Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Soha nem késő Istent szolgálni

Soha nem késő Istent szolgálni

Soha nem késő Istent szolgálni

2009. december 19-én egy anya és a lánya keresztelkedett meg Málagában, Spanyolország déli részén. Mindkettőjüket Anának hívják. A között a 2352 ember között voltak, akik 2009-ben keresztelkedtek meg Spanyolországban. De a két Ana esetében volt valami különleges. Az egyikőjük 107, a másik pedig 83 éves volt.

Mi vezetett ahhoz, hogy keresztelkedéssel jelképezzék a Jehovának tett önátadásukat? Az 1970-es évek elején a fiatalabbik Anát meghívta az otthonába az egyik szomszédasszonya, aki Jehova Tanúja volt, hogy vegyen részt a gyülekezeti könyvtanulmányozáson. Ana időnként elment a könyvtanulmányozásra. Ám a munkája miatt nem haladt előre szellemileg.

Körülbelül tíz évvel később néhányan Ana gyermekei közül elkezdték tanulmányozni a Bibliát, és idővel Jehova szolgái lettek. Az egyiküknek, Mari Carmennek végül sikerült felélesztenie az anyukájában a Biblia igazsága iránti lelkesedést, és meggyőzte őt, hogy fogadja el a bibliatanulmányozást. Majd Mari Carmen nagymamája, az idősebb Ana is kezdett érdeklődni a Biblia iránt. Végül a családból tízen keresztelkedtek meg.

Azon a napon, amikor megkeresztelkedett a két Ana, anya és lánya, csak úgy ragyogtak a boldogságtól. „Jehova nagyon jó volt hozzám, hiszen megengedte, hogy megismerjem” – mondta a 107 éves Ana. A lánya hozzátette: „Szeretném Jehovát szolgálni, az akaratát tenni, és annyit prédikálni a jó hírt, amennyit csak tudom, még mielőtt eljön a Paradicsom.”

Ennek a két özvegy testvérnőnek különösen nagy örömet jelent, hogy részt vehetnek az összejövetelen. „Egyetlen összejövetelt sem hagynak ki – mondja a gyülekezetükben szolgáló egyik vén testvér. – Mindig készek arra, hogy hozzászóljanak az Őrtorony-tanulmányozáson.”

A hűségben mutatott példájuk egy másik özvegyet, Annát juttatja az eszünkbe, „aki sohasem hiányzott a templomból, és éjjel-nappal szent szolgálatot végzett böjtölésekkel meg könyörgésekkel”. Ezért abban a kiváltságban részesült, hogy láthatta a kisgyermek Jézust (Luk 2:36–38). Anna 84 évesen nem volt túl idős ahhoz, hogy Jehovát szolgálja, és a cikkben említett két Ana sem túl idős ehhez.

Vannak rokonaid, akik szívesen hallanának a Biblia üzenetéről? Vagy találkoztál már olyan idős személlyel, aki szívesen meghallgatott, amikor prédikáltál neki? Talán ők is olyanok, mint a két Ana, hiszen soha sem késő az igaz Istent, Jehovát szolgálni.

[Oldalidézet a 25. oldalon]

„Jehova nagyon jó volt hozzám”

[Oldalidézet a 25. oldalon]

„Szeretném Jehovát szolgálni . . . , még mielőtt eljön a Paradicsom”