Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Segít, hogy elérjem az emberek szívét”

„Segít, hogy elérjem az emberek szívét”

„Segít, hogy elérjem az emberek szívét”

PÔRTO ALEGRE, egy város Brazília déli részén, nemrégiben társadalmi problémákkal kapcsolatos nemzetközi konferenciának volt a színhelye. Több tízezer ember érkezett 135 országból, hogy részt vegyen ezen az eseményen. A szünetekben a helyi Tanúk egy csoportja beszélgetéseket folytatott a külföldről érkezett résztvevőkkel, hogy megossza velük a Biblia üzenetét a Királyságról. Hogyan tudtak kommunikálni?

Elizabete, egy úttörő erről számol be: „A Jó hír minden embernek című füzetet használtuk. Sok résztvevő még soha nem hallott a Királyság jó híréről, de kedvezően fogadta az üzenetünket. Bolíviából, Franciaországból, Indiából, Izraelből, Kínából és Nigériából érkezett emberekkel beszélgettünk. Néhányuknak a saját nyelvükön tudtunk adni Biblián alapuló kiadványokat, és nagy örömmel el is fogadták.”

Raúl, egy mexikói úttörő szintén jó eredménnyel tudja felhasználni ezt a füzetet. Nemrégiben egy 80 éves arab férfit szólított meg, aki akkoriban veszítette el a feleségét. Miután a férfi elolvasta azt az oldalt, amelyik arabul ír a Királyság-üzenetről, örömében sírva fakadt. Miért? Mélyen megérintette, amikor a saját anyanyelvén elolvasta Istennek a Jelenések 21:3, 4-ben található ígéretét, hogy nem lesz többé halál. Raúl egy másik alkalommal, miközben kötetlen formában tanúskodott, találkozott egy portugálul beszélő férfival. Ez a férfi is elveszítette az egyik szeretett hozzátartozóját, a fiát. Raúl odaadta neki a füzetet, hogy elolvashassa a portugál nyelvű oldalt. Miután a férfi befejezte az olvasást, tudatta Raúllal, hogy szeretne még többet megtudni a Bibliáról, és elfogadta a tanulmányozást.

Raúl akkor is használta a Jó hír minden embernek című füzetet, amikor angol, francia, hindi, kínai, koreai, misték, német, orosz, örmény, perzsa és zapoték nyelvű embereknek tanúskodott. Ezt mondja: „Tapasztalom, hogy mennyire fontos használni ezt a füzetet a szolgálatban. Segít, hogy elérjem az emberek szívét, még akkor is, ha nem beszélem a nyelvüket.”

Napjainkban az emberek többet utaznak, mint valaha, és egyre többen élnek idegen országban. Így nagyobb esély van arra, hogy olyan emberekkel találkozunk, akik más nyelven beszélnek. A Jó hír minden embernek című füzet segítségével velük is meg tudjuk osztani a Királyságról szóló üzenetet. Te mindig magadnál hordod?

[Képek a 32. oldalon]

Raúl azzal a füzettel, amely segít neki elérni az emberek szívét