Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova a Szuverén Urunk

Jehova a Szuverén Urunk

Jehova a Szuverén Urunk

„A legfőbb Urat, Jehovát tettem menedékemmé” (ZSOLT 73:28)

1. Az 1Korintusz 7:31-ben nyilvánvalóan mire utalt Pál?

„VÁLTOZIK e világ színtere” – írta Pál apostol (1Kor 7:31). Ezekből a szavakból kitűnik, hogy a világot egy színpadhoz hasonlította, melyen egymás után tűnnek fel a jó és rossz szerepeket alakító színészek, míg végül le nem gördül a függöny.

2–3. a) Mihez hasonlíthatnánk azt, hogy kétségbe lett vonva Jehova szuverenitása? b) Milyen kérdéseket fogunk megvizsgálni?

2 Napjainkban egy rendkívül fontos dráma játszódik, amelyben te is érintett vagy. Ez főként Jehova Isten szuverenitásának az igazolásáról szól. A drámát a következő helyzettel szemléltethetnénk: Egy országnak van egy jogosan fennálló kormánya, amely fenntartja a rendet. Ám van egy bűnszervezet is, mely csalással, erőszakkal és gyilkosságokkal tartja fenn a hatalmát. Ez az illegális szervezet kétségbe vonja, hogy a kormány jogosan gyakorol-e szuverén hatalmat, és próbára teszi a polgárok lojalitását.

3 Ugyanez a jelenet zajlik most az egész világegyetemben. Egyrészről létezik egy jogosan fennálló kormányzat, melynek élén a „legfőbb Úr, Jehova” áll (Zsolt 71:5). Ám az embereket egy bűnszervezet is fenyegeti, melyet „a gonosz” irányít (1Ján 5:19). Ez a szervezet kétségbe vonja, hogy jogosan uralkodik-e Isten, és minden embert próbára tesz, hogy lojális marad-e Isten szuverén uralmához. Hogyan alakult ki ez a helyzet? Miért engedi meg Isten? És mi mint egyének mit tehetünk?

A drámában felvetődő kérdések

4. A kibontakozóban lévő, egész világegyetemet érintő dráma milyen két, egymással összefüggő témákról szól?

4 Ez a kibontakozóban lévő, egész világegyetemet érintő dráma két, egymással összefüggő témáról szól: Jehova szuverenitásának, valamint az emberi feddhetetlenségnek a vitakérdéséről. A Szentírás gyakran nevezi Jehovát „legfőbb Úrnak”, vagyis Szuverén Úrnak. A zsoltáríró például a következő énekkel fejezte ki az Istenbe vetett teljes bizalmát: „A legfőbb Urat, Jehovát tettem menedékemmé” (Zsolt 73:28). A „szuverenitás” hatalmi vagy uralmi felsőbbségre utal. Egy szuverén úr gyakorolja a legfőbb hatalmat. Jó okunk van arra, hogy Jehova Istent a legfőbb úrnak tekintsük (Dán 7:22).

5. Miért kell indíttatást éreznünk arra, hogy támogassuk Jehova szuverén uralmát?

5 Jehova Isten mint Teremtőnk a föld, sőt az egész világegyetem szuverén ura. (Olvassátok fel: Jelenések 4:11.) Ezenkívül Jehova a Bíránk, a Törvényadónk és a Királyunk is, hiszen ő egy személyben gyakorolja az egész világegyetemre kiterjedő kormányzat bírói, törvényhozói és végrehajtói jogkörét (Ézs 33:22). Mivel magát az életünket is Istennek köszönhetjük, és mert függünk tőle, őt kell tekintenünk a szuverén urunknak. Ha nem feledjük, hogy „Jehova megszilárdította trónját az egekben, és mindenre kiterjed királyságának uralma”, mindig arra érzünk majd indíttatást, hogy támogassuk magasztos állásában (Zsolt 103:19; Csel 4:24).

6. Mi a feddhetetlenség?

6 Ahhoz, hogy támogatni tudjuk Jehova szuverén uralmát, feddhetetlennek kell lennünk Jehova mércéje szerint. A „feddhetetlenség” erkölcsi teljességre, épségre utal. Aki megőrzi a feddhetetlenségét, makulátlan, kifogástalan. Jób patriarcha ilyen férfi volt (Jób 1:1).

Hogyan kezdődött a dráma?

7–8. Hogyan vonta kétségbe Sátán Jehova szuverén uralmának a jogosságát?

