztény összejövetelekre, és részt tudnak venni a Királyság-prédikáló munkában. Sokan azok közül, akik most tétlenek, Jehova segítségével képesek lesznek megtenni ugyanezeket.

21–22. Miről biztosíthatod azokat, akik visszatérnek Jehovához?

21 Ha egy juhszerű személy, aki elkóborolt a nyájtól, fél attól, hogy újra találkozzon a testvéreivel, emlékeztetheted őt arra, hogy milyen örömmel fogadták a hazatérő tékozló fiút. A gyülekezet tagjai ugyanígy örülnek a visszatérőknek. Bátorítsd őket, hogy már most álljanak ellen az Ördögnek, és közeledjenek Istenhez (Jak 4:7, 8).

22 Örömteli fogadtatás vár azokra, akik visszatérnek Jehovához (Sir 3:40). A múltban kétségtelenül nagy örömet szerzett nekik Isten szolgálata. A jövőben pedig számtalan áldás árad azokra, akik késlekedés nélkül visszatérnek a nyájhoz!

Hogyan válaszolnál?

• Hogyan nyújthatsz segítséget egy kereszténynek, aki megbotránkozott és tétlenné vált?

• Milyen érvelés segíthet egy olyan személynek, aki azért hagyta el Isten nyáját, mert másképp gondolkodik egy tanításról?

• Hogyan lehet segíteni annak a személynek, aki vonakodik visszatérni a gyülekezethez?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 13. oldalon]

Figyelmesen hallgasd meg a tétlen hívőtársadat

[Kép a 15. oldalon]

Ha egy személy elgondolkodik Jézusnak a tékozló fiúról szóló szemléltetésén, ösztönzést érezhet arra, hogy visszatérjen a nyájhoz