Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Fiatalok, tegyétek nyilvánvalóvá az előmeneteleteket

Fiatalok, tegyétek nyilvánvalóvá az előmeneteleteket

Fiatalok, tegyétek nyilvánvalóvá az előmeneteleteket

„Gondolkodj el ezeken, mélyedj el bennük, hogy előmeneteled nyilvánvaló legyen mindenki előtt” (1TIM 4:15)

1. Mit szeretne Isten, milyen legyen a fiatalok élete?

BÖLCS Salamon, az ókori Izrael királya ezt írta: „Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint” (Préd 11:9, Újfordítású revideált Biblia). E szavak Szerzője, Jehova Isten kétségkívül azt szeretné, hogy ti, fiatalok, boldogok legyetek. Sőt azt szeretné, hogy akkor is boldogok legyetek, amikor idősebbek lesztek. Ám az emberek fiatalkorukban sokszor súlyos hibákat követnek el, és ezek hatással lehetnek a jövőbeli boldogságukra. Még a hűséges Jób is kesergett, mivel szembe kellett néznie ’ifjúkori vétkei következményeivel’ (Jób 13:26). A keresztényeknek gyakran komoly döntéseket kell hozniuk serdülőkorukban, sőt utána is. A rossz döntések mély érzelmi sebeket okozhatnak, és olyan nehézségekhez vezethetnek, melyek végigkísérik az életüket (Préd 11:10).

2. Melyik bibliai tanács alkalmazásával kerülhetik el a fiatalok, hogy súlyos hibákat kövessenek el?

2 A fiataloknak jó ítélőképességgel kell döntéseket hozniuk. Figyeld meg Pál apostol korintusziaknak adott tanácsát: „ne legyetek kisgyermekek a felfogóképességben, hanem . . . a felfogóképességben . . . felnőtté legyetek” (1Kor 14:20). Ha a fiatalok megfogadják ezt a tanácsot, és megtanulnak felnőtt módjára gondolkodni, az segíteni fog nekik, hogy ne kövessenek el súlyos hibákat.

3. Mit tehetsz azért, hogy éretté válj?

3 Ha fiatal vagy, ne feledd, hogy erőfeszítéseket kell tenned ahhoz, hogy éretté válj. Pál ezt mondta Timóteusznak: „Soha senki ne nézze le fiatal korodat. Ellenkezőleg, légy példává a hűségeseknek a beszédben, a viselkedésben, a szeretetben, a hitben, a tisztaságban. Továbbra is odaadóan foglalkozz a nyilvános felolvasással, a buzdítással, a tanítással . . . Gondolkodj el ezeken, mélyedj el bennük, hogy előmeneteled nyilvánvaló legyen mindenki előtt” (1Tim 4:12–15). A keresztény fiataloknak fejlődniük kell szellemileg, és nyilvánvalóvá kell tenniük az előmenetelüket mások előtt.

Mit jelent az előmenetel?

4. Mit jelent a szellemi előmenetel?

4 Az „előmenetel” azt jelenti, hogy „valaki előrehalad, jobb emberré válik”. Pál arra ösztönözte Timóteuszt, hogy továbbra is odaadóan foglalkozzon azzal, hogy fejlődjön a beszédben, a viselkedésben, a szeretetben, a hitben, a tisztaságban, és abban is, ahogyan betölti a szolgálatát. Törekednie kellett rá, hogy az életmódja példás legyen. Timóteusznak tehát folyamatosan fejlődnie kellett szellemileg.

5–6. a) Mikor kezdett nyilvánvalóvá válni Timóteusz előmenetele? b) Hogyan utánozhatják a fiatalok Timóteuszt?

5 Pál valamikor i. sz. 61 és 64 között írta ezt a tanácsot Timóteusznak, aki ekkor már tapasztalt vén volt, és nem ebben az időben kezdett arra törekedni, hogy előrehaladjon szellemileg. Timóteusz i. sz. 49-ben vagy 50-ben – amikor valószínűleg a tizenéves kora vége felé vagy a húszas évei elején járt – már „jó hírben állt a lisztrai és az ikóniumi testvérek körében”, akik felfigyeltek a szellemi előrehaladására (Csel 16:1–5). Pál ekkor elvitte magával Timóteuszt a misszionáriusi útjára. Miután több hónapon át szemtanúja volt Timóteusz további előrehaladásának, elküldte őt Tesszalonikába, hogy vigasztalja meg az ott élő keresztényeket, és szilárdítsa meg a hitüket. (Olvassátok fel: 1Tesszalonika 3:1–3, 6.) Kétségtelen, hogy Timóteusz már fiatalon nyilvánvalóvá tette az előmenetelét mások előtt.

