Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Teljes mértékben vegyünk részt a nagy szellemi aratásban!

Teljes mértékben vegyünk részt a nagy szellemi aratásban!

Teljes mértékben vegyünk részt a nagy szellemi aratásban!

„Bőven legyen tennivalótok az Úr munkájában” (1KOR 15:58)

1. Milyen meghívást intézett Jézus a tanítványaihoz?

MIALATT Jézus i. sz. 30 vége táján Szamária vidékén haladt át, megpihent egy kútnál, Sikár városa közelében. Ott ezt mondta a tanítványainak: „emeljétek fel a szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket, hogy fehérek az aratásra” (Ján 4:35). Jézus nem a szó szerinti aratásra utalt, hanem arra, hogy szellemi értelemben begyűjtik a helyes szívállapotú embereket, hogy a követői legyenek. Ezekkel a szavakkal Jézus tulajdonképpen meghívta a tanítványait, hogy vegyenek részt ebben az aratásban. Sok munka várt rájuk, és rövid időn belül el kellett végezniük.

2–3. a) Honnan tudjuk, hogy az aratás idején élünk? b) Mit fogunk megvizsgálni ebben a cikkben?

2 Jézus ezen szavainak különleges jelentősége van napjainkban. Olyan időben élünk, amikor az emberiség világának szántóföldje ’fehér az aratásra’. Minden évben több millió ember kap lehetőséget arra, hogy megismerje a Biblia igazságát, amely által életet nyerhet, és sok ezer új tanítvány keresztelkedik meg. Az a kiváltságunk, hogy minden idők legnagyobb aratómunkájában vehetünk részt az aratás Urának, Jehova Istennek az irányítása alatt. ’Bőven van tennivalód’ az aratómunkában? (1Kor 15:58).

3 Jézus a három és fél éves földi szolgálata alatt felkészítette a tanítványait arra, hogy részt vegyenek az aratómunkában. Sok fontos leckét tanított nekik, és ezek közül most hármat vizsgálunk meg. Mindegyik lecke egy-egy tulajdonságot emel ki, melyek nagyon hasznosak, ha szeretnénk a tőlünk telhető legtöbbet tenni napjaink aratómunkájában. Nézzük meg ezeket egyenként.

Az alázat nélkülözhetetlen

4. Hogyan szemléltette Jézus az alázat fontosságát?

4 Képzeld magad elé a jelenetet: A tanítványok épp azon vitatkoztak, hogy melyikük a legnagyobb. Az arcuk valószínűleg még mindig bizalmatlanságot és rosszindulatot tükröz. Ezért Jézus odahív egy kisgyermeket, és közéjük állítja. Ráirányítva a figyelmet, így szól: „Aki tehát megalázza magát [„kicsinnyé teszi magát”, Byington fordítása], mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb az egek királyságában”. (Olvassátok fel: Máté 18:1–4.) Noha a világban a hatalom, a gazdagság vagy a társadalmi helyzet alapján ítélték meg az embereket, a tanítványoknak meg kellett érteniük, hogy úgy lehetnek naggyá, ha ’kicsinnyé teszik magukat’. Jehova csak akkor áldja meg és használja fel őket, ha valóban alázatosak.

5–6. Miért kell alázatosnak lennünk ahhoz, hogy teljes mértékben részt vehessünk az aratómunkában? Mondj rá egy példát!

5 Napjainkban is sokaknak az a fő céljuk, hogy hatalomhoz, gazdagsághoz vagy magas pozícióhoz jussanak. Ennek az a következménye, hogy alig vagy semmi idejük nem marad, hogy tanuljanak Istenről, és szolgálják őt (Máté 13:22). Ezzel ellentétben Jehova népe boldogan „kicsinnyé teszi magát”, hogy elnyerje az aratás Urának áldását és helyeslését (Máté 6:24; 2Kor 11:7; Fil 3:8).

6 Nézzük például Francisco esetét, aki Dél-Amerikában vénként szolgál. Amikor fiatal volt, otthagyta az egyetemet, hogy úttörő lehessen. Ezt mondja: „Amikor később eljegyeztem egy lányt, kaphattam volna egy olyan állást, amely nagyobb anyagi biztonságot nyújt nekem és a leendő feleségemnek. Mégis úgy döntöttünk, hogy leegyszerűsítjük az életünket, és együtt folytatjuk a teljes idejű szolgálatot. Később gyermekeink születtek, és egyre több nehézséggel kellett megküzdenünk. De Jehova segített ragaszkodni ahhoz a döntésünkhöz, hogy egyszerű életet élünk.” Francisco végül ezt mondja: „Már több mint 30 éve az a kiváltságom, hogy vénként szolgálhatok, és sok különleges megbízatást kaptam. Soha egyetlen pillanatra sem bántuk meg, hogy egyszerű maradt az életünk.”

