Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A szellem által vezetett Király áldásokat áraszt

A szellem által vezetett Király áldásokat áraszt

A szellem által vezetett Király áldásokat áraszt

„Megnyugszik rajta Jehova szelleme” (ÉZS 11:2)

1. Milyen aggodalmuknak adtak hangot néhányan a világban tapasztalható nehézségek miatt?

„HOGYAN maradhat fenn újabb 100 évig az emberi faj egy olyan világban, amelyben politikai, társadalmi és ökológiai zűrzavar uralkodik?” Ezt a kérdést 2006-ban Stephen Hawking asztrofizikus tette fel. A New Statesman című újság egyik cikke pedig ezt közölte: „Nem töröltük el a szegénységet, és nem hoztuk el a világbékét. Sőt, úgy tűnik, hogy épp az ellenkezőjét értük el. Nem azon múlt, hogy nem próbáltuk meg. Már mindent kipróbáltunk a kommunizmustól a kapitalizmusig, a Népszövetségtől a nukleáris elrettentésig. A háború megszüntetése érdekében már túl sok háborút vívtunk ahhoz, hogy elhiggyük, tudjuk, hogyan kell véget vetni a háborúnak.”

2. Hogyan fog nemsokára megmutatkozni Jehova jogos szuverén uralma a föld felett?

2 Az ilyen vélemények nem lepik meg Jehova szolgáit. A Biblia feltárja, hogy az embereket nem úgy alkották meg, hogy magukat irányítsák (Jer 10:23). Egyedül Jehova nevezhető joggal a Szuverén Urunknak. Ezért joga van ahhoz, hogy irányadó mértékeket szabjon nekünk, hogy meghatározza az életünk célját, és hogy vezessen bennünket, hogy el tudjuk érni ezt a célt. Ezenkívül nemsokára a hatalmánál fogva véget vet az emberek kudarcra ítélt próbálkozásainak, hogy saját magukat irányítsák. Elpusztítja mindazokat, akik elutasítva a jogos szuverén uralmát, az embereket a bűn, a tökéletlenség, és ’e világrendszer istenének’, vagyis Sátánnak a rabszolgaságában tartják (2Kor 4:4).

3. Mit jövendölt Ézsaiás a Messiásról?

3 A paradicsomi új világban az emberiség meg fogja tapasztalni Jehova szeretetteljes uralmát a messiási Királyság által (Dán 7:13, 14). Ennek a Királyságnak a Királyáról Ézsaiás ezt jövendölte: „vessző hajt ki Isai törzsökéből, és gyümölcsöző lesz egy sarjadék a gyökereiből. Megnyugszik rajta Jehova szelleme, a bölcsesség és az értelem szelleme, a tanács és a hatalmasság szelleme, az ismeretnek és Jehova félelmének szelleme” (Ézs 11:1, 2). Hogyan tette Isten szent szelleme alkalmassá az ’Isai törzsökéből kihajtott vesszőt’, vagyis Jézus Krisztust arra, hogy uralkodjon az emberiség felett? Milyen áldások származnak az uralmából? És mit kell tennünk, hogy mi is részesülhessünk ezekből?

Isten alkalmassá teszi Jézust az uralkodásra

4–6. Milyen létfontosságú ismeret teszi majd alkalmassá Jézust arra, hogy bölcs és könyörületes király, főpap és bíró legyen?

4 Jehova azt szeretné, hogy az emberi alattvalói egy igazán bölcs és könyörületes király, főpap és bíró irányításával váljanak tökéletessé. Ezért választotta Jézus Krisztust, akit a szent szelleme segítségével alkalmassá tett arra, hogy ezeket a felelősségteljes feladatokat ellássa. Vizsgáljuk meg, hogy a többi közt miért fogja Jézus tökéletesen ellátni a feladatait, amelyekkel Isten megbízta.

5 Jézus ismeri a legjobban Istent. Az egyszülött Fiú mindenki másnál régebb óta ismeri az Atyát. Valószínűleg több milliárd évet töltöttek el együtt. Ennyi idő alatt olyan jól megismerte Jehovát, hogy ezt írhatták róla: „Ő a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1:15). Maga Jézus pedig ezt mondta: „Aki engem látott, látta az Atyát is” (Ján 14:9).

