Jéhu kiállt az igaz imádat mellett

JÉHU az igaz imádat védelmezője volt. Lendületesen, gyorsan, elszántan, buzgón és bátran cselekedett. Olyan tulajdonságai voltak, melyeket jó, ha mi is utánzunk.

Jéhu akkor kapott megbízatást, amikor Izrael népe rossz szellemi állapotban volt. Az ország a gonosz Jezabel befolyása alatt állt, aki Aháb özvegye és az akkoriban uralkodó Jórám király anyja volt. Jezabel a Baál imádatot támogatta Jehova imádatával szemben, megölette Isten prófétáit, és „a paráznasága és megannyi varázslása” megrontotta az embereket (2Kir 9:22; 1Kir 18:4, 13). Jehova elrendelte Aháb egész házának a megsemmisítését, köztük Jórám és Jezabel megölését is. Jéhu vezető szerepet kapott ebben.

A Szentírásban azt olvashatjuk először Jéhuról, hogy a hadsereg vezéreivel ült egy társaságban, amikor az izraeliták a szírekkel harcoltak Rámót-Gileádnál. Jéhu egy magas rangú tiszt volt, sőt az is lehet, hogy Izrael seregének a parancsnoka. Elizeus próféta elküldte a próféták fiainak egyikét, hogy kenje fel Jéhut királlyá, és azt az utasítást adja neki, hogy végezzen Aháb hitehagyott házának összes férfitagjával (2Kir 8:28; 9:1–10).

Amikor a többi tiszt arról kérdezte Jéhut, hogy miért jött a próféták egyik fia, ő vonakodott elmondani azt nekik. De amikor nyomást gyakoroltak rá, elárulta az igazat, és összeesküvést szőttek Jórám ellen (2Kir 9:11–14). Valószínű, hogy már egy ideje neheztelést és ellenérzést tápláltak magukban az uralkodóház intézkedéseivel és Jezabel befolyásával szemben. Bárhogy volt is, Jéhu alaposan átgondolta, hogy hogyan tudná a legjobban végrehajtani a megbízatását.

Jórám király megsebesült a csatában, és visszavonult Jezréel városába, abban bízva, hogy meggyógyul. Jéhu tudta, hogy ahhoz, hogy a terve sikerüljön, semmit sem szabad megtudniuk róla Jezréel lakóinak. „Senkit se hagyjatok kimenekülni a városból, nehogy elmenjen, és hírt adjon Jezréelben” – mondta Jéhu (2Kir 9:14, 15). Talán arra számított, hogy lesz némi ellenállás a Jórámhoz hűséges csapatok részéről. Jéhu ki akarta zárni ennek a lehetőségét.

ÚGY HAJTOTT, „MINT EGY ŐRÜLT”

Jéhu Rámót-Gileádból a több mint 70 kilométerre fekvő Jezréelbe hajtott a harci szekerével, hogy rajtaütésszerűen támadjon. Miközben Jezréel felé száguldott, a tornyon álló egyik őr meglátta, amint „embereinek hullámzó tömegével” közeledik (2Kir 9:17). Nagyon valószínű, hogy Jéhu egy jelentős  haderőt vitt magával, hogy biztosan véghez tudja vinni a szándékát.

Amikor az őr felismerte, hogy a bátor Jéhu jön az egyik szekéren, így kiáltott: „mint egy őrült, úgy hajt” (2Kir 9:20). Ha Jéhu általában gyorsan hajtott, ezúttal biztosan igen vad iramban száguldott.

Jéhuhoz két követet is küldtek, ám ő nem volt hajlandó bármit is mondani nekik. Ezután Jórám királlyal és annak szövetségesével, Aháziával, Júda királyával találkozott. Mindegyik a saját szekerén volt. Jórám ezt kérdezte: „Béke van-e, Jéhu?” Jéhu ezt válaszolta: „Miféle béke lehetne addig, amíg javában folyik anyádnak, Jezabelnek a paráznasága és megannyi varázslása?” Erre Jórám rémülten menekülni kezdett. Ám Jéhu gyorsabb volt nála! Kifeszítette az íját, átlőtte Jórám szívét, és a király holtan esett össze a szekerében. Bár Aháziának sikerült elmenekülnie, Jéhu később a nyomába eredt, és őt is megölette (2Kir 9:22–24, 27).