6 Fiatalok, akik a gyülekezetben vagytok, már most dolgozzatok azon, hogy szellemi tulajdonságokat mutatassatok ki. Így mások világosan látni fogják, hogy előrehaladtok a keresztény életúton, és egyre ügyesebben tudjátok megtanítani másoknak a bibliai igazságokat. A 12 éves Jézus is folyamatosan „növekedett bölcsességben” (Luk 2:52). Vizsgáljuk hát meg, hogyan tehetitek nyilvánvalóvá az előmeneteleteket az élet három területén: 1. amikor nehézségekkel néztek szembe, 2. miközben felkészültök a házasságra, és 3. mialatt arra törekedtek, hogy ’jó szolgák’ legyetek (1Tim 4:6).

’Józanul gondolkodva’ küzdjetek meg a nehézségekkel

7. Milyen hatással lehetnek a nehézségek a fiatalokra?

7 Egy 17 éves testvérnő, Carol * ezt mondta: „Néha annyira kimerült voltam érzelmileg, fizikailag és szellemileg, hogy nem akartam felkelni reggel.” Miért volt ennyire lehangolt? Tízéves korában a szülei elváltak, és a családja szétzilálódott. Az édesanyjához került, aki semmibe vette a Biblia erkölcsi irányadó mértékeit. Carolhoz hasonlóan talán te is próbateljes körülmények között élsz, és nem sok esélyt látsz a változásra.

8. Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie Timóteusznak?

8 Timóteusz is megpróbáltatásokkal nézett szembe, miközben azon igyekezett, hogy előrehaladjon szellemileg. Például ’gyakran betegeskedett’ a gyomra miatt (1Tim 5:23). Mivel a korintuszi gyülekezetben némelyek kifogásolták Pál hatalmát, és ezzel nehézségeket okoztak, Pál Korintuszba küldte Timóteuszt, hogy orvosolja a helyzetet. Arra ösztönözte a testvéreket, hogy működjenek együtt Timóteusszal, hogy így „félelem nélkül” legyen közöttük (1Kor 4:17; 16:10, 11). Minden jel arra mutat, hogy Timóteusz félénk volt.

9. Mit foglal magában a józan gondolkodás, és miben különbözik a gyávaság szellemétől?

9 Pál szeretett volna segíteni Timóteusznak, ezért később erre emlékeztette: „Isten nem gyávaság szellemét adta nekünk, hanem erőét, szeretetét és józan gondolkodásét” (2Tim 1:7). A ’józan gondolkodás’ magában foglalja, hogy valaki ésszerűen tud gondolkodni, és képes szembenézni a dolgokkal még akkor is, ha a helyzet nem olyan, mint szeretné. Vannak olyan éretlen fiatalok, akikre a gyávaság szelleme jellemző, és nem akarnak tudomást venni a nehézségekről. Ezért túl sokat alszanak vagy tévéznek, kábítószereznek, túl sok alkoholt fogyasztanak, folyton szórakoznak, illetve erkölcstelenül élnek. Keresztényekként ezt a figyelmeztetést kapjuk: „mondjunk nemet az istentelenségnek és a világias kívánságoknak, s józan gondolkodással, igazságossággal és Isten iránti odaadással éljünk e jelenlegi világrendszer közepette” (Tit 2:12).

10–11. Hogyan segít a józan gondolkodás abban, hogy erőssé váljunk szellemileg?

10 A Biblia arra buzdítja „a fiatalabb férfiakat . . . , hogy legyenek józan elméjűek” (Tit 2:6). Úgy tudod megfogadni ezt a tanácsot, ha a nehézségek idején imádkozol. (Olvassátok fel: 1Péter 4:7.) Így teljesen rá tudod majd bízni magad „az Isten adta erőre” (1Pét 4:11).

11 Carolnak is a józan gondolkodás és az ima segített. Ezt mondja: „Az volt az egyik legnehezebb dolog az életemben, hogy felvállaljam anya előtt, hogy nem fogok belekeveredni az ő erkölcstelen életmódjába. Az ima valóban segített. Tudom, hogy Jehova velem van, ezért már nem félek.” Ne felejtsd el: a nehézségek jobb emberré tehetnek és megerősíthetnek téged (Zsolt 105:17–19; Sir 3:27). Függetlenül attól, hogy milyen megpróbáltatásokkal nézel szembe, Isten soha nem fog cserbenhagyni. Ő ’valóban meg fog segíteni’ (Ézs 41:10).

