Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az Istentől jövő oktatás páratlan értéke

Az Istentől jövő oktatás páratlan értéke

Az Istentől jövő oktatás páratlan értéke

„Bizony veszteségnek is tekintek mindent Krisztus Jézus . . . ismeretének páratlan értéke miatt” (FIL 3:8)

1–2. Milyen döntést hoz némely keresztény, és miért?

ROBERT már egészen fiatalon kiemelkedően jó tanuló volt. Még csak nyolcéves volt, amikor az egyik tanárnője egy családlátogatás során azt mondta, hogy csak a képzelet szab határt annak, hogy mire viheti az életben. Azt is elmondta, hogy reméli, Robertből egy nap orvos lesz. Robertet a középiskolai eredményei alapján a legjobb egyetemek bármelyikére felvették volna az országban. Sokan ezt egy soha vissza nem térő lehetőségnek tartanák, ám ő lemondott róla, hogy általános úttörő lehessen.

2 Ahogy Robertnek, úgy sok más kereszténynek is, fiatalnak és idősnek egyaránt, adódik lehetősége az előmenetelre ebben a világrendszerben. Némelyikük úgy dönt, hogy nem él teljesen ezekkel a lehetőségekkel, hogy szellemi célokra tudjon törekedni (1Kor 7:29–31). Mi ösztönzi őket arra, hogy szorgalmasan kivegyék a részüket a prédikálómunkából, miként azt Robert teszi? Elsősorban a Jehova iránti szeretetük, másodsorban pedig az, hogy felismerik, milyen páratlan értéke van az Istentől jövő oktatásnak. Eltűnődtél mostanában azon, hogy milyen lenne az életed, ha nem ismernéd az igazságot? Ha elgondolkodunk azon, milyen nagyszerű áldásokkal jár, hogy Jehovától tanulhatunk, az egyrészt segít észben tartanunk, mennyire értékes a jó hír, másrészt segít, hogy buzgón hirdessük azt.

Nagy kiváltság, hogy Istentől tanulhatunk

3. Miért lehetünk biztosak abban, hogy Jehova kész arra, hogy tanítsa a tökéletlen embereket?

3 Jehova a jóságából fakadóan kész arra, hogy tanítsa a tökéletlen embereket. Az Ézsaiás 54:13 így prófétál a felkent keresztényekről: „Fiaid mindannyian Jehovától tanítottak lesznek, és bőséges lesz fiaid békéje.” Ugyanez érvényes Krisztus ’más juhaira’ is (Ján 10:16). Ez egy olyan próféciából derül ki, amely napjainkban teljesedik. Ézsaiás egy látomásban látta, hogy mindenféle nemzetből származó ember özönlik az igaz imádathoz. A prófécia szerint ezt mondják egymásnak: „menjünk fel Jehova hegyére, Jákob Istenének házához, és ő oktatni fog bennünket útjaira, mi pedig az ő ösvényein járunk” (Ézs 2:1–3). Micsoda kiváltság, hogy Istentől tanulhatunk!

4. Milyennek kell lenniük azoknak, akiket Jehova tanít?

4 Milyennek kell lennünk, hogy Jehovától tanulhassunk? Elengedhetetlen, hogy szelídek és taníthatóak legyünk. A zsoltáríró Dávid ezt írta: „Jó és egyenes Jehova . . . megtanítja a szelídeket útjára” (Zsolt 25:8, 9). Jézus pedig ezt mondta: „Nyilvánosan dicsérlek, Atyám, égnek és földnek Ura, mert gondosan elrejtetted ezeket a bölcsek és a műveltek elől, és a kisgyermekeknek kinyilatkoztattad őket” (Luk 10:21). Biztosan szeretetet érzel egy olyan Isten iránt, aki „az alázatosaknak . . . ki nem érdemelt kedvességet ad” (1Pét 5:5).

5. Egyedül minek köszönhetjük azt, hogy megismerhettük Istent?

5 Jehova szolgáiként vajon a saját érdemünknek tudhatjuk be, hogy ismerjük az igazságot? Nem. Ha csak rajtunk múlott volna, sohasem ismertük volna meg Istent. Jézus ezt mondta: „Senki sem jöhet hozzám, csak ha az Atya, aki küldött engem, vonzza őt” (Ján 6:44). Jehova a prédikálómunka és a szent szelleme által vonzza a juhszerű embereket, vagyis ’minden nemzet kívánatos kincseit’ (Agg 2:7). Biztosan te is hálás vagy azért, hogy egyike lehetsz azoknak, akiket Jehova a Fiához vonzott. (Olvassátok fel: Jeremiás 9:23, 24.)