7 Több mint 6000 évvel ezelőtt egy szellemteremtmény kétségbe vonta Jehova szuverén uralmának a jogosságát. Ennek a lázadónak a szavai és tettei mögött az az önző vágy állt, hogy őt imádják. Rávette az első emberpárt, Ádámot és Évát, hogy legyenek hűtlenek Isten szuverén uralmához, és megpróbálta bemocskolni Jehova nevét, azt állítva, hogy Jehova hazudott. (Olvassátok fel: 1Mózes 3:1–5.) A lázadó Nagy Ellenséggé, Sátánná (Ellenállóvá), Ördöggé (Rágalmazóvá), kígyóvá (ámítóvá), valamint sárkánnyá vált (azaz olyanná, aki megpróbálja felfalni Isten szolgáit) (Jel 12:9).

8 Sátán úgy döntött, hogy rivális uralkodó lesz. Mit tett erre a Szuverén Úr, Jehova? Vajon rögtön elpusztította a lázadókat, Sátánt, Ádámot és Évát? Kétségtelenül megtehette volna, és ezzel bizonyította volna, hogy övé a legfőbb hatalom. Az is bizonyságot nyert volna, hogy Jehova igazat mondott a törvénye megszegéséért járó büntetésről. De miért nem pusztította el a lázadókat?

9. Mit vont kétségbe Sátán?

9 Azzal, hogy Sátán hazudott, és elfordította Istentől Ádámot és Évát, kétségbe vonta, hogy van-e joga Jehovának engedelmességet elvárnia az emberektől. Továbbá azzal, hogy rávette az első emberpárt, hogy ne engedelmeskedjen Istennek, minden intelligens teremtmény lojalitását kétségbe vonta. A Jehova szuverén uralmához lojális Jób történetéből kiderül, hogy Sátán azt állította, minden embert el tud fordítani Istentől (Jób 2:1–5).

10. Mire adott lehetőséget Isten azáltal, hogy nem védte meg rögtön a szuverenitását?

10 Jehova azzal, hogy nem védte meg rögtön a szuverenitását, időt adott Sátánnak arra, hogy bizonyítsa az állítását. Isten ezáltal az embereknek is lehetőséget adott arra, hogy kimutassák a szuverén uralma iránti lojalitásukat. Mi történt az elmúlt évszázadok folyamán? Sátán egy hatalmas bűnszervezetet hozott létre. Jehova végül el fogja pusztítani ezt, és magát az Ördögöt is, elsöprően bizonyítva szuverenitásának a jogosságát. Jehova annyira biztos volt abban, hogy a történteknek jó kimenetele lesz, hogy ezt már akkor megjövendölte, amikor a lázadás megtörtént Édenben (1Móz 3:15).

11. Mit tett sok ember Jehova szuverenitásáért?

11 Az évszázadok folyamán rengeteg ember gyakorolt hitet és őrizte meg a feddhetetlenségét, támogatva ezzel Jehova szuverén uralmát, és megszentelve a nevét. Köztük volt Ábel, Énok, Noé, Ábrahám, Sára, Mózes, Ruth, Dávid, Jézus, Krisztus korai tanítványai és még több millió ember. Ők mind megőrizték a feddhetetlenségüket. Ezeknek az embereknek, akik kiálltak Isten szuverenitása mellett, részük volt abban, hogy hazugnak bizonyítsák Sátánt. Továbbá ahhoz is hozzájárultak, hogy lemossák a gyalázatot Jehova nevéről, melyet Sátán bemocskolt, amikor kérkedve azt állította, hogy az egész emberiséget el tudja fordítani Istentől (Péld 27:11).

Tudjuk, hogyan zárul a dráma

12. Miért lehetünk benne biztosak, hogy Isten nem fogja a végtelenségig eltűrni a gonoszságot?

12 Biztosak lehetünk benne, hogy Jehova hamarosan meg fogja védeni a szuverenitását. Nem fogja vég nélkül elnézni a gonoszságot, és azt is tudjuk, hogy az utolsó napokban élünk. Jehova az Özönvíz idején is elpusztította a gonoszokat. Ezenkívül Szodomát és Gomorrát, valamint a fáraót és a seregeit is megsemmisítette. Továbbá Sisera és a serege, valamint Szanhérib és az ő asszír csapatai sem szállhattak sikeresen szembe a Legfelségesebbel (1Móz 7:1, 23; 19:24, 25; 2Móz 14:30, 31; Bír 4:15, 16; 2Kir 19:35, 36). Ezért biztosak lehetünk benne, hogy Jehova Isten nem fogja a végtelenségig eltűrni, hogy nem tisztelik a nevét, és rosszul bánnak a Tanúival. Ezenkívül látjuk a jelét Jézus jelenlétének és ennek a gonosz világrendszer befejezésének (Máté 24:3).