6 Jehova után Jézus ismeri a legjobban a teremtett világot, beleértve az emberiséget. Kolosszé 1:16, 17 ezt írja: „általa [Isten Fia által] teremtetett minden más az egekben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok . . . Ezenkívül ő minden más előtt van, és általa hozatott létre minden más”. Gondolj bele, hogy Jézus Isten ’mestermunkásaként’ részt vett mindennek a megteremtésében. Ezért a legapróbb részletekig tisztában van mindennel a teremtésben, legyen szó akár a szubatomikus részecskékről, akár a lenyűgöző emberi agyról. Igen, Krisztus valóban a megszemélyesített bölcsesség (Péld 8:12, 22, 30, 31).

7–8. Hogyan segítette Isten szelleme Jézust a szolgálata során?

7 Jézus fel lett kenve Isten szent szellemével. Jézus ezt mondta: „Jehova szelleme van rajtam, mert felkent, hogy jó hírt hirdessek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadon bocsátást prédikáljak a foglyoknak, a vakoknak pedig a látás helyreállítását, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, hogy prédikáljam a Jehovának elfogadható évet” (Luk 4:18, 19). Amikor Jézus megkeresztelkedett, a szent szellem által nyilvánvalóan visszaemlékezett arra, amit az emberi léte előtt megtanult. Ebbe beletartozott az is, hogy Messiásként mit kell megvalósítania a földi szolgálata során, Jehova akaratával összhangban. (Olvassátok fel: Ézsaiás 42:1; Lukács 3:21, 22; János 12:50.)

8 Mivel a szent szellem hatalmat adott Jézusnak, és mert tökéletes teste és gondolkodóképessége volt, nemcsak a legnagyobb ember volt, aki valaha a földön élt, hanem a legnagyobb Tanító is. A hallgatói ’ámultak a tanítási módján’ (Máté 7:28). Egyrészről Jézus képes volt az emberiség gondjainak gyökeréig hatolni. Tudta, hogy ezeket a bűn, a tökéletlenség és a szellemiség hiánya okozza. Másrészről látta, hogy milyenek az emberek legbelül, és aszerint bánt velük (Máté 9:4; Ján 1:47).

9. Hogyan nő a bizalmad Jézusban mint Uralkodóban, ha a földi szolgálatán elmélkedsz?

9 Jézus élt emberként. Az, hogy maga is tapasztalta, milyen emberként élni, és az, hogy közeli kapcsolatban volt tökéletlen emberekkel, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy alkalmas legyen királynak. Pál apostol ezt írta: „[Jézusnak] mindenben hasonlóvá kellett lennie a »testvéreihez«, hogy irgalmas és hű főpappá legyen az Istennek végzett szolgálatban, azért hogy engesztelő áldozatot ajánljon fel a nép bűneiért. Mert tekintettel arra, hogy ő maga szenvedett, mikor próbára tették, segítségére tud sietni azoknak, akik próbára vannak téve” (Héb 2:17, 18). Mivel Jézust „próbára tették”, együtt tud érezni azokkal, akiket próbák érnek. Jézus könyörületes volt a földi szolgálata alatt. A betegek, mozgássérültek, elnyomottak, sőt még a gyermekek is úgy érezték, hogy szabadon közeledhetnek hozzá (Márk 5:22–24, 38–42; 10:14–16). A szelídek és a szellemileg éhezők szintén vonzódtak hozzá. Viszont a büszke, öntelt emberek és azok, akikben ’nem volt meg Isten szeretete’, megvetették, gyűlölték és támadták őt (Ján 5:40–42; 11:47–53).

10. Milyen nagyszerű módon bizonyította Jézus, hogy szeret minket?

10 Jézus az életét adta értünk. Az, hogy Jézus kész volt meghalni értünk, talán a legnagyobb bizonyíték arra, hogy nem lehet nála jobb uralkodónk. (Olvassátok fel: Zsoltárok 40:6–10.) Krisztus ezt mondta: „Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki a lelkét adja a barátaiért” (Ján 15:13). Igen, a tökéletlen emberi uralkodókkal ellentétben, akik az alattvalóikat kihasználva élnek fényűző életet, Jézus feláldozta az életét az emberiségért (Máté 20:28).

