Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Igazolódik, hogy Jehova uralma a legjobb!

Igazolódik, hogy Jehova uralma a legjobb!

Igazolódik, hogy Jehova uralma a legjobb!

„A Legfelségesebb uralkodik az emberek királyságán” (DÁN 4:17)

1–2. Többek között miért vallott kudarcot az emberi uralom?

AZ EMBERI uralom kudarcot vallott. Ehhez nem fér kétség. A kudarc egyik fő oka az, hogy az emberekben nincs meg a sikeres uralkodáshoz szükséges bölcsesség. Ma különösen nyilvánvaló az emberi uralom kudarca, hiszen nagyon sok uralkodó ’önmagát szerető, pénzszerető, öntelt, gőgös, illojális, olyan, aki nem kész semmilyen megegyezésre, rágalmazó, önuralom nélküli, vad, a jóságot nem szerető, áruló és büszkeségtől felfuvalkodott’ (2Tim 3:2–4).

2 Sok-sok évvel ezelőtt ősszüleink elvetették Isten uralmát. Talán azt gondolták, hogy ezzel a függetlenséget választják, ám valójában Sátán uralmának vetették alá magukat. Az emberi uralom – melyet ’e világ uralkodója’, Sátán erőteljesen befolyásol – hat évezreden át sikertelen volt. Ez odavezetett, hogy az emberiség mélyponton van napjainkban (Ján 12:31). Az emberiség mai helyzetével kapcsolatban az Oxford Világtörténet a 20. században című könyv kijelenti, hogy az emberek hiába „kutatnak egy tökéletes világ után”. Majd kifejti: „Nemcsak lehetetlen megtalálni, de még a megalkotására tett kísérletek is katasztrofális eredményeket hoztak, totalitarizmusba, legrosszabb esetben háborúba torkolltak.” Milyen nyíltan elismerik ezek a szavak az emberi uralom kudarcát!

3. Milyen lett volna Isten uralma, ha Ádám és Éva nem vétkezett volna?

3 Milyen szomorú, hogy ősszüleink elutasították Isten uralmát, az egyetlen olyan uralmat, mely jól működik. Természetesen nem tudjuk pontosan, hogy Jehova hogyan szervezte volna meg a föld feletti uralmat, ha Ádám és Éva hűséges maradt volna hozzá. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ha az egész emberiség elfogadta volna Jehova uralmát, akkor egy olyan uralom alatt élhettek volna, melyet szeretet és pártatlanság jellemez (Csel 10:34; 1Ján 4:8). Figyelembe véve Isten páratlan bölcsességét, kétségtelen, hogy elkerülhetők lettek volna az emberi uralmak támogatói által elkövetett hibák. Az Isten általi uralom, vagyis a teokrácia ’kielégítette volna minden élő kívánságát’ (Zsolt 145:16). Egyszóval tökéletes uralom lett volna (5Móz 32:4). Milyen szomorú, hogy az emberek elutasították.

4. Meddig terjed Sátán hatalma?

4 Azonban jó, ha nem felejtjük el, hogy bár Jehova megengedte, hogy az emberek irányítsák önmagukat, soha nem mondott le a teremtményei feletti uralkodás jogáról. Még a hatalmas babilóniai királynak is el kellett ismernie, hogy végső soron „a Legfelségesebb uralkodik az emberek királyságán” (Dán 4:17). Végül Isten Királysága által meg fog valósulni Isten akarata (Máté 6:10). Az igaz, hogy Jehova megengedte Sátánnak, hogy egy rövid ideig „ennek a világrendszernek az istene” legyen, hogy így teljesen nyilvánvalóvá váljon a válasz azokra a vitakérdésekre melyeket ez az ellenszegülő felvetett (2Kor 4:4; 1Ján 5:19). Azonban Sátán soha nem mehetett túl azon, amit Jehova megengedett neki (2Krón 20:6; vesd össze: Jób 1:11, 12; 2:3–6). Emellett mindig is voltak olyanok, akik alárendelték magukat Istennek, bár egy olyan világban éltek, melyet Isten fő Ellensége uralt.