Képes jobb emberré tenni

6. Milyen figyelemre méltó hatással van Jehova ismerete az emberekre?

6 Ézsaiás próféciája egy gyönyörű szóképpel festi le, hogy milyen átalakulás megy végbe ma sok ember személyiségében. Akik korábban erőszakosak voltak, békések lettek. (Olvassátok fel: Ézsaiás 11:6–9.) Azok, akik egykor ellenségek voltak a faji, a nemzetiségi vagy törzsi hovatartozásuk, illetve a kulturális hátterük miatt, megtanultak egységben élni. Jelképes értelemben ’kardjaikat ekevasakká kovácsolták’ (Ézs 2:4). Mi az oka ezeknek a figyelemre méltó változásoknak? Az, hogy ezek az emberek ismeretet szereztek Jehováról, és alkalmazták azt az életükben. Bár Isten szolgái tökéletlenek, igazi nemzetközi testvériséget alkotnak. Az a tény, hogy a jó hír mindenféle embert vonz, és hogy jó gyümölcsöket terem, bizonyítja az Istentől jövő oktatás páratlan értékét (Máté 11:19).

7–8. a) Többek között milyen ’erődítéseket’ ront le az Istentől jövő oktatás, megszabadítva az embereket? b) Mi mutatja, hogy az Istentől jövő oktatás dicséretet szerez Istennek?

7 Pál apostol szellemi hadviseléshez hasonlította azt a munkát, melyet Isten szolgái végeznek. Ezt írta: „Hadviselésünk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem az Isten által hatalmasak erődítések lerontására. Mert okoskodásokat rontunk le, és minden magaslatot, amelyet az Isten ismerete ellen emeltek” (2Kor 10:4, 5). Többek között milyen ’erődítéseket’ ront le az Istentől jövő oktatás, megszabadítva az embereket? A hamis tanításokat, a babonákat és az emberi filozófiákat, csak hogy néhányat említsünk (Kol 2:8). Az Istentől jövő oktatás segít az embereknek, hogy le tudják győzni a rossz szokásaikat, és hogy Istennek tetsző tulajdonságokat tudjanak kifejleszteni (1Kor 6:9–11). Boldogabbá teszi a családokat, és igazi életcélt ad azoknak, akiknek nincsen reménységük. Igen, erre az oktatásra van igazán szükség napjainkban.

8 Az egyik tulajdonság, melynek a kifejlesztésében Jehova segít az embereknek, a becsületesség (Héb 13:18). Ezt a következő tapasztalat is bizonyítja: Indiában egy hölgy elfogadta a bibliatanulmányozást, és idővel kereszteletlen hírnök lett. Egy nap, amikor éppen hazafelé tartott egy Királyság-terem-építkezésről, az egyik buszmegálló közelében talált egy aranyláncot, mely körülbelül 180 000 forintnak megfelelő összeget ért. Bár szegény volt, elvitte az ékszert a rendőrségre. A rendőr nem hitt a szemének! Később egy másik rendőr megkérdezte a hírnöktől, hogy miért nem tartotta meg magának az ékszert. Ő így válaszolt: „A Biblia tanulmányozása átformálta a személyiségemet, most már becsületes ember vagyok.” A rendőr csodálkozva ezt mondta annak a vénnek, aki elkísérte a kereszteletlen hírnököt a rendőrségre: „Több mint 38 millióan élnek ebben az államban. Ha csak tíz embernek tudnának segíteni abban, hogy olyan legyen, mint ez a hölgy, már az is igazán nagy eredmény lenne.” Tekintettel arra, hogy az Istentől jövő oktatás milliókat tett jobb emberré, biztosan te is egyetértesz azzal, hogy bőven van okunk arra, hogy dicsérjük Jehovát.

