Mentségek és kifogások – Hogyan tekinti ezeket Jehova?

„AZ ASSZONY, akit mellém adtál, ő adott nekem a fa gyümölcséből, ezért ettem” – mondta a férfi. „A kígyó vezetett félre engem, ezért ettem” – felelte az asszony. Ezt ősszüleink, Ádám és Éva mondták Istennek. Az azóta eltelt hosszú idő alatt az emberek gyakran kerestek kifogást vagy mentséget a tetteikre (1Móz 3:12, 13).

Abból, hogy Jehova elítélte Ádámot és Évát az engedetlenségükért, nyilvánvaló, hogy az, amivel megindokolták a tettüket, nem volt elfogadható a számára (1Móz 3:16–19). De vajon arra kellene következtetnünk ebből, hogy Jehova semmilyen mentséget nem fogad el? Esetleg van olyan, amit elfogad? Ha van, akkor hogyan tehetünk különbséget a kifogások és a mentségek között? Ahhoz, hogy választ kapjunk, nézzük meg, hogy mi is a kifogás és a mentség.

A kifogás olyan kibúvóul említett ok, amit azért hozunk fel, mert valami rosszat tettünk, vagy nem tettünk meg valamit, amit kellett volna, vagy mert valamit nem akarunk megtenni. A mentség viszont egy érthető indok például arra, hogy miért hibáztunk. Magában foglalhat egy őszinte bocsánatkérést, és így alapot ad a megbocsátásra is. Ahogyan az Ádám és Éva esetében is volt, néhányan azért keresnek kifogást, hogy elpalástolják a tetteik valódi okát. Mivel gyakran ez a helyzet, az emberek általában kétkedve fogadnak mindent, amit a mentségünkre felhozunk.

Ha valamire mentséget hozunk fel, különösen Isten szolgálatával kapcsolatban, fontos, hogy ne ’ámítsuk hamis érveléssel magunkat’ (Jak 1:22). Vizsgáljunk hát meg néhány bibliai példát és alapelvet, amelyek segítenek ’megbizonyosodnunk arról, hogy mi elfogadható az Úr előtt’ (Ef 5:10).

Mit vár el tőlünk Isten?

Isten Szavában konkrét parancsokat találhatunk, amelyeket nekünk mint Jehova népének be kell tartanunk. Például Krisztus ezt mondta: „Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket” (Máté 28:19, 20). Ez a megbízatás egy parancs, és még ma is érvényes az összes igaz keresztényre. Ennek a parancsnak a betartása annyira fontos, hogy Pál apostol ezt mondta: „jaj nekem, ha nem hirdetem a jó hírt!” (1Kor 9:16).

Ám vannak néhányan, akik már hosszú ideje tanulmányozzák a Bibliát velünk, mégis félénkek, ha Isten Királysága jó hírének a prédikálásáról van szó (Máté 24:14). Mások, akik korábban részt vettek a prédikálómunkában, felhagytak vele. Milyen indokokat hoznak fel időnként azok, akik nem vesznek részt a prédikálásban? Hogyan reagált Jehova a múltban, amikor valaki nem akart engedelmeskedni a parancsainak?

A kifogásokat Jehova nem fogadja el

„Ez nekem túl nehéz.” Különösen azoknak, akik természetüknél fogva félénkek, talán túl nehéznek tűnik részt venni a prédikálómunkában. De nézzük meg, hogy mit tanulhatunk Jónástól. Olyan megbízást kapott Jehovától, amelyet rendkívül nehéznek talált: ki kellett hirdetnie Ninivében a város küszöbönálló vesztét. Nem kell csodálkoznunk azon, miért találta Jónás rémisztőnek  a feladatot. Ninive Asszíria fővárosa volt, az asszírok pedig különös kegyetlenségükről voltak hírhedtek. Jónás talán ezen tűnődött: „Hogyan fogom elvégezni ezt a munkát ilyen emberek közt? Mit csinálnak ezek majd velem?” Jónás megfutamodott a feladat elől. Jehova azonban nem fogadta el a kifogását. Újra megbízta, hogy prédikáljon a niniveieknek. Jónás másodszorra már bátran eleget tett a megbízatásnak, és Jehova megáldotta a munkáját (Jón 1:1–3; 3:3, 4, 10).

Ha úgy gondolod, hogy a jó hír prédikálása túl nehéz feladat, ne felejtsd el, hogy „Istennél minden lehetséges” (Márk 10:27). Biztos lehetsz benne, hogy Jehova erőt ad neked, ha folyton kéred őt, és megáld, amikor összeszeded a bátorságodat, hogy prédikálj (Luk 11:9–13).

„Nem akarom ezt csinálni.” Mit tehetsz, ha nincs vágy a szívedben, hogy elvégezd a szolgálatodat? Tartsd észben, hogy Jehova képes ’cselekedni benned’, hatással lehet a vágyaidra. Pál ezt írja: „Isten az, aki cselekszik bennetek az ő jótetszéséért, hogy akarjatok is, és cselekedjetek is” (Fil 2:13). Ezért kérd Jehovát, hogy legyen hatással rád, és az akaratát tudd tenni. Dávid király is éppen ezt tette. Erre kérte Jehovát: „Járass engem igazságodban” (Zsolt 25:4, 5). Ezt te is megteheted. Imádkozz buzgón Jehovához, és kérd őt, hogy indítson olyan tettekre, amelyek örömöt szereznek neki.