13. Mit kell tennünk, hogy ne pusztuljunk el Jehova ellenségeivel együtt?

13 Ha nem akarunk Isten ellenségeivel együtt mi is elpusztulni, bizonyítanunk kell, hogy lojálisak vagyunk Jehova szuverén uralmához. Hogyan tehetjük ezt meg? Úgy, hogy elkülönülünk Sátán bűnös uralmától, és nem engedjük, hogy megfélemlítsenek minket a szolgái (Ézs 52:11; Ján 17:16; Csel 5:29). Csak így támogathatjuk égi Atyánk szuverén uralmát, és csak így remélhetjük, hogy életben maradunk, amikor Jehova lemossa a gyalázatot a nevéről, és mindenki előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy ő a világmindenség szuverén ura.

14. Mit tárnak fel a Biblia különböző részei?

14 A Bibliában mindenütt olvashatunk részleteket az emberiségről és Jehova szuverenitásáról. A Biblia első három fejezete a teremtésről és az ember bűnbeeséséről ír, míg az utolsó három arról szól, hogy hogyan nyeri vissza az emberiség a fizikai és a szellemi egészségét. A köztük lévő lapokon pedig részletek tárulnak fel arról, hogy milyen lépéseket tett a Szuverén Úr, hogy megvalósítsa az emberiségre, a földre és a világmindenségre vonatkozó szándékát. A Mózes első könyvéből megtudjuk, hogy hogyan jelent meg a színen Sátán és a gonoszság, a Jelenések könyvének befejező gondolatai pedig arról írnak, hogyan lesz megszüntetve a gonoszság, hogyan lesz elpusztítva az Ördög, és hogyan fog megvalósulni Isten akarata a földön, ahogyan az égben az már megtörtént. Igen, a Biblia feltárja a bűn és a halál okát, és rámutat, hogy ezek hamarosan el fognak tűnni a színtérről, és a helyüket végtelen öröm és örök élet veszi át. Ez vár a feddhetetlenségüket megőrzőkre!

15. Mit kell tennünk, hogy részesülhessünk az áldásokban a dráma lezárulása után?

15 A világ színtere rövidesen teljesen meg fog változni. A függöny hamarosan legördül, és befejeződik ez a több évszázados, szuverenitással kapcsolatos dráma. Sátán nemsokára el lesz távolítva a színpadról, és lassan feledésbe merül, Isten akarata pedig győzedelmeskedni fog. De ahhoz, hogy megláthassuk mindezt, és élvezhessük azt a sok áldást, melyet Isten Szava megjövendölt, már most támogatnunk kell Jehova szuverén uralmát. Ebben a kérdésben nem maradhatunk semlegesek. Ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy ’Jehova mellettünk áll’, nekünk is mindvégig mellette kell állnunk (Zsolt 118:6, 7).

Meg tudjuk őrizni a feddhetetlenségünket!

16. Miért lehetünk biztosak benne, hogy az emberek képesek Isten mércéje szerint feddhetetlenek maradni?

16 Képesek vagyunk támogatni Jehova szuverén uralmát, és megőrizni a feddhetetlenségünket, hiszen Pál apostol ezt írta: „Nem ért benneteket más kísértés, csak ami általános az embereknél. De hű az Isten, és nem hagy titeket azon felül kísérteni, amit el tudtok viselni, hanem a kísértéssel együtt a kivezető utat is elkészíti, hogy kitartóan tudjátok tűrni” (1Kor 10:13). Milyenfajta kísértést említett Pál, és hogyan készíti el Isten a kivezető utat?

17–19. a) Milyen kísértéseknek engedtek az izraeliták a pusztában? b) Miért vagyunk képesek megőrizni a feddhetetlenségünket?

17 Ha végiggondoljuk, hogy mi történt Izraellel a pusztában, láthatjuk, hogy „kísértés” akkor ér minket, amikor a körülmények miatt arra érzünk indíttatást, hogy megszegjük Isten törvényét. (Olvassátok fel: 1Korintusz 10:6–10.) Bár az izraeliták egy ideig nem tudtak húst enni, Isten gondoskodott róluk, elegendő mannát adott nekik. Amikor Jehova csoda útján egy hónapra elegendő fürjjel látta el őket, „ártalmas dolgokat” kívántak. Ellenállhattak volna a kísértésnek, de féktelen mohóság lett úrrá rajtuk, amikor összegyűjtötték a fürjeket (4Móz 11:19, 20, 31–35).