Isten uralma Izrael felett

5. Mire kötelezte magát Izrael?

5 Ábel napjaitól kezdve a patriarchák idejéig számos hűséges személy imádta Jehovát, és engedelmeskedett a parancsainak (Héb 11:4–22). Mózes napjaiban Jehova szövetségre lépett Jákob patriarcha leszármazottaival, akikből létrejött Izrael nemzete. I. e. 1513-ban az izraeliták elkötelezték magukat, hogy ők és a leszármazottaik Jehovát fogadják el Uralkodójukként. Ezt mondták: „Mindazt, amit Jehova mondott, készek vagyunk megtenni” (2Móz 19:8).

6–7. Mit tár fel Jehováról az Izrael feletti uralma?

6 Jehovának célja volt azzal, hogy Izraelt a népéül választotta. (Olvassátok fel: 5Mózes 7:7, 8.) Nem csak az izraeliták jólétét tartotta szem előtt, amikor kiválasztotta őket. A neve és a szuverenitása is érintve volt, melyek sokkal fontosabbak. Izraelnek tanúskodnia kellett amellett, hogy Jehova az egyedüli igaz Isten (Ézs 43:10; 44:6–8). Jehova ezért ezt mondta Izraelnek: „szent népe vagy Jehovának, a te Istenednek, és téged választott Jehova, hogy a népe legyél, különleges tulajdona minden nép közül, amely a föld színén van” (5Móz 14:2).

7 Isten figyelembe vette, hogy az izraeliták tökéletlenek. Ugyanakkor a törvényei tökéletesek voltak, és jól visszatükrözték a tulajdonságait. Jehova parancsolatai, melyeket Mózesen keresztül adott, világosan rámutattak arra, hogy Isten szent, igazságszerető, megbocsátó és türelmes. Később, Józsué és kortársai napjaiban, a nemzet engedelmeskedett Jehova parancsolatainak, így békének és szellemi áldásoknak örvendtek (Józs 24:21, 22, 31). Izrael történelmének ez a szakasza bizonyította, hogy Jehova uralma sikeres.

Az emberi uralomnak nagy ára van

8–9. Milyen ostoba kéréssel fordultak az izraeliták Sámuelhez, és mi lett ennek a következménye?

8 Idővel azonban az izraeliták újra meg újra elfordultak Isten uralmától, és ezért elveszítették Isten védelmét. Végül látható királyt követeltek Sámuel prófétától. Jehova azt mondta Sámuelnek, hogy teljesítse a kérésüket, ám hozzátette: „nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne legyek király felettük” (1Sám 8:7). Jehova ugyan megengedte, hogy emberi király legyen felettük, de figyelmeztette őket, hogy ennek nagy ára lesz. (Olvassátok fel: 1Sámuel 8:9–18.)

9 A történelem bizonyította, hogy Jehova figyelmeztetése nem volt alaptalan. A királyok uralkodása komoly nehézségeket okozott Izraelben, különösen akkor, amikor a király hűtlennek bizonyult. Ezt figyelembe véve nem meglepő, hogy azok a kormányzatok, melyeket olyan emberek irányítottak, akik nem ismerték Jehovát, soha nem voltak képesek tartós sikereket elérni. Az igaz, hogy egyes politikusok Isten áldását kérik az erőfeszítéseikre, melyeket a béke és biztonság érdekében tesznek, de hogyan is áldhatná meg Isten azokat, akik nem vetik alá magukat az uralmának? (Zsolt 2:10–12).

Egy új nemzet Isten uralma alatt

10. Miért választott Jehova egy új nemzetet Izrael nemzete helyett?

10 Izrael nemzete hűtlen lett Jehovához, nem akarta őt szolgálni. Végül elvetették az Isten által kinevezett Messiást, ezért Jehova is elvette őket, és elhatározta, hogy olyan embereket állít a helyükre, akik aztán egy új nemzetet fognak alkotni. Így i. sz. 33-ban létrejött Jehova felkent imádóinak keresztény gyülekezete, amely valójában egy új nemzet volt Jehova uralma alatt. Pál ezt a nemzetet ’Isten Izraelének’ nevezte (Gal 6:16).