Természetesen ha fáradtak vagyunk, vagy elkedvetlenedünk, erőt kell venni magunkon, hogy részt vegyünk az összejövetelen vagy a szolgálatban. Ha ez a helyzet, vajon úgy kellene gondolnunk, hogy nem szeretjük igazán Jehovát? Egyáltalán nem. Isten múltban élt, hűséges szolgái szintén keményen dolgoztak azon, hogy Isten akaratát tudják tenni. Például Pál azt mondta, hogy jelképes értelemben ’megöklözte a testét’, hogy engedelmeskedni tudjon Isten parancsainak (1Kor 9:26, 27). Ezért, még ha erőfeszítést kell is tennünk, hogy elmenjünk prédikálni, biztosak lehetünk abban, hogy Jehova meg fog áldani. Miért? Mert helyes indíték vezérel bennünket, amikor erőfeszítést teszünk, hogy Isten akaratát tegyük: a Jehova iránti szeretetünk. Így meghazudtolhatjuk Sátán azon állítását, hogy Istent megtagadják a szolgái, ha próba éri őket (Jób 2:4).

„Túlságosan elfoglalt vagyok.” Ha azért nem veszel részt a szolgálatban, mert túlságosan elfoglaltnak érzed magad, akkor létfontosságú, hogy felülvizsgáld az értékrended. Jézus kijelentette: „továbbra is keressétek először a királyságot” (Máté 6:33). Ha szeretnéd követni ezt az alapelvet, lehet, hogy egyszerűsíteni kell az életeden, vagy kevesebb időt kell töltened a szórakozással, hogy jusson időd a szolgálatra. Természetesen a szórakozásnak és más személyes dolgoknak megvan a maguk helye, de ezek nem elfogadható indokok arra, hogy elhanyagold a szolgálatot. Isten szolgái a Királyságot tartják az első helyen az életükben.

 „Nem vagyok elég ügyes.” Talán úgy érzed, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy a jó hírt prédikáld. A bibliai időkben Jehova néhány hűséges szolgája is úgy érezte, hogy nem elég ügyes ahhoz, hogy ellássa a Jehovától kapott megbízatását. Vegyük például Mózest. Amikor Jehova egy konkrét feladatot adott neki, ezt mondta: „Bocsáss meg, Jehova, de én nem vagyok a szavak embere sem tegnap óta, sem azelőttől fogva, sem azóta, hogy beszéltél szolgáddal, mert nehéz ajkú vagyok, és lassan forog a nyelvem.” Bár Jehova biztosította Mózest arról, hogy támogatni fogja, ő mégis így válaszolt: „Bocsáss meg, Jehova, de kérlek, küldj valaki mást, és annak keze által legyen ez meg, akit elküldesz” (2Móz 4:10–13). Mit tett erre Jehova?

Jehova nem mentette fel Mózest a megbízatása alól. De kijelölte Áront, hogy segítsen neki (2Móz 4:14–17). Sőt, az elkövetkező években Jehova végig Mózes mellett állt, és támogatta, bármire volt is szüksége a feladatai ellátásához. Te is biztos lehetsz benne, hogy Jehova arra fogja indítani a tapasztalt hittársaidat, hogy segítsenek neked ellátni a szolgálatodat. Mindezek mellett pedig Isten Szava arról biztosít bennünket, hogy Jehova képesítetté tesz minket a munkára, amelyre parancsot kaptunk tőle (2Kor 3:5). (Lásd az  „Életem legboldogabb évei” című részt.)

„Valaki megbántott.” Vannak olyanok is, akik azért hagyják abba a prédikálást, vagy azért nem járnak az összejövetelekre, mert valaki megbántotta őket. Úgy gondolják, hogy Jehova számára ez biztosan megfelelő indok arra, hogy ne vegyenek részt  a szellemi tevékenységekben. Természetesen érthető, hogy mérgesek vagyunk, ha valaki megbántott bennünket. De valóban elfogadható ok ez arra, hogy felhagyjunk a keresztény tevékenységekkel? Egyszer Pál és a hittársa, Barnabás vitája „heves haragkitöréshez vezetett”, és valószínűleg mindketten nagyon megbántódtak (Csel 15:39). De vajon emiatt felhagytak a szolgálattal? Korántsem!

Ehhez hasonlóan, amikor egy tökéletlen hittársad megbánt téged, ne felejtsd el, hogy nem ő az ellenséged, hanem Sátán, aki azon igyekszik, hogy felfaljon téged. Ám kudarcot vall, ha ’szembeszállsz vele, a hitben szilárdan’ (1Pét 5:8, 9; Gal 5:15). Ha ilyen hited van, semmiképp nem fogsz „csalódni” (Róma 9:33).