Felkészülés a sikeres házasságra

12. Miért kell alkalmaznia a Példabeszédek 20:25-ben található alapelvet egy olyan kereszténynek, aki a házasságot fontolgatja?

12 Néhány fiatal felnőtt belerohant a házasságba annak reményében, hogy az majd véget vet a boldogtalanságnak, a magánynak, az unalomnak és az otthoni gondoknak. A házassági fogadalom azonban komoly dolog. A bibliai időkben egyesek elhamarkodottan szent fogadalmat tettek Istennek, anélkül hogy alaposan átgondolták volna, hogy mivel is jár az. (Olvassátok fel: Példabeszédek 20:25.) Időnként a fiatalok nem gondolják át alaposan, hogy mennyi mindenre van szükség a boldog házassághoz. Csak később fogják fel, hogy a jó házassághoz sokkal több minden kell, mint képzelték.

13. Milyen kérdéseket kell átgondolniuk azoknak, akik a házasságot fontolgatják, és milyen hasznos tanácsokat kapnak?

13 Ezért még mielőtt szeretnél valakit jobban megismerni, kérdezd meg magadtól: „Miért akarok házasságot kötni? Mit várok a házasságtól? Ő az igazi? Fel vagyok készülve arra, hogy ellássam a házassággal járó felelősségeimet?” Segítségként az alapos önvizsgálathoz „a hű és értelmes rabszolga” olyan cikkeket készített, melyek részletesen tárgyalják ezt a témát (Máté 24:45–47). * Tekintsd Jehovától származó tanácsoknak ezeket a cikkeket. Alaposan vizsgáld meg, mit írnak, és alkalmazd az életedben. Soha ne legyél olyan, „mint a ló vagy az öszvér, melyek mit sem értenek” (Zsolt 32:8, 9). Gondolkodj felnőttként a házassággal járó felelősségekről. Ha úgy érzed, hogy már készen állsz arra, hogy megismerkedj valakivel, ne feledd: mindig „légy példává . . . a tisztaságban” (1Tim 4:12).

14. Miben fog segíteni a krisztusi egyéniség felöltése, ha házasságot kötsz?

14 A szellemi érettség a házasságkötés után is áldásokat hoz. Egy érett keresztény törekszik arra, hogy eljusson „a termetnek arra a mértékére, amely a Krisztus teljessége szerint való” (Ef 4:11–14). Keményen fáradozik azon, hogy kifejlessze a krisztusi egyéniséget. Példaképünk, „Krisztus sem a maga kedvében járt” (Róma 15:3). Amikor mindkét házastárs a másik hasznát keresi, és nem a magáét, akkor a családi élet békés és meghitt lesz (1Kor 10:24). A férj önfeláldozó szeretetet mutat, a feleség pedig elhatározza, hogy aláveti magát a férjének, ahogy Jézus is aláveti magát az ő Fejének (1Kor 11:3; Ef 5:25).

„Teljesen lásd el szolgálatodat”

15–16. Hogyan tudod nyilvánvalóvá tenni az előmeneteledet a szolgálatban?

15 Pál ezekkel a szavakkal hívta fel a figyelmet Timóteusz megbízatásának a fontosságára: „Ünnepélyesen meghagyom neked az Isten és Krisztus Jézus előtt . . . : prédikáld a szót, a sürgősség érzetével”. Majd hozzátette: „végezd az evangéliumhirdető munkáját, teljesen lásd el szolgálatodat” (2Tim 4:1, 2, 5). Timóteusznak a ’hit szavaival kellett táplálkoznia’ ahhoz, hogy eleget tudjon tenni e megbízatásnak. (Olvassátok fel: 1Timóteusz 4:6.)

16 Hogyan táplálkozhatsz a hit szavaival? Pál ezt írta: „Továbbra is odaadóan foglalkozz a nyilvános felolvasással, a buzdítással, a tanítással . . . Gondolkodj el ezeken, mélyedj el bennük” (1Tim 4:13, 15). A fejlődéshez szorgalmasnak kell lenned a személyes tanulmányozásban. Az a kifejezés, hogy „mélyedj el”, azt a gondolatot hordozza, hogy valaki teljesen belemerül egy tevékenységbe. Milyenek a tanulmányozási szokásaid? Elmélyedsz ’az Isten mélységes dolgaiban’? (1Kor 2:10). Vagy csak nagyon kevés erőfeszítést teszel? Ha elgondolkodsz azon, amit tanulmányozol, az arra fog indítani, hogy előrehaladj szellemileg. (Olvassátok fel: Példabeszédek 2:1–5.)

