Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Utasítsd el a Sátántól jövő propagandát!

Utasítsd el a Sátántól jövő propagandát!

Utasítsd el a Sátántól jövő propagandát!

„NE HAGYJÁTOK, hogy rászedjenek benneteket. Az Istenetek nem fog segíteni. Adjátok meg magatokat, vagy számolnotok kell a következményekkel!” Ez volt a lényege annak az üzenetnek, melyet a rabsaké – Szanhérib asszír király egyik követe – átadott Jeruzsálem lakóinak. A király seregei már betörtek Júda földjére. A követ szavainak az volt a célja, hogy megtörje Jeruzsálem lakóit, valamint hogy a nép adja meg magát félelmében (2Kir 18:28–35).

Az asszírokat durva és kegyetlen embereknek ismerték. Félelmet keltettek az ellenségeikben, mivel hátborzongató részletességgel számoltak be arról, hogy milyen kíméletlenül bánnak a foglyaikkal. Philip Taylor történész szerint „rendszeresen terrort és egy fajta propagandát alkalmaztak, hogy továbbra is a hatalmuk alatt tartsák a leigázott népeket, és hogy rettegést keltsenek a lehetséges ellenfeleikben. Ezt úgy akarták elérni, hogy lelki terrort alkalmaztak, és nyíltan a tudtukra adták, hogy milyen kegyetlenek.” A propaganda hatékony fegyver. „Az elmét veszi célba” – mondja Philip Taylor.

Az igaz keresztényeknek ’nem vér és test ellen van viaskodásuk, hanem gonosz szellemi erők’, vagyis Isten ellen lázadó szellemteremtmények ellen (Ef 6:12). A legfőbb közöttük Sátán, az Ördög. Ő is alkalmazza a propagandával ötvözött megfélemlítést.

Sátán azt állítja, hogy mindannyiunk feddhetetlenségét meg tudja törni. Jób patriarcha napjaiban ezt mondta Jehova Istennek: „Az ember mindenét odaadja a lelkéért.” Más szavakkal, ha elég nyomás nehezedik valakire, akkor előbb vagy utóbb feladja a feddhetetlenségét (Jób 2:4). Igaza van Sátánnak? Vajon mindannyiunknál van egy határ, amin túl feladjuk az elveinket csak azért, hogy életben maradjunk? Sátán azt szeretné, ha ezt gondolnánk. Ezért romboló propagandához folyamodik, és így akarja elültetni ezt a gondolatot az elménkben. Vizsgáljuk meg, hogy többek között milyen módszereket alkalmaz, és hogyan állhatunk ellen neki.

„Porban van alapjuk!”

Sátán felhasználta Jób három látogatója közül az egyiket, Elifázt, hogy amellett érveljen, hogy az ember túl gyenge ahhoz, hogy hűséges maradjon. Ezt mondta Jóbnak az emberekről: ’agyagházak lakói, akiknek a porban van alapjuk! Hamarabb zúzatnak szét, mint a moly. Reggeltől estéig darabokra töretnek, örökre elvesznek, és senki nem veszi szívére’ (Jób 4:19, 20).

A Szentírás egy másik helyen ’cserépedényekhez’, vagyis törékeny agyagedényekhez hasonlít minket (2Kor 4:7). Az öröklött bűn és tökéletlenség miatt gyengék vagyunk (Róma 5:12). Ha magunkra lennénk hagyva, védtelenek lennénk Sátán támadásaival szemben. De keresztényekként nem maradunk segítség nélkül. A gyengeségeink ellenére értékesek vagyunk Isten szemében (Ézs 43:4). Továbbá Jehova szent szellemet ad azoknak, akik kérik őt (Luk 11:13). A szelleme ’a szokásosnál nagyobb erőt’ tud adni nekünk, így képesek vagyunk megbirkózni minden csapással, mellyel Sátán sújt minket (2Kor 4:7; Fil 4:13). Ha szembeszállunk az Ördöggel „a hitben szilárdan”, Isten megerősít minket (1Pét 5:8–10). Tehát nem kell félnünk Sátántól, az Ördögtől.

Az ember „issza az igazságtalanságot”

„Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, vagy hogy igaza lehetne annak, aki asszonytól született?” – kérdezte Elifáz. Majd válaszolt is rá: „Íme, [Isten] a szentjeiben sem hisz, és maguk az egek sem tiszták szemében. Hát még ha valaki utálatos és romlott! Egy ember, aki úgy issza az igazságtalanságot, mint a vizet!” (Jób 15:14–16). Elifáz azt mondta Jóbnak, hogy Jehova egyetlen embert sem tekint igazságosnak. Az Ördög is a negatív gondolkodást akarja előmozdítani. Azt szeretné, hogy őrlődjünk a múltban elkövetett hibáink miatt, túlságosan kritikusak legyünk magunkkal szemben, és gondoljuk azt, hogy a bűneinket nem lehet megbocsátani. Annak is örül, ha eltúlozzuk Jehova elvárásait, ugyanakkor alábecsüljük a könyörületét, a megbocsátását és a támogatását.

Természetesen ’mindnyájan vétkezünk, és elmaradunk az Isten dicsőségétől’. Egyetlen tökéletlen ember sem tud megfelelni Jehova tökéletes irányadó mértékeinek (Róma 3:23; 7:21–23). Ez azonban nem jelenti azt, hogy értéktelenek volnánk a szemében. Jehova tudja, hogy ’az őskígyó, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek’, kihasználja, hogy bűnösök vagyunk (Jel 12:9, 10). Isten figyelembe veszi, hogy „por vagyunk”, és „nem korhol örökké” (Zsolt 103:8, 9, 14).

