Megküzdhetsz a nehézségekkel, akárcsak Fineás

MEGTISZTELŐ feladat, ha valaki gyülekezeti vénként szolgálhat. Ám Isten Szava elismeri, hogy a véneknek időnként nehézségekkel kell szembenézniük. Előfordulhat, hogy valamilyen helytelenség miatt kell eljárniuk, és ilyenkor „Jehováért” kell ítélniük (2Krón 19:6). Vagy talán nem érzik alkalmasnak magukat egy adott feladatra, akárcsak Mózes, aki szerényen ezt kérdezte, amikor egy megbízatást kapott: „Ki vagyok én? Hogy mehetnék én a fáraóhoz . . . ?” (2Móz 3:11).

A Szentírás – mely ugyanannak a tevékeny erőnek köszönhetően íródott, mint amelyik a vének kinevezését irányítja – több olyan felvigyázóról is ír, akik sikeresen leküzdötték a próbákat. Köztük van Fineás is, aki Eleázár fia és Áron unokája volt, és aki idővel főpap lett. Vizsgáljunk meg az életéből három eseményt, melyek rámutatnak, hogy a véneknek bátorságra, éleslátásra és Jehovába vetett bizalomra van szükségük ahhoz, hogy megbirkózzanak a nehézségekkel.

„Nyomban felkelt”

Fineás még fiatal volt, amikor az izraeliták Moáb síkságán táboroztak. A Biblia ezt írja: „a nép erkölcstelenkedni kezdett Moáb lányaival . . . evett, és meghajolt isteneik előtt” (4Móz 25:1, 2). Jehova halálos csapással sújtotta a vétkeseket. El tudod képzelni, mit érezhetett Fineás, amikor tudomást szerzett erről a helytelenségről és az azt követő csapásról?

A beszámoló így folytatódik: „íme, épp jött Izrael fiai közül egy férfi, és midiánita nőt hozott testvérei közé Mózes szeme láttára, és Izrael fiai egész közösségének szeme láttára, miközben azok sírtak a találkozás sátrának bejáratánál” (4Móz 25:6). Fineás ekkor még egy viszonylag fiatal pap volt, a vétkes izraelita pedig egy fejedelem, aki vezető szerepet töltött be az imádatban (4Móz 25:14). Mit tett Fineás?

Fineás Jehovát félte, és nem az emberektől tartott. Ezért amikor meglátta ezt az izraelitát és a midiánita nőt, nyomban lándzsát ragadott, bement az izraelita férfi után a sátorba, és átszúrta mindkettőjüket. Hogyan vélekedett Jehova Fineás bátorságáról és határozottságáról? Azonnal véget vetett a csapásnak, Fineást pedig megjutalmazta: szövetséget kötött vele, hogy a papságot az utódainak adja „időtlen időkre” (4Móz 25:7–13).

Természetesen a keresztény felvigyázók ma nem folyamodnak erőszakhoz. De Fineáshoz hasonlóan nekik is határozottnak és bátornak kell lenniük. Például Guilherme csak pár hónapja szolgált vénként, amikor azt a feladatot kapta, hogy legyen egy bírói bizottság tagja. Egy olyan vén ügyében kellett eljárnia, aki sokat segített neki fiatalkorában, ám ez a vén most helytelenséget követett el. Guilherme ezt mondja: „Annyira kínosan éreztem magam. Egész éjjel nem tudtam aludni. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy hogyan  tudnék úgy foglalkozni ezzel az üggyel, hogy közben az érzéseim ne akadályozzanak meg abban, hogy szellemi szemszögből lássam a dolgokat. Napokon át csak imádkoztam és a bibliai kiadványokban kutattam.” Guilherme így kellő bátorságra tudott szert tenni ahhoz, hogy helytálljon ebben a különleges helyzetben, és szellemi segítséget nyújtson egy vétkes testvérének (1Tim 4:11, 12).

A vének a hit és a lojalitás példái lesznek, ha bátran és határozottan cselekszenek, amikor szükség van rá. Persze a többi kereszténynek is bátornak kell lennie, és jelentenie kell, ha valamilyen súlyos helytelenségről szerez tudomást. Ahhoz is lojalitásra van szükség, hogy megszakítsuk a kapcsolatot egy barátunkkal vagy egy rokonunkkal, akit kiközösítettek (1Kor 5:11–13).

Az éleslátás elejét veszi a bajnak

Fineás bátorsága nem csupán fiatalos hév volt. Nézzük meg, hogyan tanúsított éleslátást, vagyis megfontoltságot és körültekintést, amikor egy másik hírt hallott. Rúben és Gád törzse, valamint Manassé fél törzse oltárt épített a Jordán közelében. A többi izraelita azt hitte, hogy hamis imádatot gyakorolnak ott, ezért harcba akartak szállni velük (Józs 22:11, 12).

Hogyan reagált erre Fineás? Az izraelita fejedelmekkel együtt megfontolt módon inkább megbeszélték az ügyet azokkal, akik az oltárt építették. A megvádolt törzsek tisztázták a helyzetet, és elmagyarázták, hogy az oltár valójában Jehova szolgálatára épült. Így sikerült elejét venni a bajnak (Józs 22:13–34).

Ha Jehova egyik szolgáját megvádolják, vagy valami rosszat hallunk róla, bölcsen tesszük, ha utánozzuk Fineást. Az éleslátás visszatart bennünket attól, hogy megsértődjünk, vagy rossz hírét keltsük a testvérünknek (Péld 19:11).