11–12. Milyen hasonlóságok vannak az ókori Izrael és ’Isten Izraele’ között a felvigyázást illetően?

11 Az ókori Izrael és ’Isten Izraele’ között vannak különbségek és hasonlóságok. Az ókori Izraeltől eltérően a keresztény gyülekezetnek nincs emberi királya, és nem kell állatáldozatokat felajánlania a vétkesek érdekében. Az egyik hasonlóság pedig az, hogy Izrael nemzetében is szolgáltak vének, és a keresztény gyülekezetben is szolgálnak (2Móz 19:3–8). A keresztény vének nem uralkodnak a nyáj felett, hanem pásztorkodnak felette, és buzgón élen járnak a keresztény tevékenységekben. A gyülekezet minden tagjával szeretettel, tisztelettel és méltósággal bánnak (2Kor 1:24; 1Pét 5:2, 3).

12 Ha ’Isten Izraelének’ tagjai és társaik, a ’más juhok’ elmélkednek azon, hogy hogyan bánt Jehova az izraelitákkal, akkor nagyobb lesz a Jehova iránti tiszteletük, és még inkább értékelni fogják az uralmát (Ján 10:16). Például a történelem bizonyítja, hogy Izrael emberi uralkodói nagy befolyással voltak az alattvalóikra, jó és rossz irányban egyaránt. Ez emlékezteti azokat, akik ma vállalják a vezetést a keresztény gyülekezetben, hogy jóllehet nem uralkodnak, mint az ókori királyok, mindig jó példát kell mutatniuk a hitben (Héb 13:7).

Hogyan uralkodik Jehova napjainkban?

13. Milyen fontos esemény történt 1914-ben?

13 Ma a keresztények az egész világon azt hirdetik, hogy az emberi uralom a végéhez közeledik. 1914-ben Jehova létrehozta a Királyságát az égben, melynek kinevezett Királya Jézus Krisztus. Ekkor hatalmat adott Jézusnak, hogy kivonuljon „győztesen, és hogy teljessé tegye győzelmét” (Jel 6:2). Jehova ezt mondta az újonnan trónra emelt Királynak: „Menj, győzedelmeskedj ellenségeid között!” (Zsolt 110:2). Sajnos a nemzetek továbbra is elutasították Isten uralmát, úgy cselekedtek, mintha Jehova nem létezne (Zsolt 14:1).

14–15. a) Hogyan uralkodik felettünk Isten Királysága, és milyen kérdéseket tegyünk fel magunknak? b) Miből látható már ma is, hogy Isten Királysága a legjobb?

14 ’Isten Izraelének’ tagjai közül néhányan még a földön vannak. Jézus testvéreiként ők „nagykövetek . . . Krisztust helyettesítve” (2Kor 5:20). Ők lettek kinevezve a hű és értelmes rabszolga osztállyá, melynek egyrészt az a feladata, hogy törődjön a felkentekkel, valamint a földi örök életben reménykedő keresztények egyre növekvő sokaságával, akik már több millióan vannak, másrészt az, hogy gondoskodjon szellemi eledelről e két csoport számára (Máté 24:45–47; Jel 7:9–15). Jehova megáldotta ezt az elrendezést, ami nyilvánvaló abból, hogy az igaz imádók szellemi jólétnek örvendenek.

15 Mindannyian jól tesszük, ha megkérdezzük magunktól: „Valóban megértettem, hogy mi a szerepem és mik a felelősségeim a keresztény gyülekezetben? Megfelelően támogatom Jehova uralmát? Büszke vagyok arra, hogy Jehova uralkodó Királyságának az alattvalója lehetek? Vajon az az eltökélt szándékom, hogy amennyire a körülményeim engedik, továbbra is beszéljek másoknak Isten Királyságáról?” Mint csoport készségesen alávetjük magunkat a Vezető Testület irányításának, és együttműködünk a gyülekezet kinevezett véneivel. Így mutatjuk ki, hogy elfogadjuk Isten uralmát. (Olvassátok fel: Héberek 13:17.) Mivel készségesen alávetjük magunkat Isten uralmának, az egész világon egyedülálló egységnek, valamint békének és igazságosságnak örvendhetünk, emellett dicsőséget hozunk Jehovára, hiszen mindez azt mutatja, hogy az ő uralma a legjobb.

