Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova szemében fontos a biztonság

Jehova szemében fontos a biztonság

Jehova szemében fontos a biztonság

AMIKOR bekövetkezik a történelem legveszélyesebb eseménye, a mindenható Isten gondoskodni fog róla, hogy mindazok, akiket helyesel, ’megmeneküljenek’ (Jóel 2:32). Jehova valójában mindig is meg akarta óvni az embereket a bajoktól. Mivel nála van „az élet forrása”, minden embert értékesnek tart, olyannak, akit érdemes megvédeni (Zsolt 36:9).

Isten régen élt hűséges szolgái ugyanígy tekintették az életet. Az 1Mózes 33:18 szerint Jákob és a családja egy veszélyes utazás végén biztonságban, „épségben megérkezett”. Jákob Jehovára tekintett védelemért, de óvintézkedéseket is tett, hogy megvédje a vele utazókat (1Móz 32:7, 8; 33:14, 15). Ha alkalmazod a bibliai alapelveket, te is, és mások is nagyobb biztonságban lehettek. Lássuk, hogyan bizonyul ez igaznak azok esetében, akik Királyság-terem-építésen vagy hasonló építkezéseken dolgoznak, illetve katasztrófák utáni segélyakcióban vesznek részt.

Biztonság a mózesi törvény idején

A mózesi törvény megkövetelte, hogy Isten népe tartson be bizonyos biztonsági előírásokat. Például ha egy izraelita házat épített, korlátot vagy egy alacsony falat kellett készítenie a tető szélére. Mivel az emberek gyakran fent voltak a házuk lapos tetején, a korlát megóvta őket attól, hogy leessenek (1Sám 9:26; Máté 24:17). Ha ennek a biztonsági előírásnak a figyelmen kívül hagyása miatt baleset történt, Jehova felelősnek tartotta a ház tulajdonosát (5Móz 22:8).

A Törvény azt is büntette, ha egy háziállat sérülést okozott valakinek. Ha egy bika felöklelt egy embert, és az meghalt, a tulajdonosának meg kellett ölnie a bikát a többiek biztonsága érdekében. Ez nagy anyagi veszteséget jelentett neki, hiszen a bika húsát nem lehetett megenni vagy eladni. De mi történt akkor, ha egy bika sérülést okozott valakinek, és a tulajdonos ezután sem vigyázott az állatra? Ha ugyanaz a bika később megölt valakit, a bikát is, és a tulajdonosát is meg kellett ölni. Ez a törvény helyreigazította mindazokat, akik hajlamosak voltak nemtörődöm módon bánni a háziállataikkal (2Móz 21:28, 29).

A Törvény a szerszámok helyes használatára is ösztönzött. Sok izraelita fejszével vágott tűzifát. Ha a fejsze vas része véletlenül lerepült a nyélről, és halálra sújtott egy közelben állót, a favágónak egy menedékvárosba kellett menekülnie. Ott kellett maradnia a főpap haláláig, vagyis a nem szándékos emberölőnek talán évekig távol kellett lennie a családjától és az otthonától. Ez az elrendezés arra tanította a nemzetet, hogy az élet szent Jehova szemében. Akik ugyanígy tekintették az életet, jó állapotban tartották a szerszámaikat, és biztonságosan használták őket (4Móz 35:25; 5Móz 19:4–6).

Az ilyen törvényekkel Jehova világossá tette, hogy azt szeretné, hogy a népének a tagjai ügyeljenek a biztonságra az otthonukban, és azon kívül is. Azoknak, akik halált vagy sérülést okoztak, még ha nem is szándékosan, felelniük kellett Jehova előtt. Jehova most is ugyanígy gondolkodik a biztonságról (Mal 3:6). Még ma is azt szeretné, ha az emberek nem okoznának sérülést maguknak vagy másoknak. Ez különösen igaz akkor, amikor Isten igaz imádatára szánt épületeket építünk, és karbantartjuk őket.