Aháb házának következő tagja, akire halál várt, a gonosz Jezabel királynő volt. Jéhu jogosan utalt rá úgy, mint „átkozottra”. Amikor Jéhu Jezréelbe ért, látta őt, amint letekint a palota ablakából. Jéhu nem szaporította a szót, inkább megparancsolta az udvari tisztviselőknek, hogy dobják le Jezabelt az ablakból. Majd összetaposta a lovaival azt, aki megrontotta egész Izraelt. Ezután Jéhu a gonosz Aháb házának több tucat tagját is kivégezte (2Kir 9:30–34; 10:1–14).

Bár az erőszaknak már a gondolata is borzasztó, emlékezzünk arra, hogy Jehova akkoriban a szolgái által hajtotta végre az ítéleteit. A Szentírás kijelenti: „Isten akaratából vesztére volt az Aháziának, hogy elment Jórámhoz. Miután megérkezett, kiment Jórámmal Jéhuhoz, Nimsi unokájához, akit Jehova felkent, hogy kiirtsa Aháb házát” (2Krón 22:7). Amikor Jéhu kidobatta Jórám testét a szekeréből Nábót földbirtokára, felismerte, hogy ezzel beteljesedett Jehovának azon ígérete, hogy megbünteti Ahábot Nábót megöletése miatt. Sőt, Jéhu azt a parancsot kapta, hogy álljon bosszút „Jehova minden szolgájának véréért”, amely Jezabel kezéhez tapadt (2Kir 9:7, 25, 26; 1Kir 21:17–19).

Ma Jehova egyetlen szolgája sem harcol fizikailag az igaz imádat ellenségei ellen. „Enyém a bosszú” – jelenti ki Isten (Héb 10:30). Ám a keresztény véneknek is Jéhuhoz hasonló bátorsággal kell cselekedniük ahhoz,  hogy megvédjék a gyülekezetet az esetleges romboló befolyásoktól (1Kor 5:9–13). És a gyülekezet összes tagjának határozottnak kell lennie abban, hogy kerüli a kiközösítettek társaságát (2Ján 9–11).

JÉHU NEM TŰRT VERSENGÉST JEHOVÁVAL SZEMBEN

Az, hogy mi indította Jéhut a megbízatása teljesítésére, egyértelműen kiderül abból, amit ezt követően a hűséges Jonadábnak mondott: „Tarts velem, és lásd meg, hogy nem tűrök versengést Jehovával szemben.” Jonadáb elfogadta a meghívást, felszállt Jéhu szekerére, és Szamáriába ment vele. Ott „Jéhu ravaszul cselekedett, azért hogy elpusztítsa Baál imádóit” (2Kir 10:15–17, 19).

Jéhu bejelentette, hogy „nagy áldozatot” fog bemutatni Baálnak (2Kir 10:18, 19). Egy tudós ezt mondja: „Ez egy elmés szójáték Jéhu részéről. Míg az itt használt kifejezés általában »áldozatot« jelent, a hitehagyottak »kivégzésére« is utalhatnak vele.” Mivel Jéhu nem akarta, hogy Baál egyetlen imádója is hiányozzon erről az eseményről, összegyűjtötte őket Baál házába, és egy megkülönböztető öltözéket adatott rájuk. Amint befejeződött az égő felajánlás bemutatása, Jéhu 80 felfegyverzett emberével megölette Baál imádóit. Majd leromboltatta Baál házát, és elkülönítette azt árnyékszékeknek, hogy ne lehessen ott imádatot bemutatni (2Kir 10:20–27).

Az igaz, hogy Jéhu sok vért ontott. Az Írások mégis úgy mutatják be őt, mint egy bátor férfit, aki megszabadította Izraelt Jezabelnek és családjának elnyomó uralma alól. Ahhoz, hogy Izrael egyik vezetője sikeresen végre tudja hajtani ezt a feladatot, bátor, határozott és buzgó férfinak kellett lennie. Egy bibliai szótár ezt írja: „Kemény munka volt, és elszántan, nagy gondossággal kellett végrehajtani. Kevésbé szigorú lépésekkel valószínűleg nem sikerült volna megszüntetni a Baál imádatot Izraelben.”