9. Mi segít az embereknek, hogy gyökeresen megváltozzanak?

9 Isten Szava, melynek átformáló ereje van, valamint a szent szellem, melyről Jehova gondoskodik, képessé teszi az embereket arra, hogy gyökeresen megváltozzanak (Róma 12:2; Gal 5:22, 23). A Kolosszé 3:10 ezt mondja: „öltsétek magatokra az új egyéniséget, amely pontos ismeret által újjátétetik Annak képmása szerint, aki teremtette.” Isten Szavának, a Bibliának az üzenete képes feltárni, hogy milyen a belső énünk, és képes megváltoztatni a gondolatainkat, sőt még az érzéseinket is. (Olvassátok fel: Héberek 4:12.) Ha pontos ismeretet szerzünk a Szentírásból, és ha összhangba hozzuk az életünket Jehova igazságos irányadó mértékeivel, Jehova barátai lehetünk, és kilátásunk lesz az örök életre.

Felkészít a jövőre

10. a) Miért egyedül Jehova képes felkészíteni minket a jövőre? b) Milyen drasztikus változások következnek be hamarosan az egész földön?

10 Egyedül Jehova képes felkészíteni minket a jövőre, hiszen ő tudja, hogy mi vár ránk, ő határozza meg az emberiség jövőjét (Ézs 46:9, 10). A bibliai próféciák rámutatnak, hogy „Jehova nagy napja közel van” (Sof 1:14). E napon igazak lesznek a Példabeszédek 11:4 szavai: „A kincseknek nem lesz hasznuk a bősz harag napján, az igazságosság azonban megszabadít a haláltól.” Amikor eljön az ideje, hogy Jehova végrehajtsa az ítéletet Sátán világa felett, csakis az számít majd, hogy élvezzük-e Isten helyeslését. A pénznek semmi értéke sem lesz. Az Ezékiel 7:19 ezt mondja: „Ezüstjüket az utcákra dobják, és irtózattá lesz aranyuk.” Ennek ismerete segít, hogy már most bölcsen cselekedjünk.

11. Többek között hogyan készít fel minket az Istentől jövő oktatás a jövőre?

11 Az Istentől jövő oktatás többek között úgy készít fel minket Jehova napjára, hogy segít megfelelő fontossági sorrendet felállítanunk. Pál apostol ezt írta Timóteusznak: „Utasítsd azokat, akik gazdagok a jelenlegi világrendszerben, hogy ne legyenek kevélyek, és reménységüket ne bizonytalan gazdagságba vessék, hanem Istenbe”. Még akkor is hasznot meríthetünk ebből az Istentől ihletett tanácsból, ha nem vagyunk gazdagok. Mi ennek a tanácsnak a lényege? Az, hogy ne az anyagi javak felhalmozására törekedjünk, hanem arra, hogy ’a jóban munkálkodjunk’, és hogy ’jó cselekedetekben legyünk gazdagok’. Ha a szellemi dolgok a legfontosabbak az életünkben, akkor ’jó alapot gyűjtünk magunknak kincsként a jövőre’ (1Tim 6:17–19). Ez az önfeláldozó szemléletmód gyakorlati bölcsességre vall, hiszen ahogy Jézus mondta, „mi haszna lesz abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelkét elveszti?” (Máté 16:26, 27). Mivel Jehova napja oly közel van, jól tesszük, ha megkérdezzük magunktól: „Én hol gyűjtök magamnak kincseket? Istent szolgálom vagy a gazdagságot?” (Máté 6:19, 20, 24).

12. Miért ne riasszon vissza minket, ha néhányan megvetik a szolgálatunkat?

12 A keresztények számára az Isten Szavában megemlített ’jó cselekedetek’ közül a Királyság-prédikáló és tanítványképző munka a legfontosabb, mely életeket ment (Máté 24:14; 28:19, 20). Lehet, hogy miként az első században, úgy ma is néhányan megvetik a szolgálatunkat. (Olvassátok fel: 1Korintusz 1:18–21.) De ez nem változtat az üzenetünk értékén, és az is ugyanolyan fontos marad, hogy minden embernek lehetőséget kell adni arra, hogy hitet gyakorolhasson ebben az üzenetben, amíg még van rá idő (Róma 10:13, 14). Miközben segítünk másoknak, hogy a javukra fordíthassák az Istentől jövő oktatást, számos áldásban lehet részünk.