Biztonság az építkezéseken

A Királyság-termek, a kongresszusi termek és a fiókhivatali létesítmények építése és karbantartása nagy kiváltság számunkra. Ugyanígy tekintünk a katasztrófák utáni segélyakciók során elvégzett munkára is. Mindig szakértelemmel igyekszünk elvégezni a munkánkat, hiszen a hozzáértés hiánya miatt még az egyszerűbb feladatok végzése közben is veszélybe sodorhatjuk magunkat és másokat (Préd 10:9). Igen, ha mindig igyekszünk biztonságosan dolgozni, elkerülhetjük a sérüléseket.

A Biblia megállapítja: „Az ifjak szépsége az ő erejük, az idős emberek pompája pedig az ősz hajuk” (Péld 20:29). A nehéz munkák elvégzéséhez fiatalos erőre van szükség. De ’az ősz hajú’ szakemberek, akiknek az építkezéssel kapcsolatos szakmákban nagy tapasztalatuk van, a szerszámaikkal és ügyes kezükkel el tudják végezni az aprólékosabb befejező munkálatokat. Egykor, fiatalkorukban ők is nehéz munkákat végeztek el. Ha új önkéntes vagy, figyeld meg, hogyan dolgoznak a tapasztaltabbak, és kövesd az útmutatásukat. Ha szeretnél tanulni, az építkezésben járatos testvérek sok mindent megtaníthatnak neked. Például azt, hogy hogyan lehet biztonságosan kezelni a veszélyes anyagokat, és hogyan lehet nehéz tárgyakat felemelni. Így hatékonyan, biztonságosan és örömmel fogsz dolgozni.

Az építkezés területén a munkásoknak mindig ébernek kell lenniük. A körülmények gyorsan változnak. Ahol nemrég még egyenletes volt a talaj, ott lehet, hogy most egy gödör van. Egy munkatársad talán odébb tett egy létrát, egy pallót vagy egy festékesvödröt. Ha figyelmetlen vagy, könnyen megsérülhetsz. A biztonsági előírások általában megkövetelik, hogy a területen dolgozók munkavédelmi felszerelést viseljenek. A védőszemüveg, a sisak és a megfelelő cipő sok veszélytől megóvhat az építkezési területen, de csak akkor, ha jó állapotban vannak, és használod őket.

Bár sok szerszám használata egyszerűnek tűnik, ha biztonságosan és ügyesen akarsz dolgozni velük, képzésre és gyakorlásra van szükséged. Feltétlenül szólj a felelős testvérnek, ha olyan szerszámmal kell dolgoznod, amilyet még sohasem használtál. Ő majd gondoskodik megfelelő képzésről. A szerénység, vagyis az, hogy tisztában vagyunk a korlátainkkal, egy nagyon értékes tulajdonság. Sőt, követelmény, ha nem akarsz magadnak vagy másoknak sérülést okozni (Péld 11:2).

Az építkezéseken sokan úgy sérülnek meg, hogy leesnek valahonnan. Mielőtt felmész egy létrára vagy állványra, bizonyosodj meg róla, hogy jó állapotú-e, és hogy a biztonsági elemek a helyükön vannak-e. Ha állványzaton vagy tetőn dolgozol, az előírások talán megkövetelik, hogy biztonsági hevederrel vagy kötéllel ki legyél biztosítva. Ha kérdéseid vannak a magasban végzett munkáról, fordulj a munkafelvigyázódhoz. *

Világszerte egyre többen szolgálják Jehovát, ezért egyre inkább szükség van Királyság-termek és más létesítmények építésére, melyek az igaz imádat előmozdítására szolgálnak. Akik felvigyázzák a munkát az ilyen építkezéseken, felelősek az irányításuk alatt dolgozók biztonságáért, hiszen ezek a testvérek Jehova értékes juhai (Ézs 32:1, 2). Ha az a kiváltságod, hogy felvigyázhatod a testvéreidet egy építkezésen, soha ne feledkezz meg arról, hogy mennyire fontos a biztonság. Gondoskodj róla, hogy a terület tiszta legyen, és ne legyenek rajta szükségtelen dolgok. Kedvesen, de határozottan emlékeztesd a biztonsági előírásokra azokat, akiknek szükségük van erre. Ne engedd be a fiatal vagy tapasztalatlan munkásokat a különösen veszélyes területekre. Becsüld fel előre a lehetséges veszélyeket, és készítsd fel az építési csapatot a biztonságos munkavégzésre. Ne feledd, az a célunk, hogy sérülések nélkül fejezzük be az építkezést.

