„Ne félj! Én megsegítelek”

JÉZUS így figyelmeztette a követőit: „Az Ördög továbbra is börtönbe vet néhányatokat, hogy teljesen próbára legyetek téve”. Ám közvetlenül azelőtt, hogy ezekkel a szavakkal intette őket, azt mondta nekik, hogy ’ne féljenek azoktól, amiket elszenvednek majd’. Sátánnak még ma is az az egyik eszköze, mellyel megpróbálja leállítani a Királyság-prédikáló munkát, hogy bebörtönzi az igaz keresztényeket. Ezért napjainkban is fennáll a veszélye, hogy némelyik kormányzat üldözni fogja őket (Jel 2:10; 12:17). A kérdés tehát az, hogy hogyan készülhetünk fel Sátán mesterkedéseire, és mit tehetünk azért, hogy megfogadjuk Jézusnak azt a buzdítását, hogy ’ne féljünk’.

Természetesen a legtöbbünknek időről időre adódnak olyan helyzetek az életében, amikor fél valamitől. Isten Szava azonban azt ígéri, hogy Jehova segítségével úrrá tudunk lenni a félelmünkön. Hogyan? Jehova többek között úgy segít nekünk szembenézni az ellenállással, hogy leleplezi Sátánnak és a követőinek a taktikáit (2Kor 2:11). Ennek szemléltetésére nézzünk meg egy történetet a bibliai időkből. Ezenkívül megvizsgáljuk néhány modern kori hűséges hittársunk példáját is, akik ’szilárdan álltak az Ördög mesterkedéseivel szemben’ (Ef 6:11–13).

Egy istenfélő király egy gonosz uralkodóval szemben

Az i. e. VIII. században Asszíria gonosz királya, Szanhérib egymás után győzelmet aratott számos nemzet felett. Ezután határtalan önbizalmában Jehova népét és fővárosukat, Jeruzsálemet akarta meghódítani, ahol az istenfélő Ezékiás király uralkodott (2Kir 18:1–3, 13). Kétségtelen, hogy Sátán kapott az alkalmon, és felhasználta Szanhéribet a saját tervei megvalósítására, hogy így az igaz imádatnak nyoma se maradjon a földön (1Móz 3:15).

Szanhérib követeket küldött Jeruzsálembe, hogy megadásra kényszerítse a várost. A küldöttség egyik tagja a rabsaké * volt, aki a király szóvivőjeként érkezett (2Kir 18:17). A rabsaké azt akarta elérni, hogy a zsidók elcsüggedjenek, és harc nélkül megadják magukat. Milyen módszerekkel próbálta megfélemlíteni a zsidókat?

Hűségesen az elszigeteltség ellenére

A rabsaké ezt mondta az Ezékiást képviselő férfiaknak: „Így szól a nagy király, Asszíria királya: »Mi ez a bizodalom? Miben bizakodsz? Íme, Egyiptomnak, e törött nádszálnak a támogatásába vetetted bizalmadat, amely, ha rátámaszkodna az ember, belemenne a tenyerébe, és átszúrná . . . «” (2Kir 18:19, 21). A rabsaké hamisan vádaskodott, hiszen Ezékiás nem kötött  szövetséget Egyiptommal. Valójában azt akarta tudatosítani a zsidókban, hogy senki sem fog segíteni nekik, magukra maradtak.