Jehova uralma diadalmaskodik

16. Miről kell döntenie ma mindenkinek?

16 Gyorsan közeledik az az idő, amikor az Édenben felvetett vitakérdések le fognak zárulni. Ezért most van itt az ideje annak, hogy az emberek döntést hozzanak. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy Isten uralmát fogadja-e el, vagy inkább az emberi uralomhoz ragaszkodik. A mi kiváltságunk, hogy segítsünk a szelídeknek jó döntést hozni. Hamarosan, Armageddonkor Jehova uralma véglegesen a Sátán befolyása alatt álló emberi kormányzatok helyébe lép (Dán 2:44; Jel 16:16). Az emberi uralomnak vége lesz, és Isten Királysága fog uralkodni az egész föld felett. Végérvényesen beigazolódik, hogy Jehova uralma a legjobb. (Olvassátok fel: Jelenések 21:3–5.)

17. Mi segít a szelídeknek, hogy jó döntést tudjanak hozni az uralommal kapcsolatban?

17 Azoknak, akik még nem foglaltak szilárdan állást Jehova mellett, imával kisérve át kell gondolniuk, hogy milyen áldásokat fog hozni Jehova uralma az emberiségnek. Az emberi uralom képtelen volt megszüntetni a bűnözést és a terrorizmust, Isten uralma azonban minden gonoszt eltávolít a föld színéről (Zsolt 37:1, 2, 9). Az emberi uralom állandó háborúskodáshoz vezetett, ám Isten uralma ’megszünteti a háborúkat a föld végéig’ (Zsolt 46:9). Sőt, még az emberek és az állatok közötti békét is visszaállítja (Ézs 11:6–9). A szegénység és az éhezés állandó jellemzője az emberi uralomnak, ám Isten uralma véget vet ezeknek (Ézs 65:21). Még a legjobb szándékú emberi vezetők sem tudták megszüntetni a betegségeket és a halált, Isten uralma alatt azonban az idősek és a betegek visszanyerik fiatalos erejüket (Jób 33:25; Ézs 35:5, 6). A föld Paradicsom lesz, és még a halottak is fel fognak támadni (Luk 23:43; Csel 24:15).

18. Hogyan tudjuk kimutatni, hogy hisszük, hogy Isten uralma a legjobb?

18 Igen, Isten uralma helyrehoz mindent, amit Sátán tönkretett azzal, hogy rávette ősszüleinket, hogy forduljanak el a Teremtőtől. Gondolj arra is, hogy Sátán mintegy 6000 éve okoz bajt, ám Isten, Krisztus által, 1000 év alatt helyre fog állítani mindent. Milyen elsöprően bizonyítja ez, hogy Isten uralma minden uralmat felülmúl! Mivel Isten Tanúi vagyunk, őt fogadjuk el Uralkodónkként. Ezért mutassuk ki az életünk minden napján, sőt minden órájában, hogy mi Jehova imádói és Királyságának alattvalói vagyunk, és hogy büszkék vagyunk arra, hogy a Tanúi lehetünk. Amikor csak alkalom adódik rá, mondjuk el mindenkinek, aki kész meghallgatni, hogy Jehova uralma a legjobb uralom.

Mit tanultunk Isten uralmával kapcsolatban . . .

• az 5Mózes 7:7, 8-ból?

• az 1Sámuel 8:9–18-ból?

• a Héberek 13:17-ből?

• a Jelenések 21:3–5-ből?

[Tanulmányozási kérdések]

[Képek a 29. oldalon]

Jehova mindig is uralkodott

[Kép a 31. oldalon]

Mivel készségesen alávetjük magunkat Jehova uralmának, az egész világon egységnek örvendünk