Hatalmat kap, hogy javunkra fordítsa a váltság áldásait

11. Miért bízhatunk teljesen Jézusban mint Megváltónkban?

11 Milyen nagyszerű, hogy Jézus az, akinek Főpapként vezető szerepe van abban, hogy az emberiség részesülhessen a váltságáldozat áldásaiban! A földi szolgálata során már megmutatta, hogy mit fog tenni mint Megváltó az ezeréves uralma alatt, és ezt majd mi is élvezhetjük, ha hűségesek maradunk. Jézus meggyógyította a betegeket, a mozgássérülteket, halottakat támasztott fel, tömegeket táplált, sőt még a természet erőit is befolyásolni tudta (Máté 8:26; 14:14–21; Luk 7:14, 15). Mindezt nem azért tette, hogy kérkedjen a hatalmával és erejével, hanem mert könyörületes volt az emberekkel, és szerette őket. „Akarom” – mondta egy leprásnak, aki könyörgött neki, hogy gyógyítsa meg (Márk 1:40, 41). Jézus a millenniumi uralma alatt is ugyanilyen könyörületes lesz, de akkor a földön ezt majd mindenki megtapasztalhatja.

12. Hogyan fognak beteljesedni az Ézsaiás 11:9 szavai?

12 Krisztus a társuralkodóival együtt folytatni fogja a szellemi oktatómunkát is, amelyet Jézus 2000 évvel ezelőtt elkezdett. Ezáltal fognak beteljesedni az Ézsaiás 11:9 szavai: „telve lesz a föld Jehova ismeretével, miként a vizek beborítják a tengert.” Az Istentől jövő oktatás minden bizonnyal azt a képzést is magában foglalja majd, hogy hogyan gondoskodjunk a földről és a rajta élő számtalan élőlényről, ahogyan annak idején Ádámot is ezzel bízta meg Jehova. Az ezer év végére Istennek az 1Mózes 1:28-ban feljegyzett eredeti szándéka meg fog valósulni, és a váltságáldozat áldásai teljes mértékben a javunkra lesznek fordítva.

Hatalmat kap az ítélkezésre

13. Hogyan bizonyította Jézus, hogy szereti az igazságosságot?

13 Krisztus „az, akit az Isten az élők és a halottak bírájául rendelt” (Csel 10:42). Mennyire megnyugtató tudni, hogy Jézust nem lehet megvesztegetni. Az igazságosság és a hűség elválaszthatatlan tőle, olyanok, mintha övként szorosan a derekára lennének kötve (Ézs 11:5). Jézus gyűlölte a kapzsiságot, a képmutatást és minden egyéb gonoszságot, és megfeddte azokat, akik érzéketlenek voltak mások szenvedései iránt (Máté 23:1–8, 25–28; Márk 3:5). Ezenkívül azt is bizonyította, hogy őt nem téveszti meg a külső, mivel „tudta, mi van az emberben” (Ján 2:25).

14. a) Hogyan adja ma Jézus bizonyítékát annak, hogy szereti az igazságosságot? b) Mit kérdezzünk meg magunktól?

14 Jézus továbbra is szereti az igazságosságot, és ez abból látszik, hogy a történelem legnagyobb prédikáló- és oktatómunkáját felvigyázza. Egyetlen ember, emberi kormányzat vagy gonosz szellemteremtmény sem tudja megakadályozni, hogy végezzük ezt a munkát, egészen addig, amíg Isten befejezettnek nem tekinti. Tehát teljesen biztosak lehetünk abban, hogy Armageddon végére Isten igazságossága diadalt fog aratni. (Olvassátok fel: Ézsaiás 11:4; Máté 16:27.) Kérdezd meg magadtól: „Úgy bánok az emberekkel a szolgálatban, mint Jézus? A tőlem telhető legtöbbet adom Jehovának, még akkor is, ha az egészségem vagy a körülményeim miatt korlátozott az, amit meg tudok tenni?”

15. Mit tartsunk észben, ami segít, hogy a tőlünk telhető legtöbbet adjuk Istennek?

15 Segíteni fog teljes lélekkel szolgálni Istent, ha észben tarjuk, hogy a prédikálómunka az ő munkája. Ő adott rá parancsot, ő irányítja a Fia által, és ő ad erőt a szent szellemével azoknak, akik részt vesznek benne. Nagy becsben tartod azt a kiváltságot, hogy Isten munkatársa lehetsz a szellem által vezetett Fiával együtt? Jehován kívül ki más tudna több mint hétmillió, többségében ’iskolázatlannak és egyszerűnek’ tartott embert arra indítani, hogy hirdesse a Királyság-üzenetet több mint 236 országban és területen? (Csel 4:13).