Az igaz imádat ellenségei a modern időkben is megpróbálták megfélemlíteni az igaz keresztényeket azáltal, hogy elszigetelték őket a hittársaiktól. Egy testvérnő, akit a hite miatt több évre bebörtönöztek, és elszigeteltek keresztény társaitól, később elmesélte, hogy mi segített neki úrrá lenni a félelmén: „Az ima által közel kerültem Jehovához . . . Sokszor eszembe jutottak az Ézsaiás 66:2 megnyugtató szavai, hogy Isten figyel azokra, akik ’lesújtottak és megtört szelleműek’. Ez mindig nagyon megerősített és megvigasztalt.” Hozzá hasonlóan egy testvér, aki éveken át magánzárkában volt, ezt mondta: „Megtanultam, hogy ha bensőséges kapcsolatom van Istennel, egy kis cella is lehet olyan nagy, mint a világegyetem.” Igen, a Jehovával ápolt szoros kapcsolat adott erőt ennek a két kereszténynek ahhoz, hogy kitartson az elszigeteltség ellenére (Zsolt 9:9, 10). Bár az üldözőik el tudták választani őket a családjuktól, a barátaiktól és a hittársaiktól, a bebörtönzött Tanúk biztosak voltak benne, hogy az ellenségeik sohasem lesznek képesek elválasztani őket Jehovától (Róma 8:35–39).

Nagyon fontos hát, hogy minden lehetőséget megragadjunk, hogy megerősítsük a Jehovával ápolt kapcsolatunkat (Jak 4:8). Ezért újra és újra kérdezzük meg magunktól: „Mennyire valóságos nekem Jehova? A szavai valóban hatással vannak arra, hogy milyen döntéseket hozok a mindennapi életben, akár kisebb, akár nagyobb döntésekről van szó?” (Luk 16:10). Ha keményen fáradozunk azon, hogy megőrizzük a Jehovával ápolt szoros kapcsolatunkat, nincs okunk arra, hogy féljünk. Jeremiás próféta a lesújtott zsidók érzéseit kifejezve ezt mondta: „Ó, Jehova, nevedet kiáltottam a legmélyebb veremből . . . Közel jöttél, amely napon hívtalak. Azt mondtad: »Ne félj!«” (Sir 3:55–57).

Nem engedünk a kételynek

A rabsaké alattomos érveléssel próbált kételyt elültetni az emberekben. ’Vajon nem Jehova magaslatait és oltárait távolította el Ezékiás?’ – kérdezte. Majd így folytatta: „Maga Jehova mondta nekem: »Menj fel ez ellen az ország ellen, és pusztítsd el«” (2Kir 18:22, 25). Vagyis a rabsaké azt állította, hogy Jehova nem fog harcolni a népéért, mert nincs megelégedve velük. Csakhogy ennek épp az ellenkezője volt igaz! Jehova helyeslően tekintett Ezékiásra és a zsidókra, akik visszatértek az igaz imádathoz (2Kir 18:3–7).

Napjainkban az üldözőink talán olyan információkkal próbálják elnyerni a bizalmunkat, melyek részben igazak, de ravaszul hazugságokat is beleszőnek, abban a reményben, hogy így majd kételyeket tudnak elültetni bennünk. Például a bebörtönzött testvéreknek időnként azt mondták, hogy egy testvér, aki vezető szerepet töltött be az országban folyó munkában, megtagadta a hitét, és így ők is megtehetik ezt, és feladhatják a meggyőződésüket. Ám az ilyenfajta érvelés nem téveszti meg a tisztán látó keresztényeket.

Nézzük meg, mi történt egy testvérnővel a II. világháború idején. Amikor börtönben volt, írásos nyilatkozatokat mutattak neki, melyek szerint egy felelős testvér megtagadta a hitét. A vizsgálótiszt megkérdezte a testvérnőtől, hogy bízik-e ebben a Tanúban. A testvérnő azt válaszolta, hogy ez a Tanú is „csak egy tökéletlen ember”. Hozzátette, hogy amíg a Biblia alapelvei szerint élt, Isten felhasználta őt. Majd  ezt mondta: „De mivel a kijelentései azt igazolják, hogy eltért a Bibliától, többé nem tekintem testvéremnek.” Ez a hűséges testvérnő bölcsen megfogadta a Biblia következő figyelmeztetését: „Ne bízzatok az előkelőkben, se földi ember fiában, akinél nincsen megmentés” (Zsolt 146:3).