Ha felhagyunk a gonosz cselekedetekkel, és bűnbánó szívvel fordulunk Jehovához, ő megbocsát, hiszen „bővelkedik a megbocsátásban” (Ézs 55:7; Zsolt 51:17). Még ha olyanok volnának is bűneink, „mint a skarlát, fehérré lesznek, mint a hó” – mondja a Biblia (Ézs 1:18). Tehát határozzuk el, hogy mindig törekedni fogunk rá, hogy Isten akaratát cselekedjük.

Bűnösökként nem érdemelhetjük ki, hogy igazságos állapotban legyünk Isten előtt. Ádám és Éva elvesztette a tökéletességet és az örök életet, és miattuk mi is elvesztettük ezeket (Róma 6:23). Jehova azonban, mivel igazán szereti az emberiséget, gondoskodott a bűneink megbocsátásáról. Ennek az a feltétele, hogy hitet gyakoroljunk a Fiának, Jézus Krisztusnak a váltságáldozatában (Máté 20:28; Ján 3:16). Milyen csodálatos kifejeződése ez Isten ’ki nem érdemelt kedvességének’! (Tit 2:11). Igenis meg lehet bocsátani a bűneinket! Miért engednénk hát, hogy Sátán az ellenkezőjéről győzzön meg minket?

„Nyúlj hozzá még csontjához és húsához is”

Sátán azt állította, hogy Jób feladja a hitét, ha megromlik az egészsége. Kihívóan ezt mondta Jehovának: „nyúlj hozzá még csontjához és húsához is. Vajon nem fog-e szemtől szemben megátkozni téged?” (Jób 2:5). Isten Ellensége kétségkívül nagyon boldog lenne, ha feleslegesnek éreznénk magunkat a betegségeink miatt.

Jehova azonban nem vet el bennünket, ha már nem tudunk annyit tenni a szolgálatában, mint korábban. Tegyük fel, hogy egy barátunkat megtámadták és megsérült. Vajon kevesebbre értékelnék őt, mert már nem tud annyit tenni, mint egykor? Biztosan nem. Továbbra is szeretnénk őt, és törődnénk vele, különösen, ha akkor sérült meg, amikor értünk fáradozott. Vajon Jehovától kevesebbet várhatunk? „Nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzen a munkátokról és a szeretetről, amelyet neve iránt tanúsítottatok” – jelenti ki a Biblia (Héb 6:10).

A Szentírásban olvashatunk ’egy szűkölködő özvegyről’, aki talán már sok éve támogatta Isten imádatát. Jézus észrevette, hogy „két igen csekély értékű kis pénzérmét dob be” a templom egyik perselyébe. Vajon értéktelennek tekintette az asszony adományát? Épp ellenkezőleg, elismerően beszélt róla, amiért a körülményeihez mérten mindent megtett, hogy támogassa az igaz imádatot (Luk 21:1–4).

Ha megőrizzük a feddhetetlenségünket, biztosak lehetünk benne, hogy a Jehovával ápolt kapcsolatunk sértetlen marad, bármennyi kárt okoz is nekünk az időskor vagy egy betegség, melyek a tökéletlenségünk következményei. Isten sohasem veti el hűségeseit csak azért, mert egy megpróbáltatás miatt már kevesebbet tudnak tenni a szolgálatában (Zsolt 71:9, 17, 18).

Vedd fel „a megmentés sisakját”

Hogyan védhetjük meg magunkat a Sátántól jövő propagandával szemben? Pál apostol ezt írta: „továbbra is tegyetek szert erőre az Úrban és erejének hatalmasságában. Öltsétek fel az Istentől való teljes fegyverzetet, hogy képesek legyetek szilárdan állni az Ördög mesterkedéseivel szemben”. A szellemi fegyverzet egyik része ’a megmentés sisakja’ (Ef 6:10, 11, 17). A Sátántól jövő propaganda miatt mindenképp fel kell vennünk ezt a sisakot, és magunkon is kell tartanunk. A sisak megvédi a katona fejét. ’A megmentés reménysége’ – vagyis az abba vetett bizalmunk, hogy Istennek a dicsőséges új világról szóló ígéretei valóra fognak válni – megvédi az elménket Sátán hazugságaitól (1Tessz 5:8). Mindig törekedjünk rá, hogy ez a reménység élő és erős maradjon, mégpedig úgy, hogy szorgalmasan tanulmányozzuk a Szentírást.

Jób kiállta Sátán rosszindulatú és gyűlölettel teli támadásait. Olyan erősen hitt a feltámadásban, hogy még akkor sem hátrált meg, amikor a halál fenyegette. Sőt ezt mondta Jehovának: „Szólítani fogsz, és én válaszolok neked. Vágyakozol majd kezed műve után” (Jób 14:15). Bár Jóbnak az életébe is kerülhetett volna a feddhetetlenségének a megőrzése, bízott benne, hogy Istent arra fogja indítani a hűséges szolgái iránt érzett szeretete, hogy feltámassza őket a halálból.

Bárcsak mi is ugyanígy bíznánk az igaz Istenben! Jehova jóvá tud tenni mindent, amit Sátán és az ügynökei okoznak. Ne feledjük azt sem, hogy Pál erről biztosít minket: „hű az Isten, és nem hagy titeket azon felül kísérteni, amit el tudtok viselni, hanem a kísértéssel együtt a kivezető utat is elkészíti, hogy kitartóan tudjátok tűrni” (1Kor 10:13).

[Kép a 20. oldalon]

Jehova értékeli hűséges szolgálatodat

[Kép a 21. oldalon]

Vedd fel a megmentés sisakját, és tartsd magadon