7. Hogyan próbálod alkalmazni a Róma 12:16-ban kapott tanácsot?

7 Ha nemet mondunk a világ ’fellengzős dolgaira’, és ’az egyszerűekkel tartunk’, sok áldásban és kiváltságban lehet részünk az aratómunka során (Róma 12:16; Máté 4:19, 20; Luk 18:28–30).

A szorgalom jutalma

8–9. a) Mondd el röviden Jézusnak a talentumokról szóló példázatát! b) Kiknek különösen buzdító ez a példázat?

8 A szorgalom egy másik olyan tulajdonság, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy teljes mértékben részt vehessünk az aratómunkában. Ennek szemléltetésére Jézus elmondott egy példázatot a talentumokról. * A példázatban egy férfi külföldre készült utazni, és három rabszolgára bízta a javait. Az első öt talentumot kapott, a második kettőt, a harmadik pedig egyet. Miután az uruk elment, az első és a második rabszolga szorgalmasan azonnal ’kereskedni’ kezdett a talentumokkal. De a harmadik rabszolga „rest” volt, és elásta a talentumot a földbe. Amikor az uruk visszatért, az első és a második rabszolgát megjutalmazta: „sok fölé” nevezte ki őket. A harmadik rabszolgától viszont elvette a talentumot, és kidobta őt a házból (Máté 25:14–30).

9 Minden bizonnyal te is a Jézus példázatában említett szorgalmas rabszolgákhoz szeretnél hasonlítani, és a lehető legteljesebb mértékben igyekszel részt venni a tanítványképző munkában. De lehet, hogy a körülményeid miatt jelenleg közel sem tudsz annyit tenni, mint amennyit szeretnél. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben talán hosszú órákon át kell dolgoznod, hogy gondoskodni tudj a családodról. Vagy lehet, hogy megfogyatkozott a fiatalos erőd, és már az egészséged sem a régi. Ha így van, akkor buzdító lehet számodra a talentumokról szóló példázat.

10. Miből látszik, hogy a rabszolgák ura ésszerű volt, és szerinted ez miért buzdító?

10 Figyeld meg, hogy a példázatban szereplő rabszolgák ura tisztában volt azzal, hogy minden egyes rabszolgának más-más lehetőségei vannak. Ez abból látható, hogy a talentumokat „kinek-kinek a maga képessége szerint” osztotta ki (Máté 25:15). Ahogyan az várható volt, az első rabszolga lényegesen nagyobb haszonra tett szert, mint a második. Az uruk mégis mindkettejük szorgalmát méltányolta, hiszen „jó és hű” rabszolgának nevezte őket, és egyforma jutalmat kaptak (Máté 25:21, 23). Ehhez hasonlóan az aratás Ura, Jehova Isten tisztában van a körülményeiddel, melyek befolyásolják, hogy mennyit tudsz tenni a szolgálatában. Ő nem fog megfeledkezni a neki végzett teljes lelkű szolgálatodról, és meg is fog jutalmazni érte (Márk 14:3–9; olvassátok fel: Lukács 21:1–4).

11. Mondj egy példát arra, hogyan eredményezhet gazdag áldásokat az, ha nehéz körülmények közepette is szorgalmasak vagyunk!

11 Selmira, egy Brazíliában élő testvérnő példája megmutatja, hogy nem csak jó körülmények közt lehet szorgalmasan szolgálni Istent. Húsz évvel ezelőtt Selmira férjét egy rablás során lelőtték, így Selmirának egyedül kellett felnevelnie a három kisgyermekét. Szobalányként sokat kellett dolgoznia, és fárasztó volt a mindennapos utazás a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön. Mindezen nehézségek ellenére úgy szervezte meg a teendőit, hogy általános úttörő lehessen. Két gyermeke később csatlakozott hozzá az úttörőszolgálatban. Selmira ezt mondja: „Az elmúlt években több mint 20 emberrel tanulmányoztam a Bibliát, akik a »családtagjaimmá« váltak, és a mai napig élvezem a szeretetüket és a barátságukat. Ez egy olyan kincs, melyet nem lehet pénzért megvenni.” Az aratás Ura valóban megjutalmazta Selmira szorgalmát.