Mit tegyünk, ha valami korlátoz minket?

Ebből a néhány példából láthattuk, hogy a Szentírás szerint nincsen elfogadható indok arra, hogy ne engedelmeskedjünk Jehova konkrét utasításainak, beleértve a jó hír prédikálására vonatkozó megbízást is. Mindamellett lehetnek ésszerű indokaink arra, hogy miért tudjuk csak korlátozott mértékben végezni a szolgálatunkat. Lehet, hogy kevesebb időt tudunk a prédikálómunkára fordítani a Szentírásban leírt egyéb kötelezettségeink miatt. Ezenkívül időnként valóban túlságosan fáradtak vagy betegek lehetünk, és ezért nem tudunk annyi mindent tenni a szolgálatban, mint amennyit szeretnénk. Ám Isten Szava arról biztosít bennünket, hogy Jehova ismeri a szívünk vágyát, és figyelembe veszi a korlátainkat (Zsolt 103:14; 2Kor 8:12).

Ezért figyelnünk kell arra, nehogy túl szigorúan ítéljünk meg másokat vagy magunkat ezekben a dolgokban. Pál apostol ezt írta: „Ki vagy te, hogy megítéled más háziszolgáját? Saját urának áll vagy esik” (Róma 14:4). Ahelyett, hogy másokhoz hasonlítanánk magunkat, ne felejtsük el, hogy „mindegyikünk önmagáról fog számot adni az Istennek” (Róma 14:12; Gal 6:4, 5). Ha imában Jehovához fordulunk, és feltárjuk előtte a mentségünket, ezt ’tiszta lelkiismerettel’ szeretnénk megtenni (Héb 13:18).

Miért ad örömet Jehova szolgálata?

Mindannyian szívbeli örömmel szolgálhatjuk Jehovát, mert a követelményei mindig ésszerűek és teljesíthetőek, függetlenül attól, hogy milyenek a körülményeink. Miért mondhatjuk ezt?

Isten Szava kijelenti: „Ne tagadd meg a jót azoktól, akiket megillet, amikor kezed hatalmában van, hogy megcselekedd” (Péld 3:27). Mit figyeltél meg ebben a példabeszédben Isten követelményeiről? Jehova nem azt parancsolja, hogy ugyanazt tedd meg, amire a testvéred képes, hanem hogy azzal szolgáld Istent, ami a te „kezed hatalmában van”. Igen, mindannyian teljes szívből szolgálhatjuk Jehovát, függetlenül attól, hogy sokat vagy éppen keveset tudunk-e tenni (Luk 10:27; Kol 3:23).

[Kiemelt rész/​kép a 14. oldalon]

 „Életem legboldogabb évei”

Gyakran súlyos fizikai vagy érzelmi problémák korlátoznak bennünket. De soha nem szabad elhamarkodottan úgy következtetnünk, hogy ezek meggátolják, hogy teljes mértékben részt vegyünk a szolgálatban. Vizsgáljuk meg például, mi történt Ernesttel, egy kanadai testvérünkkel.

Ernest beszédzavarral küzdött, és nagyon félénk volt. Építőmunkásként dolgozott, ám miután súlyosan megsérült a háta, ott kellett hagynia az állását. Bár fizikailag korlátozva volt, az új élethelyzet nem akadályozta meg, hogy több időt töltsön a szolgálatban. Az összejövetelen arra buzdították a testvéreket, hogy vállaljanak kisegítőúttörő-szolgálatot. A buzdítás elérte Ernest szívét, de nem érezte magát alkalmasnak erre a szolgálatra.

Be akarta magának bizonyítani, hogy a kisegítőúttörő-szolgálat meghaladja a képességeit, ezért elvállalta azt egy hónapra. Azonban legnagyobb meglepetésére teljesíteni tudta az óraszámot. Ekkor ezt gondolta magában: „Még egyszer biztos nem megy.” Hogy ezt bizonyítsa, másodszor is elvállalta egy hónapra a kisegítőúttörő-szolgálatot, és másodszorra is sikerült neki.

Ernest már egy éve kisegítő úttörőként szolgált, de ezt mondta: „Általános úttörő biztos nem tudnék lenni.” És ekkor, újra azért, hogy bizonyítsa magának az állítását, jelentkezett általános úttörőnek. Nagyon meglepődött, hogy képes volt teljesíteni az általános úttörőktől követelt éves óraszámot. Úgy döntött hát, hogy úttörő marad. Jehova örömteli szolgálattal áldotta meg őt az alatt a két év alatt, amíg általános úttörő volt. Ám a sérülése miatt idővel komplikációk adódtak, és meghalt. A halála előtt gyakran mondta ezt a látogatóinak, könnyekkel a szemében: „Életem legboldogabb évei azok voltak, amikor úttörőként szolgálhattam Jehovát.”

[Kép a 13. oldalon]

Le tudunk győzni mindent, ami akadályoz bennünket a prédikálásban

[Kép a 15. oldalon]

Jehova örül, amikor teljes lélekkel szolgáljuk őt, és megteszünk mindent, amit a körülményeink között lehet