18 Korábban, miközben Mózes a Sínai-hegyen megkapta a Törvényt, az izraeliták bálványimádókká váltak: borjúimádatot gyakoroltak, és átadták magukat az érzéki örömöknek. Mivel a látható vezetőjük nem volt velük, úgy gondolták, hogy nem kell ellenállniuk a kísértésnek (2Móz 32:1, 6). Közvetlenül azelőtt, hogy beléptek volna az Ígéret földjére, több ezer izraelita férfi engedett a moábita nők csábításának, és szexuális erkölcstelenséget követett el velük. Izraeliták ezrei haltak meg a bűnük miatt (4Móz 25:1, 9). Időnként Izrael népe engedett a kísértésnek, és panaszkodott, amivel a lázadását fejezte ki. Egyszer például Mózes ellen, sőt Isten ellen beszéltek (4Móz 21:5). Izrael népe még a gonosz Kórah, Dátán, Abirám és társaik elpusztítása után is zúgolódott, és tévesen úgy érvelt, hogy a lázadók kivégzése igazságtalan volt. Ennek az lett a következménye, hogy Isten csapással sújtotta őket, elpusztított 14 700 izraelitát (4Móz 16:41, 49).

19 A korábban említett kísértések egyike sem volt olyan természetű, melynek az izraeliták ne tudtak volna ellenállni. A nép azért nem állt ellen a kísértésnek, mert elvesztette a hitét, és megfeledkezett Jehováról: arról, hogy ő szeretettel gondoskodik róluk, és hogy az ő útjai mindig igazságosak. Ahogyan az az izraeliták esetében igaz volt, mi is olyan kísértésekkel nézünk szembe, melyek általánosak az emberek között. Ha megtesszük a szükséges erőfeszítéseket, hogy ellenálljunk a kísértéseknek, és Istenre támaszkodunk, meg tudjuk őrizni a feddhetetlenségünket. Teljesen biztosak lehetünk ebben, hiszen ’Isten hű, és nem hagy minket azon felül kísérteni, amit el tudunk viselni’. Jehova soha nem engedi, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amelyben lehetetlen engedelmeskednünk az akaratának (Zsolt 94:14).

20–21. Hogyan gondoskodik Isten ’kivezető útról’, amikor kísértés ér minket?

20 Jehova „a kivezető utat is elkészíti”, vagyis erőt ad nekünk, hogy ellen tudjunk állni a kísértéseknek. Például az üldözőink fizikailag bántalmazhatnak minket, hogy feladjuk a hitünket. Ilyenkor kísértést érezhetünk arra, hogy megalkudjunk, és így elkerüljük a további verést, kínzást vagy a halált. De Pálnak az 1Korintusz 10:13-ban feljegyzett ihletett szavaiból tudjuk, hogy a körülmény, ami miatt kísértést érzünk, csak átmeneti. Jehova nem engedi, hogy odáig fajuljon a helyzet, hogy már nem tudunk hűségesek maradni hozzá. Képes megszilárdítani a hitünket, és meg tudja adni az ahhoz szükséges szellemi erőt, hogy feddhetetlenek maradjunk.

21 Jehova a szent szelleme által tart fenn minket. Ez a szellem olyan szentírási gondolatokat juttat az eszünkbe, amelyekre szükségünk van, hogy ellen tudjunk állni a kísértésnek (Ján 14:26). Így hát nem fogunk letérni a helyes útról. Például ismerjük az egymással összefüggő vitakérdéseket, melyek Jehova szuverenitásával és az emberek feddhetetlenségével kapcsolatosak. Ennek az ismeretnek, valamint Isten támogatásának köszönhetően sokan halálukig hűségesek maradtak. Számukra nem a halál volt a kivezető út, hanem az, hogy Jehova segítette őket, és ezért mindvégig ki tudtak tartani, nem engedtek a kísértésnek. Jehova nekünk is tud segíteni. Támogat minket a hűséges angyalai által is, akik nyilvános szolgálatra rendelt szellemek, és akiket „azért küldtek el, hogy szolgáljanak azoknak, akik megmentést fognak örökölni” (Héb 1:14). Ahogyan azt a következő cikk is boncolgatni fogja, csak a feddhetetlenek reménykedhetnek abban, hogy elnyerik azt az örömteli kiváltságot, hogy örökké Isten szuverén uralmát támogathatják. Mi is köztük lehetünk, ha ragaszkodunk Szuverén Urunkhoz, Jehovához.

Hogyan válaszolnál?

• Miért kell elismernünk, hogy Jehova a Szuverén Urunk?

• Mit jelent az, hogy feddhetetlenek vagyunk?

• Honnan tudjuk, hogy Jehova hamarosan megvédi a szuverenitását?

• Az 1Korintusz 10:13 fényében miért vagyunk képesek megőrizni a feddhetetlenségünket?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 24. oldalon]

Sátán rávette Ádámot és Évát, hogy legyenek hűtlenek Jehovához

[Kép a 26. oldalon]

Határozd el, hogy Jehova szuverén uralma mellett foglalsz állást