Isten Szavának pontos ismerete és tanácsainak az alkalmazása segít ellenállnunk a megtévesztő érveléseknek, melyek meggyengíthetik azt az elhatározásunkat, hogy kitartunk, bármi történjen is (Ef 4:13, 14; Héb 6:19). Ezért ahhoz, hogy majd nyomás alatt is meg tudjuk őrizni a józan ítélőképességünket, elsőbbséget kell biztosítanunk a napi bibliaolvasásnak és a személyes tanulmányozásnak (Héb 4:12). Igen, most van itt az ideje annak, hogy elmélyítsük az ismeretünket, és megerősítsük a hitünket. Egy testvér, aki annak ellenére kitartott, hogy hosszú éveken át magánzárkában volt, ezt mondta: „Mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy igazán értékeljen minden szellemi táplálékot, melyet kapunk, hiszen nem tudhatjuk, hogy hogyan válik majd a javunkra, amit tanulunk.” Valóban, ha alaposan tanulmányozzuk Isten Szavát és a kiadványokat, melyekről ma a rabszolga osztály gondoskodik, akkor a nehézségek idején a szent szellem ’eszünkbe juttatja’ majd a tanultakat (Ján 14:26).

Oltalom a megfélemlítéssel szemben

A rabsaké meg akarta félemlíteni a zsidókat. Ezt üzente Ezékiásnak: „köss csak fogadást urammal, Asszíria királyával, és hadd adjak neked kétezer lovat, hogy lássuk, tudsz-e lovasokat ültetni rájuk! Már hogy tudnád visszafordítani egyetlen kormányzó arcát is az én uram legkisebb szolgái közül” (2Kir 18:23, 24). Emberi szempontból Ezékiásnak és az embereinek esélyük sem volt a hatalmas asszír hadsereggel szemben.

Időnként ma is úgy tűnhet, hogy az üldözőinknek mérhetetlenül nagy a hatalmuk, különösen akkor, ha a kormány támogatja őket. Kétségkívül így volt ez a II. világháború idején is, amikor a nácik üldözték Isten szolgáit, és sokukat próbálták megfélemlíteni. Az egyik testvérünk, aki éveken át börtönben volt, később elmesélte, hogyan fenyegették meg. Egyszer az egyik tiszt ezt kérdezte tőle:

– Láttad, hogyan lőtték le az öcsédet? Mit tanultál ebből?

– Én Jehova egyik tanúja vagyok, és az is maradok – válaszolta a testvér.

– Akkor te leszel a következő, akit lelövünk! – fenyegetőzött a tiszt.

A testvérünk ennek ellenére szilárd maradt, és ez az ellenséges férfi nem próbálta többé megfélemlíteni. Mi segített a testvérnek? „Jehova nevében bíztam” – mondta (Péld 18:10).

Ha teljes mértékben hiszünk Jehovában, az olyan, mintha egy nagy pajzsot viselnénk. Ez a jelképes pajzs megvéd minket Sátán minden eszközétől, mellyel kárt akar tenni a szellemiségünkben (Ef 6:16). Ezért jól tesszük, ha imádkozunk Jehovához, hogy segítsen megerősítenünk a hitünket (Luk 17:5). Emellett javunkra kell fordítanunk mindazt, amiről a hű rabszolga osztály gondoskodik azért, hogy meg tudjuk szilárdítani a hitünket. Ha megfenyegetnek minket, erőt meríthetünk Jehova azon ígéretéből, melyet Ezékielnek tett. A prófétának egy makacs népnek kellett átadnia Isten üzenetét. Jehova ezt mondta neki: „ugyanolyan keménnyé tettem arcodat, mint amilyen az ő arcuk, és ugyanolyan keménnyé a homlokodat, mint amilyen az ő homlokuk. Gyémánthoz hasonlóvá, kovakőnél keményebbé tettem a homlokodat” (Ez 3:8, 9). Ha szükséges, Jehova nekünk is segíteni tud, hogy miként Ezékiel, mi is olyan szilárdak legyünk, mint a gyémánt.