Kétségtelenül neked is az a véleményed, hogy a keresztényeknek ma is szembe kell nézniük olyan helyzetekkel, melyekben szükségük van több olyan tulajdonságra, mely Jéhunak is volt. Például mit tegyünk, ha kísértést érzünk arra, hogy részt vegyünk egy olyan tevékenységben, melyet Jehova elítél? Gyorsan, bátran és határozottan el kell utasítanunk azt. Ha az Isten iránti odaadásunkról van szó, nem tűrünk versengést Jehovával szemben.

ÜGYELJ RÁ, HOGY JEHOVA TÖRVÉNYÉBEN JÁRJ

A történet vége figyelmeztetésül szolgál. Jéhu „nem fordult el . . . az aranyborjúk követésétől”, melyek Bételben és Dánban voltak (2Kir 10:29). Hogy lehet az, hogy valaki, aki annyira buzgónak tűnt az igaz imádat iránt, megtűri a bálványimádatot?

Jéhu talán azt hitte, hogy ahhoz, hogy Izrael királysága Júdától független legyen, vallásilag el kell különíteni a két királyságot. Ezért Izrael korábbi királyaihoz hasonlóan úgy próbálta meg elkülöníteni őket egymástól, hogy fenntartotta a borjúimádatot. Ebből úgy tűnik, hogy nem bízott Jehovában, aki őt királlyá tette.

Jehova így dicsérte meg Jéhut: „jól cselekedtél, azt téve, ami helyes a szememben”. „Jéhu mégsem ügyelt rá, hogy egész szívével Jehovának, Izrael Istenének a törvényében járjon” (2Kir 10:30, 31). Talán ez meglep és elszomorít, ha arra gondolsz, hogy mi mindent tett Jéhu korábban. Azonban egy fontos tanulsággal szolgál nekünk. Sohasem szabad természetesnek vennünk a Jehovával ápolt kapcsolatunkat. Mindennap tennünk kell azért, hogy lojálisak tudjunk maradni Istenhez. Ezért tanulmányozzuk a Szavát, elmélkedjünk rajta, és szívből imádkozzunk égi Atyánkhoz. Gondosan ügyeljünk hát arra, hogy továbbra is egész szívünkkel Jehova törvényében járjunk (1Kor 10:12).

[Kiemelt rész a 4. oldalon]

Jéhu a világi történelemben

A kritikusok gyakran kétségbe vonják, hogy a Szentírásban említett személyek valóban léteztek. Mit mondhatunk Jéhuról? Vajon a Biblián kívül van valamilyen bizonyíték arra, hogy létezett?

Az ókori Asszíriából származó régészeti leletek közül legalább három név szerint említi Izraelnek ezt a királyát. Az egyik ilyen lelet állítólag Jéhut, vagy talán az egyik küldöttjét ábrázolja, amint meghajol az asszír III. Salmanassár (III. Sulmánu-asarídu) király előtt, és átadja neki a sarcot. A rajta levő feliraton ez áll: „Jéhunak (Ia-ú-a), Omri (Hu-um-ri) fiának hadisarca; kaptam tőle ezüstöt, aranyat, egy arany saplu-serleget, egy csúcsos aljú aranykorsót, aranykelyheket, aranyvedreket, ólmot, egy királyi pálcát (és) fából készült puruhtut [ismeretlen jelentésű szó].” Jéhu valójában nem volt Omri fia, de ezzel a megnevezéssel utaltak Izrael egymást követő királyaira, valószínűleg Omri hírneve miatt, és amiatt, hogy ő építette Izrael fővárosát, Szamáriát.

Az asszír király állítását, miszerint Jéhu sarcot fizetett neki, nem lehet megerősíteni. Mindenesetre az asszír uralkodó háromszor tesz említést Jéhuról: egy obeliszken, az őt ábrázoló egyik szobron és az asszír királyi krónikákban. Ezek a források kétségtelenül azt bizonyítják, hogy ez a bibliai szereplő valóságos történelmi személy volt.