17–18. a) Milyen területeken kell fejlődnöd? b) Hogyan segít a szolgálatban az, ha törekszel rá, hogy olyan legyen a beállítottságod, mint amilyen Timóteuszé volt?

17 Egy fiatal úttörő, akit Michelle-nek hívnak, ezt mondta: „Szeretnék igazán hatékony lenni a szolgálatban, ezért jó tervet készítettem a személyes tanulmányozáshoz, és rendszeresen ott vagyok az összejöveteleken. Így folyamatosan erősödöm szellemileg.” Az úttörőszolgálat meg fog tanítani arra, hogy ügyesebben használd a Bibliát a szolgálatban, és segíteni fog, hogy előrehaladj szellemileg. Legyél jó olvasó, és adj tartalmas válaszokat az összejöveteleken. Szellemileg érett fiatalként törekedj arra, hogy olyan tanulóbeszédeket tarts a teokratikus szolgálati iskolán, melyekből sokat meríthetnek a hallgatók, és úgy készítsd el a programjaidat, hogy ragaszkodsz a kijelölt anyaghoz.

18 Az ’evangéliumhirdető munka’ végezéséhez hozzátartozik, hogy hatékonyabbá teszed a szolgálatodat, és segítesz másoknak, hogy megmentést nyerjenek. Ehhez el kell sajátítanod ’a tanítás művészetét’ (2Tim 4:2). Ha tapasztalt hírnökökkel is részt veszel a szolgálatban, akkor tanulhatsz tőlük, és a javadra fordíthatod a tanítási módszereiket, csakúgy ahogy Timóteusz is tanult abból, hogy Pállal munkálkodott (1Kor 4:17). Pál azokra utalva, akiknek segített, azt mondta, hogy nemcsak a jó hírt adta nekik, hanem a ’saját lelkét’ is, vagyis arra áldozta az életét, hogy segítsen nekik, mivel megszerette őket (1Tessz 2:8). Ha szeretnéd Pál példáját követni a szolgálatban, akkor legyél olyan beállítottságú, mint Timóteusz, aki őszintén törődött másokkal, és „rabszolgaként [szolgált] a jó hír előmozdításában”. (Olvassátok fel: Filippi 2:19–23.) Te is ilyen önfeláldozó szellemet mutatsz a szolgálatban?

Az előmenetel valódi megelégedettséggel jár

19–20. Miért jár boldogsággal a szellemi előmenetel?

19 Ha szeretnél szellemileg előrehaladni, erőfeszítéseket kell tenned. De ha türelmesen fejleszted a tanítói képességeidet, idővel abban a kiváltságban lesz részed, hogy ’sokakat gazdagíthatsz’ szellemileg. Minden ilyen személy az ’örömöd vagy ujjongásodnak koronája’ lesz (2Kor 6:10; 1Tessz 2:19). „Még soha nem töltöttem ennyi időt azzal, hogy segítsek másoknak, mint most – mondja Fred, egy teljes idejű szolga. – Tényleg igaz, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni.”

20 Egy fiatal úttörő, Daphne örömet és megelégedettséget tapasztalt, miközben igyekezett előrehaladni szellemileg. Ezt mondta: „Mivel jobban megismertem Jehovát, sokkal bensőségesebb lett vele a kapcsolatom. Olyan jó érzés, amikor a képességeidhez mérten mindent megteszel, hogy Jehova helyeslően tekintsen rád. Igazi megelégedettséget érzel.” Bár a szellemi előmenetelt nem mindig veszik észre az emberek, Jehova mindig látja és értékeli (Héb 4:13). Nem kérdéses, hogy ti, fiatal keresztények dicsőséget és dicséretet szerezhettek égi Atyánknak. Továbbra is örvendeztessétek meg a szívét, miközben őszintén arra törekedtek, hogy nyilvánvalóvá tegyétek az előmeneteleteket (Péld 27:11).

[Lábjegyzetek]

^ 7. bek. Néhány nevet megváltoztattunk.

^ 13. bek. Például: „Ő az igazi?” (Fiatalok kérdései – Gyakorlatias válaszok, 2. kötet); „Isteni vezetés a házastárs megválasztásában” (Az Őrtorony, 2001. május 15.).

Mit tanultál?

• Mit jelent a szellemi előmenetel?

• Hogyan teheted nyilvánvalóvá az előmeneteledet . . .

amikor nehézségekkel nézel szembe?

miközben felkészülsz a házasságra?

a szolgálatban?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 15. oldalon]

Az ima segíthet, hogy meg tudj küzdeni a nehézségekkel

[Kép a 16. oldalon]

Hogyan sajátíthatnak el hatékony tanítási módszereket a fiatal hírnökök?