’Ideje van a hallgatásnak’

„HALLGATNI arany, beszélni ezüst” – tartja egy közmondás, mely állítólag a Távol-Keletről származik. Egy szótár szerint ennek a közmondásnak a héber megfelelője így hangzik: „Ha egy szó egy sekelt ér, akkor a hallgatás kettőt” (Brewer’s Dictionary of Phrase and Fable). Az ókori Izrael bölcs királya, Salamon pedig ezt írta: „mindennek meghatározott ideje van, ideje van mindennek az ég alatt: . . . ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak” (Préd 3:1, 7).

Mikor lehet helyénvaló tehát, ha inkább csendben maradunk, és nem beszélünk? A „hallgat” és „csend” szavak gyakran előfordulnak a Biblia lapjain. Ezeknek a szavaknak a szövegkörnyezete az életnek legalább három olyan területére világít rá, melyeken előnyösebb, ha hallgatunk. Vizsgáljuk meg közelebbről, hogy a hallgatás miért a tisztelet jele, miért a megfontoltság és a tisztánlátás bizonyítéka, és hogyan segít az elmélkedésben.

A tisztelet jele

A hallgatás a tisztelet és a megbecsülés jele. Habakuk próféta ezt mondta: „Jehova . . . az ő szent templomában van. Hallgasson előtte az egész föld!” (Hab 2:20). Az igaz imádók ’csendben várják Jehovától a megmentést’ (Sir 3:26). A zsoltáríró így énekelt: „Hallgass Jehova előtt, és várva várd őt. Ne gerjedj föl senkire azért, mert sikeres az útja” (Zsolt 37:7).

Dicsérhetjük Jehovát szavak nélkül is? Nos, előfordul-e, hogy annyira lenyűgöz bennünket a teremtés szépsége, hogy szinte szóhoz sem jutunk? Amikor a teremtésmű nagyszerűségéről gondolkodunk, nem dicsérjük-e szívünkben a Teremtőt? A zsoltáríró Dávid ezzel kezdte az egyik énekét: „Dicséret illet téged – csendesség –, ó, Isten, Sionban! Neked teljesítik a fogadalmat” (Zsolt 65:1).

Ahogy Jehova maga megérdemli a tiszteletünket, úgy a kijelentései is. Például amikor Isten prófétája, Mózes búcsút vett Izrael  nemzetétől, ő és a papok erre intették a jelenlevőket: „Hallgass és figyelj . . . Jehovának, a te Istenednek szavára”. Még a kisgyermekektől is elvárták, hogy figyeljenek jól oda, amikor Izrael fiai egybegyűltek, hogy felolvassák Isten Törvényét. Mózes ezt mondta: ’Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat és a nőket, a kicsinyeket, hogy tanuljanak’ (5Móz 27:9, 10; 31:11, 12).

Napjainkban is helyénvaló, ha Jehova imádói tiszteletteljesen figyelnek, amikor tanítják őket az összejöveteleken, például a nagyszabású kongresszusokon. Ha létfontosságú bibliai igazságokat tanítanak nekünk a színpadról, vajon nem lenne tiszteletlenség Isten Szavával és a szervezetével szemben, ha szükségtelenül beszélgetnénk másokkal? Az ülésszakok közben ideje van a hallgatásnak és a figyelésnek.

A hétköznapi magánbeszélgetéseink során is a tisztelet jele, ha jó hallgatók vagyunk. Például Jób patriarcha ezt mondta a vádlóinak: „Oktassatok engem, és én hallgatok”. Jób hallgatott, és készségesen figyelt rájuk, amíg beszéltek. Amikor viszont ő kapott szót, ezt kérte: „Hallgassatok előttem, hadd beszéljek én” (Jób 6:24; 13:13).

A megfontoltság és a tisztánlátás bizonyítéka

A Biblia kijelenti: „aki megtartóztatja ajkait, az értelmesen cselekszik.” „Az átfogóan tisztán látó ember . . . csendben marad” (Péld 10:19; 11:12). Jézus nagyszerűen bemutatta, hogy a hallgatás a megfontoltság és a tisztánlátás bizonyítéka. Lássuk, hogyan tette ezt. Amikor felismerte, hogy értelmetlen lenne bármit mondania is ádáz ellenségeinek, „hallgatott” (Máté 26:63). Később, amikor Pilátus színe előtt kihallgatták, „semmit sem válaszolt”. Megfontoltan hagyta, hogy a tettei önmagukért beszéljenek (Máté 27:11–14).