12. Hogyan lehetünk szorgalmasak a prédikálómunkában?

12 Ha a körülményeid miatt jelenleg kevesebb időd jut a szolgálatra, úgy növelheted a részvételedet az aratómunkában, hogy megpróbálsz hatékonyabb lenni. Ha hűségesen alkalmazod azokat a hasznos javaslatokat, amelyeket a hetenként megtartott szolgálati összejövetelen kapunk, akkor jártasabb leszel a prédikálómunkában, és új tanúskodási formákat fedezhetsz fel (2Tim 2:15). Továbbá megpróbálhatnád átszervezni vagy kiiktatni a nem létfontosságú tevékenységeket, hogy rendszeresen támogathasd a szántóföldi szolgálattal kapcsolatos gyülekezeti elrendezéseket (Kol 4:5).

13. Mire van leginkább szükség ahhoz, hogy szorgalmasak legyünk?

13 Ne feledkezzünk meg arról, hogy az Isten iránti szeretetünk és hálánk indít bennünket a szorgalomra (Zsolt 40:8). A Jézus példázatában említett harmadik rabszolga félt az urától, sokat követelő és ésszerűtlen embernek tartotta. Ezért hát elásta a talentumot, ahelyett hogy növelte volna urának a javait. Ha nem szeretnénk ilyen nemtörődöm emberek lenni, fontos, hogy szoros kapcsolatot alakítsunk ki és tartsunk fenn Jehovával, az aratás Urával. Szakítsunk időt arra, hogy tanuljunk az ő nagyszerű tulajdonságairól, és elmélkedjünk azokon: a szeretetén, a türelmén és az irgalmán. Ez arra indít majd bennünket, hogy a tőlünk telhető legtöbbet tegyük a szolgálatában (Luk 6:45; Fil 1:9–11).

„Legyetek szentek”

14. Milyen fontos követelménynek kell megfelelnie mindazoknak, akik szeretnének részt venni az aratómunkában?

14 Péter apostol a Héber Iratokból idézte, hogy mi Isten akarata a földi szolgáival kapcsolatban. Ezt mondta: „összhangban a Szenttel, aki elhívott benneteket, ti magatok is váljatok szentté egész viselkedésetekben, mert meg van írva: »Legyetek szentek, mert én szent vagyok«” (1Pét 1:15, 16; 3Móz 19:2; 5Móz 18:13). Ez kiemeli, milyen fontos, hogy azok, akik részt vesznek az aratásban, tiszták legyenek erkölcsileg és szellemileg. Úgy felelhetünk meg ennek a fontos követelménynek, ha engedjük, hogy jelképes értelemben tisztára mossanak bennünket. Hogyan? Isten igaz szava által.

15. Mit képes tenni Isten szavának igazsága az érdekünkben?

15 Isten igaz szava hasonlít a tisztító hatású vízhez. Például Pál apostol azt írta, hogy a felkent keresztények gyülekezete Isten szemében tiszta, egy tiszta menyasszonyhoz hasonlít. A menyasszony Krisztushoz tartozik, aki megtisztította őt „a víznek fürdőjével a szó által . . . , hogy szent és szeplő nélküli legyen” (Ef 5:25–27). Korábban Jézus is beszélt arról, hogy Isten szavának, melyet hirdetett, tisztító hatása van. A tanítványaihoz szólva ezt mondta: „Ti már tiszták vagytok a szó miatt, amelyet szóltam nektek” (Ján 15:3). Tehát Isten szavának igazsága képes megtisztítani bennünket erkölcsileg és szellemileg. Isten csak akkor fogadja el az imádatunkat, ha engedjük, hogy szavának igazsága ily módon megtisztítson minket.