Fontos a szeretet

A Királyság-termek és az igaz imádatra használt más épületek építésekor veszélyes munkákat is el kell végezni. Ezért az építkezéseken részt vevőknek óvatosnak kell lenniük. A bibliai alapelvek tisztelete, a munkára vonatkozó előírások betartása és a jó ítélőképesség segíteni fog, hogy elkerüld a veszélyeket, és a veled együtt dolgozókat is megóvd.

Elsősorban mi indít minket arra, hogy ennyire fontosnak tartsuk a biztonságot? A szeretet. Igen, a Jehova iránti szeretet arra indít, hogy hozzá hasonlóan mi is értékesnek tartsuk az életet. Az emberek iránti szeretet pedig visszatart attól, hogy gondatlanul olyasmit csináljunk, ami sérülést okozhat másoknak (Máté 22:37–39). Tegyünk hát meg minden tőlünk telhetőt az építkezéseinken dolgozók biztonságáért.

[Lábjegyzet]

^ 14. bek. Lásd a „Biztonságos létrahasználat” című részt a 30. oldalon.

[Kiemelt rész/kép a 30. oldalon]

Biztonságos létrahasználat

Nemrég az Egyesült Államokban egyetlen év alatt több mint 160 000 munkás sérült meg amiatt, hogy leesett a létráról. Mintegy 150 személy pedig meghalt. Bárhol élsz és dolgozol, a következő tanácsok alkalmazása segíthet elkerülnöd, hogy leess a létráról.

◇ Ne használj olyan létrát, mely labilis vagy sérült. Javítás helyett inkább semmisítsd meg.

◇ Minden létrának van teherbírása. Ellenőrizd, hogy a nálad lévő szerszámok és anyagok súlyával együtt sem haladod meg a létra teherbírását.

◇ Egyenletes, szilárd felületen állítsd fel a létrát, ne pedig labilis felületen, például állványzaton vagy vödrök illetve dobozok tetején.

◇ Mindig fordulj szembe a létrával, ha felmászol rá, vagy lemászol róla.

◇ Ne állj vagy ülj a létra legfelső két fokára.

◇ Ha létrán szeretnél felmenni egy magas helyre, például tetőre, vagy lejönni onnan, a létra teteje legyen legalább 1 méterrel magasabban a támasztási pontnál. Hogy a létra ne csússzon el, rögzítsd a lábát, vagy szögelj elé egy deszkát. Ha nem tudod biztosítani a létra stabilitását ilyen módon, akkor kérj meg valakit, hogy tartsa a létrát, amíg rajta dolgozol. Rögzítsd a létra tetejét biztonságosan, nehogy eldőljön.

◇ Ne építs munkafelületet úgy, hogy a pallókat a létra valamelyik foka tartja.

◇ Ha a kezeddel vagy a lábaddal oldalra nyújtózol, miközben a magasban dolgozol, előfordulhat, hogy megbillen a létra. Éppen ezért ne tégy ilyesmit. Inkább rakd arrébb a létrát ahányszor csak kell, hogy könnyen elérd a munkafelületet.

◇ Ha olyan létrán kell dolgoznod, mely egy csukott ajtó előtt áll, tegyél figyelmeztető jelzést az ajtóra, és zárd be azt. Ha az ajtót nem lehet bezárni, akkor állíts oda valakit, aki figyelmezteti az arra járókat.

◇ Egyszerre csak egy személy legyen a létrán, hacsak a létra nem két személyre van tervezve. *

[Lábjegyzet]

^ 33. bek. A létrahasználatról további hasznos javaslatokat találhatsz az Ébredjetek! 1999. augusztus 8-ai számában a 22–24. oldalon.

[Kép a 29. oldalon]

A mózesi törvény megkövetelte, hogy a lapos tetőkre készítsenek korlátot vagy alacsony falat