Mi is bölcsen tesszük, ha megtartóztatjuk ajkainkat, főleg, ha felingerelnek bennünket. Egy példabeszéd ezt mondja: „Aki lassú a haragra, bővelkedik tisztánlátásban, aki viszont türelmetlen, az a bolondságot magasztalja fel” (Péld 14:29). Ha elhamarkodottan válaszolunk egy feszült helyzetben, az bolondságnak tűnhet mások szemében. Később megbánhatjuk a meggondolatlan szavainkat. Mindez feldúlhatja a lelki békénket.

A megfontoltság jele, ha figyelünk arra, mit mondunk, amikor rosszindulatú emberek között vagyunk. Amikor gúnyolódókkal találkozunk a szolgálatunk során, talán az a legjobb, ha hallgatunk. Az is előfordulhat, hogy az osztálytársaink vagy a munkatársaink sikamlós vicceket mesélnek, vagy trágár módon beszélnek. Mit gondolsz, ilyen esetben nem lenne néha bölcs csendben maradni, hogy ne keltsük azt a látszatot, hogy helyeseljük, amit tesznek? (Ef 5:3). A zsoltáríró  ezt írta: „Féket teszek a számra, megzabolázom, míg előttem van a gonosz” (Zsolt 39:1).

„Az átfogóan tisztán látó ember” nem él vissza mások bizalmával (Péld 11:12). Az igaz keresztények bizonyára nem fednek fel bizalmas dolgokat. A keresztény véneknek különösen kell figyelniük erre, hogy a gyülekezet tagjai ne veszítsék el a beléjük vetett bizalmat.

A csend jó hatású lehet. A XIX. századi angol író, Sydney Smith a következőket írta egyik kortársáról: „Olykor hallgatásba burkolódzik, és ez teszi tökéletesen örömtelivé a beszélgetéseinket.” Valóban, két barát mindennapi beszélgetését a kölcsönös gondolatközlésnek kell jellemeznie. Egy jó beszélgetőpartnernek jó hallgatónak is kell lennie.

„A sok beszédben elmaradhatatlan a törvényszegés, de aki megtartóztatja ajkait, az értelmesen cselekszik” – figyelmeztetett Salamon (Péld 10:19). Így hát minél kevesebbet beszélünk, annál kisebb az esély rá, hogy meggondolatlanul szólunk. Valójában „még a bolondot is, amikor csendben van, bölcsnek tartják, és értelmesnek azt, aki bezárja ajkait” (Péld 17:28). Kérjük tehát imában Jehovától, hogy ’állítson őrszemet ajkunk ajtajához’ (Zsolt 141:3).

Segít az elmélkedésben

A Szentírás azt írja arról az emberről, aki az igazságosság útját követi, hogy Isten „törvényét olvassa halk hangon éjjel-nappal” (Zsolt 1:2). Az Újfordítású revideált Biblia ezt így adja vissza: „az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.” Milyen körülmények a legideálisabbak az ilyen elmélkedéshez?

Ábrahám patriarcha fia, Izsák „estefelé . . . kint sétált a mezőn, hogy elmélkedjen” (1Móz 24:63). Nyugodt helyet és időszakot választott az elmélkedéshez. Dávid király az éjjeli őrségek csendes idején elmélkedett (Zsolt 63:6). A tökéletes ember, Jézus mindig figyelt rá, hogy időt szakítson az egyedüllétre és az elmélkedésre. A tömeg zajától távol, hegyeken, pusztákban és más elhagyatott helyeken elmélkedett (Máté 14:23; Luk 4:42; 5:16).

A csend jótékony hatása tagadhatatlan. A csendes hely megfelelő körülményeket biztosíthat az önvizsgálathoz, mely létfontosságú a fejlődésünkhöz. A csend hozzájárulhat a lelki békénk megőrzéséhez. Ha nyugodt időszakban elmélkedünk, az segíthet, hogy kimunkáljuk a szerénységet és az alázatot, és hogy még jobban értékeljük az élet igazán fontos dolgait.

Erényre vall, ha tudunk hallgatni, de ’ideje van a szólásnak’ is (Préd 3:7). Napjainkban az igaz imádók lelkesen prédikálják Isten Királyságának jó hírét „az egész lakott földön” (Máté 24:14). Ennek az örömteli hirdetésnek a hangja egyre jobban hallatszik, amint az imádók létszáma nő (Mik 2:12). Legyünk hát azok között, akik buzgón hirdetik a Királyság jó hírét és Isten nagyszerű tetteit. Míg részt veszünk ebben a fontos tevékenységben, bárcsak mindig visszatükrözné az életünk, hogy tudjuk, vannak időszakok, amikor hallgatni arany!

[Kép a 3. oldalon]

Jól tesszük, ha az összejöveteleinken figyelünk és tanulunk

[Kép a 4. oldalon]

Amikor durván beszélnek velünk a szolgálatunk során, jobb, ha hallgatunk

[Kép az 5. oldalon]

A csend segíti az elmélkedést