Hogyan segít az éleslátás a véneknek, hogy Fineáshoz hasonlóan cselekedjenek? Jaime, aki több mint tíz éve vénként szolgál, megjegyzi: „Ha egy hírnök elkezd beszélni arról, hogy valakivel nézeteltérése támadt, rögtön Jehova segítségét kérem, hogy szentírási útmutatást tudjak nyújtani, és ne foglaljak állást az ügyben. Egyszer egy testvérnő azért fordult hozzám, mert egy másik gyülekezetben szolgáló felelős testvér nem megfelelően bánt vele. Mivel a testvér az egyik jó barátom volt, könnyen beszélhettem volna vele. De ehelyett inkább megvizsgáltunk néhány bibliai alapelvet a testvérnővel. Beleegyezett, hogy először személyesen beszél a testvérrel (Máté 5:23, 24). Ám nem állt helyre azonnal a béke. Ezért további bibliai alapelvek megvizsgálására buzdítottam. Elhatározta, hogy újra imádkozni fog ez ügyben, és igyekszik megbocsátani a testvérnek.”

 Mi lett ennek az eredménye? Jaime így folytatja: „Néhány hónap múlva a testvérnő ismét odajött hozzám. Elmesélte, hogy idővel a testvér megbánta, amit mondott. Elmentek együtt a szolgálatba, és a testvér elmondta neki, hogy mennyire értékeli őt. Így megoldódott a helyzet. Sokkal jobban végződött az ügy, mintha túlzottan belefolytam volna, hiszen akkor részrehajlónak tűnhettem volna.” A Biblia ezt tanácsolja: „Ne menj pereskedni elhamarkodottan” (Péld 25:8). Ha a vének éleslátóak, akkor bölcsen arra buzdítják azokat, akiknek nézeteltérésük van a hívőtársaikkal, hogy igyekezzenek kibékülni egymással a szentírási alapelvek alkalmazásával.

Jehovához fordult

Fineásnak az a megtisztelő feladata volt, hogy papként szolgálhatott Isten választott népében. Ahogy szó volt róla, már viszonylag fiatalon rendkívüli bátorságot és éleslátást tanúsított. Ám ahhoz, hogy meg tudjon birkózni a nehézségekkel, bíznia kellett Jehovában.

Miután tragikus módon a Benjámin törzséhez tartozó Gibea férfiai megerőszakolták egy lévita férfi ágyasát, és a nő belehalt ebbe, a többi törzs elhatározta, hogy harcba száll a benjáminitákkal (Bír 20:1–11). A csata előtt Jehovához fordultak segítségért, de kétszer is súlyos vereséget szenvedtek (Bír 20:14–25). Talán emiatt úgy érezték, hogy hiába imádkoztak? Vajon Jehova tényleg azt szerette volna, hogy bosszút álljanak az elkövetett helytelenségért?

Ismét előtérbe került Fineás, aki megingathatatlanul bízott Jehovában, és aki ekkor már főpapként szolgált Izraelben. Így imádkozott: „Kimenjek újra harcolni a fivérem, Benjámin fiai ellen, vagy hagyjam abba?” Fineás imájára válaszul Jehova a kezükbe adta a benjáminitákat, és porig égették Gibeát (Bír 20:27–48).

Mit tanulhatunk ebből? Lehet, hogy a gyülekezetben valamilyen probléma annak ellenére sem szűnik meg, hogy a vének szorgalmasan igyekeznek megoldani a helyzetet, és imádkoznak Isten segítségéért. Ilyenkor jó, ha a vének Jézus szavaira gondolnak: „állandóan kérjetek [vagyis imádkozzatok], és adnak nektek; állandóan keressetek, és találtok; állandóan zörgessetek, és megnyittatik nektek” (Luk 11:9). Még ha nem érkezik is azonnal válasz az imájukra, a felvigyázók biztosak lehetnek benne, hogy Jehova a kellő időben segíteni fog.

Például egy írországi gyülekezetnek nagy szüksége volt Királyság-teremre, de az építéshatóság helyi vezetője nem támogatta az építkezést. Bármennyi kérelmet nyújtottak is be a testvérek, nem adott engedélyt az építkezésre. Úgy tűnt, hogy rajta kívül csak az építéshatóság megyei vezetője hagyhatja jóvá a kérelmeket. Vajon segített az ima, akárcsak Fineás napjaiban?

Egy ottani vén erről számol be: „Sok ima és könyörgés után felkerestük az építéshatóság megyei vezetőjét. Azt mondták, hogy valószínűleg csak több hét múlva tudunk beszélni vele. Mégis tudott ránk szánni öt percet. Miután megnézte az átdolgozott terveket, rögtön megadta az engedélyt az építkezésre, és attól fogva az építéshatóság helyi vezetője is készségesen segített nekünk. Ez a tapasztalat megerősítette bennünk, hogy mekkora ereje van az imának.” Igen, mivel a vének bíznak Jehovában, ő válaszol az őszinte imáikra.

Fineás vállán súlyos felelősség nyugodott az ókori Izraelben, de a bátorság, az éleslátás és a Jehovába vetett bizalom segített neki leküzdeni a nehézségeket. Jehova pedig nagyon örült, hogy Fineás lelkiismeretesen törődött Isten gyülekezetével. Mintegy 1000 év múlva, Ezsdrás ihletés alatt ezt írta: „Fineás, Eleázár fia volt a vezetőjük . . . Jehova vele volt” (1Krón 9:20). Legyen igaz ez mindenkire, aki vállalja ma Isten népében a vezetést, sőt minden keresztényre, aki lojálisan szolgálja Istent!