Jehova megáld, ha áldozatot hozunk

13. Milyen áldozatot hozott Pál apostol a jó hírért?

13 Mielőtt Pál apostol keresztény lett, olyan oktatásban részesült, mellyel sokra vihette volna az akkori zsidó rendszerben. Körülbelül 13 éves volt, amikor a szülővárosából, Tárzuszból Jeruzsálembe költözött, hogy a nagyra becsült törvénytanítótól, Gamálieltől tanuljon (Csel 22:3). Pál idővel kezdett kiemelkedni a kortársai közül, és ha továbbra is így haladt volna előre, valószínűleg kimagasló szerepet tölthetett volna be a judaizmusban (Gal 1:13, 14). Amikor elfogadta a jó hírt és elkezdte a prédikálómunkát, mindent hátrahagyott. Vajon megbánta, hogy így döntött? Nem. Sőt, a következőket írta: „bizony veszteségnek is tekintek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan értéke miatt. Őmiatta mindent kárba veszni hagytam, és egy halom szemétnek tekintek” (Fil 3:8).

14–15. Milyen áldásokban lehet részünk ’Isten munkatársaiként’?

14 Pálhoz hasonlóan a keresztények ma is áldozatot hoznak a jó hírért (Márk 10:29, 30). Szükséget szenvednek-e bármiben is emiatt? Sokan egyetértenek Roberttel, akit a cikk elején már említettünk. Ő ezt mondja: „Semmit nem bántam meg. A teljes idejű szolgálat örömet és megelégedettséget ad, és lehetőséget nyújt arra, hogy ’megízleljem és lássam, hogy Jehova jó’. Valahányszor anyagi áldozatot hoztam a szellemi célok érdekében, Jehova mindig bőven megáldott, sokkal többet kaptam tőle, mint amit feláldoztam. Olyan, mintha nem is mondtam volna le semmiről. Csak gazdagabb lettem!” (Zsolt 34:8; Péld 10:22).

15 Ha te is részt veszel már egy ideje a prédikáló- és tanítványképző munkában, kétségtelenül volt lehetőséged arra, hogy megízleld és lásd, hogy Jehova jó. Például előfordult-e, hogy érezted Jehova szellemének a segítségét, miközben prédikáltad a jó hírt? Láttad-e, hogy hogyan derül fel valakinek az arca, akinek a szívét Jehova kitárta, hogy odafigyeljen az üzenetre? (Csel 16:14). Segített-e neked Jehova felülkerekedni egy nehézségen, talán úgy, hogy lehetővé tette, hogy kiterjeszd a szolgálatodat? Támogatott-e a megpróbáltatások idején, hogy folytatni tudd a szolgálatot, még akkor is, amikor úgy érezted, hogy fogytán az erőd? (Fil 4:13). Amikor személyesen tapasztaljuk Jehova segítségét a szolgálatunk végzése közben, Jehova sokkal valóságosabbá válik a számunkra, és közelebb kerülünk hozzá (Ézs 41:10). Ugye milyen nagy áldás, hogy „Isten munkatársai” lehetünk abban a nagyszabású oktatómunkában, melyet ő irányít? (1Kor 3:9).

16. Mit érzel, ha azokra az erőfeszítésekre és áldozatokra gondolsz, melyeket azért hozol, hogy részt vehess a Jehova által irányított oktatómunkában?

16 Sokan szeretnének valami maradandót alkotni az életük során. De a mai világban gyakran még a kiemelkedő eredményekről is hamar megfeledkeznek az emberek. Ám az a munka, melyet Jehova napjainkban valósít meg, hogy megszentelje a nevét, mindig is része marad a teokratikus történelemnek, soha nem merül feledésbe (Péld 10:7; Héb 6:10). Bárcsak mindig nagy becsben tartanánk azt a kiváltságot, hogy e történelmi jelentőségű oktatómunka keretében taníthatunk másokat Jehováról.

Hogyan válaszolnál?

• Milyennek kell lenniük azoknak, akiket Jehova tanít?

• Hogyan teszi jobbá az Istentől jövő oktatás az emberek életét?

• Milyen áldásokban lehet részünk, amiért segítünk másoknak, hogy javukra fordíthassák az Istentől jövő oktatást?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 23. oldalon]

Akiket Jehova tanít, azok igazi, nemzetközi testvériséget alkotnak

[Kép a 24. oldalon]

Ugye milyen nagy áldás, hogy „Isten munkatársai” lehetünk?