Álljunk ellen a csábító ajánlatoknak

Az ellenfeleink felismerték, hogy ha minden más próbálkozásuk kudarcot vall is, időnként egy csábító ajánlattal még sikerülhet megtörniük valakinek a feddhetetlenségét. A rabsaké is alkalmazta ezt a módszert. Így szólt Jeruzsálem lakóihoz: „Asszíria királya ezt mondja: »Adjátok  meg magatokat nekem, gyertek ki hozzám . . . , amíg el nem jövök, és el nem viszlek benneteket egy olyan földre, amilyen a ti földetek, gabonának és újbornak földjére, kenyérnek és szőlőskerteknek földjére, olajfáknak és méznek földjére. Maradjatok életben, hogy meg ne haljatok . . . «” (2Kir 18:31, 32). Az emberek számára, akik az ostrom alá vett városban rekedtek, minden bizonnyal rendkívül kecsegtető ajánlat volt, hogy friss kenyeret ehetnek és újbort ihatnak.

Ehhez hasonló módon próbálták megingatni egy bebörtönzött misszionárius hitét. Azt mondták neki, hogy hat hónapra egy „kényelmes házba” viszik, melyet „gyönyörű kert” vesz körül azért, hogy jól át tudja gondolni a döntését. A testvér azonban éber maradt szellemileg, és nem alkudott meg a keresztény alapelvekben. Mi segített neki ebben? Később így mesélt róla: „Mindig arra gondoltam, hogy a Királyság az igazi reménység . . . Nem tudtak megingatni a meggyőződésemben, mert megerősített az Isten Királyságáról szerzett ismeretem, a Királyság valóságos volt számomra, és egy percig sem kételkedtem benne.”

Nekünk mennyire valóságos Isten Királysága? Ábrahám patriarcha, Pál apostol és maga Jézus is azért tudták kiállni a nehéz próbákat, mert a Királyság valóságos volt a számukra (Fil 3:13, 14; Héb 11:8–10; 12:2). Ha továbbra is a Királyságot tesszük az első helyre az életünkben, és mindig észben tartjuk örökké tartó áldásait, akkor mi is képesek leszünk ellenállni a kísértésnek és elutasítani azokat az ajánlatokat, melyek átmenetileg enyhülést hozhatnának a próbákból (2Kor 4:16–18).

Jehova nem hagy el minket

Bárhogy próbálta is a rabsaké megfélemlíteni a zsidókat, Ezékiás és az alattvalói megingathatatlanul bíztak Jehovában (2Kir 19:15, 19; Ézs 37:5–7). Jehova pedig válaszként az imáikra, elküldött egy angyalt, hogy egyetlen éjszaka alatt sújtson le 185 000 katonára az asszírok táborában. Másnap Szanhérib megszégyenülve menekült vissza az asszírok fővárosába, Ninivébe megfogyatkozott hadseregével (2Kir 19:35, 36).

Egyértelműen látszik, hogy Jehova nem hagyta el azokat, akik benne bíztak. Azoknak a modern kori testvéreinknek és testvérnőinknek a példája, akik szilárdak maradtak a próbák ellenére, azt mutatja, hogy Jehova ma sem hagyja el a szolgáit. Égi Atyánk jó okkal mondja hát nekünk a következőket: „én, Jehova, a te Istened, megragadom jobbodat, én, aki ezt mondom neked: »Ne félj! Én megsegítelek«” (Ézs 41:13).

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 13. oldalon]

Jehova a Szavában több mint harmincszor bátorítja így minden szolgáját: „Ne félj!”

[Kép a 12. oldalon]

Mi a hasonlóság a rabsaké módszerei és Isten népe mai ellenségeinek módszerei között?

[Képek a 15. oldalon]

Ha szoros kapcsolatunk van Jehovával, képesek leszünk megőrizni a feddhetetlenségünket a próbák idején