Krisztus által áldást nyerhetsz

16. Mit mutatnak az 1Mózes 22:18 szavai Isten áldásáról?

16 Jehova ezt mondta Ábrahámnak: „a te magod által nyer áldást a föld minden nemzete, mert hallgattál a szavamra” (1Móz 22:18). Ezek a szavak azt mutatják, hogy azok, akik értékesnek tartják az Istennek és a Fiának végzett szolgálatukat, biztosan számíthatnak azokra az áldásokra, amelyeket a messiási Mag fog kiárasztani. Ők ma buzgón szolgálnak, észben tartva, hogy milyen áldások várnak rájuk.

17–18. Mit ígért Jehova az 5Mózes 28:2 szerint, és mit jelent ez a számunkra?

17 Ábrahám leszármazottainak, Izrael nemzetének ezt mondta Isten: „Rád szállnak mindezek [a törvényszövetségben említett] áldások, utolérnek téged, mert hallgatsz Jehovának, a te Istenednek szavára” (5Móz 28:2). Ugyanez érvényes Isten ma élő szolgáira is. Ha szeretnénk elnyerni Jehova áldását, ’hallgatnunk kell a szavára’. Ha így teszünk, ’ránk szállnak és utolérnek’ minket az áldásai. De mit jelent az, hogy ’hallgatunk a szavára’?

18 Ez minden bizonnyal magában foglalja, hogy megszívleljük azt, amit Isten Szava mond, és javunkra fordítjuk a szellemi eledelt, amelyről Jehova gondoskodik (Máté 24:45). Ezenkívül azt is jelenti, hogy engedelmeskedünk Istennek és a Fiának. Jézus ezt mondta: „Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát” (Máté 7:21). Ezenkívül Istenre hallgatni azt is jelenti, hogy készségesen alávetjük magunkat Isten elrendezésének, a keresztény gyülekezetnek, amelyben ’emberajándékok’, vagyis kinevezett vének szolgálnak (Ef 4:8).

19. A többi közt hogyan nyerhetünk áldást?

19 Az ’emberajándékok’ közé tartoznak a Vezető Testület tagjai is, akik az egész keresztény gyülekezetet képviselik (Csel 15:2, 6). Abban, hogy a közelgő nagy nyomorúság idején milyen ítéletben fogunk részesülni, döntő szerepe lesz annak, hogy hogyan viszonyulunk Krisztus szellemi testvéreihez (Máté 25:34–40). Tehát a többi közt úgy nyerhetjük el Isten áldását, hogy lojálisan támogatjuk Isten felkentjeit.

20. a) Mi az ’emberajándékok’ elsődleges feladata? b) Hogyan mutathatjuk ki, hogy értékeljük ezeket a testvéreket?

20 Az ’emberajándékok’ közé tartoznak még a fiókbizottságok tagjai, az utazófelvigyázók és a gyülekezeti vének, akik mind a szent szellem által vannak kinevezve (Csel 20:28). Ezeknek a testvéreknek az az elsődleges feladatuk, hogy építsenek minket, Isten népét, „míg el nem [jut mindenki] az egységre a hitben és az Isten Fiának pontos ismeretében, a felnőtt férfi szintjére, a termetnek arra a mértékére, amely a Krisztus teljessége szerint való” (Ef 4:13). Természetesen ők is tökéletlenek, mint mindenki más. De áldást nyerhetünk, ha értékeljük a szeretetteljes pásztori munkájukat, és együttműködünk velük (Héb 13:7, 17).

21. Miért kell már most engedelmeskednünk Isten Fiának?

21 Krisztus nemsokára Sátán gonosz világrendszere ellen fordul. Az életünk akkor majd Jézus kezében lesz, hiszen ő kapott hatalmat Istentől arra, hogy elvezesse a megjövendölt ’nagy sokaságot az élet forrásvizeihez’ (Jel 7:9, 16, 17). Ezért tegyünk meg minden tőlünk telhetőt már most, hogy hálásan és készségesen alávessük magunkat Jehova szellem által vezetett Királyának.

Mit tanultál . . .

• az Ézsaiás 11:1–5-ből?

• a Márk 1:40, 41-ből?

• a Cselekedetek 10:42-ből?

• az 1Mózes 22:18-ból?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 17. oldalon]

Jézus könyörülete egyértelműen megmutatkozott, amikor feltámasztotta Jairus lányát

[Képek a 18. oldalon]

Jézus Krisztus felvigyázza a történelem legnagyobb prédikálómunkáját