Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az éberség jutalma

Az éberség jutalma

Az éberség jutalma

ÉBEREN figyeled, hogy milyen váratlan lehetőségek adódnak a gyülekezeted területén a prédikálásra? Turkuban, Finnország történelmi kikötővárosában a testvéreink szemfülesek voltak, és ennek nagyszerű eredménye lett.

Nemrég a turkui testvérek felfigyeltek rá, hogy ázsiai férfiak érkeztek a városba, hogy befejezzék a munkálatokat egy óriási tengerjáró hajó építésén egy helyi hajógyárban. Az egyik testvér kiderítette, hogy hol szálltak meg a munkások. Azt is megtudta, hogy korán reggel buszokkal viszik ki őket a kikötőbe a belvárosi szállókból. Rögtön értesítette a turkui angol nyelvű gyülekezetben szolgáló testvéreket.

Az angol nyelvű gyülekezet vénei felismerték, hogy ennek a sok külföldi személynek az érkezése nagyszerű alkalom arra, hogy megosszák velük a Királyság-üzenetet. Késlekedés nélkül megszerveztek egy különleges kampányt, hogy megragadják ezt a váratlanul jött lehetőséget. Még ugyanazon a héten, vasárnap reggel hét órakor, tíz hírnök gyülekezett a buszmegálló közelében. Azonban egyetlen munkást sem láttak. „Lehet, hogy későn jöttünk? – tűnődtek a testvérek. – Talán már elmentek Turkuból?” De aztán egy munkaruhába öltözött férfi tűnt fel a sarkon. Majd egy másik munkás is felbukkant, és jöttek a többiek is. Kis idő múlva már egy egész sereg munkás tömörült a buszmegálló köré. A hírnökök nem vesztegették az időt, nyomban kiadványokat kínáltak fel nekik angol nyelven. Szerencsére körülbelül egy órába is beletelt, amíg minden munkás helyet talált magának a buszokon. Így a testvéreknek elegendő idejük volt arra, hogy a legtöbbjükkel beszélni tudjanak. Mire a buszok elindultak, a testvérek 126 füzetet és 329 folyóiratot terjesztettek el a munkásoknak.

A rendkívüli eredmény láttán a testvérek nagyon fellelkesedtek, és ezért a következő héten, a körzetfelvigyázó látogatása során, megismételték a kampányt. Egy esős reggelen, fél hétkor, a körzetfelvigyázó megtartotta a szántóföldi összejövetelt, és ezután 24 hírnök indult el a buszmegállóhoz. Ez alkalommal tagalog nyelvű kiadványokat is vittek magukkal, mert kiderült, hogy sok munkás a Fülöp-szigetekről érkezett. Mikor aznap reggel elindultak a buszok a kikötőbe, a munkások 7 könyvet, 69 füzetet és 479 folyóiratot vittek magukkal. Képzeld csak el, milyen örömteli és izgalmas tapasztalat lehetett részt venni ebben a kampányban!

Mielőtt a munkások visszatértek az országukba, a testvérek sokukat fel tudták keresni a szálláshelyükön, és bővebben tudtak velük beszélgetni a Királyság-üzenetről. Voltak olyan munkások, akik elmondták, hogy korábban már találkoztak Jehova Tanúival a világ más részein. Kifejezték, mennyire hálásak a testvéreknek, hogy erőfeszítéseket tettek azért, hogy megkeressék őket a finnországi tartózkodásuk alatt.

Éberen figyeled, hogy milyen váratlan lehetőségek adódnak a gyülekezeted területén a prédikálásra? Megragadod a lehetőséget, hogy megoszd a jó hírt különböző származású és kultúrájú emberekkel? Ha igen, neked is hasonló élményben lehet részed, mint a turkui testvéreknek.

[Térkép/kép a 32. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

FINNORSZÁG

HELSINKI

Turku

[Forrásjelzés]

STX Europe