16. Hogyan maradhatunk szellemileg és erkölcsileg tiszták?

16 Ezért ahhoz, hogy részt vehessünk Isten aratómunkájában, először is fel kell hagynunk minden erkölcsileg és szellemileg tisztátalan szokással. Ha szeretnénk továbbra is méltók maradni erre a kiváltságra, szigorúan ragaszkodnunk kell Jehova magas erkölcsi és szellemi irányadó mértékeihez. (Olvassátok fel: 1Péter 1:14–16.) Mint ahogy állandóan figyelünk a fizikai tisztaságunkra, ugyanúgy rendszeresen engednünk kell, hogy Isten igaz szava megtisztítson bennünket. Ehhez hozzátartozik, hogy olvassuk a Bibliát, és eljárunk az összejövetelekre. Továbbá őszintén igyekeznünk kell alkalmazni Isten emlékeztetőit. Ha ezt tesszük, képesek leszünk legyőzni a bűnös hajlamainkat, és távol tartani magunkat a világ szennyétől (Zsolt 119:9; Jak 1:21–25). Milyen megnyugtató az a tudat, hogy Isten igaz szava még akkor is ’tisztára tud mosni’ minket, ha súlyos bűnt követtünk el (1Kor 6:9–11).

17. A Biblia mely tanácsait kell megszívlelnünk, hogy tiszták maradhassunk?

17 Engeded, hogy Isten igaz szava megtisztítson? Hogyan reagálsz például, amikor felhívják a figyelmedet a lealacsonyító szórakozás veszélyeire? (Zsolt 101:3). Kerülöd azt, hogy szükségtelenül időt tölts az iskolatársaiddal vagy a munkatársaiddal, akik nem osztják a hitnézeteidet? (1Kor 15:33). Őszintén törekszel arra, hogy felülkerekedj a személyes gyengeségeiden, melyek beszennyezetté tehetnek Jehova előtt? (Kol 3:5). Távol tartod magad a világ politikai vitáitól és a nacionalista szellemtől, amely többek közt számos sporteseményt átitat? (Jak 4:4).

18. Hogyan függ össze az erkölcsi és szellemi tisztaság azzal, hogy eredményesek vagyunk az aratómunkában?

18 Ha mindezekben hűségesen engedelmeskedsz, annak nagyszerű eredménye lesz. Jézus a felkent tanítványait szőlővesszőkhöz hasonlította, és ezt mondta: „Minden rajtam levő szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt, [Atyám] eltávolít, és amelyik gyümölcsöt terem, azt mind megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen” (Ján 15:2). Ha hagyod, hogy a Biblia vízhez hasonló igazsága megtisztítson, még több gyümölcsöt fogsz teremni.

A jelenlegi és a jövőbeni áldások

19. Milyen áldásokat élveztek Jézus tanítványai az aratómunkában?

19 A hűséges tanítványok, akik alkalmazták azt, amit Jézustól tanultak, i. sz. 33 pünkösdjén erőt kaptak a szent szellem által, hogy Jézus tanúi legyenek „a föld legtávolabbi részéig” (Csel 1:8). Később a vezető testület tagjai, misszionáriusok és utazó vének lettek, és kulcsszerepük volt abban, hogy a jó hírt „az ég alatt levő egész teremtésben” prédikálják (Kol 1:23). Mekkora áldásban volt részük, és milyen örömet szereztek másoknak!

20. a) Milyen áldásnak örvendesz, amiért teljes mértékben részt veszel a szellemi aratásban? b) Mit határoztál el, mit fogsz tenni?

20 Igen, ha alázatosak és szorgalmasak vagyunk, valamint ragaszkodunk Isten Szavának magas irányadó mértékeihez, akkor továbbra is teljes mértékben és eredményesen részt tudunk venni napjaink nagy szellemi aratásában. Míg a világ anyagias és élvhajhász életvitele sokaknak fájdalmat és csalódást okoz, addig mi valódi örömet és megelégedést érezhetünk (Zsolt 126:6). A legfontosabb pedig az, hogy a ’fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban’ (1Kor 15:58). Az aratás Ura, Jehova Isten örök élettel jutalmaz meg minket ’a munkánkért és a szeretetért, amelyet neve iránt tanúsítunk’ (Héb 6:10–12).

[Lábjegyzet]

^ 8. bek. A talentumokról szóló példázat elsősorban arról szól, hogyan bánik Jézus a felkent tanítványaival, de a benne rejlő alapelvek minden keresztényre vonatkoznak.

Emlékszel?

Miközben igyekszel teljes mértékben részt venni az aratómunkában . . .

• miért fontos az alázat?

• hogyan lehetsz szorgalmas?

• miért fontos erkölcsileg és szellemileg tisztának maradnod?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 17. oldalon]

Az alázat segít, hogy egyszerű legyen az életünk, és a Királyság-érdekek álljanak a középpontban